Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)

1908-04-05 / 14. szám

sVISKESZTŐSÉfi: k«vá » Up szellemi részét érdekli kislemények küldendők KIADÓHIVATAL: a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők ■aéekenyi­ u. 4. aa. NAGYKÁROLYBAN Jóksi-utcia 2. as. Telephon St. Telaphon 56. alám. Stm POLITIKAI I^AP. FŐSZERKESZTŐ: DR PILISY ISTVÁN, országgy. képviselő. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR ANTAL ISTVÁN. ■ Megjelenik minden vasárnap. = ■ [UNK] as ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 8 kor. Egyes szém 80 fi­. Hegyes községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron kezd­tetnek. „Nyllttór* sora 40 fillér Beköszöntő. Mélyen tisztelt eíjááó közönség! A „Szatmármegyei Közlöny“ főszer­­kesztőségét elvállalván, kötelességemnek tartom, hogy vázoljam azt a programmot, melyet lapunk tántoríthatlanul követni fog. Politikánk a függetlenségi és 48-as bal­párt politikájával azonos, avval a politi­kával, melynek eszményi vezére ma is Kossuth Lajos. Ellenzéke vagyunk a koalícziós kor­mánynak és ellenzéke a koalíciós többségi pártnak a magát még mindég függetlenségi és 48-as pártnak nevező legújabb hatvan­heteseknek. Czélunk tollunkkal közreműködni a hazánk függetlenségének kivivására meg­indult harczban és minden törekvésünk arra irányul, hogy megakadályozzuk azon tévtanok terjedését, melyek szerint Magyar­­országon függetlenségi és 48-as elvekkel kormányozni nem lehet. Kishitüek akik azt hiszik és a magyar államiság ellenségei akik ilyet hirdetnek. Magyarországot Ausz­­triába olvasztják be azok, akik attól telje­sen függetleníteni nem akarják. Az igazi függetlenségi és 48-as poli­tika Bécsben népszerűtlen, sőt oktalanul félelmet kelt. Elismerem, hogy sok akadályt kell elgördíteni, amig diadalmaskodunk, de meg vagyok arról győződve, hogy ha fáradtsá­got és hatalmat nem kimélve küzdünk és nem engedünk, győzni fogunk. Úgy kell ezt a harczot megvívni, mint egy várostro­mot. Az első sorok elhullanak, de az utolsók kitűzik a győzelmi lobogót a vár­fokára, hogy egy egész nemzedék boldo­gulásának, szabadságának útját kijelöljék és biztosítsák. Ez a harczmodor az egyedül helyes és czélhoz vezető. Ezt követi a függetlenségi és 48-as balpárt, ezt kö­vetjük mi is. Ezzel szemben a függetlenségi kor­mánypárt nem az elvhez, hanem a hata­lomhoz ragaszkodik és talán jóhiszeműen azt hirdeti, hogy inkább adjuk fel az elve­ket, de tartsuk meg a hatalmat, mert ha a hatalom a kezünkben van, még félre­tett elveinket is megvalósíthatjuk később. Eltekintve attól, hogy ez az okoskodás a politikai morál és a parlamenti váltógaz­daság szempontjából is kifogásolható, hely­telen is. Mert ha az az erő, amely elveit feladva a hatalom birtokához ragaszkodik, a hatalommal nem törődve, elveihez híven követelné a maga és a nemzet igazát, minden más kormányt lehetetlenné tenne. Kossuth Lajos fia a függetlenségi elvek szegre akasztása után, ha mindjárt kezé­ben is a királyi kegyből a hatalom, egy parányi porszem a politika mezején, de egy ellenállhatatlan erő, ha az atyjáról reá maradt függetlenségi elvekkel, a magyar nép szivéből gyökerező hatalommal döngeti Bécs kapuit. Ez a valóság, minden más lári-fári. Országos politikánk tehát Kossuth Lajos politikájának folytatása. Figyelemmel kísérjük e mellett a me­gyei élet minden közérdekű jelenségét és egyáltalán minden közérdekű ügyet. Kerülni fogunk minden személyeskedést, minden ügyet szenvedelem nélkül tárgyila­gosan fogunk bírálni. Országos és helyi közérdekeket aka­runk szolgálni és ezen hivatásunknak csak úgy vélünk megfelelni, ha lapunk szerkesz­tésénél minden mellékezést félre­téve, tisz­tán ezeket tartjuk szem előtt. Ezek után a „Szatmármegyei Köz­löny“-t a mélyen tisztelt olvasó közönség nagybecsű figyelmébe ajánlom. Dr. Pilisy látván. Országgyűlési képviselő főszerkesztő. TÁRCZA. Haza vágyom. Velenczéből Triesztbe vágyom, Triesztből Fiuméba. De ott se vonz már, nem mulattat A mólók tarka népe, Mert visszavágyom a Dunára, A pesti hónapos szobába, Hol annyit bíztam és csalódtam, S hol szivem mindig újra hitt, Hol annyi kínnak, küzdelemnek Elsírtam könnyét, dalait, De kis szobám Sem otthonom már, Ott sincs többé nyugalmam, Hozzád vágyom, szivem leánya, Reményem, bizodalmam! Kiért nem vallhatok kudarczot: Hozzád vágyom, tündéri úrnőm, Áldott szép közeledbe, Ölelni vágylak, birni vágylak, Haza vágyom — szivedbe. Zempléni Árpád: Homályos szobában. Irta: Benda Jenő. — A „Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — I. Gábor ur alkonyat után érkezett haza. Miután a zsebében hordott kulc­csal kinyitotta az előszobaajtót, tapogatózva helyezte el a ho­mályos előszobában a botját, kalapját. Azután benyitott a szobába. Még itt sem égett lámpa, félsötét árnyak nagy fekete tömegbe mosták szét a csinosan berendezett, meghitt fészket, csak az ablak világos négyszöge lopott be a tompa összeölelkező kontúrok közé némi de­rengést. És az ablak felől csengő, dallamos hangon szállt feléje az asszony üdvözlése: — Te vagy az Gábor? Végre hazajöttél! Az asszony karcsú, filigrán alakja már meg is jelent az ablak-négyszögben. Gábor úr felelni akart valami kellemes szóval, mentege­tőzni amiatt, hogy megvárakoztatta az asszony­kát. De hirtelen torkára forrt a szó. Az asszony finom, hajlékony vonalakkal megrajzolt sis­­houetteje mellett ebben a pillanatban fölemel­kedett egy másik idegen árnyék s megszólalt egy öblös férfihang: — Szervusz Gábor! A férfiárnyék — mint egy vállas fekete óriás takarta el Gábor ur szemei elől az asz­­szonyi figurát. S Gábor ur, mialatt kezet fogott a vendéggel, a lelke mélyen kelletlen nyug­talanságot érzett. — Mért nem gyújtották meg a lámpákat ! — kérdezte titkolt bosszank­odással. Az asszony, pótolandó a mulasztást, tapo­gatózva kereste a villamoscsillár gombját a falon. És felelte: — Beszélgettünk és észre sem vettük, hogy besötétedett. A finom, vékony ujjak egyetlen csava­­rintására egyszerre több lángban szikrázva gyűlt ki a fény. Gábor úr szemöldökét össze­húzva, kémlelte előbb az asszonyt, utána a férfit. Mosolygós, szíves és egyformán nyugodt, zavartalan arcz volt mind a kettő. A férfi, szőke, derűs kékszemű ember, régi barátja a háznak, gyerekkori játszótársa az asszonynak. Az as­­­szony pedig feketehajú, rózsaszínü-piros czukor baba. Gábor ur tétovázva emelte szemét hol az egyikre, hol a másikra. Az asszony hajából néhány fényes szálacska elszabadulva csüngött le a homlokába. Gábor ur tekintete ezen a pár hajszálon akadt meg és úgy érezte, hogy újra elszorul a szive. Valahonnan messzi hegyek fehér orszá­gából hozta fel ide a fővárosba ezt az asszonyt, aki ártatlan volt, játszi kedélyű, ragaszkodó lélek. Gábor ur karján vezetve az asszonyt ez­­ideig büszkén járta vele a nagyvárosi élet út­jait. Tudta, hogy biztos híd van a lábuk alatt: a nő tiszta romlatlansága. Bizonyos volt felőle, hogy ez a világbíró nem engedi onnan alul­ról fölcsapni hozzájuk a szennyet, a mocsarat, és most mégis . . . Nem tudta elfordítni szemét arról a néhány elszabadult hajszálról. Először történt, hogy be­mocskoló foltot keresett a felesége tiszta fehér homlokán.

Next