Szatmár és Vidéke, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-07 / 1. szám

gunk oda eljutni, hogy a háború nélkülözhető legyen. Ezek röviden az elmúlt év ese­ményei. Régi szokáshoz híven közül­jük a nevezetesebb halottak névsorát is: özv. Dom­ahidy Sándorné sz. Bö­szörményi Vilma, Sikos Károly, Stern Jakab, Kató Antal, Haller Ottó, be­­renczei Kovács Jenő, Ferencz Anna, Wagner Józsefné, Jakab Károlyné, özv. Fekete Sándorné, Sáfár Károly, Kris­­tyók­ Ákos, Evva Róza, Petrovich Ig­­nácné sz. Becsky Valéria, Walkovich Sámuel, Zaharovics József, Majdik Béla, Jeney György, dr. Fechtel János, Tóthfalussy Dániel, Fristyán Károly, Hatvani Péter, Cs. Mayer Samu, Jékei Károly, Koós Zsigmond, Guttmann Hermann, Jeney Endre, dr. Jeney Sándor, Biky Károly, dr. Nagy Géza, özv. Koós Gáborné, Szalontai István, özv. Kenyeres Károlyné, Jékey Mór, Gőbl Sándor, ifj. Kölcsey Gábor, Majdik Mátyás, dr. Helmeczy Pál, ifj. Ányos Miklós, dr. Király István. n. Az adótörvények revíziója Irta: Dr. Szende Pál, az Oras. Magy. Keresk. Egy. főtitkára, SZATMÁR és vidéke. Az adótörvények elhalasztásának ellenzői nem tudták megcáfolni azt az érvet, hogy az adótörvényt életbeléptetni helytelen do­log akkor, amikor az ország gazdasági és külpolitikai válság tetőpontján áll. Ez állás­pont helyességét a kormány is elismerte, mikor kénytelen-kelletlen belement az adó­kivetés felfüggesztésébe. Azt sem igen lehe­tett a közönséggel elhitetni, hogy az adó­reform az államkincstárra deficittel fog járni, s ezért senki sem értette a pénzügyminiszer makacs ellenkezését, mert ha sem az adózók­nak, sem a kincstárnak nincs az életbelépte­tésből haszna, akkor miért szükséges azt úgy erőltetni ? A kereskedő és iparos közvélemény nem oly naiv többé, hogy a kincstár érdek­mentességét hirdető érveknek felüljön. Miu­tán a rábeszélés eredménytelen volt, követ­kezett a régi recept szerint a megfélemlítés, ha széttört a szívem. — Utánad küldöm imám, hogy soha ne jusson eszedbe a bűbá­jos Japán permetező cseresznye­fái alatt, öledre hullt kicsi Maikó. — Maikó arcán leperegtek a nehéz, forró kénycseppek. Sokáig nézett a kivilágí­tott tengerre, melyen büszkén feketedtek a hatalmas hadihajók. Oh, ha velük mehetnék, mint a fecske !... sóhajtja. A szellő bódító illatot csapott az arcába, s ettől mintha elszédült volna, hirtelen megtántorodik. Majd lázas gyorsasággal lesiet a lépcsőn. Letöri a virágágyak orchideáit, a nárcisokat krizán­­tém­eket, s a nagy nyaláb virágokkal vissza­siet e toronyba. Mintha már semmit sem szenvedne kipirult arcára szelíd mosoly ült. Vele me­gyek ! Kísérni fogom lopva, féltve, aggódva, vigyázok majd az éjszakáira, álmaira, útjá­­ból szétrebbentem a ködfátyolt, lecsendesítem a tengert! Vele megyek... — Az elindult flotta hatalmas ágyú­­dörgéssel búcsúzott a mindjobban távolodó parttól, mely után szomorúan tekint egy ifjú, karcsú ten­gerésztiszt, abba az irányba, a­hol a nárcisok virulnak, s a­hol letört virágok között örök álmát alussza egy kicsi japán leány ... Magasrangu vezető politikusok adták ki a jelszót és a félhivatalos sajtó továbbította, hogy az egész mozgalom immorális, mert szentesített törvények életbe nem léptetését és­­ revízióját kívánja, már­pedig ez megin­gatja a törvénytiszteletet, megrendíti a tör­vények állandóságába vetett­ hitet és anarchiá­hoz vezet. Ha emlékező képességünket kissé meg­erőltetjük, úgy fogjuk találni, hogy mindkét, most annyira kárhoztatott kívánságra a közel­múltban volt precedens. 1910. év február havában a kereskedelmi és ipari egyesületek azzal a kérelemmel járultak a kormány elé, hogy a koalíciós adótörvények életbelépteté­sét halassza el, mert ők a törvényeket igaz­ságtalanoknak és egyoldalúaknak tartják s ezért kell, hogy idő és alkalom nyujtassék az adótörvények revíziójára A kormány el­nöke, gróf Khuen-Héderváry Károly, pénz­ügyminisztere Lukács László, a jelenlegi miniszterelnök, pénzügyministeri államtitkára pedig Teleszky János, a jelenlegi pénzügy­­miniszter volt. A kormány ennek a kíván­ságnak megfelelt és a nyilvánosság előtt ki­jelentette, hogy az elhalasztáshoz hozzájárul, ami később az 1910. évi költségvetési tör­vényben meg is történt. Ha nem ingatta meg akkor a jogtiszteletet, hogy a kormány köz­vetlenül választások előtt, tehát kortes célok­­ból teljesítette a kívánságot, akkor most sem okozna általános jogérzetben nagyobb rom­lást, ha a napról-napra súlyosbodó gazdasági helyzetre való tekintettel — tehát minden­esetre tisztreméltóbb és komolyabb indok­ból — az elhalasztásba belemegy. Az 1910. évi III. t. c. 5. §-a ékesen szóló bizonyság amellett, hogy igen­is lehet a már szentesí­tett törvények életbeléptetését elhalasztani. Ugyanez a helyzet az adótörvények revíziója tekintetében is. Ez a kívánság most még nagyobb megbotránkozást váltott ki, mint az elhalasztásra irányuló kérelem. Pe­dig, hogy ez mennyire lehetséges, arra élő példa az 1912. évi Lib­. t. c., mely a koa­líciós adótörvényeket életbeléptetésük előtt — főleg a kincstár érdekében — revidiálta. A kormánynak, mely a törvényjavaslatot előterjesztette, — elnöke Lukács László, pénzügyminisztere Teleszky János volt. Nem tudjuk véges ésszel felfogni, hogy ami 1912. június havában nem ártott a törvénytiszte­letnek, miért ártana 1912. decemberben, vagy 1913. januárban. Az az érv, hogy az adó­törvények rosszak, legalább­is van olyan tiszteletreméltó indok, mint az a törekvés, amely a júniusi revíziót szülte, mikor ás a kormány a közvéleménynek valami csillapító­­szert akart nyújtani a képviselőházi esemé­nyek által okozott elkeseredés ellen, azt akarván elhitetni, hogy az adónovella a rossz koalíciós törvényekből törvényhozási műre­meket csinál. A kormányra nézve kellemetlen lehet a mostani viszonyok között egy oly kíván­ság, amely a legutóbbi időben meghozott törvények revízióját hangoztatja,­ de a keres­kedőktől és iparosoktól nem kívánhatja senki, hogy gyengéd tapintatból lemondjanak a meggyőződésük szerint rossz törvények orvos­lásáról. Nem nyugodhatunk meg abban sem, hogy várjunk, míg az adótörvények hibáit­ az élet fogja kideríteni és hogy a revízióról csak akkor beszéljünk, mikor már a gyakor­lat megállapította azt, hogy mely irányokban szorul a törvény módosításra. Valóban nagyon alábecsüli a magyar közönség értelmi képes­ségét, aki ily érvekkel áll elő. Azt, hogy valamely törvény rossz, vagy jó-e, már életbe­léptetés előtt minimális szakismerettel meg lehet állapítani. Ha pedig ezt felismertük, bűnös könnyelműség, vagy pedig szándékos becsapás volna, ha nem igyekeznénk a tör­vény hibáin még életbeléptetés előtt javítani. Kész törvények életbeléptetése sokkal jobban megrendíti a törvénytiszteletet, mint azok kijavítása. A múltból már vannak tapaszta­lataink, hogy életbeléptetett adótörvényeken igen nehéz változtatni. Itt van példának okáért a H. osztályú kereseti adó, melyet 1875-ben léptettek életbe és teljes 33 év telt el, amíg rajta az első javítás megtörténhe­tett, pedig már életbeléptetése utáni évben az országgyűlésen a legerősebb szavakkal ítélték el a törvény egyenlőtlen adózási rendsz­rét és a kifogások helyességét a kor­mány is elismerte. Az adórendszerrel össze­függő nagy érdekeket és­ érzékenységeket tekintve, igen félünk attól, hogy ez a revízió­­ megint elhúzódnék. Erre annál inkább lehet számítani, mert választások mégis ritkábban vannak s az sem valószínű, hogy a véderő törvény megszavazása és a júniusi események újból ismétlődjenek, amikor a törvénytiszte­let elvének legfelkentebb apostolai is kön­­­nyebben mutatkoznak hajlandóknak halasz­tásra, vagy revízióra. (Folyt. köv.) Színházi esték. Igazán csodálkozunk Szatmár város szinügyi bizottságán, hogy a legteljesebb megelégedésének kifejezése mellett további két évre lekötötte a színházat Heves társu­latának. Nem tudjuk, mit gondoljunk erről a bizottságról akkor, amikor, mint a jelen esetben is, a legnagyobb mértékbeni hozzá nem értéshez adta tanújelét. Mert hogy egy olyan műpártoló, lelkes színházlátogató közönség, mint amilyet Szat­­már város a jelen nehéz pénzügyi viszonyok közt is fel tud mutatni, kénytelen legyen a vidéki leggyengébb társulatok egyikét esz­tendőkön keresztül tűrni, ezt igazán nem értjük. Nagykárolyban a „Kis lord“ előadását közönség hiánya miatt nem tudták megtar­tani, a debreceni színház válságával az összes újságok tele vannak. Ungváron meg­bukott a társulat­, pedig mindenütt a legjobb tudásukat, tehetségüket vitték bele az elő­adásba úgy a színészek, mint a direktorok. Nálunk ? Egy pár, a pesti színházuk műsorát is díszítő operetten kivü­l épen Pest meg­kerülésével a vidéki színpadokra becsempé­szett német fércélmények dominálták eddig a műsort. Azon igen helytelen felfogásra, hogy a vidéken csak az operettnek van létjogosult­sága, igen fényesen rácáfolt a múlt hét igen fenomenálisan sikerült „Ostrom“ és „Erős láncok" előadása. A­mily gyenge az egy Balla Mariskát kivéve az egész operett személyzet, annál erősebb a drámai ensemble. Az „Erős láncok“ meghozták a szezon első vastapsát. Vastaps Szatmáron. És nem operett szar, hanem drámai szende kapta. Szinte hihetetlen . . . Kezdjük megbocsátani, meg­érteni a szinügyi bizottság határozatát. Csak azt nem tudjuk felfogni, hogy mi volt az oka olyan nagyon titkolni az igazgatóságnak a drámai ensemblének kiválóságát. Hahne­, Garay Uns, Bársony, Szalóki és Szőke egy olyan együttes, amely minden­kor a legkiválóbbat produkálhatja, csak al­kalmat kell neki adni. Bársony sokkal inkább megállotta a helyét az „Ostrom“ címszerepében, mint vendégként szerepeltetett elődje. Salten Félix sikerült szatirikus vígjá­tékénak, az „Erős láncok“-nak pénteki pre­mierjével érte el még eddig a társulat ezidei legnagyobb sikerét. Egy német hercegi udvarban lefolyt bájos szerelmi történet, mely még egy­részt őszinte kacagást vált ki a néző­közönségből, másrészt könnyek fakasztására is képes. Ért­hetetlen ugyan a kis varróleánynak hirtelen felgyűlt lángoló szerelme, túlságos a kama­rásnak inkább udvari bolondnak való szerepe. Garay Ilus Hedvig háládatos szerepé­ben művészi tehetsége legjavát adta s kedves játékával őszinte tapsokat váltott ki. Szőke Sándor különösen azon jelenetekben, amelyek­ben a szerepét tudta, nagyszerűt nyújtott, kár, hogy a szerep nem tudását egyes helye­ken a szék elnyújtásával s pathetikus kéz­mozdulatokkal próbálja észrevétlenné tenni. Hahner Aranka kitűnő volt házsártos sze­repében s feltűnt nagyszerű szereptudása. Szalóki a lehető legjobb és mulatságos ka­marás volt. Bársony kis szerepét szépen kreálta.­­ A „Kicserélt feleség“ ismét az igazi, megszokott silány mederbe térí­tette vissza az előadásokat. Újabb vakmerő és qvalifikálhat­­lan merénylet csapott le a néző­közönség lányos mamákkal teli soraira. Ilyen előadást már nem a száz balkezű színügyi bizottság­nak, hanem a rendőrségnek kellene betiltania. Még a szereplők is szégyenkezve vonultak ki egy-egy arcpirító jelenet hatása alatt. A hét többi napjait és délutánjait az „Éva“, „Bálkirályné“, „Tengerész Kató“ és „Kis gróf“ előadása töltötték ki. A szereplők alakításain nem­igen ta­pasztaltunk javulást, sőt a kedvtelenség bi­zonyos árnyalata tette még gyengébbé az előadásokat. Egyedül Ardó Ilonka tartotta meg jókedvét, különösen mint páholybeli néző gondoskodik arról, hogy a közönség észrevegye kellemesnek gondolt jelenlétét. Sx. 1* Színházi műsor. Ma kedden újdonság itt először „A nemzetes asszony“ énekes falusi történet, a debreceni „Csokonay Kör“ 1000 korona pályadíjával jutalmazva. — Szerdán újdon­ság itt először „A sarkantyú“ Liptai Imre és Gábor Andor szenzációs színműve. — Csütörtökön újdonság „A csókszanatórium“ operette. Pénteken másodszor „A csókszana­tórium“ operette. — Szombaton újdonság „Rubikon“ vígjáték. Bródy Béla Diana-Drogériája ez idő szerint a leg­es­­közkedveltebb üzlet. Friss kozmetikai áruk, különlegességek, fényképészeti cikkek nagy raktára. »Mutatványszám ingyent < JÓ VAJTÁSí a legkedvesebb képes gyermeklap. Az anyáról a leányra öröklődik az a meggyőződés, hogy kávé készítéséhez a ,.Valódi** tFranck: feltétlenül szükséges. - A Honi gyárban, Kassán, készült „Valódi** tFranck: ismertető jele a : Kávé darálói. - Annak ami oly sokáig tartja magát és mindig kedvelt,­­ jónak kell lennie, . wm«■ axz*w. fiBmunkatársi BENEDEK ELE Apróságok. — Nos, hogy kezdődött az uj esztendő? — Nem a legkellemesebben. Először a gratulálók boszuntottak fel, azután jött a sok számla, s mikor végre már azt hittem, hogy megpihenhetek, örömtől ragyogó arc­cal jelenti a feleségem, hogy megérkezett az anyósom. A Szilveszterest ugyancsak zajos volt. Kaszinó, Iparos Otthon, Pannónia stb. min­denütt tele volt a helyiség és a jó kedv általános, mintha az emberek csakugyan annak örvendtek volna, hogy hála az egek­nek, megszabadultak egy igazán rosz esz­tendőtől.­­ Már hogy aztán az uj jobb lesz-e nála, — magyarázza reggel hazamenet egyik éjszakázó a társá­nak — az nem tudatik, de hogy most pompásan érezzük magunkat, az több mint bizonyos. * A különböző bankok fúziójáról beszél­getnek egy társaságban és élénk eszmecsere fejlődik ki annak üdvös voltáról. — A fúziónak — szólal meg egy is­mert köz-, és váltóadós — egy rész és egy jó oldala van. Rész oldala, mert kitudódik, hogy az ember más bankba is tartozott, de jó oldala, hogy azután nem többfelől szorít­ják az embert a törlesztésre. a két cseléd beszélget a sarkon és ugyan­csak erősen szapulnak egy harmadikat. — Alig látja meg­ az embert, ha ta­lálkozunk ; olyan rátarti az utóbbi időben a lelkem, mint egy grófkisasszony. Szeretném tudni, mire lett olyan büszke. Talán csak nem arra, hogy most egy fizer udvarlója van. Lehetne nekem őrmester is, ha akarnám. —­ Hagyd el, fogja még ő adni olcsób­ban is, hanem akkor mi nem fogjuk majd ismerni őtet.* — Ettől az évtől Bokát várok. Bará­tom, újévkor két darab ezer koronást láttam. — S mit éreztél a látásukra ? — Nagy vágyódást, mint a boldogta­lan szerelmes, mindjárt az a nóta jutott az eszembe. Elvonnálak én, csak adnának . . . Demeter, Peleiér szerkesztő SEBŐK ZSIGMOND Kiadóhivatal: franklin-társulat Budapest, IV. Egyetem-utca 4 Előfizetni lehet a kiadóhivatalban és minden könyvkereskedésben. Előfizetési ár negyedévre: 2 K 5C * Mutatványszám ingyen! f

Next