Szabolcsi Vízmű, 1976 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1. szám
A SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI VÍZ-ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT LAPJA 1976. JANUÁR HU II. ÉVFOLYAM, 1. SZÁMÍ ÁRA: 1,— Ft Gondolatok a SZOT XXIII. kongresszusáról Tavaly december 8—13 között a magyar szervezett dolgozók legfelső fóruma XXIII. kongresszusát tartotta. Olyan időpontban ülésezett a kongresszus, amikor az elmúlt években végzett munka értékelésénél jóval nagyobb gondot kell fordítanunk arra, hogyan kell továbblépni, mi a szerepük a szakszervezeteknek magyar népgazdaság fejlesztésében, a fejlett szocialista foraradalom felépítésében, melyet XI. pártkongresszus határozott meg. Aki a sajtóban, rádióban, a televízió előtt figyelemmel kísérte a kongresszus munkáját, annak nyilvánvaló, hogy küldöttek rendkívül széles körű, tartalmas vitát folytattak a szervezeti élet szinte minden kérdéséről. Ezt sem értékelni, sem összefoglalni nem vállalkozhatom. Gondolataimat a vállalati szakszervezeti bizottság, a műhelybizottságok és a bizalmiak további feladataihoz kívánom kapcsolni. Gáspár Sándor elvtárs, SZOT főtitkára bevezető előadásában többek között részletesen elemezte a szocialista embertípus kialakulásának lehetőségeit, példáit, melyek vállalatunknál is fellelhetők. Gondoljunk csak a szépen fejlődő brigádmozgalmunk e téren elért eredményeire. De mint ennek egyik jelentkezési formája, a munkahelyi demokratizmus erősödése, mint több helyütt, vállalatunknál is alatta maradt a követelményeknek, lehetőségeknek, igényeknek. Dolgozóink nehezen szólalnak meg, félnek véleményt mondani közös, vállalati ügyeinkben. Amikor az szb a termelési tanácskozások jegyzőkönyveit át akarta tekinteni, számos tanácskozásról még azt sem kapta meg, a meglévőkben pedig nem érződött a kellő aktivitás. Az szb megállapította, hogy mind a tanácskozások előkészítését, mind a dolgozók felkészítését az azon való részvételre javítani kell, hogy e fórum betöltse fontos szerepét a vállalat életében. S ez további feladatokat jelent a szakszervezeti szervek, a bizalmiak számára is. Csak így érhetjük el a kongresszuson megfogalmazott célt: — a tömegek állandóan növekvő aktivitása a szocialista fejlődésünk egyik alapvető kérdése. Igen élesen fogalmazták meg a kongresszuson a munkafegyelem, a munkaerkölcs még meglévő hiányosságait, problémáit. Biszku Béla elvtárs mondotta a felszólalásában: „A dolgozók nagy többsége azt kívánja: ne nézzük tétlenül, hogy időnként egy hanyag, fegyelmezetlen kisebbség hangja, befolyása érvényesüljön a túlnyomó többség becsületes igyekezetével szemben.” A demokratizmus munkafegyelem nélkül értelmetlen és céltalan. Csak annak van joga vitázni, követelni, aki napról napra megteszi a kötelességét, példát mutat a cselekvésben is. Ezek javaslatai, igényei mellett viszont a szakszervezet teljes súlyával kiáll. A hanyag, lógós, fegyelmezetlen munkatársakat pedig a munkahelyi vezetőkkel együttműködve kell megfékezni. Ez a jó munkahelyi szervezés mellett a hatékonyság fokozásának további tartaléka, amit feltétlenül ki kell aknáznunk. Valamennyien évről évre tapasztalhatjuk, hogy sokat javultak az egységes és biztonságos munkavégzés feltételei. Ennek számos példája a kongresszuson is elhangzott. A munkások megbecsülésének növekedése tükröződik az új kollektív szerződés irányelveiben. Minden szakszervezeti szervünknek feladata, hogy tovább kutassa, véleményezze ennek még megoldható lehetőségeit, hogy a javulás üteme ezután se csökkenjen, tartson lépést a technikai-társadalmi fejlődésünkkel. A mi gondjainkat és feladatainkat is megfogalmazta a kongresszuson felszólaló Szabó Sándor, a Fővárosi Csatornázási Vállalat dolgozója, amikor a közüzemi szolgáltatások intenzív fejlesztésének szükségességéről beszélt, hogy a meglévő lemaradásokat behozzuk. S itt, Szabolcs-Szatmárban ez a következő ötéves tervben különösen nagy feladatokkal jár minden dolgozónk számára. A szakszervezeti szerveknek fokozniuk kell ennek tudatosítását. Ki kell használni, tartósítani kell e szép és nemes feladat végrehajtásáért minden munkatársunkban kétségtelenül meglévő lelkesedést, támogatva a szocialista brigádmozgalmat a hasznos, jó versenyvállalások megtételében, teljesítésében. Ezt szorgalmazta Lázár György elvtárs, a Minisztertanács elnöke is: „A szakszervezetek akkor támogatják legjobban a vállalati, gazdasági vezetést, ha segítenek kibontakoztatni a helyi kezdeményezést és azt a társadalmi érdekek teljesebb érvényesülése érdekében helyes mederbe terelik.” A hármas brigádjelszó igen sokszor elhangzott a tanácskozáson. Minden oldalról taglalták annak jelentőségét. Különösen sokat beszéltek a kulturális nevelés eredményeiről, további feladatainkról. A miénkhez hasonló gondok is felmerültek, például Varga György, a győri VÍZIG tiszttitkára hozzászólásában, aki a bejáró dolgozók politikai, eszmei és kulturális fejlődéséért aggódott. Valóban, nekünk is el kell tűnődnünk azon, hogy mit tehetünk értük. A javuló munkásszállítás, szociális ellátás mellett mielőbb helyükbe kell vinnünk a kultúrát, felkeltenünk továbbképzési igényeiket, mert ez ugyancsak növelheti a munka hatékonyságát, a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésének érzetét is. __ Számos egyéb gondolat is megfogalmazódhatott azokban, akik figyelemmel kísérték SZOT XXIII. kongresszusát. Amiket itt felemlítettem, a legfontosabbak közül sem mindet tartalmazzák. Gondolatébresztőnek szántam szakszervezetünk tisztségviselői, dolgozótársaim számára, hogy segítséget nyújtsak a további fontos, sürgető feladataink cselekvő megvalósításához, a hétköznapi tettekhez. Tanulmányozzuk együtt tovább a kongresszus határozatából fakadó közös feladatainkat, de főként a körülöttünk zajló vállalati életet, mert abból kiindulva kell újabb eredményeket elérnünk dolgozótársaink, a vállalat és társadalmunk továbbfejlesztése érdekében. Erdélyi Tamás szb-elnök „A szakszervezeti mozgalomnak még többet és jobbat kell adnia a jövőben!” Dsznyicsav KISZ 1975 évben végzett munkájáról Az év végéhez érve valamennyi munkában igyekszünk számvetést készíteni, mit is sikerült megoldani a tervezettből, mi az, amin még javítani kell, mi az, amit az elkövetkező időben hasonlóan, vagy még jobban kell megoldani. A KISZ-szervezetünk munkáját ha elemezni kívánjuk, akkor bizonyos előlegezésformának tűnhet az éves munka értékelése. A mozgalmi év ugyanis — mint erről már korábban is szóltunk — márciustól márciusig tart és az ezután következő időszak az értékelés, az egyéni feladatvállalások elemzése még hátra van. Az eddig eltelt időszakban végzett munkáról és az előttünk álló nagyon lényeges feladatokról azonban nem árt szót ejteni. Mint korábban beszámoltunk, ez év tavaszán megalakult vállalatunknál a III. számú alapszervezet, év közben pedig a fehérgyarmati és mátészalkai üzemvezetőségeknél alakult egy-egy alapszervezet. A központi alapszervezetek közötti „szemlátomást” javult. összhang Az év elején mutatkozó és káros irányban fejlődő versengésről ma már elmondhatjuk, hogy ez a káros irányzat megszűnt, a versengés valamennyiünk közös ügyét szolgálja. A társadalmi szervekkel való együttműködés szintén jónak mondható. Itt ha voltak is néha zökkenők, ez csak a szervezés hiányának, a meg nem fontolt előrelátás eredménye. Jó példa volt az együttműködésre a különböző szinten megrendezett vetélkedőkön való részvétel. Ha talán sorrendben említenénk a versenyeket: „Igaz ez a szép” szocialista brigád vetélkedő, amelyben városi első helyezést ért el egy brigádunk, több KISZ-fiatallal soraiban. A KISZ megyei bizottsága által szervezett „30 év magyar sportja” vetélkedőn csapatunk harmadik helyezést ért el, itt máris megjegyezném, hogy a csapat csak négy fővel tudott kiállni, mert az ötödik személy munkahelyi vezetője az utolsó pillanatban nem engedte el. Hasznos volt a „Hazánk, Magyarország” vetélkedő is, amelynek győztesei jutalomkiránduláson vettek részt. A KISZ KB felhívására 42 q hulladékot adtunk át a Kohászati Alapanyagellátó Vállalatnak. A helyi pártszervezettel való együttműködés jó. A pártmegbízatást végző ifjúsági felelősök feladatukat jól látják el. A KISZ pártirányítása jó, a pártvezetőség és az ifjúság egyetértése tükröződik a munkából. Nagy sikere volt a KISZ és a szakszervezet közös rendezésében lebonyolított Alkotmány Kupa kispályás labdarúgó-bajnokságnak. Nem ártana azonban hasznosítani az elmúlt év tapasztalatait, ugyanis a versenyeken díjazások vannak és ezek a díjak pénzbe kerülnek, ez a pénz pedig ha meg is van, nem mindegy hol van és hová lehet elkölteni, ezek a dolgok ún. közgazdasági témák. Azért mégsem volna jó, ha az elkövetkező években is hasonló bürokratikus akadályok miatt nem lehetne időben átadni a jutalmakat. Végezetül a hátralévő időszak tennivalóiról szeretnénk szólni. Tudjuk, hogy közeleg a KISZ IX. kongresszusa. A kongresszusi előkészület minden KISZ-tagtól megköveteli a még lelkiismeretesebb, még odaadóbb munkát. Nem engedhetjük meg sorainkban a lazaságot. Kajor Menyhért A megszokott ismeretlen mapunk régebbi számait forgatom, s megakad a szemem a két képen: egyiken vidám fürdőzők — vállalatunk dolgozói — lubickolnak a vízben, a másikon csónakázók eveznek egy szép nyári tavon. Láttukra furcsa elfogódottságot érzek. Íme az élet két kellemes pillanata képbe „konzerválva”, alkalmassá téve arra, hogy újra átélhetők legyenek! Nincs ebben semmi különös! — mondhatnám és tovább lapozhatnék. Az ilyen képek — hogy úgy mondjam — mindennaposak. Akkor hát mégis miért érdemel szót ez a két kép? Emlékszem, hogy gyermekkoromban a vasútállomás plakátjain is láttam strandot, fürdőt, csónakázót. Akkor azonban úgy néztem, mint idegen, átélhetetlen világra. A felnőttek mosolygó hitetlenkedéssel pillantottak a színes képekre: számukra lehetetlen dolog volt ráérősen lubickolni valamely fürdőben, hihetetlen volt, hogy másért is lehet csónakba szállni és evezni, mint a kenyérkereset, a munka miatt. Emlékszem arra is, hogy ezelőtt vagy húsz évvel üdülni küldte egy ismerősömet a vállalata. Napokig töprengett, hogy mit csináljon, s minél tovább töprengett, annál kivihetetlenebbnek találta a dolgot. Egy hét után megkérdeztem: — No, bátyám, elmegy-e mégis? Nevetett. — Ugyan, restellném magam, hogy dologtalanul töltöm az időt! — felelte. S minden rábeszélés ellenére sem szánta rá magát. Azóta ez az ember már épített néhány fürdőt és természetesnek veszi, hogy időnként fürdőben gondtalanul lubickol, csónakázik, „munkátlanul tölti idejét”. Az új álláspont, az élet pihenő-üdülő-szórakozó pillanataihoz kapcsolódó újfajta érzelmek és gondolatok annyira megszokottak és ismertek, mintha mindig ismertek lettek volna, „úrnak valóból” nekünk valóvá váltak. Annyira természetesek, hogy észre sem vesszük. Legfeljebb csak akkor, ha különös alkalom — mondjuk fénykép, írás, beszélgetés stb. — emlékeztet. Sz. Gy.