Szamos, 1899. szeptember (31. évfolyam, 71-78. szám)

1899-09-03 / 71. szám

XXXI. évfolyam­ Előfizetési ár: Egész évre 4 írt. — Félévre 2 Irt. — Negyedévre 1 trt. Szatmár, 1899. vasárnap, szeptember hó 3 SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. SZERK­­ESZTŐ­SÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Egyes példány ára 10 kr. M­indennemü dijak Szatm­aron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. 71-ik sz. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetes mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után yo kr. bélyegilleték Szelendő. Nyiittér sora 10 kr. Dalárdánk és ennek jubileuma. A manapság felszínre jutott városi nagyszabású „aktuális“ ügyek és „afférek“ a helyi sajtót annyira igénybe vették, hogy talán egy ilyen szerény társadalmi és kulturális természetű czikk megjele­nésre nem is igen számíthat. Ennek daczára bátorságot veszek ma­gamnak, hogy a szun­nyadó régi dalegylet érdekében pár szót koczkáztassak, — s ha lehet — a közönség érdeklődését régi „sze­retett dalárdája“ iránt fölkeltsem. Ha még nem ment feledékenységbe — a szatmárnémeti férfi dalegyesület, — mely 1874. év őszén még csak csirájában volt — 1875. évben lett alapszabályszerüleg szer­vezve, — vagyis­ alapszabályai 1875. évben lettek megerősítve. Tehát a jövő 1900-ik évben tölti be működésének 25-ik évét, mári hogy a zsenge egylet eleintén a szat­müveit nagyközönségnek minő ro­­konszenvével és pártfogásával találkozott, mint dédelgették első debreczeni verseny ki­rándulásakor, — arról csak az idősebbek bír­hatnak tudomással; de hogy a társadalom­ban, társas összejövetelekben, egyes ünne­pélyeken mily szerepet vitt, s minő ténye­zőül szolgált egyes jótékony és hazafias czél előmozdításában, azt már a későbbi nem­zedék is tudja. Hogy voltak a dalegyesület életének kimagasló pontjai, mikor a messze távolban Szatmár nevének hitt és dicsőséget szerzett, az is köztudomású. Az pedig kétségtelen, hogy a 25 év alatt bizonyos időszakokban a dalegylet nemcsak saját kebelében tudott kellemes és barátságos összekötő kapcsot lé­tesíteni, de összetartásánál és a tagoknak egymás iránti együttérzésénél fogva, s ezen tisztességérzetben, mely az egylet tagjait már érintkezésükben, de alapszabálysze­rüleg is kötelezte, városunkra nézve jelen­tékeny befolyást gyakorolt és maga iránt foly­tonos jó­indulatot és vonzalmat biztosított. Ez az egyesület - daczára a közelebb alakult dal- és egyéb kulturális egyesüle­teknek — nimbusát azt hiszem mai napig is fenntartotta; s bár mostanában nem is adja jelét oly sűrűén kitartásának, mint előbb — mert hisz a közelebb létesült ifjú egyle­tek a közönség jóakaratát igyekeznek minél inkább és minél tetszetősebb módon maguk részére megszerezni , de azért a dalegyesü­let iránt a közönség és a tagok érdeklődése még ma is fennáll, sőt sok oldalról hallot­tam, hogy utóbbi síkra szállását és műkö­dését nagyon is óhajtva várják. Szeptember havában a hosszú pauza megszűnik és hiszem, hogy ujjult erővel és a pártoló tagok irányában is kötelezett emer­­i­giával fognak az egylet működő tagjai so­rompóba lépni, hogy úgy önmaguknak, mint pártoló tagjaiknak és a művelt közönségnek kellemes szórakoztatást nyújtsanak. De ettől eltekintve egy ily egyesület, mely az ország északkeleti részén a dal­­művészet hatalmával a nemzeti szellem fej­lesztése s a magyar dalköltészet terjesztése és általában a társadalmi érint­kezés fenntar­tására nagy tényezőül szolgál, — nem zár­­kózhatik el az elől, hogy 25 éves fennállá­sát megünnepelje. Látjuk, hogy kissebb jelentőségű helye­ken az egyes dalegyletek jubileumot tarta­nak. Hát mi miért maradnánk ettől távol ? Hisz a közönség, a tagok még mindig szeretik az ő dalárdájukat! És egy jubiláris ünnepély megtartatása, a­mikor 6—8 dalárda s megfelelő idegen közönség láto­gatná meg városunkat, Szatmárra csak előnyös volna úgy anyagilag, mint főleg er­kölcsileg. Nem is hiszem, hogy a közönség el­zárkóznék és közönyt tanúsítana ily kellemes és mindenesetre hazafias irányú mulatság iránt Még van idő a gondolkodásra és tevé­kenységre is. A jövő évre már azt hiszem, üzemben lesz a hegyi vasút. A Kossuth­­kert be lesz rendezve, a Kioszk felépítve, tehát szórakozási és ki­indulási hely lesz. Ily kisebb szabású ünnepélyen megjelenő vendégek és dalárdák elszállásolása pedig városunkban akadály­ba nem ütközhetik. Csak egy kis nyugalom! Tizenegy órakor délelőtt, gyönyörű szép tavaszi nap. Albertina, 30 éves, Péter, 36 éves, Egy kocsis 60 éves . (Péter és Albertina együtt lépnek ki egy házból. Kocsi áll a kapu előtt, Albertina beszáll. Péter egészen halkan néhány szót vált a ko­csissal.) A kocsis : Értem ! (Gyorsan pillantást vet Albertinára, megcsiklandozza ostorával lovát, a kocsi elindul). Albertina : Mit mondtál neki ? Péter: Kinek ? Albertina: A kocsisnak. Péter: Megmondtam, hova hajtson. Albertina : Egyebet nem ? Péter: Nem. Albertina : De úgy tetszett, mintha. . . Péter: Micsoda ? Albertina: Semmi. Tévedtem. (Szünet.) Albertina: Mily, szép az idő! Milyen bájos az Andrássy-ut reggel! Ah mily kellemes! Miért nem vettünk nyitott kocsit. Péter? Péter: Éppen nem találtam mást. Albertina : Mint mindig, ha szép az idő, csak esett volna az eső . . .! Kérlek bocsásd le az ablakot! Hadd szívjam magamba a friss levegőt. (Péter mindkét oldalt lebocsátja az ablakokat). Albertina : A levegő üde ... ah mily üde ! Milyen szép lehet ma vidéken. Péter: Igen! És örülök, hogy néhány napra Mihályi doktorhoz akarsz menni. Nagyon ügyes orvos, kitűnően fog kezelni. Albertina: Nem kell nekem orvos, se ki­tűnő kezelés. Jól tudom mire van szükségem. Csak egy kis nyugalom. Nem kell egyébb, csak egy kis pihenés a zöldben. Ha Mihályi barátod még mást is akar belém tömni, úgy el fogom kergetni — azt mindjárt most mondom neked. Csöndet és virágot és zöld leveleket, ez mind ami kell, s ez elég kevés. Péter: Látod, mindezt meg fogod találni Mihályi doctornál. Birtoka elragadtató. Nagy­ síkság közepette, rengeteg nagy mezők, folyócska, talán inkább patak, de olyan sima és tiszta, azután még erdők, pompás erdők! .. . Hiszen majd meglátod. Albertina : Megfuladok az erdőben . . . sohse fogok az erdőbe menni. A tágas mezőn akarok őgyelegni, ott árnyas fa alatt heverészni és ki­bámulni a nagy sikságba . . . nagyon szeretem a sikságot . . . fönt a végnélküli égboltozattal és a távol láthatárral. Péter: Mihályi háza magaslaton áll. Albertina: Oh, az szép! Ott ki fogom nyitni reggel az ablakot és gyönyörködni a nap keltében. Láttad már, milyen ünnepélyes lassúsággal emelkedik fel az égboltozaton. És azután egész pompájában kibontakozik, mint a hatalmas veres virág, akkor azt mondom neki: „Csak végezd dolgodat! Én most lefekszem.“ Behúzom a függönyöket, kinyújtózkodom az ágyamon és alszom . . . aludni fogok mosolyogva s boldogan, hogy aludhatok, míg a nap dol­gozik. Péter: Annyira fáradt vagy édesem ? Albertina : Több, mint fáradt. Én . . . de nem fogsz megijedni, ha megmondom, mi vagyok. Péter : Nem ! Albertina: Miért nézel úgy rá,m ?.Miért bá­mulsz meg minden járókelőt? Valami különöset látsz rajtam? Nem jól áll a kalapom? Csúnya vagyok vagy nevetséges ? Beszélj ! Péter: Ne kiabálj! Nagyon szép vagy csak ne kiabálj ! Albertina: Hiszen nem kiabálok. Nagy tit­kot akarok rád bízni . . . egészen halkan beszé­lek ugy­e ? Senki se hallhatja. Ki is hallhatná a kocsizörgéstől. Halljad Péter, én nemcsak fáradt vagyok, én ... de ne ijjedj meg ... én halott vagyok. Péter : (megtört hangon.) Drága Albertinám, szegény, szegény kis nőm ! Albertina : Rég meghaltam már, több mint egy esztendeje. Csak mert annyira uralkodtam magamon, látszottam élőnek ... ez különös ugy­ e­bár? Nem lepődtél meg attól, amit mondtam ? Péter : Nem. Tudtam. Albertina: S azt is tudtad mikor szűntem meg élni ? Péter: Ne beszélj róla . . . nagyon felizga­tod magad. Albertina: Dehogy is! Tévedsz, ez nem

Next