Szabolcs-Szatmári Szövetkezetek, 1971 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
rI ia X. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA: 1A« Ft 1971. JUSTUAR HÓ A IV. ötéves tervben Elsőrendű feladatunk a tagság jobb szolgálata Tanácskozott az ÍF £SZ-ek megyei küldöttgyűlése Mint arról lapunkban hírt adtunk, 1970. december 14-én Nyíregyházán, a megyei Úttörőházban az általános fogyasztási szövetkezetek küldöttgyűlést tartottak. A tanácskozás elnökségében részt vett Végh János, a megyei pártbizottság h. osztályvezetője, dr. Hagymási József, a megyei tanács VI. kereskedelmi osztályának vezetője, Buzsáki László a V. KPVDSZ megyei titkára, Szilágyi Gyula és Nagy István, a MÉSZÖV elnökhelyettesei. Acél Béla, a MÉSZÖV elnöke tartotta meg az elnökség beszámolóját az 1970. évi munkáról, az 1971. éves feladatokról és a IV. ötéves terv szövetkezeti célkitűzéseiről. Az elnökség jelentheti, hogy a megye fogyasztási szövetkezeti mozgalma a harmadik ötéves tervben meghatározott feladatok teljesítését sikeresen befejezte. Ebben a periódusban a fogyasztási szövetkezetek minden ágazata — sajátos helyzetét figyelembe véve — olyan fejlődési ütemet reprezentált, amely messze felülmúlja a tervezettet és amelyre még nem volt példa egyetlen ciklusban sem. A szövetkezetek gazdasági és mozgalmi eredményeiről a 4 éves adatok alapján már a tavaszi küldöttgyűlés elé terjesztett írásbeli beszámoló részletes áttekintést adott. Most, amikor e fontos tervidőszak végén vagyunk, teljességgel lemérhető az 5 év alatt megtett út legfontosabb eredménye. Az elnökség úgy véli, hogy mielőtt a IV. Ötéves tervről az azzal kapcsolatos feladatokról szólunk, érdemes és szükséges is ezeket az eredményeket méltatni. A MÉSZÖV elnöksége áiltal ez év szeptemberében kiadott „Irányelvek a IV. ötéves terv elkészítéséhez” című anyag I. fejezete részletesen és számokban is bemutatja a III. ötéves terv várható teljesítését. Éppen ezért úgy véljük, hogy az ezt követő időben szerzett tapasztalatokkal kiegészítve most elegendő, ha csak a legfontosabb jellemzőket foglaljuk össze. 10 év forgalma 5 év alatt Ezek a következők: A III. ötéves terv, népgazdasági színtű teljesítése, ennek nyomán a megvalósult életszínvonal politika reális közgazdasági hátteret biztosított a fogyasztási szövetkezetek eredményes tevékenységéhez is. Mint ismeretes, a párt helyes mezőgazdasági és területfejlesztési politikája révén megyénk társadalmi, gazdasági fejlődésének üteme a III. ötéves terv időszakában meghaladta az országos növekedési ütemet. Megyénkben a mezőgazdasági termelés tervezettől gyorsabb emelkedése, továbbá az iparban foglalkoztatottak számának és az önálló keresettel rendelkezők arányának gyors növekedése jelentősen emelte a lakosság bevételét, s így a kiskereskedelmi forgalomhoz megfelelő fizetőképes kereslet állt rendelkezésre. Mindez fontos lépést jelentett a történelmileg kialakult és örökölt fejlettségbeli elmaradottság felszámolásának útján. A szövetkezetek területén e tényezők hatására a gazdasági növekedés dinamikus és évről évre progresszív«s emelkedő tendenciájú volt. Örvendetes jelenség az, hogy ez a gazdasági növekedés az alaptevékenység teljes körére, az eredmény alakulására és a beruházásokra is jellemző. Ma már teljes bizonyossággal alátámasztható ez a megállapítás. A III. ötéves tervben a kiskereskedelmi forgalom évi átlagos növekedési üteme 16,8% volt. 1965. évhez képest a forgalom 84%-kal emelkedett, lényegesen túlszárnyalva az állami kereskedelem forgalmának fejlődését. Az e téren elért fejlődést plasztikusan szemlélteti az a tény, hogy a TIT, ötéves terv ideje alatt nagyobb forgalmat bonyolítottunk le, mint az ezt megelőző 10 év alatt. A vendéglátóipari lom a III. ötéves terv formóidőszakában 69%-kal emelkedett, ami 13,8%-os évi átlagos fejlődési ütemnek felel meg. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az 1965. évi 360 millió forintról évi 600 millió forintra emelkedett a forgalom. Külön kiemelést érdemel, hogy az ételforgalom öt év alatt pontosan a duplájára emelkedett, ami évi 20%-os növekedési ütemnek felel meg. Nőtt a felvásárlás, szolgáltatás Számításaink szerint a zöldség-gyümölcs felvásárlás volumene — amely az ÁFÉSZ- ek közvetlen, vagy valamilyen közreműködésével kerül lebonyolításra — kb. 30 000 vagonra becsülhető. Szerény számítások szerint pl. az 1965. évi 3618 vagon felvásárlással szemben 1970. évben —a kedvezőtlen időjárás ellenére— ez a szám eléri a 6—<*>00 vagont. Bár a III. ötéves terv egyes éveiben különféle termelési tényezők hatása miatt egyenetlen volt a vegyes cikkek termelése és árukínálata, forint értékre átszámítva a vegyes cikkek felvásárlása valamelyest emelkedett. E szakmához tartozó cikkek jelentős része az utóbbi 3 termelőszövetkezetek évben a és a háztáji termelők közvetlen piaci értékesítése révén jutott el a fogyasztókhoz A fogyasztási tők a III. ötéves szövetkezetek időszakában növelték ipari termelésük volumenét és szolgáltatások értékét. A gloabális termelési és szolgáltatási érték növekedése 1965. évhez viszonyítva volt. Ezen belül külön 68,4% kiemelendő a mezőgazdasági termelési célú szolgáltatás, amely a tervidőszakban több mint háromszorosára emelkedett. • A mezőgazdasági termelési célú szolgáltatás kedvezményes árak díjbevétele mellett is az 1965. évi 1,2 millió forintról 1970. évben * 4,21 millió forintra növekedett..". Jc mérsékelt, csupán 13%-ok mértékben nőtt az általános lakossági szolgáltatás. Az alaptevékenység nagy arányú kibővülése, a forgalom és a termelés felfutása kedvező hatékonyságot eredményezett mind az közök, mind pedig a állóeszforgóeszközökkel való gazdálkodásban. A termelékenység növekedése megfelelő ütemű volt, sőt helyenként a kulturált kereskedelem szempontjából, valamint a dolgozók túlzott megterhelését illetően már nem kívánatos szintet ért el. Mindezeknek a tényezőknek az összhatásaként a szövetkezetek gazdálkodási eredménye az 1965. évi 56 millió forintról 1970. évben 135 millió forintra emelkedett. A nyereség tömege a III. ötéves terv időszakában évi átlagbér 27,2 %-kal nőtt. Ez a növekedés különösen érzékelhető akkor, ha az egyébként szántói sikeresnek ítélt II. ötéves terv időszakában realizált össz nyereség tömegével teszünk összehasonlítást. A II. ötéves terv éveiben a fogyasztási szövetkezetek 231 millió forint nyereséget realizáltak. Ezzel szemben a III. ötéves terv időszakában realizált össz nyereség elérte a wő 546 millió forintot. A gazdasági növekedés egyik fontos tényezője a forgalomhoz szükséges állóalapok növelése, a beruházás. A fogyasztási szövetkezetek tervidőszakban a felosztható (adó, községfejlesztés, levonása után) nyereség stb. közel 90 %-át mintegy 1S0 millió forintot fordítottak beruházásra. Ezt kiegészítette a központi pénzalapokból juttatott közel 60 millió forint. A beruházások révén 5 év alatt 28 200 négyzetméterrel nőtt a kereskedelmi hálózat alapterülete. Az árvízkárok miatt 5 ezer négyzetméter alapterület pótlására volt szükség, amelynek a pénzügyi alapját — több, mint 40 millió forintot — szövetkezeti összefogás teremtett meg és biztosított a károsult szövetkezetek számára. A hálózatfejlesztési munkában a korszerű, nagyobb alapterületű kereskedelmi egységek, áruházak létesítése került előtérbe. Takarékszövetkezet 170 községben A III. ötéves terv időszakában számban gyarapodott, gazdaságilag megerősödött a termelőszövetkezeti mozgalom, és komoly sikereket ért el A korszerű szövetkezet politikára való áttérés révén a lakásszövetkezetek is olyan útra tértek, amelyen járva tartalmilag is tényleges szövetkezetekké válhatnak. A takarékszövetkezetek száma az 1965. évi 22-ről 26- ra emelkedett. A kirendeltségek száma a tervidőszak elején 7 volt, jelenleg 28 db. Kőét a kihelyezett pénztárak száma is. A tervidőszak elején az összes takarékszövetkezeti egységek száma 29 volt, jelenleg pedig 67. Ezzel a fejlődéssel együtt jelentős mértékben takarékszövetkezetek megnőtt a működési körébe bevont községek száma is. Amíg 1965-ben 108 községben működött a takarékszövetkezet valamilyen szerve, egysége, addig ez szám 1970. végére 170 községnlé emelkedett A takarékszövetkezeti betét- és kölcsönforgalom 1970. végére meghaladta a 600 millió forintot. Ez a tervidőszakra vonatkoztatva több, mint 155 %-os növekedési ütemnek felel meg. A takarékszövetkezetek betétállományának részesedése az összes betétekhez viszonyítva — az állomány növekedése ellenére — 11,5 %-ról közel 17 %-ra emelkedett. A takarékszövetkezetek a kölcsönös segítés elvét szem előtt tartva a keretek maximális kihasználásával a tervidőszak alatt több, mint 90 ezer főnek közel 500 millió forint összegű kölcsönt folyósítottak. Ezzel a tevékenységükkel nagymértékben elősegítették a takarékszövetkezeti tagság beruházásait, átmenetileg anyagi természetű jelentkező gondjaik enyhítését. Az összes kölcsönfolyósításból mintegy 30 millió forint termelési célra, a háztáji gazdaságok fejlesztésének elősegítésére, közel 100 millió forint pedig építési célra lett fordítva. Lényegesen bővült a takarékszövetkezetek tevékenységi köre is. A tervidőszak alatt a takarékszövetkezetek előreláthatólag összesen 12 millió forint nyereséget realizálnak. Ebben az időszakban az évi nyereség oly mértékben növekedett, hogy 1966-hoz viszonyítva 1970 évben az évi nyereség tömege közel két és félszeresére emelkedett. A tervidőszak alatt részben saját forrásból, másrészt hitelből a takarékszövetkezeti hálózat fejlesztésére mintegy 5,5 millió forintot fordítottak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a takarékszövetkezeti egységek több, mint egyharmada a tervidőszak alatt új, korszerű székházba költözött és látja el üzleti tevékenységét. A takarékszövetkezetek iránti érdeklődést mutatja az is, hogy a takarékszövetkezetek részjegyalapja a tervidőszak alatt megduplázódott és jelenleg meghaladja az 5 millió forintot. Elmondható, hogy a takarékszövetkezetek széleskörű tevékenységük révén pozitívan segítették megyénkben a társadalmi haladást és a falun élő emberek tényleges bankjává váltak. A felsorolt adatok egyértelműen igazolják a bevezetőben említett azt az általánosítást, hogy erre a szövetkezeti ágazatra is vonatkozik a dinamikus fejlődés. A lakásszövetkezetek gyár tavaszán határozták el, hogy belépnek a megyei szövetségbe. Szövetségünk tagjai között jelenleg 10 lakásszövetkezet foglal helyet, amely közel ezer tagot számlál. Az eddig eltelt közel 9 hónap alatt segítettük a lakásszövetkezeteket problémáik megoldásában, tartalmi fejlődésükben, s a tagság kívánságára. ügyes-bajos dolgaik intézése céljából 5 lakásszövetkezet társulási formában létrehozott egy gondnoksági ügyintéző szervezetet. E forma alkalmas lesz arra, hogy kibővítéssel a lakásszövetkezetek jövőben karbantartási, fenntartási problémáit megoldja. Javítani a beszerzést, árpolitikát A tervidőszakban két jelentős esemény történt, ami alapvető befolyással volt a gazdálkodásra és a szövetkezetpolitikára egyaránt. A III. ötéves tervünk első éveiben került sor a gazdaságirányítás reformjának elméleti kidolgozására és már 1968. január 1-től a jelenlegi gazdaságirányítási rendszer körülményei között végezték szövetkezeteink is munkájukat. A gazdaságirányítás bevezetett rendszere új feltételeket, új viszonyokat teremtett a gazdálkodásban és általában a gazdálkodó szervek kapcsolatában. rendszer csupán Az irányítási jobb feltételeket teremtett, s a közvetett szabályozási rendszer csak új kereteket jelenthetett a szövetkezeti gazdálkodás számára is. Arra volt szükség, hogy szövetkezeteink gyorsan igazodjanak az új közgazdasági helyzethez. Ezt lehetővé és egyben szükségessé is tette a gazdálkodó szervek megnövekedett önállósága és felelőssége. Arra volt szükség hogy a régi — az új viszonyok között sikeresen nem alkalmazható — vezetési módszereket, gondolkodási módot mielőbb váltsa fel korszerű vezetési stílus, rugalmas módszer. Megyeszövetségünk ebben az időben egyik legfontosabb kötelességének tartotta a szövetkezetek vezető állású dolgozóinak a továbbképzését. A közgazdász továbbképző, a többször megrendezett 4—5 napos tanfolyamok, a jelenleg is folyó ún. kerekasztal-komformciák, továbbá a megyei szövetség iránymutatásai, ajánlásai, különböző szolgáltatásai, mind-mind ezt a célt szolgál»— tárc. Három év tapasztalatai alapján, elmoszdiható; hogy szövetkezeti "vezetőink túlnyomó többsége érti a gazdaságirányítás rendszerénél« lényegét és napról napra töib bet vált valóra az adott lehetőségekből. Megállapíthat*juk, hogy III. ötéves tervünte sikeres teljesítése — amelyből három évet már a megváltozott irányítási rendszer körülmények között dolgozton» le — csak így volt lehetséges. Nincs persze arról szó, hogy most már teljességgel megtanultunk jól dolgozni az új feltételek között, hogy már jól értjük és a legteljesebben megvalósítjuk a társadalmi, a szövetkezeti és az egyéni érdekek összehangolását. Ennek az összhangnak a helyi megteremtéséhez a szabályozási rendszer csak biztosít. Az önállóság keretei jogán a testületeknek és a vezetőknek úgy kell tudni manőverezni, hogy a gazdasági döntések a keretek között mozogjanak, s közben rugalmasan megvalósulon, újra és újra magasabb színvonalon létrejöjjön a három érdek egysége. A szövetkezeti vezetők felelősek a társadalmi érdek, a szövetkezeti érdek érvényesüléséért, de felelősek —különösen tagsága felé — az egyéni érdekek lehetséges érévényesítéséért is. Pártunk Központi Bizottsága 1969. novemberi ülésén* számos fogyatékosságot tárt fel a különböző érdekek nem kellő összehangolását illetően. Ezek a kereskedelmi munkát is érintették. Mint ismeretes, 1969. évben feszültségek támadtak a fogyasztói piacon. A fizetők áres keresletet mi sem tudtuk teljesen lekötni, mert a kereskedelmi készletek leszürkülték, a választék nem volt kielégítő Ez különösen vonatkozott az alacsony árfekvésű cikkekre, ami komolyan érintette a nagy családokat ás alacsonyabb keresetű ckA- gocackak A küldöttgyűlés elnöksége.