Szabolcs-Szatmári Szemle, 1975 (10. évfolyam, 1-4. szám)
1975 / 3. szám
SCHEIBER SÁNDOR: Folklór és tárgytörténet Budapest, 1974. I. kötet 402., II. kötet 552. lap A helytörténet társadalmi jelenségeit sokan a mikrokozmosz világában burjánzó események szűk határai közé próbálják leszorítani, pedig éppen a kisközösségek (települések, gyárak, üzemek, intézmények stb.) történetének maradandó formájú változatai igazolhatják tényszerűen az összemberiség nemzetközi méretekben is lenyűgöző művelődésének hatalmas méreteit. A ma kultúráját sok évszázezred fejlődésének töretlen volta biztosítja ma is, és a fejlődés mindjobban gyorsuló tempója kényszerít bennünket a visszatekintésre. Ezek a gondolatok foglalkoztattak bennünket akkor, amikor Scheiber Sándor hihetetlenül nagy olvasottságról, sokoldalú filológiai tájékozottságról, nyelvismerete határtalannak látszó méreteiről tanúskodó köteteit forgattuk, és, ezért szeretnénk művelődéstörténeti munkásságára e helyütt is felhívni a figyelmet. A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének kiadásában a Memorial Foundation Jewish Culture költségén nem régen jelent meg két tiszteletre méltóan vaskos kötetnyi tanulmány Scheiber Sándor, a budapesti Rabbiképző Intézet igazgatója tollából. A munka első kötetének 25 tanulmánya főként folklorisztikai dolgozatokat tartalmaz bibliai témákról, vallásos képzetekről, középkori meseelemekről, furcsa, értes könyvekről metlennek látszó szólásokról, a zsidó népszokások történetéről és népi gyökereiről. A zsidó folklór magyarországi művelőinek — Heller Bernát, Lőw Immánuel, Kohlbach Bertalan és Pfeiffer Izsák — élete és tudományos tevékenységükről írott meleg hangú megemlékezések a magyar tudománytörténet tárházát teszik teljessé. (Itt említem meg, hogy fiatal koromban Heller Bernát atyai jótanácsokkal volt segítségemre a héber irodalom megismerésében.) A munka második kötetének 46 tanulmánya a keleti kultúrákra mutató tárgytörténeti motívumokkal foglalkozik. Olyan eszmékkel, képekkel, gondolatformákkal, amelyek valami útonmódon a Távol-Kelet műveltségéből kerültek népünk és költőink hagyományos világába. Így kerülnek sorra Bornemisza Péter, a szombatos énekszerzők, Sztárai, Petőfi, Arany, Mikszáth, Kiss József, Ady, Juhász Gyula, József Attila, s az utolsó három évtized bibliás magyar íróinak forrásai és témáinak nemzetközi kapcsolatai. Scheiber Sándor meglepő egyezésekkel bizonyítja a népek nemzetköziségének évezredes létét, továbbélését és átalakulását. Lukács György, a nagy marxista esztétikus a Bibliát a világfolklór egyik legszebb könyvének tartotta, és szerette olvasni, mint az ókori népköltészet, néphit és népszokások gazdag tárházát. A Biblia világa elsősorban népköltészeti mű: erre építette rá sok 101