Szabadság, 1903. november (30. évfolyam, 249-272. szám)
1903-11-01 / 249. szám
egy laptudósítónak ama kérdésére, hogy mi lesz az új kormány munkaprogramja, Tisza gróf ezeket mondta: — Erre ma még nem tudok határozott választ adni, de az első mindenesetre a kormányprogram lesz, amely fölött azt hiszem a vita néhány napig fog tartani. Azután elnökválasztás következik, és ennek megtörténte után fogom az indemnitásra vonatkozó törvényt benyújtani. Az elnökvftls&g Budapest, okt. 31. (Saját tudósitónktól. Apponyi Albert gróf ma délelőtt megjelent a képviselőházban és az összes elnöki teendőket elvégezte. Hosszasan tanácskozott a lemondó elnök Dániel Gábor alelnökkel, aki az új elnök megválasztásáig az ügyeket vezetni fogja, azután ő is lemond, este Eberhardra utazik Apponyi és a szerdai ülésen már mint egyszerű képviselő jelenik meg. Szobrot Dankó Pistának! ban a mormoló Tisza partján, hol porladó szive tovább álmodja zengő költészetét. Kinek lelkét csak egyszer is megreszkettette az ő lelkes dala: küldje be filléreit Dankó Pista hegedűs szobrára. ' Budapest, 1903. október havában: Apponyi Albert gróf, Wlassics Gyula, Báró Splényiné Blaha Lujza, Rákosi Jenő, Pálffy Ferencz, Szeged szab. kir. város főpolgármestere. A felhívás aláírói közt a legjobb nevek olvashatók, mint Ábrányi Emil, Bársony István, Benczúr Gyula, Beöthy Zsolt, Bródy Sándor, Csajthay Ferencz, Bedrődi Sándor, Enyedi Lukács, Eötvös Károly, Feszty Árpád, Gárdonyi Géza, Géczy István, Gelléri Mór, Herczeg Ferencz, Herman Ottó, Hock János, Dr. Kenedi Géza, Kimnach László, Kiss József, Konti József, Dr. Kovács Dénes, Kozma Andor, Kruch Gyula, Kulinyi Zsigmond, Lechner Ödön, Dr. Légrády Imre, Lotz Károly, Mikszáth Kálmán, Porzsolt Kálmán, Rákosi Viktor, Rátkay László, Sas Ede, Dr. Schiller Zsigmond, Strobl Alajos, Szabolcska Mihály, Szatmári Mór, Szávay Gyula, Tóth Béla, Dr. Váradi Antal, Vaszary János, Vészi József, a Budapesti Napló főszerkesztője, Wolfner József, Zala György és sokan. A szoborbizottság lelkes, fáradhatlan elnöke: Pósa Lajos, Dankó Pista legjobb barátja. Tagjai: Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt, Feszty Árpád, Bezerédi Gyula. Adományokat lapunk szerkesztősége is elfogad és rendeltetési helyére juttat. írók, művészek, a magyar közélet kiválóságai, lelkes felhívást intéznek a magyar néphez : állítsunk szobrot Dankó Pistának! Nincs most terünk arra, hogy emlékébe idézzük a közönségnek, ki volt Dankó Pista ? De nincs is erre semmi szükség. Mindenki tudja, mindenki érzi, akinek kebelében magyar szív dobog. Ezért is leközöljük a felhívást, hisszük, hogy nem hiába : Berezek havas ormán az ő dalát zúgja a szél. Pásztortüzek mellett az ő dalát sírja a tilinkó az alföldi szép nagy rónaságon. Fakadó szerelmet az ő dalával nyit a szerelmes legény kedvese szivében. Megtört szivek vérző sebére is az ő mélabus danája hull harmatos levélként. Áldott legyen a haló porában is, a ki annyi gyönyörűséget szerzett nemzetének, hogy ez a gyönyörűség el nem múlik, míg rózsa terem az ágon, míg könny reszket a szemben ! Méltó rája, hogy szobor hirdesse dicső emlékét. Hegedűn pengette ki örök időkre szóló halhatatlanságát : hegedűs szobrot a nagy dalköltőnek ! Álljon ott bűvös-bájos dalainak glóriájaközös szöveggel jelenjenek meg, hogy legalább a fontosabb eseményekről tájékoztathassuk a közönséget. Eleinte mind az öt helybeli újságnak egyforma volt a libériája. Másnap már két egyenruhát is beszerezhettünk. Csak a Nagyvárad, Szabadság és a Tiszántúl szövege volt közös. De még ez a közös, két oldalnyi szöveg is hogy készülhetett el ? úgy, hogy maguk a főnökök, a nyomdatulajdonosok : Csávásy Gyula, Laszky Ármin, Láng József odaállottak a szedőszekrény elé és a hűséges Maksa Andorral, a Nagyvárad tördelőjével ráhúztak ugyancsak. Nem utolsó látvány volt ezt a három férfiút látni a szedőszekrény mellett. Mezey Mihályt meg is kértük : csináljon róluk fotográfiát. Csinált is. Nemsokára gyönyörködhetik benne a publikum, így részesültem én abban a szerencsében, hogy három lapnak lehetek egyszerre a tárczaírója. Csak az a szerencsém, hogy szedni nem tudok, mert különben befognak, hogy a három lapnak szedője is legyek . . . így áll a bál a sztrájk idején. De van ennek a sztrájknak egy nagy tanúsága is. A közönség most tudta meg, milyen égető szüksége van az újságra. Majd kihúznak bennünket a lapért. Hiába: az újság olyan, mint az egészség, akkor nem értékeljük kellően, ha van ; sok HIREK. félizg a sírokon. Sötét az est. A temetőben krigyulnak itt-ott apró lángok. Gyászolók sokasága közben Egyedül, egymagamba’ járok. Minden lépésre ismerősök. Folyton jó estét mormol ajkam. Száz ifjút, szép lányt is köszöntök , mégis magam vagyok, magamban. Mért is szegődjem ehhez, ahhoz ? Akikkel itt pár éve jártam. Megtértek mind egy néma hanthoz, Remélve a feltámadásban. 1 Ifjú leány volt, rózsabimbó — Fölötte hervadnak ma rózsák. Volt férfi is, erős — ma ringó Fázágak mély álmát susogják, ! kár becsüljük meg igazán, ha nincsen. No de mi azt mondjuk, hogy inkább ne becsüljenek meg minket olyan nagyon, — csak legyünk . . . Tavaly mosolygva üdvözölt ez, Most gyászban, két szeme kisirva . S egy év múlva tán éppen ő lesz, Kinek neve keresztre írva. És egyre többen járnak erre. Év évre jár és mindenikben Több lesz a sirhalom s felette Más sóhajt fel: itt nyugszik, itten_ Por és hamu. Ma fönt jársz, holnap Fölötted járnak. Ez a végzet. Falevél, könyvből szakított lap, Bizony nem más e röpke élet. De m a gyertyák közepette Mosolygó, ismerős virágok. Láttukra oly kedves az este_ Hogy bukkantam csak most reátok ? A hervadáson minden évben Örök virág nyit — ime, hát van Mosoly a dermedt ridegségben, Örök a röpke elmúlásban. Harmatjuk könny, sirke a fájuk, Kertészük a mély gyász, a bánat, És mégis minden évben látjuk, Hogy kivirulnak, sirra szállnak. Nem örök, lám, a sir, a bánat. Porrá hullnak a szenvedélyek, De a gyönge kicsiny virágnak Örök tavasz jut, örök élet. Por és hamu — de ami benne Égi virág, égből hozott fény : A lélek, a szivnek szerelme Győzelmet ül a sírok élén. Harmatja könny, portest a fája, Kertésze — hajh! — hányszor a bánat! S mégis lelkünkben nyit virága, Hírnökéül feltámadásnak. És lelkem elszáll messze, messze, Mig a virágot megtalálja, Ki megtanítsa, rávezesse, Hogy bízzék holtak közepette Az örök, nagy feltámadásba’! Br. Kriger Aladár. JKÍein £acȘes §aíáía. Irta: Paláathy Marcell. — Eredeti tárcza. — A temető ragyogásának estéje ez és sírok jutnak az eszembe. Magányos sírok, a melyeket nem von derűbe a mécses lángok aprópénzére váltott kegyelet. A szőke szakállas, szép, sápadt ember sírját látom ott a falusi temető domboldalában, az ember fiának keresztje tövében. Úgy tárja ki fölötte karját a bitóra szegezett szeretet, mintha halálba zsibbadó, vérpászmákkal bottas karjaival magához akarná ölelni ő nagy szeretetében mindazokat, akik elhagyottak, árvák. Éljenek bár, vagy legyenek csöndes alavói az úr szérüs kertjének. Arra a szép, süppadt, szőke szakállas emberre csak úgy emlékszik a lelkem a mint a koporsó párna merev csipkéibe süppedett a feje s a mint az oroszlánkörmös koporsót fekete ruhás emberek vitték föl a temetőút sárga agyagos kapaszkodóján. Az eső vizfonalakként sodródott le a felhők Szürke osztovátájáról. A temető dombján ködszörnyetegek hömpölyögtek és didergős, szomorú volt körülöttem minden, és didergős szomorúság volt az én csöppnyi, alig ébredt lelkemben is azonképpen. * Mindenszentek napja. A katholikus egyház ma üli mindenszentek ünnepét. Délelőtt szokott időben, az összes római katholikus templomokban szent miséket és prédikácziókat tartanak. Este az összes temetőkben kivilágítják a Az a szőke ember adta nekem szomorú örökségül az életet. És eszembe jut egy parányi sírdomb, amelytől elszakadnom nehezebb volt, amikor bucsuzkodtam ama házrengetegtől, nehezebb volt mint minden ragyogásától a bűvös Babylonnak. Mert ott, az ez estén homályságban szunnyadó földtárás alatt az én lényemnek semmibe szakadt folytatása alszik álmatlan álmot. Édes gyönyörűség tegnap, gyötrelmesen szomorú emlék ma és az leszen időtlen időkig. Ezen a szomorú estén, amikor halálos veríték üt ki a föld arczán és fejére, kábító láz árnyékot növelő, életet elmosó felhőjeként halálosan fehér köd burkolózik ; az elmúlásnak történetei jutnak eszembe. Önként váltja ki ezeket a lelkemből a gyógyító demiurgos az ő reilexével, hogy az idegen gyötrelmek narkózisa elzsongitsa a magam sajgását. Solamen est miseros ... És a fehér ködből elém biezeg im most Klein Zaches. Amai Klein Zaches a Slemilek ama családjából, a kik gyámoltalan félszegségükben torzát élik át a nagy szenvedélyeknek és úgy kerülnek a gyaluforgácsos derékaljra, mint egy kifictamitott tagú, s elrontott Harlekin-báb. Klein Zaches nagy álmok lázas kohóját hordta az ő szűk dongái között és ötven forintokért robotolt. A teremtés lüktető rapszódiái lázongtak agyában és híreket gyártott, lézet eresztett, hosszú híreket, mivelhogy sorszámra fizették a lelke sorvadását. Rejtelmes lelkű ! Sfinx asszonyokról volt lázas álmodása és kó-