Szamos, 1899. június (31. évfolyam, 44-52. szám)

1899-06-01 / 44. szám

XXXI. évfolyam Előfizetési ár: Egész évre 4 frt. — Félévre 2 frt. — Negyedévre 1 frt. Egyes példány ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mnden nemű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilt tér sora 10 kr. Szatmár, 1899. csütörtök, junius hó 1. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 44-ik szám. Városunk élelmi viszonyairól. Vannak kérdések, melyek habár állandóan felszínen vannak is, ritkán irányul rájuk a közfigyelem oly czélból, hogy azok komolyan elbíráltassanak, hogy ezek alapján aztán gyökeres megoldásban részesüljenek. Ilyen fontos kérdés városunk élelmi viszonyainak kérdése is, mely többé-kevésbé minden embert egyaránt érdekel. Ha idegen akar állandóan letelepedni köztünk s viszonyaink iránt óhajt tájékozódást szerezni, tudakozódásai közt első helyen áll ez a kérdése: milyen Szatmárnak a piacza, olcsó-e, vagy drága? Jó lelkiismerettel pedig egyátalán nem mondhatjuk, hogy olcsó; ellenkezőleg néhány fontosabb élelmi czikk árának megjelöléséből az tűnik ki, hogy az ország legtöbb városa piaczánál, — a főváros piaczát sem véve ki, — drágább A ki az ország különböző városaiban járva kelve ezt figyelemmel kíséri, annak föltétlenül erre a tapasztalatra kell rájönnie. Utóbbi helyen természetesen a minőség szerinti árakat kell első helyen a mi élelmi czikkeink minőségével egybevetni. Élelmi czikkeink közt első helyen szerepel a hús, aztán a kenyér, a tej és készítményei, továbbá a vetemény. Az élelmi czikkeknek speciális közegészségi szempontból való elbírálásához ezúttal külön nem szólunk, mert a legelső közegészségügyi érdek épen az, hogy az élelmi czikkekhez a szegényebb nép is minél könnyebben hozzájuthasson. Mit ér, ha az egyébként talán kifogástalan élemi czikkekhez a szegényebb osztály drágaságuk miatt csak nehezen, vagy egyátalán nem jut hozzá. A szegény néposztályra például a hús sem nem jó, sem nem resz, egyszerűen azért, mert egyátalán nem, vagy csak igen ritkán van alkalma élveznie. Nagy baj az, hogy nálunk a hús áralakulása nem természetes. A mészáros társulat, mint egy kis kartelszövetkezet, megszabja a magas árakat, s bármily olcsó legyen is a vágómarha, az árakon ez mit sem változtat. A társulati érdekszövetség gondoskodik arról, hogy egészséges verseny ki ne fejlődhessék ; egyszóval a közönség e tekintetben szabad önkénynek van kiszolgáltatva. Nem csoda, ha errre szaporodik azon családok száma, kik egyes községekből szerzik be húskészleteiket; de hát ezek száma csekély kivétel számba megy; a nagyközönség részéről ilyen manipulácziók nem lehetségesek. Olyan orvoslásra van szükség, mely a bajt gyökerében és általánosan gyógyítja. Redukálni kell azt a sok mindenféle czimen terhelő adót, mely a vágómarhát odáig kíséri, míg a mészáros mérlegébe kerül, aztán hatóságilag kell beavatkozni a hús áralakításaiba. Az áralakítás kérdése nem magán-, hanem közérdek; a lakosság, különösen a szegényebb néposztály táplálkozásának mikéntje pedig elsőrangú közegészségi kérdés is. Egyébként a húsárusok érdeke is ezt hozza magával, mert a fogyasztás a húsárak mérséklése arányában növekednék Ha a húsárak annyit fognak emelkedni ezután is, mint a legutóbbi tíz év alatt, úgy Szatmár népessége önkéntelenül is lassanként vegetáriánussá fog átalakulni, de meg is érdemli, hogy csak zöldséget egyék, ha kellő akcziót kifejteni ez ellen nem képes. A kenyérelárusitásnál is tapasztalhatni visszásságot, mely a nagy közönség érdekei ellen való. A legtöbb haladó városban a kenyeret súly szerint árusítják. Ez az egyetlen helyes alap, mely a közönséget az árusítók önkényétől leginkább megóvja s a búza árviszonyaihoz is természetesebb és helyesebb szempontot nyújt a vevőnek a kenyér árának elbírálásánál. Ennek a szabályozása is hatósági kezdeményezésre kellene, hogy történjék, mert fontossága még általánosabb, mint a húskérdésé! A piaczi tej és ennek készítményei terén is szembeötlők a mizériák. Szomszédközségeink gyártják lakosságunk részére a piaczi tej legnagyobb részét; a jó falu népe vegyészkedik a város gyomrába bámulatos Kölcsey Ferencz sírjának megkoszorúzása. (A Kölcsey-kör kirándulása Csekébe 1899. május 28-án.) Kölcsey-körünk fenállása óta soha sem tévesztette szem elől, hogy a Kölcsey nevével való összefüggés minő feladatokat tűz elé. Valóban e nagy ember neve talán soha sem hangzott annyit városunkban s a megyében, mint amióta a szatmári Kölcsey-kör megalakult. Ezen 10 évi időszakra esik az a két országos ünnepély is, melyek egyike a költő születésének századik évfordulóján, másika a nagykárolyi remek szobor leleplezése alkalmából folyt le. Az elsőnek központja városunk volt, a másiké N.Károly de, bár mindkettőn részt vettünk, sem a kezdeményezés, sem a fényes siker nem tartozik körünk érdemei közé. Ám az országos ünnepek mozgalmainak hullámai elsimulnak, maga az emlék elhomályosul, ha évenkint megújuló munkássággal nem dobunk egy-egy követ az állóvíz felszínére, s nem világítjuk meg a sötét emlékoszlopot. Ezt a munkát teljesíti az utóbbi időkben körünk évről-évre. „Kölcsey és a lengyelek,“ „Kölcsey humanismusa,“ Kölcsey és Eötvös,“ „Kölcsey s a magyar nyelv, “ „Kölcsey, mint kritikus“ ez. értekezések a kör matinéin, emlékünnepein, évkönyvében, „Kölcsey, mint philosophus“ a legutóbbi pályázat tételei közt, bizonyítják a kör intenzív munkásságát arra a czélra, hogy a nagy és tiszta szellem összes tartalma egészében és részleteiben kifejtve, magyarázva és megértve éljen örökké e város és megye közönségének lelkében s körünk idővel talán országos gyűjtője és forrása is legyen a Kölcsey-irodalomnak és relikviáknak. Merész reménység, de nem lehetetlen és nem illetéktelen. E czél felé való törekvésben jelentékeny lépésnek tartom a kör vasárnapi szereplését. Először, mert azt mutatja, hogy a kör reprezentáczionális ereje annyira izmosodott, hogy kezdeményezését kivitelre alkalmas komoly ideának tartották azok, akiknek örökös lakója Kölcsey porhüvelye. Másodszor, mert a kirándulás és ünnepély felül állott egy társaság sablonszerű s úgyszólván magánjellegű expedicziónak arányain. Harmadszor, mert a csekei és a környéki urak — s ez tisztán az ő eszméjük s érdemük — úgy rendezték az ünnepélyt, hogy a község népe is részt vehet benne s a föld egyszerű munkása a tanult főkkel együtt lelkesedhetett azért az emberért, aki egykor szabadságáért szivvel és észszel annyit dolgozott. Valósággal megörültem, mikor a Kölcsey Gábor, (aki az ünnepély sikereiért legtöbbet áldozott, a többi Kölcseyekkel együtt vendéglátó) úri házánál megtudtam, hogy a csekei dalárda az ev. ref. templom mögött vár reánk, hogy énekkel kisérjen a temetőbe. Valóban a Szózatnak ur és földmives szivét egyesitő hangjai föllelkesítettek, s a nép zászlói alatt szívesen vonultam a sirkertbe. Hát még mikor a Kölcsey síremlékét megpillantottam, az intelligens közönséggel vegyes gazdák, nők, legények gyermekek csoportját ünnepies várakozásban ülni s állani láttam ! így már van czélja utunknak, igy már nem sajnálom a nemes kúriákat, melyeknek vendégei vagyunk ! A nép, a mely a saját embereiből alakult dalárda ajkairól hallja Kölcsey Hymnusát, bizonyosan érti vagy érzi annak igéit ; a nép, mely papjától tudja meg, hogy kik jöttek ide s miért jöttek, megérti azt is, hogy ki volt az, a kinek sírját körülveszi. Megérti, hogy az a síremlék, a melyet rokoni kéz emelt, olyan ember hamvait takarja, a ki az egész nemzeté, a ki nem csak a földesur családfájának disze, hanem az egész nemzet büszkesége, közös kincse, tehát az övé is, hogy a ki apáinak egykor szerény viszonyok között hirdette isten igéjét, egy egész nemzet papja volt és apostolként tanította s még most is tanítja örökké élő írásaiban a haza bait jogra, erényre és szabadság szeretetre, így már jól van. A csekei ember tovább adja a nagyaknak, az meg a kömörőinek, ez a penyigeieknek <s így tovább, hogy mit hallott, mit értett vagy mit érzett. így már tettünk valamit, ha nem is sokkal többet, mint hogy eszünkbe jutott a koszoruvitel, mert a többit ott helyben csinálták, — a csinálok között Kondor Sándor úr sokat buzgolkodott, — mi legföljebb beszéltünk hozzá. Az igaz, hogy szépen beszéltünk. De hisz az könnyű, mikor olyan szép szavú szánk van, mint Dr. Fechtel János a mi titkárunk. Ács Lajos ev. ref. lelkész meleghangú bemutató és üdvözlő beszéde s a csekei dalárda éneke után emelte fel szavát a mi szónokunk. El-