Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)

1911-11-01 / 250. szám

XL­II­ évfolyam. 250­ szám. ElőttiMéci dij : Helyben: 1 évre 12 K, ‘/, évre 6 K, */« évre 3 K, 1 bóra 1 K Vidékre:.. .. 16 „ * 8 „ „ .. 4„ „ > 1­ 50 Egy szám ára 4 fillér. Szatmár, 1911. november író 1. szerda. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: Mindennemű dijak Szatmáron, a lap Hirdetések: Kés a pórafiSerBSTBetteö, a legjutányosabb árban kezel­tetnek. — Az apróhirdetések között minden seó 4 fillér. NyHttér söre 20 filér. A hazafias PeUssKijirat. Szatmár, okt. 31. Az alkotmányos államélet akkor folyik szabályos mederben, ha az állam­háztartásnak költségelőirányzata van. Ezt a háztar­ást tehát a költség­­előirányzat szabályozza, amelyet a kor­mánynak minden évben előterjeszteni kell, mert ilyen előirányzat nélkül sem bevételeket, sem kiadásokat teljesíteni a törvény értelmében nem szabad, ez a tilalom pedig a kormány gépezetének működését megakasztja és ez a meg­akadás az országnak kiszámíthatatlan károkat okoz, amelyeket később pótolni nem lehet. Fordult már elő ilyen eset nálunk, csak nem régen, a Fejérváry-kormány idejében, amikor az ellenzéknek obstruk­­ciója miatt a költségvetés nem legiti­máltatott, sőt az a kormány indemmtást se­­ kapott arra nézve, hogy az állami bevételekre és kiadásokra nézve ideig­­lenes jogosultságot nyerjen. Előállott tehát egy szomorú hely­zet, az, hogy az állami szervezetnek gépezete megakadt, az országnak sok milliót kitevő kárával, sőt a m­ár meg­indult felsőbb intézkedések tanúsága szerint, alkotmányunk léte maga is koc­kán álló­t és az absolutismus berendez­kedésének jelei is mutatkoztak, mígnem az éppen idejében jött koalíciós kormány­nak sikerült alkotmányunkat abból a kátyúból, amelybe futott, kisegíteni. Ilyen fennakadás és az ezáltal okozható aggodalmas helyzet azonban ezúttal úgy látszik, nem fog előállani, mert a még most obstruáló ellenzék, a vett értesülés szerint, obstrukcióját ideig­lenesen felfüggeszti és a költségvetést, amely — állítólag — már készen is van, a többi pártokkal együtt, a rendes mederben tárgyalni kívánja, amely tár­gyalási hajlandóságot — politikai kö­rökön — már befejezettnek is tartják. Íme tehát, ezzel a hajlandósággal az ellenzéket is hazafias kötelesség megszállotta az igaz érzete, amely előtt mi készségesen meghajlunk, annyival inkább, mert reményünk van, hogy a költségvetés tárgyalására igénybe vett idő alatt a parlamenti béke egyébként is helyreáll, mert ennek feltételei nem olyanok, hogy továbbra is ütköző­pontot képezzenek, főleg az ellenzéktől függ, hogy belátásával a vélt akadályt el­hárítsa. Valóban ideje is már, hogy Ország­gyűlésünk megkezdje beható tárgyalá­sait azokra, az állami életünket mélyen érintő anyagokra nézve, amelyek egy­részt előtte állanak, másrészt pedig a kormány által még előterjesztetni fog­nak, mert minden percnek mulasztása káros következményeiben hosszú időkre szólhat és mert akkor, amikor más nemzetek, az elhaladásukban, a fejlő­désükben minket folytonosan megelőznek, mi tétlenül csak civódunk, holott mi sem lehetünk tétlenségre kárhoztatva, hanem saját dolgainkat nekünk is előbbre kell vinni, mert enélkül a nyugat kul­túrájának haladásával párhuzamos lépést nem tarthatunk és teljesen kiszolgál­tatva vagyunk ellenségeinknek, akik a­­zt írja végre ön, nagylelkű kritiku­som, hogy az én stílusom sajátságos, majdnem­­ furcsa. Hát igen. A pesti járgon stílustól, az ide­gen befolyásoktól elrontott nyelvérzék, iz'és... ma már furcsának találhatja a magyarán való írást és beszédet. Nem hiába panasz­kodik egyik előkelő esztétikusunk, hogy ma már a színmagyar beszéd olyan ritka, mint a fehér holló. Úgy látszik ön sem igen ízlelte Páz­mány nyelvét és Vas Gereben ősi, tőzs­­gyökeres izó magyar írását. Úgy veszem észre, hogy ön is messze marad a köz­érthetőségtől. Isten némely mondatából csak elemezés útján lehet kiszabadítani gondolatait. Lássa kritikus uram, az én stílusom­ról a komoly, az érett, a kiforrott ítélet nem azt mondotta és mondja, hogy „furcsa“. Azt mondja, hogy olyan, a­hogyan a szín­magyar, tiszaháti, mulatlan nyelvérzékű nép beszél. Azok a „Téli Esté“-k. Irta: Bodnár Gáspár. Folytatás és vége. Azt se tudja ön persze, hogy az Or­szágos Múzeumok könyvtári jegyzéke a Franklin-társulattól kiadott két kötetes el­beszélésemet bevette jegyzékébe. Hogy az országos ifjúsági könyvtárakban szakbírálat után ezek az elbeszélések helyet foglalnak. Arról sincs tudomása, hogy a népkönytárt szervező anketten, melyre a minisztérium csekélységemet is meghívta . . . könyvei­met a statisztikai adatok szerint azok közé sorozták, melyeket a nép legjobban kedvel. Mindezeket természetesen nem tud­hatja, meg sem érezheti az olyan modern fiatal ember, aki az öregek tapasztalati világát pótolja. Aki az Életen, a Világon csak azt érti, amit az ő mindentudása és semmihívése bekerít. Azt a tért, amelyen érzi az élet ásványait, füstjét, koromját... a kávéház ablakaiból. Pedig fiatal ember. .. a világ sokkal nagyobb. Az élet sokkal gazdagabb. Élet és világ nem csak az a miliő, amelyben ön felnőtt és ily korán tanácsadó öreggé fonnyadt. Az élet óriási bánya, melynek meglátására, kikutatására kevés egy élet. Kurta bizony még az én fejem felett elvándorolt ötven esztendő is. A tudás is óriási birodalom, melyről bölcs Szókratész azt mondotta, hogy egyet tud. Azt, hogy semmit sem tud. Ön pedig jó felebarátom, önérzett túltengésében azt írja, hogy mindent tud és semmit se hisz. Igaz, hogy többes számban írja . . . Jól is teszi. Mert sok ilyen modern ifjú van ma. Akik így gondolkoznak. Pedig az igazi tudósok, gondolkozók mind szerények és legtöbben hívők is voltak. Majd mikor többet fog tudni és jobban fog hinni ön is, más szemüvegen nézi az Életet a Vi­lágot is. * * *­­/i A ÍZ A­V É’C I „ I fc) I­C r/ 1/ V Vállalnak bármily építkezést és tervek I JCiO 1111 1 V!>ZafíY I készítését. — Iroda: Hunyadi-utca 24. sz. OKL. ÉPÍTŐMESTER ÉS ÉPÍTÉSZEK Telefon 246. szám. Telefon 246. szám.

Next