Szamos, 1899. december (31. évfolyam, 97-104. szám)

1899-12-03 / 97. szám

XXXI. évfolyam Egész évre 4 Irt. — Félévre 2 tr­. — Negyedévre 1 f­rt. Egyes példány ára 10 kr. Szatmár, 1899. vasárnap, deczember hó 3. SZAMOS Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.4 Előfizetési ár: SZERKESZTŐSÉG : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz M­ndeonevü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. Pénzhiány. A nyomasztó pénzügyi helyzet egyre tart és nincs kilátás arra, hogy rövid időn belül javulás legyen várható. Ha a kölcsönre szorult kereskedő vagy iparos ma fölkeresi a bankokat, sajnálkozással kell tapasztalnia, hogy nehezen kap pénzt és ha kap is, alig elbírható magas kamat melle­t. Hogy mit jelent Magyarország közgaz­dasági életében a hitelnek ily módon való korlátozása és mit jelent a magas kamatláb alkalmazása főleg a szegényebb néposztályra nézve, azzal mindenki tisztában lehet, ha kissé mélyebb pillantást vet a mai pénzügyi viszonyokba. Ma úgy áll a dolog, hogy főleg a vi­déki bankok kénytelenek éppen az osztrák­­magyar­ bank önző politikája miatt, mely a kamatláb fölemelésére irányult, olyan kamat­teherrel sújtani az ügyfeleiket, a­melyet ezek rendszerint nem bírnak el, de mert a köl­csönre rá vannak szorulva, kénytelenek ezt a nagy terhet is magukra venni. Ennek a hatása már­is érezhető a ke­reskedelemben és iparban, mert hiszen az a körülmény, hogy a hitelforrások megköze­­líthetetlenekké váltak, ez esetben az elsze­gényedésnek ez nem titkolható jele. Az elszegényedés, ha egyetemessé vá­lik és nagyobb területet foglal el magának, ez már országos gazdasági válságot jelent. Az pedig, hogy ezek a válságok ártal­matlanokká váljanak és lehetőleg elkerülhe­tők legyenek, ez egyenesen az államkormány­­ elsőrendű feladatát képezi. A mi viszonyaink között, jelen helyzet­ben az államkormányra az a feladat vár, hogy az államilag kiváltságolt osztrák-magyar bank gazdasági politikájába igyekezzék irány­adóig befolyni és figyelmessé tenni ezt a nagy haszonnal dolgozó bankot azokra a veszedelmekre, melyeket az ő politikája a nemzetgazdasági életre áraszt. A magyar állam épen ezért engedett ennek a banknak többrendbeli kiváltságot, s hogy segélyére legyen a nemzetnek, a maga­­ gazdasági életének fellendítésében, nem pedig azért, hogy kizárólag a maga javára hasz­nálja ki a hitelkereső elem szorult helyzetét Meg kell értetni azzal a bőséges kivált­ságokat élvező bankkal, hogy az egyedül helyes és egészséges bankpolitika nem az, hogy a bank részvényeseit minél gazdagabb osztalékba részesítse, hanem az, hogy a hi­telre szorult elemet akkor segítse meg, a­mi­kor viszonyai a segély igénybevételére kényszeritik. Szemben azzal a nagy szabadalommal, melyet a nemzet akaratából bir, ezt a kö­telezettséget az a bank nem utasíthatja el magától s a­mennyiben — mint most — mégis megcselekszi, akkor lépjen elő a kor­mány és vegye oltalmába a nemzetet e ve­szedelmes politikával szemben és ejtse mód­ját annak, hogy a nemzet részére a hitel­források nyitva tartassanak, mert az az út, a­melyre a bank az országot terelte, az el­szegényedés útja, melyen való haladást az államkormány nem nézheti tétlenül. Egy falusi fogadóba’ . .. — Versek a falunkból, — Egy falusi fogadóba’ Hét napja, hogy szól a nóta . . . Már másodszor alkonyodik. S a nóta nem csilapodik . . . A korcsmáros pedig örül, A meddig a liter — ürül! Míg pénzt érez a zsebébe’: Addig kedves a vendége! S ha már a pénzt fogyni látja Szűnni kezd a barátsága! S mire elfogy minden pénze : Megszűnik a­­ szívessége ! Láttam egy csillagot . . . Láttam egy csillagot lefutni az égről . . . Láttam egy ifjút is megválni a léttől! . . A csillag ragyogott fényesen az égen . .­­ Ezt is ünnepelték, még nem is oly régen ! A csillag lefutott — eddig volt a pálya ! Az ifjú elbukott, — alig lépett rája ! (Csenger, 1899.) Baka Elek.­ ­ A világ ítélete, irányelve a családi és társadalmi életben. Ha különféle élethivatásunknál vagy kö­rülményeinknél fogva megjelenünk valamely csa­ládi és társadalmi körben, sajnosan tapasztaljuk, hogy a világ közvéleménye méltánytalansággal, ferde ízléssel, gyakran a tiszteletlenség és há­látlanság átkával szokta sújtani a valódi nemest és érdemest, a látszatot, az érdemetlent pedig rendesen meg szokta jutalmazni, tapsolni és ko­­szorúzni. Csodáljuk, a gazdag örökös pompás öltö­zékén a drága művészetet, a gyöngyöt és bár­sonyt, az álhajat és a kölcsönzött fogat, de a­­ szegény bányász, ki az aranyat ásta a föld kebe­léből, a merész búvár, ki a bíborcsigát és kagy­lót életveszél­lyel hozza fel a mélységes tenger fenekéről, szóba se jő. Megbámuljuk, dicsőítjük a kölcsönzött tollal ékeskedő pávát, de meg sem látják a reménytelenség lámpájánál vagy pislogó mécsvilágánál híven virrasztó szegény munká­sait a nemzeti nyelvnek, a művészetnek, iroda­lomnak, gyermek- és népnevelésnek, a gazdál­kodás, ipar és kereskedelemnek. A kőszirtben rejlő aranyat gyakran eltaszítja magától a ta­pasztalatlan, a hamisan ragyogó tárgyat pedig szivéhez szorítja. Az igazi rokonlelket, testvéri, baráti szivet megcsalja, kijátsza a hütelen, az ellenséget magához öleli és megcsókolja. R­a­á­n­y­i Ervin. Elbeszélés, írta : Marosán János. X. vármegye legészakibb részén a „Válya“ kies völgyében feküdt Rányfalva, mely a Raá­­nyi család ősi fészke volt. E község remek s­zegényes fekvésénél, kitűnő gyógyvizénél és egészséges klímájánál fogva nyáron át igen lá­togatott és élénk volt. Télen pedig ép ellen­i kezöleg, nagyon is elhagyatott és zord képet nyújtott Rányfalva. Mint említem, Rányfalva a régi nemes Raányi-család ősi fészke volt; a község köze­pén emelkedett a szép két fontos Raányi kas­tély, melynek történetünkbeli lakója a Raányi­­család egyetlen fiu-utóda, Raányi Kálmán nyu­galmazott ezredes volt. Az ezredes megnősülvén elvett egy szintén híres nemes családból szár­mazott­ báró leányt, de neje, egyetlen gyermeke születése után, nemsokára örök álomra hunyta­ be szemét. Szerető és gondos férje nagy pom­­­pával eltemettette hitvesét és örök nyugalomra , a családi sírboltba helyeztette. A hátra maradt kis fiu­ gyermekét atyai védszárnya alá vette s dajkát fogadott számára, a ki hiányosan bár, de mégis valamennyiben pótolta az anyát, s igy a Baányi-család már két fiu-utóddal dicseked­hetett. Az ezredes nem gondolt többé újabb há­zasságra, minden idejét egy­etlen gyermeke ne­velésének és szeretett neje szent emlékének ál­dozta. Az ezredes imádta nejét és annak vá­ratlan elhunyta szerető szivében kipótolhatlan űrt hagyott. Az ezredes azt gondolta először, hogy a sors eme iszonyú csapását talán nem is bírja elviselni, de daczolt sok megpróbáltatásai­val s katonához illő módon ellentáb­ott és — győzött. Lassan bár, de mind a mellett magá­hoz jött és napról-napra élénkebb lett, mire kis gyermeke szépen indult fejlődése is sokat segí­tett. A kis Ervin — mert igy hívták a kis fiút — nap-nap mellett gyönyörűen nőtt, kis arcza vonásairól inkább az anyjára hasonlított, élénk fekete szeme azonban már apjára vallott. háza A kastély szomszédságában volt a község­kibővítve a jegyzői lakkal, melyben az akkori jegyző a tisztességben és becsületben megőszült Darvas Gábor bácsi lakott. Darvas bácsi boldog családi életet élt nejével s egyet­len kis Erzsi lányukkal. Az ezredes igen ked­velte Darvas bácsit, gyakran ellátogatott hozzá, hol hivatalos ügyekben, hol magános ügyekben, szóval Darvas bácsi bizalmas embere volt Raá­nyi ezredesnek, mely bizalmat Darvas bácsi ki­váló nyájas modorával, hivatalával járó köte­lességek pontos elvégezésével vívott ki magá­­­nak nemcsak az ezredes, hanem feljebb valói előtt is. A két gyermek, kik körülbelül egyidejüek voltak, elérvén életük 6—7 évét, a mikor a gyermek sok örömet talál a játékban, majdnem mindennap együtt volt, hol a kastélyban Ervi­­néknél, hol Erzsikééknél. Úgy szerették egy­mást, mintha édes testvérek lettek volna. Az ezredes is nagyon kedvelte a kis ügyes és életre

Next