Szabolcs-Szatmári Szövetkezetek, 1973 (12. évfolyam, 11. szám)

1973-11-01 / 11. szám

IBC-áruház, Mtorink­ Az idén több százezer fo­rintot költött kereskedelmi hálózatának fejlesztésére a Baktalórántházi ÁFÉSZ. Pet­­neházán a tagság kívánságára háziboltot létesítettek, amely­nek jelenleg 100 ezer forint a havi forgalma. Ezenkívül egy élelmiszerpavilont is kapott a község. Baktalórántházán az egyik élelmiszerboltot önki­­szolgáló üzletté alakították át, az italboltot pedig korsze­rűsítették. A vasútállomáson lévő büfét nagyobbították, most már presszókávét, hurkát, kolbászt és sült halat is áru­sítanak. Ligettanyán szintén korszerűsítették a boltot, míg a Flóratanyán most folyik az építkezés, a régi iskola épüle­tében élelmiszer- és italboltot rendeznek be. Szintén felújít­tatták a baktai szeszfőzdét is. A szövetkezethez tartozó köz­ségekben a boltokat kifestet­ték, tataroztatták az épülete­ket. Sok egység kapott hűtő­gépet, s minden községben bevezették a fűtőolaj árusítá­sát. Nyírkércsen megvásároltak egy háziboltot, amelyet a jövő évben korszerűsítenek. A tag­ság kívánságára Petneházán és Laskodon a községi taná­csokkal és a termelőszövetke­zetekkel közösen az ÁFÉSZ mini gázcseretelepet létesít. Az építkezés most folyik, no­vember végén adják át a cseretelepeket. A következő években más új üzletet is építtet szá­az ÁFÉSZ. Ófehértón ÁBC-áru­­ház és italbolt épül, 800 ezer forintos beruházással. A léte­sítményeket 1977-ben adják át rendeltetésüknek. Petneházán önkiszolgáló élelmiszerboltot, valamint italboltot készíttet a szövetkezet, 1975—76-ban. A telket a községi tanács bo­csátja az ÁFÉSZ rendelkezé­sére. A Baktal­órántházán épülő ÁBC-áruház tervei már elké­szültek. A 3 millió 90 ezer fo­rintos beruházással épülő lé­tesítmény a jövő évben készül el. Az áruházban az élelmi­szerüzlet mellett hús-,­­ zöld­ség- és tejboltot is berendez­nek. A jelenlegi tejboltban a tervek szerint bútorbemutató termet alakítanak ki. Lehet­séges az is, hogy új bútorbol­tot kap a nagyközség. A gim­náziumtól megvásárolná az ÁFÉSZ a kollégium épületét, ahol korszerű körülmények között árusíthatnák a lakbe­rendezési tárgyakat. Az V. ötéves tervben a baktalórántházi vasútállomás mellett falatozót is építtet az ÁFÉSZ, mivel a környék át­rakó állomása lesz a baktai. Már száz új tag! Az Újfehértói ÁFÉSZ igaz­gatósága októberi ülésén ér­tékelte az őszi akcióprogram időarányos végrehajtását. Az értékelés megállapította: a program megvalósítása ered­ményesen halad. Ez annak köszönhető, hogy a célkitűzé­sek végrehajtásába valamen­­­nyi választott testület, az egy­ségek dolgozói, sőt még körzeti küldöttek is bekapcso­­­lódtak. Ugyancsak tájékoztat­ták az akcióprogram céljáról a községi szerveket és kérték segítségüket. Az akcióprogram beindulá­sa óta már több, mint 100 új tagot szerveztek, ebből az igazgatási osztály dolgozói 30 főt, az I. számú alapegység dolgozói 25 főt, a választott vezetők 10 főt és van olyan küldött aki már négy új tagot szervezett be. Az akcióprogram végrehaj­tását három bizottság illetve fogja össze. Az segíti, egyik bizottság már elvégezte a szö­vetkezeti önkormányzati szer­vek működésének vizsgálatát és elkészítette az írásos érté­kelését, melyben olyan kérdé­sek szerepelnek, mint az alapszabály egyes pontjainak módosítása, a táj rendezése, a tagnyilvántar­tó bizottsá­g munkájának javítása, iskola­­szövetkezet létrehozása, a ta­gok tájékoztatásának javítása, az alapító tagokkal való több törődés, valamint a tagsági érdekeltség és a szolgáltatás szélesítése. Ugyancsak eredményesen valósította meg a szövetkezet az eddig betervezett kereske­delmi és vendéglátóipari ren­dezvényeket, amelyek iránt nagy volt a tagság és a lakos­ság érdeklődése. Ilyen kiemel­kedő rendezvény volt a húsi­pari vállalattal közösen ren­­d­ezett húsipari termékbemuta­tó és kóstoló, a kultúrotthon­­nal együtt rendezett bútorki­állítás, a vasboltban szürete­­lési cikkek bemutatója, a di­vatbemutatók és a tüzelővá­sár. Az igazgatóság megállapította: az akcióprogram bizottságai, a választott vezetők, a dolgozók­ aktív munkája révén mara­déktalanul megvalósulhatnak a kitűzött célok. (gere) A vásárosnaményi kertvédelmi társulásról Vásárosnaményban, az ÁFÉSZ keretén belül több társulás működik. Ezek közül legjelentősebb és legnagyobb a kertvédelmi társulás. Vállalt feladatunk az, hogy a korábbi sokfajta próbálkozás u­tán modern szervezéssel és jó eszközökkel, rek beszervezésével szakembe­megold­juk a házikertek és zártker­tek növényvédelmét. Azért van szükség a társu­lásra, hogy szakemberek irá­nyításával, közös gépnél és kollektív szervezéssel mó­nőségben tudjuk elvégezni mi­a növényvédelmet azokban kiskertekben, amelyek látszó­­­lag nem sokat termnek va­lójában be, évi azonban több ezer cm­gyümölcs- és zöldség­­fogyasztását fedezik és emel­­lett elsősorban almából, de más gyümölcsből is 100 vagon feletti jó minőségű árut érté­kesítenek. Ez nem közömbös a népgaz­daságnak. Ennek felismerése vezette a Naményi ÁFÉSZ igazgatóságát, amikor szorgal­mazta a társulás létrehozását nem csak szavakkal, de tet­tekkel, pénzzel is. Saját vezetőséget és irányí­tó személyeket választottunk, illetve jelöltünk ki. Felkértük azokat, akik permeteztetni akarták kertjüket, hosv indu­lás előtt előleget fizessenek be a permetezés várható költsé­geire. Az Indulás évében ii ta­bunknak rendszeres munkát végeztünk összesen 11 alka­lommal permeteztünk A mun­kánk volumenét közérthetően jellemzi, miszerint közel 90 ezer liter vegyszert­­ zá­r­tunk ki a kiskertekre. Később okozatosan fejlőd­tünk. Nőtt a tagok szám­a, tavaly már 124 tagunk volt és több mint 210 ezer liter szert szórtunk ki részükre. Nem jelentett teljes megol­­d­ást az, hogy a tsz gépeit bérbe vettük, hisz így látszólag nem is mi végeztük a mun­kát, csak éppen mi szerveztük és szedtük be a pénzt. Ezért is született az az el­határozásunk, hogy saját ma­gunk vásárolunk traktort és permetezőgépet. Ehhez több mint 100 ezer forintra volt szükségünk. Az ÁFÉSZ közel 40 ezer fontot adott e célra, így, valamint tagjainktól ös­­­szeszedett tagsági kölcsönnel már meg tudtuk venni a gé­pet. A tagsági kölcsön nem nagy összeget tett ki 1—1 ember számára. A fizetendő összeget a permetezendő kert nagysá­gával arányosan állapítottuk meg. Ennek megfelelően kölcsönösszegek 100—2000 ót­a ig terjednek. 1 tag átlagosan 350 Ft-tot fizetett. Ez össze­­­get a tagértekezlet által meg­határozott időpontban vissza­adjuk. 1973 nagyon jelentős esz­tendő életünkben. Taglétszá­munk 200 fő fölé emelkedett és előreláthatólag ez évben teljesítményünk eléri a 400 ezer liter szermennyiséget. Je­lenleg Vás­árosnamény és Olcsva községek teljes házi­kerti védelmét ellátjuk, önál­ló vezetőségünk, ellenőrző bi­­zottsá­gunk és tiszteletdíjas műszaki y­zetőnk van. Telje fizetéssel a nermetezőmunká­sokon kívül senkit nem mázunk. Tavaly 26 ezer­­ kal­­fo­rint közös alánunk képződött idén többre számítunk. Ez az összeg további fejlődésük­ alapja. Király Sándor Innen—onnan képekben­ ­ lónyai élelmiszerboltban mindennap nagy a forgalom A szatmárcsekei ABC áruháznak naponta friss kenyeret és hetenként kétszer tejet és tejterméket szi­d­­nak. A Nagykállói ÁFÉSZ táskaüzemében dolgozik Rebák Sárul or­­­né. Kiváló minőségű termékek kerülnek ki a keze alól. A leveleki új kultúrház — ebben kapott helyet az Iparcikk­bolt is — az ÁFÉSZ és a község közös összefogásával épült. Szakcsoportok­­ és modellszövetkezetek megyénkben Az ÁFÉSZ-ek tagságának jelentős része a tulajdonában lévő földterületen mezőgazda­sági tevékenységet folytat. A legkülönbözőbb mezőgazda­sá­­gi­­ növények termesztésével érdekelt az élelmiszergazdasá­gi tevékenységben. A fogyasztási szövetkezetek­ben folyó élelm­iszergazdasági modellszervezés jól szolgálja az egész kistermelés és az ér­tékesítés ügyét. A SZÖVOSZ és a­ MÉSZÖV elnökségének határozatai megerősítették azt az elhatározást, hogy a kis­gazdaságokat olyan modell­­formák létrehozásával kell se­gíteni, amelyekben megvalósul a teljes vertikum, részben az egyes szövetkezetekben, rész­ben a szövetkezetek között. A teljes vertikum alatt az élel­miszergazdaság 3 fontos ele­mét, a mezőgazdasági termesz­tés szervezését, korszerűsítését, a termékek forgalmazását, az értékesítési biztonság megte­remtését valamint a termékek feldolgozásának megalapozá­sát kell érteni. Az adottságok és lehetősé­gek figyelembevételével a szö­vetkezetek jelentkezése és me­gyei szövetségünk egyetértése alapján — a kistermelés kü­lönböző ágazataiban — alap- és szinkronmodellek kijelölésre. Megyénk kerültek fogyasz­tási szövetkezetei közül négy ÁFÉSZ vesz részt e modelle­zésben. A csonthéjas és bo­gyós gyümölcsök termesztésé­nek alapmodellje a Nyíregy­házi ÁFÉSZ. Ehhez csatlakozó szinkronmodell szövetkezet az újfehértói, a nyírbélteki és a nyírlugosi. A fólia alatti zöldségter­mesztésben szinkronmodell­ként tevékenykedik a Nyír­egyházi ÁFÉSZ, míg az újfe­­hértói a májlibatenyésztésben szinkron. Az alap- és szinkronmodell szövetkezetekben a kistermelő gazdaságok vertikális segítése a tudomány legjobb eredmé­nyeinek megismertetése, elfo­gadtatása és­ gyakorlatba vétele alkalmas arra, hogy példaként szolgáljon a többi ÁFÉSZ és azok kistermelő tagjainak. Az alap és szinkronszövetke­zetek a termesztés szervezésé­re, korszerűsítésére, a termék forgalmazására és feldolgozá­sára többéves távlati fejlesz­tési tervet készítettek. Azokat a választott testületek is jó­váhagyták. A távlati tervek fő célkitűzései: — a csonthéjas és bogyós gyümölcsök termesztésé­ben a piaci igényeknek megfelelő, korszerű fajták telepítése, a közös telepí­tési terület növelése, annak egyéni kezelésbe adása, a mintakertek létrehozása, a szaporítóanyag telepek lé­tesítése, a gépi talajműve­lés, a korszerű növényvé­delem, a szükséges facse­meték, dugványok beszer­zése, a hétvégi termesztett áruk kertekben felvásár­lása, értékesítése, a szak­mai ismeretek bővítése, ta­pasztalatcserék szervezése,­­ a fólia alatti zöldségter­mesztés meghonosítása, a palánta nevelése, annak értékesítése, a lakosság friss zöldséggel való ellátá­sának javítása, a termesz­tőberendezések beszerzése, a májliba tenyésztésének növelése érdekében a te­­nyésztési, tartási, takarmá­nyozási, hizlalási módsze­rek korszerűsítése, a töme­­ggépek beszerzése, valamint a tenyészállatok, napos- és sovány liba ellátásának ja­vítása. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy az alapmodell­­hez csatlakozó szinkronmodel­­lek jól hasznosítják az eddig tanultakat, és eredményesen dolgoznak a megvalósításainál. részfeladatok A Nyír­egyházi ÁFÉSZ létrehozta a kerthasznosítási szakcsopor­tot, közel 50 taggal. Növény­védő brigádot, növényvédelmi bemutatót, a kertbarátok klubjával gyümölcsbemutatót rendezett, illetve szervezett. Mintakertet és gyümölcsfale­­rakatot is létesít. Gondoskodik a hétvégi kertekben áruként jelentkező mezőgazdasági ter­mékek felvásárlásáról, és ér­tékesítéséről is. A fólia alatti zöldségtermesztéshez terüle­tet, berendezéseket vásárol. Megvalósítja a palántaneve­lést. A célkitűzések gyakorlati megvalósításához a nyíregyhá­zi kertbarátok klubjával szo­cialista szerződést kötött. A Nyírbélteki ÁFÉSZ a kere­tében működő málnatermelte­tő szakcsoportoknak a tevé­kenységét, permetezőgépek talajműveléssel, vásárlásával, a málnasarj kedvezményes értékesítésével, évi 4—5 hold málnatelepítéssel, ideiglenes felvásárlóhely építésével és a szakmai ismeretek bővítésével segíti. Hasonlóan tevékenyke­dik a Nyírlugosi ÁFÉSZ is. szervezni a málnatermesztő szakcsoportot. A málna ter­mőfelületének növelése érde­kében közös telepítést valósí­tanak meg. Az Újfehértói ÁFÉSZ csonthéjas és bogyós gyümöl­­­csök termesztését facsemete beszerzéssel, közös területen történő meggyfatelepítéssel, meggymintakertek létreho­zásával és szakszerű növény­­védelmi ellátással segíti a kistermelő gazdaságoknál. Ezenkívül a másliba tenyész­tését napos- és soványliba-, va­lamint takarmánybeszerzés­sel, tömőgépek alkalmazásá­val, tapasztalatcserék, szakelő­adások szervezésével segíti. Az alap- és a szinkronmo­dell szövetkezetekben folyó munkát megyei szövetsé­günk igen sokoldalúan segíti. Ez kifejezésre jut a rendsze­res szaktanácsadásban, a leg­újabb tudományos eredmé­nyek terjesztésében, a ter­mesztés korszerűsítéséhez adott gyakorlati segítségben, a fejlesztéshez szükséges anya­gok és eszközök beszerzésé­ben, tapasztalatcserék szerve­zésében, és a jól bevált mód­szerek elterjesztésében. A MÉSZÖV elnöksége szep­temberi ülésén úgy értékelte, hogy az alap- és szinkronszö­vetkezetekben folyó munka jó ütemben halad. Élelmiszergaz­dasági modellszervezés jól szolgálja a VII. kongresszus határozatainak végrehajtását, a szövetkezetek tagjainak és a népgazdaság érdekét egya­ránt. Mandrák János A törzsgárda megbecsülése A Nyírbélteki VFÉSZ igaz- törzsgárda tagjainak a részese­­hatósága október 31-én ünne­­pési alap terhére. A vezetés úi tanácsülést tartott. Az ün­ fonb?.n. ho^ _ , . . .... __ , nem tükrözi kellően a régi népi tanácsülésén 55 régi­ből- dolgozók megbecsülését. Ezért gázóját jutalmazta meg a új törzsgárdaszabályzatot dol­­szövetk­ezet — uj törzsgárda- goztak ki, és a régi törzsgár­­szabályzata alapján. Koráb­­ba juttatás meghagyása mellett van az ÁFÉSZ minden eltol- az 5, 10, 15, 20 éves­­ ágozó­­tött év után — az átlagbér hát külön jutalomban része­­alapján — 1—2 százalékos sízik és törzsgárdajelvénnyel többletrészesedést ^zetett tünj^il^ ki.

Next