Mezőgép, 1971 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

/**■Uj bérszabályozási rendszer A gazdasági mechanizmus elmúlt három évében már többször került sor a bérszabályozás rendszerének tovább­fejlesztésére. Most január elsejével a bér és jövedelemszabá­lyozás rendszere ismét módosul. A változás legfőbb indoka: a negyedik ötéves terv igen komoly követelményeket támaszt a hatékonyság növelésével kapcsolatban. (Az ipari termelés növekedés 75—80 százalékát a munkatermelékenység emelé­sével kell biztosítani.) Olyan bér és személyi jövedelemsza­bályozási rendszer kialakítása vált tehát szükségessé, amely a jövőben jobban ösztönöz a feladatok végrehajtására. Az új bérszabályozási rendszer növeli a vállalatok érdekeltségét, az élő munka hatékonyabb felhasználásában, elősegíti a terv­szerűbb és racionálisabb munkaerőgazdálkodást. Továbbá ösztönöz az intenzív beruházásokra, módot ad arra, hogy a hatékonyság bérszükségletére a gazdasági eredmények javu­lása fedezetet nyújtson. A nyereség alakulásában jobban ér­dekelté válik a vállalat teljes kollektívája. Szükséges még hangsúlyozni, hogy a gazdasági bizottság vonatkozó határoza­­­ta előírja, hogy az alapbér és besorolási rendszert úgy kell tovább fejleszteni, hogy az eddigieknél jobban biztosítsák a helyes kereseti arányok kialakítását és tegyék lehetővé az alapbéreknek a teljesítmények, egyéni munkaered­mények, a szakiképzettség, a gyakorlati tapasztalatok és a munkával együtt járó felelősség szerinti erőteljesebb differenciálódását. Vállalati érdek és a vállalat valamennyi dolgozójának személyes érdeke, hogy az új bérszabályozási rendszer meg­felelően érvényesüljön. Vállalati érdek, mert bizonyos hatá­rig a­ bérszínvonal emelés befizetési kötelezettségek csökken­tésével történnek. A túlzott minden alapot nélkülöző bér­­színvonalemelést visalnt az állami progresszív módon meg­­­­adóztatja. A magas­­ adó olyan biztonsági szelep, amely meg­akadályozhatja az irreális bérszínvonal gazdálkodást. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egy bizonyos százalékon túl már nem lehet a bérszínvonalat tovább emelni. Lehet, de itt­­­ kell utalni arra, hogy a vállalat valamennyi dolgozója érde­kelt abban, hogy az új bérszabályozási rendszer megfelelően­­ érvényesüljön. Tudott, hogy a bérfejlesztés alapja a nyere­ség. Ha a r nyereség megfelelően alakul, úgy nincs akadálya a bérfejlesztésnek. Ahhoz azonban, hogy a nyereség nagymér­tékben növekedjék az egy főre eső termelési eredménynek kell nagyobb mértékben növekedni. Más szóval ha el akar­­juk érni,­ hogy bérfizetéskor a borítékokba több pénz kerül­jön, akkor az eddigieknél sokkal jobban kell gazdálkodni­ .Jobban kell­ gazdálkodni a munkaerővel, az eszközökkel és jobban ki kell használni a rendelkezésünkre álló munkaidőt. Kötbéres ügyek, tapasztalatok Vállalatunk jogi ügyintézését az elmúlt évben a nagymérvű ál­landó jellegű kintlévőség, illetve ennek felszámolása jelentette. A jogügyi­ csoport által iktatott 950 ügydarab 90 százalékát a behaj­­tásos ügyek képezték. (Jártunk a pénzün­k­ után.) A fennmaradó 10 százalék munkajogi, illetve kárté­rítés és kötbérmegfizetési ügyek voltak. Vállalatunk ellen aránylag ke­vés,­­ négy esetben született köt­bérfizetésre kötelező határozat. Egy esetben a Kisvárdai Gépja­vító Állomást marasztalták el jogerősen, 3800 forint erejéig, az­tán a központi telepet két eset­ben 27 200 forint erejéig, s a legnagyobb kötbérügy a Nyírte­­­leki Gépjavító Állomást terhelte 76 ezer forintig. A ténylegesen kifizetett és tovább nem hárítha­tó kötbér az elmúlt évben 80 ezer forintot tett­­ ki. Azon túl, hogy válla­latunk kénytelen volt fizet­­­­ni,, néhány hasznos tapasztalat is­­ leszűrhető.­­ Vállalatunknak érdeke, hiszen felesleges kiadásoktól mentesül, hogy kötbért ne fizessen. Ho­gyan lehet ezt elérni? Elsősor­­­­ban ha a szerződésben vállalt , kötelezettségeket időben, jó mi­nőségben és a kívánt mennyiség­ben teljesítjük. Ebből fakadóan messzemenőkig ismerni kell,­­hogy­­ a megkötött­ szerződések " mily­en műszaki kötelezettségeket­­ rónak a vállalatra. Az sem mel­­­­lékes, hogy ha a felek eltérnek , valamilyen oknál fogva a szer­ződésben írtaktól, azokat mara­­­­déktalanul írásban rögzítsék a­­ szefiződő­ partner tudomásulvéte­lével. Ha a vállalatunk más szervek részére munkát végez, a szakem­bereknek különös gonddal kell az együttműködési kötelezettsé­gekre ügyelni. Minden olyan kö­rülményről, amely a szerződés­­szerű teljesítést valamilyen mó­don befolyásolja, a másik felet írásban figyelmeztetni kell, is­mertebben akadályközléssel kell élni. Ez az együttműködési köte­lezettség olyan általános érvé­nyű szabály, még akkor is, ha ezt egyes konkrét szerződések külön pontban nem rögzítik, amelynek megsértése, ha késedel­mes szállításban, minőségromlás­ban jelentkezik, kötbérfizetési kötelezettséget von maga után. A kötbér elkerülése végett igen lényeges követelmény, hogy a munkavégzés során eljáró mű­szaki ügyintézők is ismerjék a konkrét munkára vonatkozó jog­szabályi előírásokét.* Sajnos a ve­zető műszaki dolgozók nem mind­egyike ismeri ezeket a rendele­teket, jogszabályokat. Hogy ez mennyire így van, arra példa, hogy az elmúlt évben előfordult négy kötbéres ügyre vonatkozóan a műszaki dolgozók nem ismer­ték a jogszabályokat. Kötbéres ügyekben a résnél — amennyiben­­ mi védeke­va­gyunk az alperesek, — rendkívü­li jelentőségű a szerződések tel­jesítése során főleg a műszaki át­adásokról, vagy azok megkísérlé­séről felvett jegyzőkönyvben rög­zített nyilatkozatok tartalma. Ál­talában magának a jegyzőkönyv­nek a tartalma. Sajnos gyakran előfordul, hogy a jegyzőköny­vekben csak az ellenérdekű fél műszaki kifogásai szerepelnek, míg vállalatunk műszaki ügyin­tézője egyetlen szóval sem cáfol­ja meg a kifogásokat, holott an­nak helye lenne. A mi képvise­lőnk csupán aláírja a jegyző­könyvet, s ezt csak úgy lehet ér­telmezni, hogy egyetért a jegy­zőkönyvben foglaltakkal, így bármilyen megállapodást, meg­egyezést a későbbiekben cáfolni vagy bizonyítani nehéz, lehetet­len. A jegyzőkönyvek nem feles­leges formaságok, hanem szük­séges bizonylatolások, főleg azért, mert így senki sem hivatkozhat arra, hogy nem gondolhatta, pe­res eljárás lesz a kérdéses mun­ka miatt. Természetesen a kötbéres ügyek tapasztalatai alapján még szá­mos olyan dologra fel lehet hív­ni a figyelmet, amely a vállala­tot mentesíti felesleges kifizeté­sektől. Ilyen lényeges szempont az alvállalkozókért való felelős­ség is, amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy az mindennemű vétkes alvállalkozó eljárásáért vállalatunk viseli az anyagi ter­heket. A kötbérekkel kapcsolatos ta­pasztalatok hasznosítása azért szükséges, mert minden egyes ilyen kifizetés a dolgozók nyere­ségét csökkentő teherként jelent­kezik. Ha 1970-ben el tudtuk volna kerülni a kötbérfizetést, akkor mintegy 80 ezer forinttal több jutott volna a nyereségre. dr. Papp Lászlóné jogtanácsos HÚSZ ÉV AZ ÜZEMBEN Most munkásellátó vagyok... Most munkásellátó vagyok — kezdte a vallomását Tóth Antal­­né, a Nyíregyházi Mezőgazdasá­gi Gépgyártó és Szolgáltató Vál­lalat adminisztrátora. A munkám abból áll, hogy kiírom a munká­soknak a munkaruhát, védőöl­tözetet, a rezsianyagot a raktár­ból. Kartonra vezetem, osztályo­zom, ellenőrzöm, és vigyázok, hogy mindig pontosan adminiszt­ráljak. Legtöbb munkánk akkor van, ha leltározunk. Visszakeres­ni minden tételt, összegezni, újra ellenőrizni, felülvizsgálni a kész­letet a raktárban... Különösen az év végi leltárok alkalmával van sok dolgunk. Ilyenkor túlórázni is kellene, vagy pedig hazaviszi az ember a könyvelni valót és otthon csinálja meg. Bizony nem könnyű, de panaszkodni sincs okunk. Dolgozunk... én már húsz éve ennél a vállalatnál. Nyírte­leken kezdtem, a 1950. május 21-én, gépállomáson Nyíregyházi születésű vagyok, itt érettségiz­tem, aztán írnokképző tanfolya­mod könyvelői, képesített köny­velői szaktanfolyamokat tem, és most itt vagyok. 11 végez­évig voltam könyvelő Nyírteleken, 1961. április elsejéig. Akkor kér­tem magam haza Nyíregyházára. Nem volt könnyű az a 11 év. Be­jártam, illetve kijártam Nyírte­lekre minden nap. Busszal, vo­nattal, mikor hogy. Könnyű nem volt, még­is szép évek voltak. Akkor kezdtük ott szervezni gépállomást, amikor odakerültem.­­ Alig volt kezdetben néhány trak­torunk. 8—10, vagy még annyi sem. Beszél Tóth Antalné, mondja a sorsát, az életét, örömeit, bána­tát, hétköznapjait Nézem, ahogy ül a és ünnepeit, széken, megtört mosolya fáradtságát lev és lezi. 1961. április elsején került Nyíregyházára. Néhány nagyon nehéz éve következett ezután éle­tének. Három-négy év leforgása alatt eltemette édesanyját, édes­apját, férjhez ment, szült egy gyereket és elvált a férjétől, pon­tosabban, ahogy ő fogalmazott, egy másik nő elvette tőle a fér­jét. 13 hónapos volt akkor a kis­fia, Attila, Tóth Attila, és azóta egyedül neveli.­­ Egy este azt mondta... 13 hónapos volt akkor a fiam... azt mondta: — Nekem most kijött a lépés, elmegyek. Kijött neki a lé­pés. Elment. Akkor nagyon fájt, most már múlt ez is. Elmúlt a fájdalom is. Mindent pótol már az én életemben a fiam. Akkor egyedül maradtam. Az anyám, az apám már nem élt. Egyetlen öcsém Pesten. Egy szoba-kony­­hás lakásban, kis fizetéssel, egy gyerekkel... higgye el, nagyon ne­héz volt. Most is az. 1550 forintot keresek a múlt év novembere óta. Addig 1500-at. Nagyon be kellett osztani minden fillért, hogy jusson, amire kell. És közben takarékoskodni is. Bú­tort vettem, televíziót, rádiót, hűtőgépet, tataroztattam a la­kást, mert elég régi már. Száz­éves is van talán, gyakran kell rá költeni, így élünk a fiam­mal. Ha valami nagyobb dolgot kell venni, csak részletre tudom. Havi 150—200 forint, ennyi jut ilyesmire. Most szeretném lebe­­tonoztatni a szoba földjét. Ez még nagyon fontos. Arra gyűj­tök most. De lassan szaporodik. Szabad szombat volt a Nyír­egyházi Mezőgazdasági Gépjaví­tóban, helyesebben 1971 január elsejétől Mezőgazdasági Gépgyár­tó és Szolgáltató Vállalat egyházi gyárában, amikor nyír­kézi Zoltánt a kereskedelmi és érté­kesítési osztály vezetőjét keres­tem. Üres volt az irodaépület, mindössze néhányan tanácskoz­tak a szakszervezeti titkár irodá­jában, és Kézi Zoltán dolgozott, ígértem, hogy nem zavarom so­káig, aztán mégis órák hosszáig beszélgettünk. Sok mondanivaló­ja volt Kézi Zoltánnak, illetve sok mindenről kicseréltük a gon­dolatainkat. Ideális riportalany, volt az első benyomásom. Őszin­tén beszél, nem takargatja a gondolatait, nem szépíti a múl­tat, nem hősiesíti a jelent, mer a gondokról is nyilatkozni, önma­gáról és a vállalatáról, munkakö­réről és az emberekről is beszél­ni. Meg úgy általában az életről, a hétköznapokról, a munkáról, ami leginkább elárulja az em­bert a szavak mögött. Egyszer sem mondta, hogy „ezt ne írja meg”, „ezt nem azért mondtam, hogy a nyilvánosságot is érdekelné”. Olyan volt ez az ember, mint a szavai. Nem jobb, nem rosszabb, mint a dolgozók, az emberek nagy többsége. Elő­nye mindenképpen az őszinteség és nyíltság, am­ely életszeretettel és munkakedvvel, munkaszeretet­tel párosul. Olyan ember Zoltán, akinek a szavaiból, Kézi bár­miről beszéljen is, sokat megtud a partnere 1950 júniusában végzett Nyír­egyházán, a közgazdasági techni­kumban. Érettségi után a balká­­nyi gépállomás üzemi könyvelője lett. 1951-ben már Nyírtéten dol­gozik, ugyancsak a gépállomáson. Aztán 51 őszén bevonul katoná­nak. 1954-ben szerelt le. Egyene­sen Nyírmadára ment. Ott éltek a szülei. Munkát is ott kapott. Vezető könyvelő lett a nyírmadai gépállomáson. Itt egy kicsit meg­nyugodott, ha 3—4 éves helyben­­tartózkodást nevezhetünk nyu­galomnak. Tanult és dolgozott. 1958-ban már a Gépállomások Megyei Igazgatóságán revizor. Mint ilyen beosztású dolgozó, mindenütt megfordult a megyé­ben, ahol gépállomás volt. El­lenőrzött, vizsgált, ismerkedett a munkával, az emberekkel, a ne­hézségekkel. Nagyon sokat uta­zott. Vonaton, kocsival, busszal, mikor hogy volt lehetősége, és a szükség hogy kívánta. 1961. ok­tóber 10-ig dolgozott revizorként, ekkor már az érettségi bizonyít­forintonként a pénz. Szegényen, de tisztességesen. Ez az elvem. Lassan növekszik a gyermek is. Most már első osztályos. Ő az egyetlen vigaszom. Együtt ter­vezgetünk. Úgy szeretném, ha kedve lesz hozzá, valami jó szak­mát tanuljon. Szerelő, vagy va­lami hasonló legyen belőle. Persze ezt úgyis ő dönti majd el, de tervezget az ember. Mást úgyse igen tehet, azon kívül, hogy dolgozik. Dolgozni meg kell, és tervezgetni is muszály, hogy könnyebb legyen az élet. Persze csak addig, amíg a taka­ró ér. Annyit, amennyit az em­ber meg is tud valósítani, hogy hiába ne csalatkozzék. Egy tele­vízió, hűtőgép, egy rádió rész­letre és a szoba betonozására, kövezésére gyűjtögetett fillérek szaporítása, és mindezek előtt a gyermek nevelése. Ő nekem a mindenem. Érte vállaltam és vállalok mindent. Ha úgy gon­dolja, hogy erről lehet, vagy ér­demes írni...?! Tudja, én úgy va­gyok vele, hogy nem érzem nagy hősiességnek, hogy 20 éve dol­gozom. Ez természetes dolog. És ha már dolgozik az ember, mi­nek vándoroljon. Az embernek mindenütt dolgozni kell, és ha már ezt teszi, mégis csak jobb ott, ahol már megszokta, ahol már őt is megszokták. vány mellé megszerezte a képesí­tett könyvelői oklevelet, majd a mérlegképes könyvelői minősí­tést. 1961 októberétől aztán kine­vezték a nyírbátori gépállomás igazgatójává. Ezek voltak a leg­nehezebb évek. Az újonnan szer­vezett termelőszövetkezetekben a mezőgazdasági munkát végezni. Idejében szántani, több műszakot szervezni, éjszakai műszakra fel­ügyelni, a gépeket időben javít­tatni, menni­, mindig menni, szerződéseket kötni, tsz-tagokkal, elnökökkel beszélgetni, tárgyalni, alkatrészeket biztosítani a gépek­hez. Aztán néhány év múlva, amikor a termelőszövetkezetek saját gépparkot szereztek, azok­nak a javításáról gondoskodni. Időben és jó minőségben megle­gyen minden. Ez sem volt kön­­­nyű. Utána átállni az alkatrész- és a gépgyártásra. Mindezt, mint igazgató csinálta végig Nyírbá­torban. Időt rabló dolgok voltak ezek. Sok estéje, éjszakája ráment Kézi Zoltánnak. A munkaidőt sose számolta ki magának. Nem is volt rá módja, ha azt akarta, hogy minden rendjén legyen. Er­ről ugyan nem beszélt, de való­színű ez lehetett az oka, hogy megnősülni sem volt ideje. Közel járt már a negyvenhez, most, néhány éve családot amikor ala­pított. Miután megnősült, csalá­dosodot, még egy ideig Nyírbá­torban maradt, de a gyerek, meg a feleség miatt vágyott a város­ra, így került Nyíregyházára 1970 nyarán. Osztályvezető lett a nyíregyházi gépjavító legújabb osztályán, a Kereskedelmi és Ér­tékesítő Osztályon. Még alig negyvenéves. Nyu­godt, mert tudja, hogy sok munka vár még rá nyugdíjig. Szeretne végleg Nyíregyházán maradni, de mindenképpen a Mezőgazdasági Gépjavítóban, vagy új nevén: a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatnál. Hűség­ben, munkában újabb húsz év. Mikor ezt mondtam, tiltakozott, ne írjak róla nagy szavakat. Egy­szerű élet az övé. Csak azt teszi, amit a munkája megkövetel tő­le. Hogy azt igyekszik a legjobban elvégezni, az nem lehető ér­dem, kötelesség. Azt mondta: kö­telesség, nem érdem. Igaza van Kézi Zoltánnak, de én leginkább az ilyen őszintén vállalt, beval­lott kötelességteljesítésről szeret­nék írni, nagyon-nagyon sok emberrel kapcsolatban, és na­gyon-nagyon sok vállalattal, gyár­ral kapcsolatban. Takács Péter Nagy dolgokat nemigen tudok mondani,

Next