Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)
1911-09-01 / 199. szám
Előfizetés» díj l evre 12 It. évreS K. ‘i, avre 3 K,1 hóra 1 K »•rtíkrs >B ü A..........1'50 £37 •**«» ára 4 ?fS3«p. POIigTMAJ 11A&ISjA&. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Pákóczi utcza 9. szám. In Telefonszám: 107. Mimlennumű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések : Készpénzfizetés mellett, a legvnlányosabb árba kézeltetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér NyHttér sors 20 fillér Szatmár. 1911. szeptember hó 1, péntek. Kibontakozás. Egy idő óta mind sűrűbben esik szó a köréből kibontakozásról. Hol az ellenzék bukkant föl a normális állapotok helyreállításának valamely terve, hol a kormánynak tulajdonítanak olyan szándékot, hogy erélyes intézkedéssel, esetleg a Ház feloszlatásával veti végét a felfordult parlamenti ilyen híresztelésnek nincs helyzetnek. Az azonban komoly alapja, csupán tüneti érdekessége van, amennyiben arra ellenzék maga is belelnt mutat, hogy az már a sivár technikázásba, magára nézve is károsnak ismeri föl az obstrukció szülte bonyodalmat s az abból kivezető utat őszintén és komolyan keresi és óhajtja. Nem is lehet más az ellenzék valódi érzése, midőn látni kell, hogy a közvélemény napról-napra mind haragosabban zúdul föl ellene, hogy magatartását élesen, kíméletlen szóval ítélik el az olyan törvényhatóságok is, amelyek annak idején ugyancsak kivették részüket a nemzeti ellenállásból, hogy ellenzéki választókerületek is bosszúsan és szégyenkezve nézik a törvényhozásba küldött képviselőik méltatlan és áldatlan működését. De ha ekként a kibontakozáshoz az ellenzék részén van is némi alanyi hajlandóság, az eddig szóbahozott kiviteli módokban nincs meg az elfogadhatóság tárgyi feltétele. Az ellenzék ugyanis még mindig a parlamenti munkaprogramm megváltoztatását, a véderőjavaslatok előtt a választójogi reform letárgyalását sürgeti a béke fejében. Ez pedig lehetetlenség. A választójog reformja után természetszerűleg új választásnak kell következnie, új parlamenti helyzetnek előállania; a mai többség pedig, amely a katonai kérdés megoldását a programmjába felvette, azt a súlyos mulasztás nélkül megoldatlanul nem hagyhatja. Továbbá a katonai javaslatok már nemcsak készen vannak, hanem tárgyalás alatt is állanak, míg a választási reform tervezete még készen sincs s ez a kérdés a miniszterelnök kijelentém szerint a jövő év nyara vagy ősze előtt nem kerülhet napirendre. Végül azért is lehetetlen a reformom sorrendjének a felforgatása árán való kibontakozás, mert ez a kisebbségi önkény teljes diadalát jelentené a többség és a nemzet komoly akarata ellen. Ez pedig túlságosan nagy ár volna az amúgy is kilátástalan obstrukció megszüntetéséért. Arra sem lehet számítani, hogy a kormány vagy a többség hatalmi szóval vagy ténnyel vágja ketté a bonyodalom csontját. A miniszterelnök az ellenzék okvetetlenkedésével szemben ma is ragaszkodik a türelmes várakozás álláspontjához, melyet a kabinet és a munkapárt is teljes mértékben magáévá tett, melyhez királyunk bölcsesége is hozzájárult, mely a túlerőhöz illő nyugodt méltóságot s a siker biztosítékát is magában foglalja. Ha tehát az ellenzék forduatot óhajt a mai mozdulatlannak látszó s rá nézve is csak terhes és kellemetlen helyzetben, annak csak egy módja van: nyugodjék bele az ügyek elintézésének abba a sorrendjébe, melyet a kormány és többség már megállapított, melyet minden politikai célszerűségi és logikai ok is támogat, melyen változtatni a kisebbségnek amúgy sem képes semmi erőfeszítése. Térjen le az erőszak, a parlamenti forradalom útjáról. Ne keressen minden hatósági intézkedésben ürügyet tömeges napirend előtti felszólalásokra, zárt ülésekre, technikázásra. Térjen át végre a szőnyegen levő véderőjavaslat alapos és komoly megvitatására ; végezzen igazi törvényhozói munkát, töltse be a bírálatban, eszmekeltésben, a nemzeti ideálok követésében rejlő ellenzéki hivatását. A magatartásnak, a technikában erre a megmásítására legjobb alkalom tisztességes visszavonulást kínáló aranyhid, a nyári időszak vége s az ősz kezdete. 1. Máriavölgyi ásványvizek legolcsóbbak, legjobbak. Bucsuzás—a szülei háztól. — A .Szamos* eredeti tárcája. — írta: Bodnár Gáspár. I. Akik egész gyermekségüket, sőt fakadó ifjúságuknak egy jókora részét is ... a szülői háznál, a családi tűzhely melegénél élik át — bizony, hogy azoknak alig van fogalmuk: mily lelki állapotban él a gyermek, mikor a szülői háztól búcsúzik. Pedig igazán: ez a búcsúzás, ez az elválás, ez a távozás a gyermeki léleknek egyik legmeghatóbb, legtermészetesebb és mégis legcsudásabb jelensége. A családok nagy-nagy száma nincs abban a helyzetben, hogy gyermekét otthon ... a helyi iskolában taníttassa, neveltesse. Századunkat elkeresztelték a „gyermekek századának“. És ki tagadja, hogy jellemzően keresztelték el. A szülőket láz fogja el, ha gyermekeinek jövőjére gondol. Hallatlan, csudás az az áldozat, amit ma a szülők, sokszor erejükön felül a gyermeknevelés oltárára letesznek. Itt van a mi városunk. Hatalmas mélyköpűje a gyermek világnak. Vetített képe egy nagy, hatalmas vidék iskoláztatási lázának. Tükördarab, melyben az egész nemzeti társadalom gondolkodása, érzése, akarata verődik vissza. Pedig körös-körül vagyunk már kerítve — középiskolákkal, leánynevelő intézetekkel. És mégis . . . eljő a szeptember. A természet, mely forró szerelemben egyesült a nyárral, kissé enged izzó, forró szenvedelméből. Szinte bontakozik agybontó öleléséből. Itt-ott szelidebb, megcsendesedett arculatát láthatjuk a természetnek. Egy-egy meghidegült vonást. Egyegy ősz felé eső pillantást veszünk észre. Az illúziók fáiról el-elkap a gyorsabban lebegő szellő egy egy alaltabb levelet. Hervad már ligetünk . . . díszei hullanak. És jönnek. Ilyen miliőben búcsúznak a mi gyermekeink, fiaink és leányaink a szülői háztól. A meleg fészkekből. Az apa fegyelmező, vagy . . . lágy tekintetétől. Az édes anya édesen boldogító karjaiból. * * * A szívnek minden bucsuzás fáj. Érző húrokat érint lelkünkben a fecskepár elköltözése. Szinte hullámzásba hozza érzelmeinket a gólya vándorlása. A magasban lebegő vadlúdnak hangjai búcsúzó fuvola hangokként hallatszanak felénk . . . Hogyne fájna a gyermekek búcsúzásai . . . ... A készülődés már korán megkezdődik. Az idő rohan. A varrógép serényen berreg. Az édesanyának észrevétlenül hull a fehér gyolcsra egy-egy titkos, még most talán jól eső könnycseppje. A férfi veszi észre az elmélázó asszony szemeit. Hallgat. De annál jobban érzi, hogy benn, szíve mélyén hozzá is szól valami érzés . . . valami zaklató kérdés. Az ebédeknél, a vacsoráknál a jobb, a kedvencebb ételek kerülnek az asztalra. ilyet ?— Egyél fiam, ki tudja, ehetsz-e ott — Nincs étvágyad leánykám. Pedig már telik az idő. A távozás, a bucsuzás nehéz levegője lebeg a tűzhelyeken. Minden arc erről beszél. Minden szem erre tekint... Csak a gyermekek vidámak. Előkeresik régi, régi játékaikat. Talán már régen megfeledkeztek azokról. Most mily édes, becses nekik. Körüljárják a kertet, a gyümölcsfákat. Megsimogatják a kis kutyát, a macskákat. Mintha azok is éreznék, hogy mostanában nem bántják őket a pajkos gyerekek. Sőt kényeztetik. Dédelgetik. — Már csak négy, már csak három, már csak egy éjszaka alszunk itthon . . . A búcsú est. A bucsú-játék. A búcsú vacsora ! Ki tudná leírni ezt az egyszerű, mégis nagy, mégis fönséges jelenetet ! Az anya ébren álmodik. Párnája megnedvesedik — reggelre a könnyeitől. Az apa meg azon tépelődik, hogy kelljen átesni — a búcsúzás fájdalmain . . .