Szabolcsi Vízmű, 1976 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

A SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI VÍ­Z-ÉS CSATORNAMŰ VÁ­LLALAT LAPJA 1976. JANUÁR HU II. ÉVFOLYAM, 1. SZÁMÍ ÁRA: 1,— Ft Gondolatok a SZOT XXIII. kongresszusáról T­avaly december 8—13 között a magyar szerve­zett dolgozók legfelső fóruma XXIII. kong­resszusát tartotta. Olyan idő­pontban ülésezett a kongres­­­szus, amikor az elmúlt évek­ben végzett munka értékelé­sénél jóval nagyobb gondot kell fordítanunk arra, hogyan kell továbblépni, mi a szere­pük a szakszervezeteknek magyar népgazdaság fejleszté­­­sében, a fejlett szocialista for­a­radalom felépítésében, melyet XI. pártkongresszus hatá­rozott meg. Aki a sajtóban, rádióban, a televízió előtt figyelemmel kí­sérte a kongresszus munkáját, annak nyilvánvaló, hogy küldöttek rendkívül széles kö­­­rű, tartalmas vitát folytattak a szervezeti élet szinte minden kérdéséről. Ezt sem értékelni, sem összefoglalni nem vállal­­kozhatom. Gondolataimat a vállalati szakszervezeti bizott­ság, a műhelybizottságok és a bizalmiak további feladataihoz kívánom kapcsolni. Gáspár Sándor elvtárs, SZOT főtitkára bevezető elő­a­­dásában többek között rész­letesen elemezte a szocialista embertípus kialakulásának le­hetőségeit, példáit, melyek vál­lalatunknál is fellelhetők. Gon­­­­doljunk csak a szépen fejlődő brigádmozgalmunk e téren el­ért eredményeire. De mint en­nek egyik jelentkezési formá­ja, a munkahelyi demokratiz­mus erősödése, mint több he­lyütt, vállalatunknál is alatta maradt a követelményeknek, lehetőségeknek, igényeknek. Dolgozóink nehezen szólalnak meg, félnek véleményt monda­ni közös, vállalati ügyeinkben. Amikor az szb a termelési ta­nácskozások jegyzőkönyveit át akarta tekinteni, számos ta­nácskozásról még azt sem kap­ta meg, a meglévőkben pedig nem érződött a kellő aktivitás.­­ Az szb megállapította, hogy­­ mind a tanácskozások előké­szítését, mind a dolgozók fel­készítését az azon való részvé­­­­telre javítani kell, hogy e fó­­rum betöltse fontos szerepét a vállalat életében. S ez továb­bi feladatokat jelent a szak­­szervezeti szervek, a bizalmiak­­ számára is. Csak így érhetjük el a kongresszuson megfogal­mazott célt: — a tömegek ál­landóan növekvő aktivitása a szocialista fejlődésünk egyik alapvető kérdése. I­gen élesen fogalmazták meg a kongresszuson a munkafegyelem, a mun­kaerkölcs még meglé­vő hiányosságait, problémáit. Biszku Béla elvtárs mondotta a felszólalásában: „A dolgo­zók nagy többsége azt kíván­ja: ne nézzük tétlenül, hogy időnként egy hanyag, fegyel­mezetlen kisebbség hangja, be­folyása érvényesüljön a túl­nyomó többség becsületes igye­kezetével szemben.” A demok­ratizmus munkafegyelem nél­kül értelmetlen és céltalan. Csak annak van joga vitázni, követelni, aki napról napra megteszi a kötelességét, példát mutat a cselekvésben is. Ezek javaslatai, igényei mellett vi­szont a szakszervezet teljes súlyával kiáll. A hanyag, ló­gós, fegyelmezetlen munkatár­sakat pedig a munkahelyi ve­zetőkkel együttműködve kell megfékezni. Ez a jó munkahe­lyi szervezés mellett a haté­konyság fokozásának további tartaléka, amit feltétlenül ki kell aknáznunk. Valamennyien évről évre ta­pasztalhatjuk, hogy sokat ja­vultak az egységes és bizton­ságos munkavégzés feltételei. Ennek számos példája a kong­resszuson is elhangzott. A munkások megbecsülésének növekedése tükröződik az új kollektív szerződés irányelvei­ben. Minden szakszervezeti szervünknek feladata, hogy to­vább kutassa, véleményezze ennek még megoldható lehető­ségeit, hogy a javulás üteme ezután se csökkenjen, tart­son lépést a technikai-társadal­mi fejlődésünkkel. A mi gondjainkat és fela­datainkat is megfogal­mazta a kongresszuson felszólaló Szabó Sán­dor, a Fővárosi Csatornázási Vállalat dolgozója, amikor a közüzemi szolgáltatások inten­zív fejlesztésének szükségessé­géről beszélt, hogy a meglévő lemaradásokat behozzuk. S itt, Szabolcs-Szatmárban ez a kö­vetkező ötéves tervben különö­sen nagy feladatokkal jár min­den dolgozónk számára. A szakszervezeti szerveknek fo­kozniuk kell ennek tudatosítá­sát. Ki kell használni, tartósí­tani kell e szép és nemes fela­dat végrehajtásáért minden munkatársunkban kétségtele­nül meglévő lelkesedést, támo­gatva a szocialista brigádmoz­galmat a hasznos, jó verseny­vállalások megtételében, telje­sítésében. Ezt szorgalmazta Lázár György elvtárs, a Mi­nisztertanács elnöke is: „A szakszervezetek akkor támo­­gatják legjobban a vállalati, gazdasági vezetést, ha segíte­nek kibontakoztatni a helyi kezdeményezést és azt a tár­sadalmi érdekek teljesebb ér­vényesülése érdekében helyes mederbe terelik.” A hármas brigádjelszó igen sokszor elhangzott a tanácsko­záson. Minden oldalról taglal­ták annak jelentőségét. Külö­nösen sokat beszéltek a kultu­rális nevelés eredményeiről, további feladatainkról. A mi­énkhez hasonló gondok is fel­merültek, például Varga György, a győri VÍZIG tiszt­­titkára hozzászólásában, aki a bejáró dolgozók politikai, esz­mei és kulturális fejlődéséért aggódott. Valóban, nekünk is el kell tűnődnünk azon, hogy mit tehetünk értük. A javuló munkásszállítás, szociális ellá­tás mellett mielőbb helyükbe kell vinnünk a kultúrát, fel­keltenünk továbbképzési igé­nyeiket, mert ez ugyancsak nö­velheti a munka hatékonysá­gát, a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésének érze­­tét is. __ Számos egyéb gondolat is megfogalmazódhatott azokban, akik figyelemmel kísérték SZOT XXIII. kongresszusát.­ A­miket itt felemlítettem, a legfontosabbak közül sem mindet tartalmaz­zák. Gondolatébresztő­nek szántam szakszervezetünk tisztségviselői, dolgozótársaim számára, hogy segítséget nyújt­sak a­­ további fontos, sürgető feladataink cselekvő megvaló­sításához, a hétköznapi tettek­hez. Tanulmányozzuk együtt tovább a kongresszus határo­zatából fakadó közös feladata­inkat, de főként a körülöttünk zajló vállalati életet, mert ab­ból kiindulva kell újabb ered­ményeket elérnünk dolgozótár­saink, a vállalat és társadal­munk továbbfejlesztése érde­kében. Erdélyi Tamás szb-elnök „A szakszervezeti mozgalomnak még többet és jobbat kell adnia a jövőben!” D­sznyicsav KISZ 1975 évben végzett munkájáról Az év végéhez érve valamen­­­nyi munkában igyekszünk szám­vetést készíteni, mit is sikerült megoldani a tervezettből, mi az, amin még javítani kell, mi az, amit az elkövetkező időben ha­sonlóan, vagy még jobban kell megoldani. A KISZ-szerveze­­tünk munkáját ha elemezni kí­vánjuk, akkor bizonyos előlege­zésformának tűnhet az éves munka értékelése. A mozgalmi év ugyanis — mint erről már korábban is szóltunk — már­ciustól márciusig tart és az ez­után következő időszak az érté­kelés, az egyéni feladatvállalá­sok elemzése még hátra van. Az eddig eltelt időszakban végzett munkáról és az előttünk álló nagyon lényeges feladatokról azonban nem árt szót ejteni. Mint korábban beszámoltunk, ez év tavaszán megalakult vállala­tunknál a III. számú alapszer­vezet, év közben pedig a fehér­­gyarmati és mátészalkai üzem­­vezetőségeknél alakult egy-egy alapszervezet. A központi alap­szervezetek közötti „szemlátomást” javult. összhang Az év elején mutatkozó és káros irány­ban fejlődő versengésről ma már elmondhatjuk, hogy ez a káros irányzat megszűnt, a versengés valamennyiünk közös ügyét szol­gálja. A társadalmi szervekkel való együttműködés szintén jó­nak mondható. Itt ha voltak is néha zökkenők, ez csak a szer­vezés hiányának, a meg nem fontolt előrelátás eredménye. Jó példa volt az együttműködés­re a különböző szinten megren­dezett vetélkedőkön való rész­vétel. Ha talán sorrendben em­lítenénk a versenyeket: „Igaz ez a szép” szocialista brigád vetél­kedő, amelyben városi első he­lyezést ért el egy brigádunk, több KISZ-fiatallal soraiban. A KISZ megyei bizottsága által szervezett „30 év magyar sport­ja” vetélkedőn csapatunk har­madik helyezést ért el, itt máris megjegyezném, hogy a csapat csak négy fővel tudott kiállni, mert az ötödik személy munka­helyi vezetője az utolsó pillanat­ban nem engedte el. Hasznos volt a „Hazánk, Magyarország” vetélkedő is, amelynek győztesei jutalomkiránduláson vettek részt. A KISZ KB felhívására 42 q hulladékot adtunk át a Kohásza­ti Alapanyagellátó Vállalatnak. A helyi pártszervezettel való együttműködés jó. A pártmegbí­zatást végző ifjúsági felelősök feladatukat jól látják el. A KISZ pártirányítása jó, a pártvezető­­ség és az ifjúság egyetértése tük­röződik a munkából. Nagy sike­re volt a KISZ és a szakszerve­zet közös rendezésében lebonyo­lított Alkotmány Kupa kispá­lyás labdarúgó-bajnokságnak. Nem ártana azonban hasznosí­tani az elmúlt év tapasztalatait, ugyanis a versenyeken díjazások vannak és ezek a díjak pénzbe kerülnek, ez a pénz pedig ha meg is van, nem mindegy hol van és hová lehet elkölteni, ezek a dolgok ún. közgazdasági té­mák. Azért mégsem volna jó, ha az elkövetkező években is ha­sonló bürokratikus akadályok miatt nem lehetne időben átadni a jutalmakat. Végezetül a hátra­lévő időszak tennivalóiról sze­retnénk szólni. Tudjuk, hogy kö­zeleg a KISZ IX. kongresszusa. A kongresszusi előkészület min­den KISZ-tagtól megköveteli a még lelkiismeretesebb, még oda­­adóbb munkát. Nem engedhet­jük meg sorainkban a lazaságot. Kajor Menyhért A megszokott ismeretlen m­apunk régebbi szá­­­­mait forgatom, s megakad a szemem a két képen: egyiken vidám fürdőzők — vállalatunk dol­gozói — lubickolnak a víz­ben, a másikon csónakázók eveznek egy szép nyári ta­von. Láttukra furcsa elfo­gódottságot érzek. Íme az élet két kellemes pillanata képbe „konzerválva”, al­kalmassá téve arra, hogy újra átélhetők legyenek! Nincs ebben semmi külö­nös! — mondhatnám és to­vább lapozhatnék. Az ilyen képek — hogy úgy mond­jam — mindennaposak. Akkor hát mégis miért érdemel szót ez a két kép? Emlékszem, hogy gyer­mekkoromban a vasútállo­más plakátjain is láttam strandot, fürdőt, csónaká­­zót. Akkor azonban úgy néztem, mint idegen, átél­­hetetlen világra. A felnőt­tek mosolygó hitetlenkedés­sel pillantottak a színes ké­pekre: számukra lehetetlen dolog volt ráérősen lubic­kolni valamely fürdőben, hihetetlen volt, hogy másért is lehet csónakba szállni és evezni, mint a kenyérkere­set, a munka miatt. Emlékszem arra is, hogy ezelőtt vagy húsz évvel üdülni küldte egy ismerő­sömet a vállalata. Napokig töprengett, hogy mit csinál­jon, s minél tovább töpren­gett, annál kivihetetlenebb­­nek találta a dolgot. Egy hét után megkérdeztem: — No, bátyám, elmegy-e mégis? Nevetett. — Ugyan, restellném ma­gam, hogy dologtalanul töl­töm az időt! — felelte. S minden rábeszélés elle­nére sem szánta rá magát. Azóta ez az ember már épített néhány fürdőt és ter­mészetesnek veszi, hogy időnként fürdőben gondta­lanul lubickol, csónakázik, „munkátlanul tölti idejét”. Az új álláspont, az élet pi­­henő-üdülő-szórakozó pil­lanataihoz kapcsolódó új­fajta érzelmek és gondola­tok annyira megszokottak és ismertek, mintha mindig ismertek lettek volna, „úr­nak valóból” nekünk való­vá váltak. Annyira termé­szetesek, hogy észre sem vesszük. Legfeljebb csak ak­kor, ha különös alkalom — mondjuk fénykép, írás, be­szélgetés stb. — emlékeztet. Sz. Gy.

Next