Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)

1911-09-01 / 199. szám

Előfizetés» díj l evre 12 It. évreS K. ‘i, avre 3 K,1 hóra 1 K »•rtíkrs >B ü A..........1'50 £37 •**«» ára 4 ?fS3«p. POIigTMAJ 11A&ISjA&. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Pákóczi­ utcza 9. szám. In Telefonszám: 107. Mimle­nnu­mű díjak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések : Készpénzfizetés mellett, a legvnlányosabb árba kézel­tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér NyHttér sors 20 fillér Szatmár. 1911. szeptember hó 1­, péntek. Kibontakozás. Egy idő óta mind sűrűbben esik szó a köréből kibontakozásról. Hol az ellenzék bukkant föl a normális álla­potok helyreállításának valamely terve, hol a kormánynak tulajdonítanak olyan szándékot, hogy erélyes intézkedéssel, esetleg a Ház feloszlatásával veti végét a felfordult parlamenti ilyen híresztelésnek nincs helyzetnek. Az azonban ko­moly alapja, csupán tüneti érdekessége van, amennyiben arra ellenzék maga is belelnt mutat, hogy az már a sivár technikázásba, magára nézve is káros­nak ismeri föl az obstrukció szülte bo­nyodalmat s az abból kivezető utat őszintén és komolyan keresi és óhajtja. Nem is lehet más az ellenzék valódi érzése, midőn látni kell, hogy a közvélemény napról-napra mind hara­gosabban zúdul föl ellene, hogy maga­tartását élesen, kíméletlen szóval ítélik el az olyan törvényhatóságok is, amelyek annak idején ugyancsak kivették részü­ket a nemzeti ellenállásból, hogy ellen­zéki választókerületek is bosszúsan és szégyenkezve nézik a törvényhozásba küldött képviselőik méltatlan és áldatlan működését. De ha ekként a kibontakozáshoz az ellenzék részén van is némi alanyi hajlandóság, az eddig szóbahozott kivi­teli módokban nincs meg az elfogadha­tóság tárgyi feltétele. Az ellenzék ugyanis még mindig a parlamenti munkaprogramm megváltoztatását, a véderőjavaslatok előtt a választójogi reform letárgyalását sür­geti a béke fejében. Ez pedig lehetet­lenség. A választójog reformja után ter­mészetszerűleg új választásnak kell kö­vetkeznie, új parlamenti helyzetnek elő­­állania; a mai többség pedig, amely a katonai kérdés megoldását a programm­­jába felvette, azt a súlyos mulasztás nélkül megoldatlanul nem hagyhatja. Továbbá a katonai javaslatok már nem­csak készen vannak, hanem tárgyalás alatt is állanak, m­íg a választási reform tervezete még készen sincs s ez a kér­dés a miniszterelnök kijelentém szerint a jövő év nyara vagy ősze előtt nem kerülhet napirendre. Végül azért is le­hetetlen a reformom sorrendjének a fel­forgatása árán való kibontakozás, mert ez a kisebbségi önkény teljes diadalát jelentené a többség és a nemzet komoly akarata ellen. Ez pedig túlságosan nagy ár volna az amúgy is kilátástalan ob­­strukció megszüntetéséért. Arra sem lehet számítani, hogy a kormány vagy a többség hatalmi szóval vagy tén­nyel vágja ketté a bonyo­dalom cson­tját. A miniszterelnök az ellenzék okvetetlenkedésével szemben ma is ragaszkodik a türelmes várakozás álláspontjához, melyet a kabinet és a munkapárt is teljes mértékben magáévá tett, melyhez királyunk bölcsesége is hozzájárult, mely a túlerőhöz illő nyu­godt méltóságot s a siker biztosítékát is magában foglalja. Ha tehát az ellenzék forduatot óhajt a mai mozdulatlannak látszó s rá nézve is csak terhes és kellemetlen helyzetben, annak csak egy m­ódja van: nyugodjék bele az ügyek elintézésének abba a sorrendjébe, melyet a kormány és többség már megállapított, melyet minden politikai célszerűségi és logikai ok is támogat, melyen változtatni a kisebbségnek amúgy sem­ képes semmi erőfeszítése. Térjen le az erőszak, a parlamenti forradalom útjáról. Ne ke­ressen minden hatósági intézkedésben ürügyet tömeges napirend előtti felszó­lalásokra, zárt ülésekre, technikázásra. Térjen át végre a szőnyegen levő véd­erőjavaslat alapos és komoly megvitatá­sára ; végezzen igazi törvényhozói mun­kát, töltse be a bírálatban, eszmekeltés­ben, a nemzeti ideálok követésében rejlő ellenzéki hivatását. A magatartás­nak, a technikában erre a megmásítá­­sára legjobb alkalom tisztességes vissza­vonulást kínáló aranyhid, a nyári idő­szak vége s az ősz kezdete. 1. Máriavölgyi ásványvi­zek legolcsóbbak, legjobbak. Bucsuzás—a szülei háztól. — A .Szamos* eredeti tárcája. — írta: Bodnár Gáspár. I. Akik egész gyermekségüket, sőt fa­kadó ifjúságuknak egy jókora részét is ... a szülői háznál, a családi tűzhely melegé­nél élik át — bizony, hogy azoknak alig van fogalmuk: mily lelki állapotban él a gyermek, mikor a szülői háztól búcsúzik. Pedig igazán: ez a búcsúzás, ez az elválás, ez a távozás a gyermeki léleknek egyik legmeghatóbb, legtermészetesebb és mégis legcsudásabb jelensége. A családok nagy-nagy száma nincs abban a helyzetben, hogy gyermekét ott­hon ... a helyi iskolában taníttassa, ne­veltesse. Századunkat elkeresztelték a „gyer­mekek századának“. És ki tagadja, hogy jellemzően keresztelték el. A szülőket láz fogja el, ha gyerme­keinek jövőjére gondol. Hallatlan, csudás az az áldozat, a­mit ma a szülők, sokszor erejükön felül a gyermek­nevelés oltárára letesznek. Itt van a mi városunk. Hatalmas mélyköpűje a gyermek világnak. Vetített képe egy nagy, hatalmas vidék iskolázta­tási lázának. Tükördarab, melyben az egész nemzeti társadalom gondolkodása, érzése, akarata verődik vissza. Pedig körös-körül vagyunk már kerítve — középiskolákkal, leánynevelő intézetekkel. És mégis . . . eljő a szeptember. A természet, mely forró szerelemben egye­sült a nyárral, kissé enged izzó, forró szenvedelméből. Szinte bontakozik agy­bontó öleléséből. Itt-ott szelidebb, meg­csendesedett arculatát láthatjuk a termé­szetnek. Egy-egy meghidegült vonást. Egy­­egy ősz felé eső pillantást veszünk észre. Az illúziók fáiról el-elkap a gyorsabban lebegő szellő egy egy alaltabb levelet. Hervad már ligetünk . . . díszei hullanak. És jönnek. Ilyen miliőben búcsúznak a mi gyer­mekeink, fiain­k és leányaink a szülői ház­tól. A meleg fészkekből. Az apa fegyel­mező, vagy . . . lágy tekintetétől. Az édes anya édesen boldogító karjaiból. * * * A szívnek minden bucsuzás fáj. Érző húrokat érint lelkünkben a fecskepár el­költözése. Szinte hullámzásba hozza érzel­meinket a gólya vándorlása. A magasban lebegő vadlúdnak hangjai búcsúzó fuvola hangokként hallatszanak felénk . . . Hogyne fájna a gyermekek búcsú­­zásai . . . ... A készülődés már korán meg­kezdődik. Az idő rohan. A varrógép seré­nyen berreg. Az édes­anyának észrevétle­nül hull a fehér gyolcsra egy-egy titkos, még most talán jól eső könnycseppje. A férfi veszi észre az elmélázó asszony­­ szemeit. Hallgat. De annál jobban érzi, hogy benn, szíve mélyén hozzá is szól va­lami érzés . . . valami zaklató kérdés. Az ebédeknél, a vacsoráknál a jobb, a kedvencebb ételek kerülnek az asztalra. ilyet ?— Egyél fiam, ki tudja, ehetsz-e ott — Nincs étvágyad leánykám. Pedig már telik az idő. A távozás, a bucsuzás nehéz leve­gője lebeg a tűzhelyeken. Minden arc er­ről beszél. Minden szem erre tekint... Csak a gyermekek vidámak. Előkere­sik régi, régi játékaikat. Talán már régen megfeledkeztek azokról. Most mily édes, becses nekik. Körüljárják a kertet, a gyü­mölcsfákat. Megsimogatják a kis kutyát, a macskákat. Mintha azok is éreznék, hogy mostanában nem bántják őket a pajkos gyerekek. Sőt kényeztetik. Dédelgetik. — Már csak négy, már csak három, már csak egy éjszaka alszunk itthon . . . A búcsú est. A bucsú-játék. A búcsú vacsora ! Ki tudná leírni ezt az egyszerű, mégis nagy, mégis fönséges jelenetet ! Az anya ébren álmodik. Párnája megnedvesedik — reggelre a könnyeitől. Az apa meg azon tépelődik, hogy kelljen átesni — a búcsúzás fájdalmain . . .

Next