Szabadsajtó, 1937. április (69. évfolyam, 75-99. szám)
1937-04-01 / 75. szám
SATU MARE, 75. szám. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: DÉNES SÁNDOR CSÜTÖRTÖK, 1937. IV. 1. Holnap kezdődik a kisantántkülügyminiszterek belgrádi konferenciája Az olasz-jugoszláv egyezmény, a kisantánt új katonai szerződése és a Dunamedence államainak közeledési lehetőségei kerülnek szóba a nagyjelentőségű tanácskozáson Benes Hétfőn tesz látogatást Belgrádban (Belgrád.) A kisantant-államok külügyminisztereinek értekezlete elé nemcsak a jugoszláv fővárosban, de az itteni lapok értesülései szerint egész Középeurópa politikai köreiben a legnagyobb érdeklődéssel tekintenek, sőt kiterjed arra a nyugati nagyhatalmak figyelme is. Krofta cseh külügyminiszter és Antonescu csütörtökön együtt érkeznek Belgrádba. A tanácskozások csütörtökön és pénteken lesznek és ezek keretében történnek meg a szokásos baráti összejövetelek, így csütörtökön délben Pál régensherceg látja vendégül villásreggelin a külügyminisztereket, este a cseh követségenlesz vacsora. Pénteken délben a román követség ad villásreggelit, este a gárdapalotában a jugoszláv kormány rendez nagy fogadóestélyt, amelyen elhangzanakez ilyenkor szokásos politikai pohárköszöntők. Antonescu már szombaton este hazautazik Belgrádból, míg Krofta cseh külügyminiszter vasárnap a Bánságban tesz látogatást. Miről lesz szó a kisantanti konferencián? Beavatott jugoszláv körökből kapott értesülések alapján a belgrádi lapok bő kommentárokkal kísérik a három külügyminiszter készülő tárgyalásait. Eszerint a tanácskozások során szó lesz a jugoszláv-olasz szerződésnek a kisantántra való kihatásairól, valamint a kisantánt államai között kötendő új katonai szerződésről. Az utóbbi javaslatot a belgrádi lapok értesülése szerint Csehszlovákia teszi meg Franciaország kezdeményezésére. Ennek a szerződésnek a lényege abban csúcsosodnak ki, hogy a kisantant államiai kölcsönösen garantálnák egymás határait és kölcsönös segélynyújtással biztosítanák azokat. Az utóbbi javaslattal kapcsolatban belgrádi politikai körökben úgy vélik, hogy Jugoszlávia ezt a javaslatot nem teheti magáévá, mert neki a legutóbb megkötött olasz-jugosláv egyezmény alapján közeledést kell találnia a római államokhoz. Ennek figyelembevételével Sztojadinovics javasolni fogja, hogy a kisantant-államok keressék a barátságot és megértést a római egyezményt aláírt államokkal és hiszi, hogy ezen az alapon a Dinamedence annyira óhajtott békéjét meg lehet teremteni. Április elsején életbe lép az olasz- jugoszláv gazdasági egyezmény (Belgrád.) Az új olasz-jugoszláv gazdasági egyezmény, amely a két ország között megkötött barátsági szerződés természetes következménye, április elsején lép életbe. A szerződésben Olaszország olyan engedményeket biztosított Jugoszláviának, amilyeneket Magyarország és Ausztria máris élveznek. Benes hétfőn érkezik Belgrádba Hétfőn újabb politikai látogatás lesz a jugoszláv fővárosban. Ekkor érkezik oda Benes cseh köztársasági elnök, akit hatalmas fogadtatásban részesítenek. A parlament előtt már készítik a dísztribünöket, amelyek előtt Benes érkezésekor nagyszabású katonai parádé lesz. A cseh köztársaság elnöke a régi belgrádi királyi palotában száll meg. Kisiklott a gyorsvonat - három halott, hatvan sebesült ( Páris . ) A Bordeaux és Dax között közlekedő gyorsvonat tegnap délután kisiklott. A vonat négy utolsó kocsija a magas töltésről a mélységbe zuhant. Az utasok közül három meghalt, 80 súlyosan megsebesült. Dr. Pop Valért várják Sigheten Számos sérelem orvoslását várják a minisztertől Sighetről írja tudósítónk. Dr. Pop Valér kereskedelemügyi miniszter, akit tudvalévően néhány hónappal ezelőtt a maramuresi liberálispárttagozat díszelnökévé választott meg, közölte az itteni pártszervezet vezetőségével, hogy a jövő hét folyamán ellátogat Maramuresbe. Dr. Pop Valér látogatásától általában igen sokat remélnek az itteni politikai körök, mert a megyének rengeteg olyan problémája vár megoldásra, amely nagy befolyású politikus közbenjárása nélkül el sem képzelhető, így elsősorban a megyei közigazgatás pénzügyi kérdéseinek rendezése vált múlhatatlanul szükségessé, mert teljesen tarthatatlan helyzet az, hogy a megyei tisztviselők öt hónapon keresztül ne kapjanak fizetést, hogy télvíz idején állandóan fűtetlen irodahelyiségekben dolgozzanak és hogy a levelezés halomra gyűljön csak azért, mert a megyének nem áll rendelkezésére még a megfelelő portóköltség sem, ami a levelek postai továbbításához szükséges. A minisztert különben az itteni kereskedők delegációja is felkeresi azzal, hogy a csempészáruk állandó ellenőrzésével kapcsolatos súlyos sérelmeket is feltárják előtte, mert az egyes hatóságok részéről megnyilvánuló és sok esetben teljesen indokolatlan zaklatás megbénítja Maramures gazdasági életét. Váltakozó sikerek a spanyol harctereken A harctereken a kormánycsapatok, a levegőben Franco tábornok gépei vannak fölényben (London) A burgosi kormány által kiadott harctéri jelentés szerint Pozoblanconál nagy harci tevékenység indult meg. A támadó csapatok mind jobban összehúzzák a gyűrűt a város körül és naponta elfoglalnak egy-egy közeli helyiséget. Ebből arra lehet következtetni, hogy a városbeli kormánycsapatoknak teljesen elfogyott a muníciójuk és nem tudnak védekezni. A guadalajarai fronton tegnap ágyúharc volt és madridi jelentés szerint a kormánycsapatok megerősítették állásaikat. Miata tábornok ezt hadijelentésben tette közé, amelyben azonban kijelentette azt is, hogy a helyzet komoly. Madridot azonban — mondja a hivatalos jelentés — az utolsó emberig védeni fogjuk. A salamancai rádió tegnap esti jelentése azt mondja, hogy bár a guadalajarai szakaszon a kormánycsapatok erősen tartják magukat, a burgosi kormány repülői megszakítás nélkül bombázták a kormányvonalak mögötti vidéket, főleg Guadalajara és Taracena között. Az ütközet során le is lőttek két kormányrepülőgépet. A madridi védelmi tanács tegnap este kiadott hivatalos jelentése szerint az aravacai fronton a valenciai kormány haderői, miután visszaverték az ellenfél erőteljes támadásait, ellentámadásba mentek át és a burgosiak több elsővonalbeli állását elfoglalták. Az avilai arcvonalon taktikai harcok folynak. Mindkét fél puhatolódzik, hogy eredményesen indíthatna-e támadást. A canterbury-i érsek Spanyolországban (London) A canterbury-i érsek és az anglikán egyház más néhány vezető személyisége engedélyt kapott arra, hogy a valenciai kormány fennhatósága alatt lévő spanyolországi területeket megtekintse.