Szatmár és Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-01-02 / 1. szám

Harmincnegyedik évfolyam. — 1-ső szám. t január 2­ Megjelenik minden kedden. Egyes szám ára 12 fillér. Laptulajdonos és kiadó: MORVAI JÁNOS. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. —MM— —Ml Felelős szerkesztő: í­r. FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eötvös­ u. 8.; Könyvnyomda. Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre 1 kor. 30 fillér. Boldog újévet! Most nem a szokásnak hódolva, de igazán szivből kívánjuk. Milliók és milliók ajkán imaként hangzik e pár szó, s ünnepélyes a hangulat, mely kimondásánál lelkünket eltölti. Kit ne érintene a há­ború borzalma és a vele járó ezerféle aggodalom? Még az a sok erkölcsileg megvetendő egyéniség is, aki a közös vesze­delem idején csak a maga hasznát tartva szem előtt, embertársai sorsával egyálta­lán nem törődik, magába száll néha, hacsak egy pár percre is, hogy jobb érzésének iga­zat adjon Két és fél éve dúl a háború és szenvedjük annak minden csapását­­ és a­kiknek hozzátartozói ott küzdenek a harcmezőn, aggodalommal kelnek és térnek nyugovóra örökös rettegéssel szivükben, váljon a legközelebbi óra nem fogja-e hozni számukra a bor­zasztó hírt, a halálhírét annak, a­kiért annyit imádkoznak. Mert szép és dicső dolog a hazáért meghalni, de a szív­nek megtiltani nem lehet, hogy ne fájjon, mikor az ő halottjáról van szó. És most nagyon sok szív fáj, mert már eddig is nagyon sok szívnek van halottja. Minő örömet keltett min­denfelé, hogy a béke felaján­lása megtörtént, s hogy a béke szó hivatalos formában legelőször megjelent. Lesz-e eredménye, ez egészen más kérdés, de legyen bármi is a válasz az általunk tett aján­latra, annyi bizonyos, hogy a béke utáni vágy mindenütt megvan, s ha most netalán századik napján beteljesedett a végzet rajta és Románia keserve­sen megbűnhődve, a győztes kö­zéphatalmak lábainál hever. Azt a hatalmas lendületet, amellyel hős csapataink, a hű szövetséges hadakkal végig száguldottak Nyugat-Románián, íme megkoro­názta Bukarest eleste és ormain büszkén lengenek a hűtlenül el­árult szövetségesek százlói. Isten­nek malmai jól és gyorsan őröltek ! Ha volt valaha nép, amely ilyen sorsot, megérdemelt, a román volt az. Ki érezne szánalmat az árulóval szemben, aki két éven keresztül leste, hogy melyik fél fog alulmaradni a nagy ember­öldöklésben, hogy aztán minél kevesebb áldozattal betakaríthassa hitszegésének gyümölcseit. Vak gyűlölettel és mohó étvág­gyal, az éj leple alatt, törtek be egy­szerre tíz helyen is Erdélybe ha­dai! Győzni sem tudtak, de véd­telen aggok, nők és gyermekek vérével szennyezték be fegyverei­ket. Égő városok füstje, menekü­lők jajveszékelése mutatta sarkuk sikerülne is előle kitérni, ez a vágy nem lesz kisebb, sőt napról napra növekedni fog és előbb utóbb félre löki az útból azokat, a­kik még min­dig ellene vannak. Mert az emberiség megunta már a háborút, a­min bizony egy­általán nem lehet csodálkozni és általános az óhaj, hogy vége legyen. Mikor azt mond­juk, hogy „Boldog újévet!” ennek az óhajnak adunk ki­fejezést, mert hiszen ezen óhaj teljesülése nélkül az uj évet boldognak elképzelni lehetet­lenség. Most n­em a szokásnak hódolva, de igazán szívből kívánjuk a „Boldog újévet!“ Milliók és milliók ajkán ima­ként hangzik e pár szó, s ünnepélyes a hangulat, mely kimondásánál lelkünket el­tölti. Adja az ég, hogy az ima meghallgatásra találjon nyomot és szétrebbentek közeled­­tükre földönfutóvá vált székely véreink. De lesújtott rájuk a nagy Isten haragja. Tutrakán, Silistria, Constanza mind egy-egy gyönyörű stációja vitéz szövetségeseink dia­dalukénak és ugyanakkor dicső magyar katonák gyors iramban verték ki az oláh betolakodókat Erdély szűz földjéről. A magyar hősiesség és honszerelem mellé társul szegődött a bosszú is e nemzet ellen, amely baráti mosoly álarcában gyűjtötte orgyilkos fegy­vereit ezeréves hazánk legdrágább gyöngyének letörésére. És megfogant a magyar átok. Győzelemről-győzelemre szálltak seregeink és a román katonák ezrei­nek sötét temetője lett a brassói és nagyszebeni csatákban a ma­gyar föld. Már az oláh síkságon kergetik maguk előtt seregeink az ellenséget, mialatt hős monitoraink segítik kiküzdeni a szélesen höm­pölygő Dunán az átkelést német, bolgár ás török szövetségeseink­nek. A román hadsereg ezrei és annyi sok millió embernek a vágya teljesedésbe menjen. Ilyen „Boldog újévet!“ kívá­nunk mi olvasóinknak! ___/>. Éljen a király! TARGA. Száz kis nap. A békének kedélyes idejé­ben, amikor már csak száz napja volt hátra a hazakészülő öreg katonának, kedves tréfaként járt szájról-szájra a mondás: — No fiuk, ma felváltjuk az utolsó százast, mert csak száz kis napunk van hátra. A mostani komoly időkben, amikor ágyuk és puskák torkából véres harcmezőkön leskelődik a halál, természetesen ilyen vonat­kozásba nem hozható a százas, de mégis száz napról kell beszél­nünk, mert száz rövid nap alatt nagyot fordult a világ. Száz napja annak, hogy Románia az útonálló álnokságával hátba támadott meg bennünket. Azt hitte, hogy erőnk fogytán van és fegyveres beavatkozása halomra fog verni bennünket. És ime, száz kis nap múlva, a román hadjárat Hány millió magyarnak lelkéből lelkesült hangján szállt szombaton a Mindenség felé ez a kiáltás? Hány mil­lió magyar szivén rezdült keresztül ennek a fohásznak rengeteg érzése ? És mennyi katona pecsételte ennek a felbuzdulásnak őszinteségét vére hullásával, fegyveres tusában a koronázás percei­ben is ? Olyan ez a pár szó, mint az imádság. Föllendül a tan­pusztulnak el vagy esnek fogságoa és szinte hihetetlen gyorsasággal foglalják el Románia legtem­éke­­nyebb vidékeit. A keservesen véres bűnhő­­dést betetőzte Románia fővárosá­nak bevétele. A hatalmas erődök sok száz ágyúja és minden fel­szerelése és hadiszere a győzők zsákmánya lett. Bukarest elfoglalásával már ezer sebből vérző Romániát a szivén találták bosszuló fegyve­reink és most már az áruló or­szágnak több mint fele a mienk. A nagy esemény hírére megkon­­dultak nálunk a harangok és ün­nepi zsolozsmái hirdették, hogy Románián beteljesedett a végzet, amelyet árulással önmaga hivott ki maga ellen és hogy ugyanaz a sors fog lesújtani reá, mint Szerbiára és Montenegróra. Re­ménye, hogy orosz, francia és angol pártfogói még megmenthe­tik a végpusztulástól, örökre szer­tefoszlott és kártyavárként om­lottak össze azok a hóbortos szá­mítások, amelyeket a kiéheztető­ A fali aierikai Kii­­tolj dpi terlapi rátára. Megérkeztek a téli idényre megrendelt valódi schevraux és box bőrből készült divatos úri-, női- és gyermek­cipők.

Next