Szatmár és Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1916-01-04 / 1. szám
Harmincharmadik évfolyam. — Megjenik minden kedden, az Egyia számára 12 fillér. L&ptulajdonos és kiadó : MORVA! JÁNOS. Felelős szerkesztő: Dr. FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eötvös utca 8., Könyvnyomda. Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fill. Levél jött, levél jött... Irta: Kárpáthy László. [bőt, Levél jött, levél jött messze Gyesország- Özvegy Kis Andrásné katonafiától: „Ne búsuljon értem, édesanyám, lelkem. Jó csillagot járnak az égen felettem ! Végzünk a muszkával, tudom nemsokára Hazamegyek anyám, Karácsony napjára, Karácsony napjára...“z országból. Levél ment, levél ment szép Magyar Ifjú Kis Andrásnak az édesanyjától: „Nem búsulok érted, édes fiam lelkem, Pedig, hogy elmentél, olyan árva lettem Csak úgy néha sírok, ne haragudj érte, Hazavárlak, fiam, Karácsony estére, Karácsony napjára .. .______________ 1916. január 4. Bevezetés. Lapunk a mai számmal uj köntösben jelenvén meg, az alkalmat felhasználjuk arra, hogy az eseményt egy pár megjegyzéssel kisérjük. Mindjárt azzal kezdjük, van-e létjogosultsága ma egy hetilapnak, mikor az idők rohanása mellett még a napilap is alig képes lépést tartani és kellő módon eleget tenni a közönség mohó kíváncsiságának ? Hiszen mire egy hét véget ér, régen feledésbe mentek azok, amikről a hetilap egy héttel azelőtt cikkezett. Hát ez bizonyos tekintetben igaz is, de viszont az is iaz, hogy vannak területek, melyeken a haladás nem oly gyors, hogy egy hét számot tenne és ezeken a területeken a hetilap is áldásos munkát végezhet, sőt sokszor korrigálhat azon, amit a napisajtó gyors haladásában alaposan megtárgyalni elmulasztott. Mikor ezelőtt 32 évvel lapunk megindult, napilap még nem volt városunkban, a meglevő két hetilap pedig az akkori idők szokásának megfelelőleg inkább általános természetű, gyakran pedig felekezeti kérdésekkel fogolalkozott, amelyekből rendszerint elkeseredett és személyes élű polémiák fejlődtek ki, de a városi ügyekkel nem törődött senki, a helyi közügyek a sajtóban egyáltalán nem szerepeltek. Mi kezdtük el a városi ügyeknek nyilvános megbeszélését és a mi fellépésünknek köszönhető az az örvendetes haladás, amely évek folyamán odáig fejlődött, hogy ma már nincs olyan ágazata a helyi közéletnek, amely a sajtó figyelmét elkerülhetné. És e tekintetben a helyzet ma is olyan, hogy a hetilapnak is bő tere nyílik a működésre és ha valami fontos kérdésben állást foglal és kardot ránt az igazság mellett, nem kell fél Tenzik a levelet, negyednap kitére Ifjú Kis Andrásnak hideg holttestére, Idegen hant mélyén van a sirja ásva Hadd őrizze álmát az anyja írása... Szegény öreg asszony már hiába várja Szerető szivével Karácsony napjára, Karácsony napjára . . . ne attól, hogy mire a következő héten újból megjelenik, már elfelejtette a közönség, amiről azelőtt egy héttel cikkezett. Van tehát létjogosultsága a hetilapnak, sőt a mi viszonyaink között feltétlenül szükség van reá, mert ma már a hatóság is tisztában van a sajtó mivoltával és igyekszik annak erejét a maga javára lekötni, s ha ily módon a napisajtó a befolyása alá kerülne, hetilap hiányában a kritika elmaradna, ami a közönségnek mindenesetre nagy kárára volna. A közérdeket szolgálni és ott, ahol arra szükség van, az igazat személy válogatás nélkül kimondani, ez volt a mi programmunk 32 éven keresztül és ez marad a jövőben is. Lapunknak csak a külseje lett más, de az iránya változni nem fog, vagy ha igen, úgy csak abban a tekintetben fog változni, hogy ezután még nagyobb figyelemmel én is vele megyek én különösen, ha a haditervet én fogom megcsinálni. Az igazat megvallva, nekem egyáltalán nem volt kedvem a szerbek ellen menni, mert az a girbe-görba hegyes ország sehogy sem volt kedvemre való. Mindig borsódzott a hátam, ha dombra kellett mászni, ott pedig jóformán azt kell csinálni, de miután a császár is, Mackensen is, sőt Gallwitz is kérésre fogta a dolgot, módjára is beadtam a derekamat. Azóta, hogy ez történt, mondhatni, lélekzethez is alig jutottam, mert lemenvén a Bánátba, jó két hónapig tartott, míg a tervek elkészültek, egy fél hónapig, míg azok apróra még lettek tárgyalva, azután megindult a támadás és újabb két hónap kellett hozzá, míg végrehajtottuk és Szerbiát teljesen meghódítva végre Monasztirban megpihenhettem Dicsekvés fogja kisérni a fórumot és az ott szereplő egyéneket, és ott, ahol arra szükség lesz, még erősebben fogja kimondani az igazat, mint ahogy eddig cselekedte. De amikor ezt tenni fogjuk, igyekezni fogunk minden személyeskedést elkerülni, mert az ügynek az mindig csak kárára szolgál, azonban azt viszont természetesnek fogja találni mindenki, hogy a hasonló eljárást másoktól is elvárjuk. I. A Patronagehos. Levél a déli harctérről. (Saját külön kiküldött harctéri tudósítónktól.) I. Tok. Szrkecziő Url Bizony ugy történt az, hogy a gorlicei áttörés után Vilmos császár meglátogatott bennünket, egy szőkébb körben, ahol én, Mackennon és Gallwitz voltunk jelen, szóba jött az is, hogy a Balkánon is rendet kell csinálni és ki kell kiigerülni a csorbát, amit Szerbiában szenvedtünk. A császár egyenesen a mellett volt, hogy oda Mackensen - nak kell lemenni, de ő kijelentette, hogy erre csak usrv hajlandó, ha Nagy vihar van, feldúlt tűzhelyünknél Enyhét adó béke nem fogad, S Ti alusztok — munkátok kezdetben, Felednétek hivatástokat ? Még megtörten a nagy megpróbáltatás nehéz súlyától, megkísérlem a gondolataimat annyira összeszedni, hogy azokat le is tudjam írni. — Impulsust erre a Kassai Patronage-egyesület 6. és 7. évkönyve, valamint az Abaúj- Torna megyei Patronage-egyesület értesítője adott. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy e két nélkül mondhatom, hogy az általam készített tervek minden változtatás nélkül lettek elfogadva. Mackensen ugyan a kenyérmezei részletnél másként akarta volna csinálni és makacsul ragaszkodott az ő eszméjéhez, de én nem hagytam magamat, s végre is a császár döntötte el a kérdést, azt írván Matckensennek, hogy nyugodjék bele ea ne forszírozza a változtatást. Mikor aztán a kenyérmezei ütközeten is túl voltunk és beigazolódott, hogy az én felfogásom a helyes, Mackensen odajött hozzám, megölelt és megcsókolt és az egész vezérkar jelenlétében a következőket mondotta: — Kedves Rippime ünnepélyesen elismerem, hogy neked volt igazad és ünnepélyesen kijelentem, hogy ezután még csak meg sem próbálok terveidhez hozzászólani, hanem vakon fogok haladni azon HZ után, amelyet te előírsz.