Szabadság, 1904. február (31. évfolyam, 27-49. szám)
1904-02-02 / 27. szám
1904. február 2. SZABADSÁG 3 mennyország a nőiesség A nő olyan, mint az ég harmatja. Ha rózsa kelyhében ragyoghat, gyémántkőt tündöklik; de ha porba hull — sár lesz beőle A nők, mondja a Demokritás halhatlan szerzője, erényük érzetében — hősök, védelmében — gyermek, megbodulásában — fúriák A beszéd minden fortéjában otthon vannak, de ha a fegyverük cserben hagyja őket, van még egy hatalmasabb eszközük ellenünk s ez a köny A nő kacag, amikor leiunt, mondja találóan egy szellemes író , de sír, amikor csak akar. Két fő szenvedélyük a szerelem és a hiúság. Szerelmükben ritkán marad el a féltékenység mint uralkodó vonás, míg hiúságukból fakad bizonyos szükségletet: udvart gyüjteni maguk körül, bámuttetni, irigyeltetni, vetélytársnőiket elhomályosítani stb Rochefaucault mondja, hogy azon asszony, kinek csak elfogadott imádója van, nem tartja magát kacérnak s akinek több is van, nem tartja magát többnek, csak kacérnak. Hajdan azt tartották, hogy az a legjobb nő, kiről legkevesebbet beszél a világ. Hajdanában, ha férjhez ment a leány, meghalt a külvilág számára s kizárólag családjának élt S bizony Göröghon is csak addig volt a hatalmas és boldog, mig a nők igy fogták fel hivatásukat. Ma nem egészen igy áll a dolog. S bizony az igazat megvallva, a házasság is mintha ez időtől kezdene kimenni a divatból. A legtöbb ember ugyanis ma már, mint érintettem, egyáltalán nem hisz a földön a boldogságban. S azok a kevesek is, kik hisznek a boldogságban, nem mindnyájan a házasságban keresik azt. Ha fiatal korban az ifjú szeret is egy leányt s gyermeki ábránddal gondol is a házasságra, később a nagyvilági élet, a megélhetés gondja elterelik e szándékától. Ha aztán később ezek közül egy egy mégis megházasodik, ez már nem azzal a romlatlan kedélyvilággal történik. Hisz már akkor jóformán belefáradt a boldogság keresésébe. Anyagi és társadalmi érdekek láncolata viszi a házasságba, mely ily körülmények közt nem is eredményezheti két lénynek összeolvadását, lelki testi harmóniáját. A leányok legtöbbje csak azért kíván férjhez menni, hogy kikerülve a szülők gyámsága alól, bizonyos társadalmi szabadságra tehessen szert, melyet az előítéletek nem biztosítanak a pártában maradt leányoknak. S bizony a fiatal korban kötött házasságok sem sokkal rózsásabbak. A Rómeó és Júliák kora lejárt. A nagy szerelem már csak a regényekben él. A képzelő erő éreztet ugyan valamelyes érzelmet, mely hasonlít a szerelemhez, de rendesen a házasság után derül ki, hogy ez tulajdonképen mégsem volt szerelem. S a modern férj és feleség egymásból kiábrándulva, konstatálja, hogy kölcsönösen csalódtak egymásban, mert alaposan felültették egymást. Más a férfi szmokingban s más az otthoni . Tehát ... elmegy és varrni fog . . . Nekivág az életnek "ivedül Egészen egyedül . . . Tudja maga, hogy mi ez? Én már megpróbáltam. Voltak perceim, mikor kétségbeestem, mert pusztában éreztem magam ... Ha nem jövök a nyakukra, nem tudom, mi lesz ? Úgy is voltam már, hogy meggyűlöltem mindenkit. Ez a sorsom. Fátum ez és nem bűnhődés . . • Miért bűnhődnék . . . Hisz’ nem vétkeztem ennyire, hogy csak kóboroljak, bolyongjak helyről-helyre, mint egy kivert kutya . . Orvos akartam lenni s íme lettem éjszakai muzsikus, akivel mindenki egyformán bánhat . . . Miért ? Egyszerű dolog ez, majd elmondom máskor. A félbemaradt ember története. Sokszor előfordul. De most mellékes, a fő az, hogy maga el akar menni! Hová ? . . . Kihez ? Hisz’ még fiatal s máris le akarja zárni életét? Szeretnék mondani valamit, de nem merem. Az asszony fejével intett. — Nos hát . . ha megtűrne ... ha megtartana ... ha mi együtt maradnánk továbbra is . . . Talán könnyebb volna minden . . Eddig eltitkoltam, de most kimondom: en magával szemben mindig többet éreztem, mint amit közönségesen tiszteletnek vagy barátságnak neveznek . . . Én . . . Itt elhallgatott. Az asszony éles, átható tekintettel nézett reá. És ő nem bírta ki. Félrenézett. Erősen föl volt indulva. A szobában olyan kabátban. A leány is sokkal bájosabb, mikor társaságba lép, mint odahaza. S legkellemetlenebbek azok a jellembeli különbözőségek, melyek természetesen mind csak a házasság után pattannak ki, mert színpadi komédia volt az egész társadalmi érintkezés, melyben a hősök mindig olyan szerepeket játszottak, melyekről feltették, hogy partnerüknek tetszeni fog , de magukat saját egyéniségükben bemutatni csak a házasság után tartották elegendőnek. De hát milyen a nő? E kérdésre bevallom, sokkal nehezebb a felelet, mint első tekintetre látszik. A főző-kanál, varrókosár s az otthonülés recipéjével alighanem elkéstünk. Az emberiséget visszafelé fejleszteni nem lehet. Következésképen az asszonyt sem lehet ma már visszafejleszteni abba a régi mivoltába, amikor még keveset gondolkozott s ha egyszer férjhez ment, teljes megnyugvással intézte a házi ügyeket még akkor is, ha férje egy gondolatát sem beszélte meg vele. Ha tehát belátjuk, hogy az emberi művelődés haladásával bizonyos mértékig versenyt tartott a nők emancipációja is, változtassuk meg gyökeresen gyermeknevelési rendszerünket, mégpedig az egész vonalon, mert ma oly átmeneti stádiumban vagyunk, amely állandó nem lehet. Kezdjük a reformálást tehát mindjárt a gyermekek nevelésénél. A leányt neveljük önállóbbá, fiainknál pedig ne bánjunk pazarui azzal a nagy szabadsággal, mely koravén ifjakat, elfásult kedélyű, blazirt embereket nevel belőlük. A leány tanuljon ! Engedjük őt pályát választani, akár lesz szüksége reá, mint kenyérkeresetre az életben, akár nem. Foglalkozzék az élet feladataival komolyan, ne neveljük őt örökös tettetésre. Ne tegyük az Isten remekét nevetséges divatbábbá, ki csak akkor érvényesül, ha a férfi szemet megbabonázhatja külső értéktelen hiúságokkal, mely a reális élet első fuvalatára, mint szappanbuborék oszlik szét. Élvezzen a leány több szabadságot. Mehessen az egyetemre, olvashasson könyveket, melyeket eddig félve dugdostak előle. Ezt a kiforrott egyéniségű leányt aztán bátran bocsáthatjuk az élet küzdelmeibe. A rosszul sikerül házasságok száma is meg fog apadni, mert a jövendő leánya jobban meg fogja tudni válogatni a férjet, kire jövendő sorsát bizza, ismervén az életet s viszont a férfiak is sokkal nagyobb tisztelettel öveznék a nőket, kik eként nem lennének puszta játékszerek a férfiak kezében Az asszony igazi élettárs és jó barát lenne, a férjnek babán és örömben, az élet küzdelmeiben és okos élvezetében egyaránt osztályosa. A felvilágosultság tüzében megedzett leányok bizonyára szellemileg fejlődöttebben s a mostaninál kissé későbben, a férfiak viszonyt, aránylag fiatalabban és tistábban lépnének házasságra. Az ily módon nevelt nemzedék körében aztán oly házasságok köttetnének, melyekben nem a kötelességtudó rezignáció, hanem ellenkezőleg, a kölcsönös szabadság vetné meg alapját a mindkét részről becsületesen betartandó házastársi hűségnek, csönd volt, mintha kripta lenne. Szinte hallatszott a szakállas férfi gyors lélegzése. — Egyébként bocsásson meg ... És ne gondoljon semmi mást rólam ... Én nem vagyok rossz. Azt tehet, amit akar. De féltem, nagyon féltem magát ... És ha megtenné, ha együtt maradnánk . . . Gondolja, hogy szerződést köt semmi másra, csak arra, hogy ne menjen idegenek közé . . . Ugye megteszi ? ... Én meg abbahagyom az éjjeli cigánykodást és valami kis hivatalféle után nézek ... így aztán majd dolgozunk ketten . . . Az asszony hátranézett, hol a halott feküdt. Aztán engedte, hogy a szakállas férfi megfogja kezét és a hangjából valami beletörődés meg hidegség jött ki, amint mondta: — Dolgozunk . . . ketten . . . A piszkos lámpa alig pislogott. Nem is volt rá szükség ! odakünn már búcsúzott az éjszaka. Az udvar még vizes volt, de fönt egyre nyílt a kárpit és lassankint előbujt a kék ég . . . A nagy fekete árnyékok eltünedeztek és szürke, fátyolszerű fény ömlött az udvarra. Valahol messze már fölbukott a nap, itt még csak a hajnal törülgette a szemét. A virrasztók nyitott ablakán friss levegő áradt be . . . S ha ilyen lesz a kor, nem lesz elérhetlen ábránd a földön az igazi boldogság. Visszatér a földre ismét az a tisztelet, mely hajdan a nőket szinte földöntúli dicsfénnyel koszorúzta körül, mintha nem is egyszerű emberi lényként, de olympusi istennőkként éltek volna ezen a világon. Újra földerülne a nők tisztelete, mint a lovagkorban, melynek mesés világáról ma már csak az öreg nagyanyók regélnének unalmas, hosszú téli estéken, a kandalló körül. Mily másként is viselkedtek hajdan a lovaglás ifjak a nőkkel szemben ! Mily udvariasak, mily gálánsak, valódi hősök voltak hajdanán a férfiak! Tartsunk csak futó szemlét felettük. A legelső gáláns ember volt maga Ádám apánk, ki egy harapás almáért illetve a felesége kedvéért lemondott a paradicsomi semmittevés boldogságáról. (Na hiszen. Melyik férj ennék meg ma a felesége kedvéért csak egy darabka quárglit is, ha tudná, hogy érte nem a paradicsomból, csak a mucsai kaszinóból golyózzák ki?) Azt is az irás mondja, hogy Jákób pátriárka 14 álló esztendeig szolgált a kacér Ráchelért. (Ki tenné ezt meg most a mi férfiak közül szerelmese kedvéért ? Hiszen, ha valaki a mai férfiak közül szerelmese kedvéért egy fél órai sétára rászánja magát, azt olyan végkimerültségig fájdalmas ábrázattal végzi be, mintha legalább is a világot gyalogolta volna be s most várná a kiállott fáradalmak jutalmát) Salamon király, a bölcs, annyira kedvelője volt a gyöngéd nemnek, hogy nettó 300-at tartott közülök folytonosan maga körül, gyönyörködvén bennük az ő lelke. — (A mostani férfiaknak — egy nő is sok... Az udvarias görögök nem kevesebb, mint 10 évig harcoltak a történelem egyik legszebb asszonyáért, az isteni Helénáért. A mostani férjek feleségeikkel igen, de érettek vajmi keveset és ritkán harcolnak A hatalmas hódító nagy Sándor kedvesének egyetlen szeszélyes szavára önkezével borította lángba Persepolist. (A mostani férfiak legfeljebb cigarettára gyújtanak rá. S nem merem állítani, hogy e szórakozásukra is hölgyeik kedvéért szoktak volna rá.) Forgassuk-e tovább a történelem lapjait ? Ott van Antonius, ki lemondott a világ uralmáról, Kleopatra kedvéért. (No hiszen, most merészkedjék egy nő megkérni azt az 50 krért dolgozó cserepárdiumistát, hogy mondjon le kedvéért hivataláról. Meglátja milyen országra szóló kosaras kap) Hát még a dicső lovagok korában? Minő arany korszak virult akkor e női nemre. Finom, udvarias nép, mely meg tudta becsüni a hölgyek értékét. E nemes lovagok három évig definirozgatták az imádott ablaka alatt, míg végre arra a bátorságra határozták el magukat, hogy megkísérlik megjelenni abban a légkörben, melyben ideáljuk feltalálható leszen. Ma a 18 éves suhanc, az ajka felett alig selkedező bajusszal, feljogosítva érzi magát, hogy az utcán kiséret nélkül haladó nő társaságába tolakodjék. A régi jó világban, mig annyira ment a szerelmes lovag, hogy imádott leánykájának rózsás ujjacskája hegyét megcsókolta, s legalább is háromszor kellett valamely sötét erdőben, égzengés, zivatar, villámhullás közt eltévednie s rablók közzé kerülnie a leánynak, s mindannyiszor hős lovagja által megszabadittatnia. (Ma még az esernyőjét sem minden gavallérnak jut eszébe odakölcsönözni egy egy zápor esetén, az átázásnak kitett leányka részére. Mért nem gondoskodott magáról !) S midőn egy néhányszor kockára tette életét a hős lovag szerelme tárgyáért, bevallotta, hogy imádja kedvesét, hogy érette él és hal (akkor még meg is haltak a nőkért). A nő még azonban akkor sem hitt. (No, ami ezt a pontot illeti, ebből meg hölgyeink tanulhatnának.) Elküldte lovagját Jeruzsálembe egy, két, három esztendőre (Akkor még nem siettek oly nagyon férjhez a leányok s mégis kevesebben maradtak pártában.) S az ifjú vitéz aztán el is ment — mint a vers mondja — „hit virágot szedni koszorúba“. Ott amúgy fitter módra szeme közzé vágott 10 —20 saracénnak s ha még akkor sem pusztult bele a nagy virtusba, szépen haza jött s elhangzott a „holtomiglan“ — „holtodiglan.“ így volt ez hajdan! És most ? Szinte pirulok , de már elmondom véleményemet, ha hozzá kezdtem, a mai fiatalságról leplezetlenül, azzal a ma