Szamos, 1899. május (31. évfolyam, 36-43. szám)
1899-05-04 / 36. szám
emberből nem lesz egy csapásra gonosztevő, de az említett irány által a legjobb hajlandósága is lassankint megbarátkozik a bűnnel, innen pedig csak egy lépés van a bűntetthez, melyet az alkalom szolgáltat. A felhozottakból önként következik, mi az oka annak, hogy oly iljesztő módon szaporodnak a büntettek, kivált a nagy városokban. Cato. Jegyzőkönyv a Szatmármegyei Gazd. Egyesület áppril. 26-án tartott ig. vál. üléséből. Jelenvoltak : Dr. Fekete Sámuel, Györgyi Endre, Kölcsey Antal, Pethő György, Szeőke Barna ig. vál. tagok és Pozspék Nándor tikár. Titkár felolvassa az elnök sürgönyét, melyszerint gyengélkedése gátolja a megjelenésben. Az ülés sajnálatát veszi tudomásul s miután sem az elnök, sem alelnökök egyike sem jelent meg, az alapszabályok 28. §-a értelmében az ülés vezetésére saját kebeléből elnökül megválasztja Kölcsey Antal ig. vál tagot. Helyettes elnök székét elfoglalja, a megtiszteltetést megköszöni, a jelenvoltakat üdvözli és megnyitja az ülést Helyettes elnök mindenekelőtt részvéttel emlékszik meg a Szerdahelyi Gusztáv alelnököt sért mély családi gyászról s ajánlja, hogy az ig. választmány részvétét fejezze ki. Az ülés megragadja az alkalmat, hogy őszinte részvétének jegyzőkönyvileg kifejezést adjon. 56. A múlt ig. vál. ülés jegyzőkönyve felolvastatván, megjegyzés nélkül hitelesittetik. 57. Olvastatott a 424. sz. ark. földm. miniszteri leirat a vármegye területén berendezendő egyelőre egy paraszt minta gazdaság tárgyában, melyre vonatkozó tervezet már május 15-éig felterjesztendő , egyben felajánlja Abonyi Károly gazd. szaktanár segédkezését. Titkár olvassa a vármegye alispánjának erre vonatkozó átiratát, melyben kérelmezni ajánlja, hogy a vármegye több részén is legyen egy-egy mintagazdaság berendezve, a kiválasztásra vonatkozólag pedig a szabad versenynek tért engedendő, a hatóságok útján véli czélszerűnek a berendezendő gazdaság kiválasztását, s amennyiben ez az előhaladott idő miatt kivihető nem volna, őszig haladékot ajánl kérni a minisztériumtól. Az ülés örömmel járul hozzá a nagy eredményt idérő terv keresztül viteléhez, sajnálja azonban, hogy behatóbb körültekintést az idő rövidsége meg nem enged. Tervben levő első mintagazdaság felállítására legalkalmasabbnak Mikola, Egri, Gacsály, Méhtelek és S.-Újlak vidéket jelöli meg ; a titkárt utasítja, hogy az ilető hatóságok felajánlott közreműködésével is alkalmas birtok után puhatolódzék, s ha ilyet találna, Abonyi Károly szaktanárt értesítse és haadéktalanul tegyen lépéseket a tervezet kidolgozása iránt. Ha azonban a kitűzött határidőig alkalmas birtok nem találtatnék, haladék iránti földm. miniszter úrhoz kérvény intéztessék. 58. Olvastatott a földm. ügyi miniszter ur 116/99. sz. a. érkezett leirata, melyben az omoodi csikólegelő múlt évi költségvetését tudomásul veszi s folyó évre ismét 600 frt segélyt Hatalmásul.Az ülés a segélyt köszönettel veszi tudo59. 420/99. sz. a. érkezett leirata, melyben a bor hamisitás elleni erélyes fellépéséért intézett üdvözlő feliratot az Egyletnek megköszöni. Az ülés örvendetes tudomásul veszi a megisztelő leiratot. 60. 440. és 553. sz. a. érkezett rendeleteset, mely szerint ez idén minden megyei gazd. Egylet által legfeljebb egy 80 tagból álló csoportnak államköltségen teendő tanulmány kirándulását fogja esetről-esetre megkívánt kérelmezés után engedélyezni, úgy, hogy az a szegedi kiállítást is megtekinthesse. Az ülés a rendeletet tudomásul veszi, a kirándulás engedélyezését kérelmezi s utasítja a titkárt, hogy az engedély megadása esetére a rendeletnek megfelelőiig összeállítandó csoport tanulmányi kirándulását szervezze, a költségeket előlegezi. 61. 472/99. sz. a érkezett, a szőlőkarók kedvezményes szállítására vonatkozó rendeletet az ülés tudomásul veszi s arra az egylet hiv. közlönyében a figyelmet felhívni rendeli. 62. 503/99. sz. a. érkezett miniszteri leiratot tudomásul veszi. 63. 520/99. sz. a. érkezett rendeletet, mely az Egyletet a gazdasági szeszgyárosok kedvezményére figyelmezteti, az ülés tudomásul veszi és a hivatalos lapban a figyelmet rá felhívni rendeli. 64. 521/99. sz. a. érkezett rendeletet, melyben az Egylet figyelmét a gazdasági czikkek hamisítását tiltó törvényre felhívja, tudomásul veszi és a hivatalos közlönyben ismertetni rendeli. 65. A lóverseny-bzottság jelenti, hogy az Egyesület elnöke az idei lóverseny czéljaira Báró Vécsey Józsefnek méltósága csillagkeresztes hölgy részéről 50 frt, saját részéről 100 frt adományt ajánlott fel. Az ülés az adományt valamint az ez által kifejezett kedves figyelmet hálás köszönettel veszi s azt átiratilag külön külön megköszönni rendeli. 66. a) Uj tagokul jelentkezettek az egylet tagjai sorába felvétetnek. b) Törlésüket kérik: Weisz Menyhért Debreczen, rendes, és Drágus László Méhtelek óvidíjas tag. Az ülés a törlést engedélyezi, s constatálja, hogy ez által a tagok létszáma, 59 alapító, 226 rendes, 238 évdíjas, összesen 523-ra változik. 67. Folyó ügyek kapcsán a Szabolcsmegyei Gazdasági Egyesület átirata a szeszadó megváltoztatása tárgyában, az O. M. G. E. és a Biharmegyei Gazd. Egyesület ig. vál. ülésének jegyzőkönyve, a Sárosvármegyei E. jegyzőkönyve, tudomásul vétetnek.közgyűlésének 69. a város által felállítandó telephon hálózatnak az Egyesület szőlőtelepére való kivezetését amennyiben ez a méntelephez kivezetendő hálózatra való tekintettel költséges nem lenne, elrendeli. 70. A szatmár megyében haladó s a Szatmár körül koncentrálódó szőlőtelepítés érdekeinek megóvása czéljából szükségesnek tartaná az ülés, hogy különösen a szatmárhegytől nehezen hozzáférhető Szinér-Váralja székhely helyett a kerületi borászati felügyelő székhelye Szatmárra helyeztetnék át, mely esetben annyira megkönnyítettnék a kerület kezelése, hogy esetleg valamelyik szomszédos vármegyével megnagyobbítható volna. Az ülés elhatározza, hogy ily értelemben a földművelésügyi minisztériumhoz felterjesztést tesz, melyhez hozzájárulásra a városi hatóságot, Szatmár és Ugocsa vármegyi hatóságot is felkéri. Ezzel a tárgysorozat kimeríttetvén, Elnök az ülést berekeszti. A spekulánsok arczvonásain sokatmondó mosoly vonult végig. — Három jelölt jelentkezett dr. Blackstone, Bradlav úr és édesatyám segédje, Charier. Azé leszek, aki legkevesebb hozományt fogad el! A két spekuláns arczvonásai hamar sötétbe borultak, míg Charier, Youngmann zavartan mosolygott. — Elárverezem tehát a kezemet! Azonnal kezdhetjük. — 49.500 dollár, kiáltott az orvos fáradt resignáczióval. kedve.— 49 000 dollár válaszolt a „Sport“ elmélCharier egy szót sem birt kihozni, csak bámult a két hozomány vadászra. — Nem ostoba ficzkó ez ? Gondolták és folytatták : 48,600 dollár — nekem kell elnyerni a tárgyat! lihegett az egyik. 48,200 dollár — ha ezt hitelezőim tudnák, lihegett a másik. Ekkor hirtelen felnyitották az ajtót és a behatoló hangosan kiáltotta : 48.500 dollár. A papa volt. Hallotta kívülről a lármát, kereskedői érzéke felébredt benne, annélkül, hogy tudta volna, miről van szó. — De édes papa, te nem árverezhetsz, hiszen te akarsz túladni a kezemen! intette őt a leány. Az urak, akik bizonyára azt hitték, hogy édesapjuk beleegyezésével cselekszik, nem zavartatták magukat, hanem buzgón és semmivel sem törődve tovább liczitáltak. — 46.300 dollár először . . . — Én már kevesebbet mondtam másodszor. Az okos lány félre vonta az apját s megmagyarázta neki, mi történik s az apa fokozódó érdeklődéssel leste az ügy lefolyását. — Látod papuska, hogy mind a kettő csakis a hozományom kedvéért akar elvenni ! Hiszen mindig mondtam, elhiszed már ? suttogta folytonosan. — Na és miért nem Hezitál ön is? fordult a kereskedő a fiatal segédhez. — Mert én Judithot 100.000 dolláron alul nem veszem el. — Maga szem.............— hogy merészel! — Kérem uram, hogy én az ön Judith-ját szeretem, régen tudja már, szerencsénk a legteljesebb lenne a földkerekségén, ha szerelmünkhöz az anyagi gondnélküliség is csatlakoznék. Én nem vagyok rajongó, aki azt hiszi, hogy a maga színarany poéziséből is megélhet. És minthogy az alkalom kedvező . . . — Elég uram, ön pompás ember. Az élet praktikus felfogását becsülöm önben, hiszen a telkemből beszél. Helyes, nem szabad csak úgy vaktában házasodni, hanem mindig a legbiztosabb alapra kell gondolni. Ön az én emberem. Gyorsan a karjaimba ! A szerencse, melyet Charley e pillanatban érzett, leírhatatlan, nem is kísértem meg tehát leírni. Alex. A sertésvész ellen való védekezés. Útmutatás községi elöljárók és sertéstartó gazdák részére. (Folytatás) ip. Orvosszerekkel lehet-e gyógyítani a sertésvészt. A sertésvész és a sertéskörei a gyógyítása nem vezetett eddig sok eredményre. Aránylag legtöbbet ér még fertőtlenítő és hashajtó szereket belsőleg beadni, melyekkel a ragály anyagot megsemmisíteni, illetve az állati testből eltávolítani iparkodunk. Jó a tiszta (nem denaturált) spiritust vagy pálinkát adni a sertésnek ; jó eredménnyel járt több esetben 2%-os lizololdatnak belső beadása (2 kanállal egy nap.) Mindezek az eljárások azonban nagyon kétes értékűek s azért nem tanácsos a kezelés sikerében bízni, hanem minden lehetőt elkövetni abban az irányban, hogy a betegség a sertésugrájba be ne hurczoltassék és a gyógyítás szüksége ne merüljön fel. iß. Mi az oltóanyag és van-e ennek hatása a sertésvész ellen? Az oltóanyag nem egyéb, mint olyan sertéseknek a vérsavója, melyek megelőzőleg már sertéskorelában (sertéspestisben) betegek voltak, de a betegségből kigyógyultak, melyekben tehát a levágás után az erre a betegségre jelző elváltozásokat mutatta ki a bonczolás. A levágáskor kibocsátott vért tiszta edényekben felfogják és a megalváskor különváló vérsavat, kevés karbolsavval keverve használják fel oltóanyagul, melyből a sertés nagysága szerint 5—10 köbezentimétert fecskendeznek a bőr alá. Ezt az oltóanyagot állatorvos a helyszínen is előállíthatja, ha vannak a betegségből felgyógyult sertések, különben pedig írásbeli megkeresésre a földmivelésügyi minisztérium állategészségügyi osztálya ingyen küldi szét. A vérsavó beoltása kizárólag a sertésvész és a sertéskorela ellen hatásos, ellenben teljesen hatástalan a sertésorbáncz ellen. A beoltás nyújtotta védelem csak rövid ideig, pár hétig tart s azért az állatokat csak akkor ajánlatos ilyen módon beoltani, ha valamely sertésnyájban már gyanús megbetegedések mutatkozni kezdenek, de ilyenkor azután tanácsos az oltást mielőbb végrehajtani és nem várni addig, míg a betegség erősebben elterjed a falkában. Teljesen czéltalan s azért fölösleges és csak az oltóanyag pazarlása az olyan eljárás, ha teljesen egészséges sertéseket, melyeket a vész nem is fenyeget, azért oltanak be, hogy hónapokra védve legyenek a befertőzéssel szemben, mert ilyen hosszú időre az oltás egyáltalában nem nyújt védelmet. Jó. Lehet-e a sertésvész betegség lefolyását gyorsítani ? Igenis lehet. Ha minden elővigyázati rendszabályt pontosan betartunk, az egészséges disznókat — úgy amint mondottuk — a betegtől szorosan elkülönítjük, akkor a bajnak a terje