Szabolcsi Ifjúság, 1983 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1983-02-01 / 2. szám

Ismét „Kiváló” szeretne lenni a nábrádi ifjúsági klub. Kéthetenként meghívott előadók látogatnak a fii titokhoz. Novemberben a járás irodalmi és történelmi emlékhelyei, decemberben az egészséges életmód, januárban a vezetői stílus, februárban az Ifjúsági Törvényről esett szó. A felvétel az utóbbi összejövetelen készült. (Molnár) Módszeresére kerülni az egyhangúságot Minden dolognak megvan a maga módszere, és ha ez hiányzik, sohasem juthatunk el a kitűzött célhoz — vallotta Bacon angol filozófus. Ez, ha igaz, ha nem — Módszercsere címmel cikksorozatot indítunk, hogy rövid bepillantást, ízelítőt nyerjünk a KISZ-szervezetek valamint azok legaktívabb tagjainak munkamódszereiről, eredményeiről, gondjairól. Elsőként Urbán Lajost, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság KISZ-titkárát kerestük meg. — Az én módszerem: együtt találjuk ki, és együtt csináljuk. — mondja. — Szójátéknak tűnik, de így igaz: a mi módszerünk az én módszerem és az én módszerem a mi módszerük. A sikereink jó része abban gyökerezik, hogy mintegy 5 éve stabilizálódott az igazgatóságunk KISZ-bizottsága, csakúgy mint az alapszervezeti vezetőségek. Ez előnyösen hatott feladataink teljesítésére. — Annak idején az volt a legelső teendőnk, hogy a meglehetősen — ha szabad ezt a kifejezést használnom — szétesett társaságból egy többre képes, többet akaró KISZ-gárdát összehozzunk. Arra törekedtünk, illetve törekszünk: inkább kevesebb, de jó, vonzó, a tagok, a fiatalok érdeklődését igazán felkeltő programokat szervezünk, olyat ,amelyikben a fiatalok valamennyi rétege talál értelmet, hasznosíthatót. Ehhez különböző utak vezettek, melyeknek része volt például az is, hogy azt nem vállaltuk, aminek nem tudunk eleget tenni. Konkrétan? Például az ifjúságiklub-működtetési engedélyünket visszadtuk, mert hetente kb. két foglalást kellene tartani, s ez tudjuk, nem menne. Ellenben megszervezték — az immár hagyományossá vált — vízügyis fiatalok találkozóját. Sikeresek a juniálisok, illetve a pótszilveszteri, valamint filmklubi és zenebarátköri rendezvények. Azontúl szerveznek sí-, és vizitúrákat, szellemi és sportvetélkedőket. Az efféle összejövetelek látogatottsága 30-tól 800 főig terjed, akiknek a nagy részét a KISZ-en kívüliek alkotják. — A módszer? — Valamennyi rendezvény előtt kérdőívet juttatunk el a KISZ-tagokhoz, fiatalokhoz. Felmérjük az igényeket. A rendezvény előtt jó 3 héttel minden munkahelyen plakáton értesítjük az érdeklődőket a jelentkezési határidőről, a részvételi díjról stb. Apropó díj: Jó néhány olyan eseményt szervezünk, amelynek költségeihez a jelentkezőknek, ha csak úgynevezett eszmei összeggel, de mégiscsak hozzá kell járulniuk. Tapasztalataink szerint ez előnyös a látogatottságra, hiszen, ha valaki valamire befizet — mondjuk 5 forintot, akkor ha nem is az összeg kárbaveszése gyanánt, de valahogy jobban lehet a közreműködésre számítani, az már bizonyos, hogy ott akar lenni vagyis tanú jelét adta: érdekli a dolog. Az összejöveteleken fontosnak tartják a kötetlen, lezser, de nem illetlen modort, a fiatalos légkört. Ilyenkor elmondják: szeretnék, ha a politikai vitakörökön is ennyien vennének részt. Szóval a társaság összekovácsolása előnyösen hat az egyéb feladatok végrehajtására is. — Kerülni kell az egyhangúságot — mondja Urbán Lajos. Például eddig a juniálist buszkirándulással kötöttük egybe, az idén viszont kerékpártúrával fogjuk. Igyekezni kell a technikai felszerelések felújítására, egy-egy új darabbal való kiegészítésére. Erre a mostani nehéz gazdasági helyzetben is van lehetőség, pláne közös erővel- Ez miért fontos? Azért mert ma már a fiatalok nagy részének otthonában modern hangtechnikai felszerelések vannak. És a KISZ-nek tartani kell a versenyt, sőt elébe mennie. Különben azt mondják, minek menjek el a zenés összejövetelre, ha ott azt a recsegő-ropogó vackot nem bírja a fülem. Mi a közelmúltban vettünk egy HI FI-tornyot. — Vannak gondjaink is. Csalódtunk az értelmiségi klubban. Azt hittük, nagyobb lesz iránta az érdeklődés. Szeretnénk elérni, hogy a rendezvényeinknek ne csak a látogatottsága legyen népes, hanem az azok előkészítésében való részvétel is. Világutazó nyíregyházi úttörők Caracasból jöttünk A venezuelai Simon Bolivár fesztiválon sikerrel szerepelt nyíregyházi gyermekkórus néhány tagja csomagol, rendezkedik a 4-es iskola emeleti zenetermében. Most lett vége az énekkari próbának, többen elmentek már haza, kettőjük éppen nyilatkozatot ad a nyíregyházi rádió riporterének, — ki tudja hányadszor elevenítik fel a nagy út élményeit, olykor egymás szavába vágva. Az első pálmafa Rómában, közvetlenül a repülőtérrel szemben — mondja Gajdos Marianna — amikor megláttuk, azonnal előkerültek a fényképezőgépek. Azt hiszem, senkiről se készült annyi fénykép és diakocka, mint arról az egy pálmáról. — Majdnem 2 napot töltöttünk Rómában, felejthetetlen karnagyunkkal, Szabó Dénes tanárúrral és Ferencz Gáborral a tolmácsunkkal bejártuk a várost, de véletlen sétáink alatt is szinte mindenütt ezeréves emlékekre bukkantunk. A Colosseum, a Travnus-oszlop, a Forum. A Szent Péter bazilikába is bementünk, gyönyörű... — lelkendezik még most is Mariann. Rocskó Erika és Garai Andrea az ellátásról beszélnek. A Porta Maggiore Hotel elegáns háromágyas szobái és a sok finom saláta, szörp és gyümölcs. Hetey Rita legnagyobb élménye a magyarokkal való találkozás Caracasban, a kedves fogadtatás és a sok ajándék. Amikor a tengert átszelő repülőútra terelődik a szó, mert hiszen Caracasig el is kellett jutnia, a négy lány összenevet és mesélni kezdik Magyar Laci esetét, akit majdnem hazaküldtek Rómából. Úgy elrakta az útlevelét, hogy sehogyse került elő. Már felültették egy MALÉV-gépre, hogy hazahozzák. Járt a motor. A repülőgép elindult a gurulón, a felszállópálya felé, amikor hopp, meglett az útlevél. Laci a pilótafülke ajtaján dörömbölve állította meg a gépet, hogy le tudjon szállni. — Szép lett volna — mondja Rita, — négy fiúnk volt összesen, s abból is majdnem hazaküldtek egyet. Rocskó Erika a kórusokról beszél. — Tizennégy külföldi kórus, angolok, amerikaiak, nyugatnémetek „sikerszámokból” állították össze a műsorukat. Mi a színvonalra törekedtünk, mégis sokszor nagyobb sikerünk volt, mint nekik. Különösen Bárdos Huszártánca tetszett mindenütt. Egy caracasi magyar templomban is felléptünk, valóságos „álló fogadást” rendeztek ott nekünk a magyarok. Kosarakban hozták a szendvicset, süteményt, gyümölcsöket. Mindenki kapott banánt és ananászt. Olyan volt, mint egy iskolai farsang, ahova minden szülő hoz valamit. Nekünk is nagyon jólesett egy hét után mindenfelől magyar szót hallani. A caracasi Hilton-szállóban olyan lakosztályokban laktunk, amiben tévé, rádió, telefon, de még mosógép és centrifuga is volt. Ment valami vetélkedőműsor a tévében, természetesen nem értettünk belőle egy szót sem, de mindig ott futott a kép alján egy telefonszám és mi felhívtuk. Egy kedves női hang mondott valamit spanyolul, erre mi gyorsan letettük. Olyan lehetett ez, mint nálunk a Kapcsoltam. Kétszer is fürödtünk a Karibtengerben. A cápák ellen nagy kőgátak vannak. Zárt strandterületet alakítottak ki. Nagyon meleg — mondja Rocskó Erika — mint a fürdővíz a kádban, de azért csodálatos. Sok idő eltelik még, amíg ezek a kis „világutazók” feldolgozzák a rengeteg élményt, amit a római és venezuelai út adott. De mindannyian egyetértenek abban, hogy egy kicsit más emberek lettek. Idegen tájakkal ismerkedtek meg, idegen emberekkel és szokásokkal, szélesedett látókörük, talán felnőttebbek is lettek egy kicsit. Róma kövei közt ezer évek történelmi mélysége fölött állva ismét eszükbe jutott az a kedves meghökkenése a venezuelaiaknak, amikor a mi úgynevezett „újstílusú” népdalainkról beszéltünk, s mondtuk, hogy 200—250 évesek ezek a dalok. Ilyen régiek? Csodálkoztak a fennállásuk 200. évfordulóját ünneplő venezuelaiak. 250 éves dalokra azt mondjuk, hogy új? Bizony mások a történelmi távlatok is, ha az ember gyereke Trajanus oszlopa előtt egy pillanatra megállhatot. Mester Attila Nyíregyházi úttörők Dél-Amerikában Barátkozás a könyvekkel A Kossuth Könyvkiadó megyei igazgatósága, a KISZ megyei bizottsága, és a megyei tanács művelődési osztálya az elmúlt év végén olvasási pályázatot hirdetett. A pályázaton középiskolások és szakmunkástanulók vehetnek részt. Közismert, hogy valamennyien alaposan meg vannak terhelve. A rendhagyó verseny azonban nemcsak újabb megterhelést, szórakozást is jelenthet. Nem szépirodalmi, hanem politikai könyvek olvasása a cél. A verseny meghirdetői azt akarják elérni, hogy a tanulók közelebb kerüljenek a politikai irodalomhoz, hogy növekedjen politikai műveltségük. Megyénk középiskoláiban és szakmunkásképző intézetében a politikai könyvek terjesztése már az elmúlt év végén megkezdődött. De a Kossuth Könyvkiadó idei tervét csak februárban kapják meg a tanárok és diákok. A kampány tehát csak most kezdődik és április 30-ig tart. Az értékelésre jóval később, ősszel kerül sor, a politikai könyvnapok alkalmával. A győztes iskola vándorzászlót és jutalmat kap. A dobogósok, vagyis a második és a harmadik helyezettek szintén jutalomban részesülnek. Az érdeklődés jónak mondható. Az iskolák több mint fele nevezett a versenyre. Decemberben és januárban különösen a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium diákjai tettek ki magukért. Több mint húszezer forint értékű politikai könyvet vásároltak. A nyíregyházi Széchenyi István Szakközépiskolában 18 ezer forint értékű könyv fogyott, a nyírbátori 140. számú Szakmunkásképző Intézetben több mint 10000 forint értékű könyv talált gazdára. De az igazi verseny még csak ezután kezdődik. Az említett és a nem említett számok figyelemre méltóak. Ám a verseny eredménye nem számokkal, hanem a valóban elolsott könyvekkel, a gyarapított tudással mérhető. Persze nehezen. A politikai műveltség az általános műveltségnek egyik fontos része. Ennek megszerzéséhez a Kossuth Könyvkiadó kiadványai nagyban hozzájárulhatnak. A könyvek egy része történelmet idéz, földrajzi ismereteket terjeszt. Ezek a könyvek jól kegészíthetik a tankönyveket, sőt, a KISZ-oktatás eredményességéhez is hozzájárulhatnak. Fontos azonban, hogy a versenyző diákok célirányosan válogassanak az egyébként gazdag kínálatban. N. L.