Szatmár és Vidéke, 1915 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-05 / 1. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL HIRDETÉSEK­­ ve .Az előfizetés ára: Egész évre ■ . . 6 kor. I Negyedévre 1 kor. So fill. TM *•••*» I Egyes szám ára 10 > hova a lap szellemi részére von­atkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések küldendők : Morvai János könyvnyomdája, Eötvöi­ ntti 8. as. — e lap kiadóhivatalában — jutányos teák ellenében vétetnek föl. A hirdetések díjjal előre fizetődők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. A mi ünnepünk. A megrendítő világ események forgatagában sem lehet észrevétlenül elsiklanunk a mi kis szerény, házi ünnepünk előtt, , , fí.Va.8 B m­i ® l*0§oldással forgatom a m­egsárgult foliánsokat, a Szatmár és Vidéke régi számait. 1890 január 1-én megjelent lapban avasom a szel­esz­i k­öszöntőt, a kibontott zászlón az igazság és szeretet jelszavát. Ezzel küzdött Dr. Fejes István lapunk felelős szerkesztője huszonöt éven át s a gyönyörű szókat mind végig híven megtartotta. „„ . . . 25 éves munkálkodás jubileuma minden téren tiszteletet, megbecsülést kell hogy szerezzen a jubilálónak. Annál inkább a jelen esetben, iszen a vi i ur apir s telén eltöltött esztendők duplán számítanak. Hosszú idő az magában is, hát még ha harcban az igazságért, a szeretetért, a jóért, 0 +° u k ^­± 1 arc aíl ^ 1 f*• E munkásságban eltöltött idő alatt kevés elismerés éri az egyént, de annál több kellemetlenséget, ellenséget szerez magának a, Á e­TO^stere, au pedig mindig a mások, a többség, a közérdekért harcol. Dr. Fejes pedig mindég ilyen volt s ilyen ma is. Hírlapírói munkás-S 1- já­r*1 áit6Z ^e*i 6 ’ a ^aP alapításában, előbb mint munkatárs, 25 éve mint a lap szerkesztője működik. Pályáján mindig fiatalos kedvvel, am­í ol­va­sz­ott sí­ra, hogy becsületes harcban diadalra vigye az igazságot, hogy meg­védje a város érdekeit. Éles, megfigyelő szemekre, helyes gondol­kozásra és ítélő képességre valló írásai sokszor jártak eredménnyel s így tekintélyes faktora lett a közvéleménynek. ..... . . Értékes cikkei, apróságai kedveltté tették a Szatmár és Vidékét s tiszteletet szereztek neki azok között, akik meg tudták érteni őt s be­tudták látni, hogy mily nemes, de nehéz feladat önzetlenül az igazság harcosának lenni. ... . . .? Az igazságért az emberek soha sem rajongtak és ma sem rajonganak, de az is tény, hogy az előtt, ki az igazságnak embere, a közvélemény min­ig meg a jó , a mindennapi tapasztalat pedig elég példával szolgál arra, hogy tekintélye csak annak van, a­ki mindig és mindenkivel szemben, ott ahol kell, megmondja az igazat.“ Mondja — többek között — szerkesztői beköszöntőjében. harcot harcolt, mutatja a közönség szeretete, s az olvasó közönségéé, mely hűségesen kitartott oldala mellett. .A mi ünnepünk szerény keretek között mozog, csupán azokat szólaltattuk meg, kik e hosszú idő alatt oldala mellett vele küzdöttek, belső munkatársai voltak s mellette hűségesen kitartottak. Sz eretetd*l üdvözöllek kedves Szerkesztő barátom jubileumod alkalmából! A régi zászló ma is büszkén lobog, szinei m­ég ma is virulnak, j s_..rzepjr megőrizze ogy csak arra a nagy és nehéz fogadalomra kell hitvallást tennem,»hogy azt a zászlót i minden mellék tekintet nélkül tisztán és mocsoktalanul az a r ® S1 fogadalom megújításával, hogy továbbra is csak a köznek a közért dolgozunk s kizárjuk a lap hasábjairól a csak egyéni célok szol­­g­lata a szegődő személyeskedést, azt a harcot fogjuk tovább folytatni, melyet e lap több mint három évtizede megkezdett: küzdelmet az igazságért, a sze­retetért, a jóért, a közért, tisztességes, becsületes fegyverekkel. Ruprecht Sándor., B&S A jubiláló szerkesztőhöz. 1890—1915. Irta: Tanódy Márton. Háborús világ van. Az­az nincs is világ, csak háború. Mikor valamennyi ember elvesz­tette természetes életének egész tartal­mát, kivéve a pusztulás szörnyű szem­léletét, és a reményt, hogy a legjobb esetben visszatérünk oda, ahol valami­kor voltunk, és akkor sem egyhamar úgy, ahogy voltunk: alig lehet azt mondani, hogy van világ. Hátha még visszagondolunk azokra a szép napokra, mikor e lapnak a szerkesztését átvetted, és amiket azóta átéltünk ! Akik írták és akik olvasták bizony egyaránt fájdalmad érzéssel ünnepük a huszonötéves fordulókat, és szomorúan megindulva­­ néznek a szemébe a jubi­láló szerkesztőnek. Meleg szeretettel szorítunk kezet a tisztességben és becsületben szép kort ért matróna szerkesztőjével, akinek nem hibája, hogy a hangulat, amellyel üdvözöljük, nem olyan, amilyennek ő készítette elő a lelkünkben negyed­­százados munkájával. Mert munkát végzett ám, hasz­nosat, szépet, jó munkát és­­ nehezet. Igaz ez annak dacára, hogy gya­korta mosolyogva kicsinyeljük le még mi magunk is, akik pennázunk benne, nemcsak azok, akiknek hetenkint a házukba küldik. Az az intim viszony, amely az olvasót megszokott heti lapocskájához­­ fűzi, nagyon hasonlít a családi élet­­ bensőségéhez, amelyből a társadalom egész boldogságának kell kicsiráznia. S ha már megszoktuk az újságot asszonyhoz hasonlítani, akkor joggal illeti meg a családanya szerepe abban a társadalmi körben, amelyet magá­nak megteremtett. Tisztelet a családanyának, aki lel­kének teljes erejét, melegségét, szere­­tetét a gyermekeinek áldozza. Ne higgje ám senki, hogy a szel­lemekre csak az egyetemes nagy hatá­sok bírnak befolyással. Sőt, aki saját fejlődésének a megfigyelésével törő­dik, könnyen rájön, hogy milyen apró benyomások, neki kedves helyről jött oktatások és példaadások döntötték el az élete sorsát. Hát egy helyi lap helyes irány követése mellett nagy szolgálatot te­het ilyen értelemben a maga szűk körében. Egészséges volt-e a törekvése en­nek a mi kis újságunknak ? Azt hiszem, hogy tiszta" lélekkel " mondhatjuk: igen. Maga az, hogy megszakítás nél­­­­kül harmincegy éven át ugyanazon ve­zetés alatt, ugyanegy sajtóban jelent­­ meg, teljes jogot ad arra a kedvező í­­téletre. Akik a mások munkáját nem a valódi értéke, hanem az anyagi sikerei szerint szokták megbecsülni, azok hide­­­­gen haladnak el a Te jubileumod előtt. Nincsen palotája sem a szerkesz­tőnek, sem a*. kiadónak. A munkatár­sak is azzal a dicsőséggel érték be,­ hogy „műveik“ megjelenhettek a szat­mári Timesben. Ez a tény. Nem jut eszébe keseregni fölötte senkinek. Hisz józan és­szel kitarthatott igényt keresetre olyan munkáért, amit a maga belső szükségletének kedves ki­elégítésére végzett — a mások java (vagy legalább vélt java) érdekében? Aki tudja, hogy mennyi nehézség­gel jár az ilyen „beleavatkozás“ közdolgokba, mekkora keserűséget sze­­n­­­rez sokszor a hadakozás embertársaink­­ boldogulásáért, hogyan szomjúhozza a­­ legtöbb ember a dicséretet, amelyre­­ nem szolgált rá, és mennyire irtózik mindenki a szigorú kritikától, amely pedig az állásával szinte elválasztha­tatlanul vele jár, csak az értheti meg, milyen feladat, huszonöt éven át róni a Szatmár és Vidéke igénytelen sorait. Szerkesztő barátom ! Kiteszem magam­ a meggyanusításnak, hogy gyermekkori barátod és közel rokonod minőségében hajtogatom feléd a dicsőí­tés füstölgő töm­jéntartóját. De mégis kiállítom részedre a bi­zonyítványt, hogy derékul amit ezen a helyen dolgoztál,csináltad. Az, hogy sem érdemrend, sem kitüntető cím nem jutott érte, aligha fáj neked. Polgártársaid elismerése................ Sablon szerint ezt szokták fel­sorakoztatni ilyenkor. Hát — mint aki csak az igazat mondom —­ ezt a jutalmat sem ve­szem észre. Az élettörvények szerint egy idő­­­­ben egységes minden: fönt és lent egyaránt. Amint ismerlek, mindez nem okoz­­ egyetlen keserű percet sem. És mégis megvigasztallak. Doktor vagyok, gyógyítok, ha nincs is betegség. Azt írtam e sorok elején, hogy nincs világ. Javítok a­ véleményemen. Van világ, de nem körülöttünk, hanem bent a keblünk mélyén. Kt Vess belé egy pillantást, ott okvet­lenül megtalálod a derékut és becsü­lettel, jó lélekkel, önzetlenül teljesített újságírói munkádért a díjjadat. És talán . . . Nem. Egész bizonyo­san akad még egynéhány ember, aki magában is érzi, fölhívásra még töb­ben is átérzik, hogy a mai időben is szép dolog a tisztes munka. Sőt ! Kívánom, hogy soká folytathasd... A jubiláló szerkesztő. írta: Tanódy Endre. Igaz, vagy nem igaz, mindegy, a régi legenda szerint egy tudvágyó ifjú meg­kérdezte a nagy görög szónokot, miként lehetne jeles szónokká. A válasz ez volt: „Légy becsületes.“ És miként válhatsz jeles íróvá, mű­vészé, humoristává? Légy becsületes. Csak jeles politikus, előkelő és gazdag nem lehetsz ezzel a talizmánnal; minden egyéb igen. »Légy becsületes“ — ez a titka annak az írói munkának, amelyből huszonöt év volt szentelve a „Szatmár és Vidéke“ szer­kesztésének és amelyről most megemlé­kezünk. Különösebb melegséggel azok, akik valaha szárnyainkat bontogattuk a „Szat­­már és Vidékeinél, amiből persze nem következik, hogy megtanultunk repülni. Nagyon gyakorlati, nagyon tapasz­talt vidéki szerkesztőtől hallottam, hogy

Next