Szabolcsi Húsipar, 1990 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
Kipakoltam szép sorjában az asztalomra az ellesett pillanatokat megörökítő felvételeket, s most újra ..élem’, s nézem az arcokat, a mozdulatokat, az elvillanó gesztikulálásokat, s képzeletben odaírom a képek alá a szöveget... öregek , bölcsek. Életutak állomásaira érkezettek, a hazaindulók, akik megszenvedték az életet, őriznek titkokat, gyönyöröket, fájdalmakat, betegségek hegeit, megaláztatásokat és megdicsőüléseket, s most mind itt vagytok együtt, egymás mellett, örülve a találkozásnak, az együttlétnek, az egymásra mosolygásnak, a simogatásnak, a csóknak és ölelésnek, a várt és nem hitt gyöngédségnek, mindannak, amit kaptok. Kaptok, vártok, alamizsnaként és munkatársi megbecsülésként, szeretetből és együttérzésből, mert Ti már „csak” nyugdíjasok vagytok... Nyugdíjasok. A fogalom fájdalmas is. Különösen, ha gúnnyal, dehonesztáló ajkbiggesztéssel ejtik a szót, tudván tudva, hogy szúrnak vele. És vannak, akik akarnak. Ilyen az élet. Vallom nevetve Veletek öreg barátaim, a világhírű amerikai író, humorista Mark Twain szavait idézve: „Igyekezzünk úgy élni, hogy amikor meghalunk, még a temetkezési vállalkozó is szomorú legyen.” Ezt kívánom s azt, hogy ismét láthassam az arcokat, a nagyi kedvencét, aki huncutul mosolyog ránk, hogy a mamival koccinthassunk az egészségére, a hosszú, betegségmentes életre, a szép napokat kívánó öreg napokra. Boldog Új Esztendőt Kívánunk kedves mindnyájuknak! Bízom és remélem, hogy akik e fotókon „élnek”, lélekben együtt koccinthatnak. Poharat emelhetünk az egészségre, a barátságra, a szeretetre. öregek, nyugdíjasok. Olyanok vagytok mint a fogyó hold. Seregetek fogy, s növekszik is. Újabb generációk mondanak búcsút az aktív munkáséletnek, de ritkul a sor is, mert a kaszás is arat, s a megélhetés egyre nehezebb. Most azonban a megszokottnál is több gondfelhő gyűlt fejünk fölé. Nehezedik a megélhetés, az árak emelkednek, az infláció réme már állandó fenyegetettséget okoz, s bizony jólesik, ha meleg ételt hoz a jól nevelt gyerek, az unoka, a testvér, a rokon vagy a jó barát. A jó barát, amely lehet a vállalat is, a másik, a nagyobb család, amely magába fogadott ifjú emberként s bajban-gondban, jóban-rosszban együtt van velünk. S akkor az igazi ez a jó barát, ha gondol is olykor ránk. B.Ú.É.K. Minden öreg barátunknak, nyugdíjasunknak! Fiatalnak vagy öregnek lenni állapot. Csakhogy mint Mark Twain az amerikai író vallja, nem mindegy: „Minden érték viszonylagos. Jobb a fiatal cserebogárnak, mint a vén paradicsommadárnak.” Bölcsességgel a tarsolyunkban kincsesládái lehetünk öregekként a fiatalabbaknak, átadhatjuk tapasztalatainkat, ha elfogadják! De bolond az, aki visszautasítja a tudást. Tudom, hogy vannak félelmeik. Félelmek, amelyek a sírig kísérik az embert, de felerősödnek, ha elérkezik egy bizonyos kor. A félelem összetett. Félünk a tétlenkedéstől, félünk attól, hogy környezetünknek, „szeretteinknek” feleslegesekké válunk, félünk a rászorultságtól, a kiszolgáltatottságtól, a mozgáskorlátozottságtól, a rugalmatlanságtól, tartunk a hosszú éjszakáktól, az álmatlan hajnaloktól. Az ébredés nyújt vigaszt, az ég kékje, hogy felfedezzük, a fű illata, a város lüktetése, s a jó hír a kedvesről, a barátról, a szeretettről, a vállalatról, az itt dolgozó emberekről, ez eltölt reménykedéssel, ha a sikert halljuk, s talán büszkék is vagyunk, hogy innen indultunk, részünk van nekünk is abban, hogy hová fejlődött a Szabolcs Húsipar. Hálásak az öregek minden jóért, figyelmességért. S félve hálátlanok a megkülönböztetésekért. S ezért aztán a hála meg a hálátlanság olyan, mint egy felvonulás eleje meg vége. Vajon mostanság kinek jut eszébe, hogy ez a nyugdíjas rokkant sereg volt valamikor az a derékhad, amely megvetette a sötét Nyírségben a húsipar elismertségének, jó hírének az alpjait? Ki gondol arra, hogy őket is megkérdezzék: hogyan képzelik el a jövőjét ennek a „gyárnak”? Eszébe jut-e a „hatalmasságoknak”, vajon hányan áldozták erejüket, tudásukat évtizedeken keresztül a szekercét fogók seregéből, hogy még létezni tudunk? Okosan mérlegelve vissza is kellene tekintenünk a múltba. Aki a múlt értékeit elveti, nincs jelene, s álmodni sem képes reálisan a jövőről! Veletek álmodunk! Megőrizzük mindazt a munkásértéket, amit évtizedek alatt ránk hagytatok, hogy tovább tudjuk adni. öreg barátaink! Nehéz napok köszöntenek ránk. Még meggondoltabban kell beosztani azt a kevéske nyugdíjat, amit a postás hoz. Szinte művésznek lenni, hogy a „semmit” úgy tudja szétosztani az ember, hogy ne maradjon senkinek adósa, s betevő falatja is meglegyen. Mit is kívánhatunk?! Egyet tiszta szívből: jó erőt és egészséget. Hogy az orvos ismét azt mondja: korához képest jó egészségnek örvend. Békés, egészségmegőrző 1990- es esztendőt kívánunk, s azt, hogy jó szívvel mondjuk. Jó reggelt! Igen, mert bármilyen nehéz is az élet, élünk! Jó reggelt, nyugdíjasok! A nagyi kedvence. Vajon 1990-ben találkoznak-e mindannyian? Meghitt beszélgetés. Figyelem. Fotó: Császár Csaba Szöveg: Farkas Kálmán Egészségére, mami kam! Vidám öregkor. Hogy érzik magukat? Megnyugtató pillanat.