Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-02 / 1. szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: o­oo NAGYKÁROLYBAN, Jókay­ utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FŐMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben hazaa hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyháak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos án­ közöltetnek. a „Nyilttér“ sora 60 fillér. Új év. Tegnap lezártunk egy évet, ma egy ii­gt kezdünk meg.­­sk gyarló ember megosztja az idők végtelenségét. Elosztja egyforma dara­bokra. Egy darabot, mely alatt a föld megfordul a nap körül esztendőnek ne­vez. Ma van egy ilyen esztendőnek első napja. A földi élet minden berendezését ehez a naphoz igazítja vallás ünnepet rendel erre be az ember. A a napra. Az ember pedig, a kicsitől a nagyig, a kol­dus és gazdag várakozással, reménnyel, kívánságokkal van eltelve. Remény, aggódás, bizalom, félelem, vágy és sóhaj, hit és kétségbeesés kap­nak szárnyra ezen a napon az emberek lelkében, hogy harcot vívjanak egymás­sal és az isteni bölcseség úgy látja jónak, hogy a vallásos hit, a becsületes bizalom a szeretetteljes remény legyen a győztes és még ezen a napon helyreálljon a lel­kek megnyugvása. Az emberek boldogságot kívánnak egymásnak ezen a napon az egész esz­tendőre. Aztán kezdődik az év, illetve az év­ben az események. Elmúlnak a hangula­tok, enyhül a vágy, halványodik minden érzés, mert az emberek belefognak az élet harcába. Ez a harc pedig nem folyik mindig az érzelmek jegyében. Az emberek sza­ladnak a boldogság után, amit ettől az évtől vártak. Fut kiki azon az uton, melyre a sors állította, ez az ut pedig minden ember számára különböző, néha nagyon tekervényes, tele keresztutakkal, útvesztőkkel s bizony ilyenkor nem min­dig, sőt a legtöbbször nem az érzelmek a legjobb kalauzok a boldogság felé. Így van ez mindig, de nagyon is így van most, mikor egy világháború kaotikus forgatagában értük meg ezt a napot. Az ember gyarlóságánál most csak az ember számítása gyarlóbb. Hiába vilá­gít az érzelmek­ világa most azon az uton, melyen életcélunk: a boldogság felé törtetünk. Eltérít utunktól az ágyuk dö­reje, a puskák ropogása, a világháború pusztító tüze. Ma egy hete volt karácsony, a val­lási érzelmek legfényesebbikének megnyi­latkozása, a béke és szeretet isteni ün­nepe. És az emberiség őrjöngő tömege a úgy tört egymásra ezen a napon is, mint puszták dühödt vadállata, vérbenforgó szemmel gyilkolta egymást, az oroszlánt, a tigrist és hiénát megszégyenítő véreng­zést rendezte ezen a­­­­ na pon­t sz^rtp. a világon. Nincsen ez másként ma sem, az uj év első napján. Ennek a hatása alatt éli át lelki vi­lágunk ezt a napot, így ünnepel az em­beriség ma is. A háború őrületes kavargásában nincs karácsony, nincs új év és nincs ünnep. Szomorú, sőt kétségbeejtő volna ez, ha nem jönne megmentésünkre segítsé­gül egy szerény fénysugár, mely kato­náink szuronyhegyéről csillan el hozzánk.­­ Mint a val­aki a tömlöcébe beszű­rődő vékony su&rkévét nézi egész fog­sága alatt, úgy tegezzük mi most te­kintetünket a harcerekről hozzánk vetődő eme fénysugárra.­­­ Minél tovább néz­zük, annál fényesebnek látjuk és kép­zeletünk ebbe a fégsugárba belerajzott négy betűt, halvány sínnel elmosódott árnyalattal, de mi ma is látni ezt a négy betűt: "iake,tisztán véljük Eszünkbe jut a mai évnek ez napja. Akkor is háborús hő volt. Terhes, a vésztjósló fekete fellegek függtek felet­tünk úgy, hogy minden pi­cben félnünk kellett, hogy fejünkre szakadnak. Bár­merre néztünk sötét volt, a levegő nehéz érzéseinek pedig olyan nyomasztók, hogy azt hittük, hogy a súlytalan atomok he­lyett a Kárpátok sziklái fekszenek mellün­kön, hogy belénk fojtsák az életet. Ezek a fellegek még ma sem vonul­tak el, boruk­ van most is, érzéseinket most is leköti a légkör nyomasztó terhe, de mintha sokkal könnyebb volna most, mintha érzéseink kötelekei megtágultak volna, a fellegek pedig megszakadtak, s ezen a szakadékon győzelmek helyéről az a érkezik hozzánk a jótékony nap­sugár, melyben olvassuk a boldogító négy betűt: béke. Hogy jutottunk el idáig? Ne kérdezzük: pusztító tűz, halál­­hörgés között, ölve, gyilkolva vérözönön keresztül. Ne kérdezzük, örüljünk, hogy elmúlt és mi megkönnyebbültünk vala­­mennyire. Véres, nagy munka volt, de nagyok e munkának eredményei is. Ha — mint a jó gazda szokta — most uj év kezde­ Prágai levél. 1915. karácsony hetében. A füntfe kompani, bakanyelven az „ötödik kerék-század... Ide kerülnek mindazok, kiket felülvizsgálaton frontszolgálatra alkal­matlannak találnak. Ezek tehát a könnyű szolgálatosak „hilfdinsztesek“. A század fele „técébés" (tauglich zum Bewachedienst), va­gyis fegyveres őrszolgálatra, másik fele „té­­­vés“ (tauglich ohne Waffe), csak fegyver nélküli szolgálatra alkalmas. Ezek közé tartoznak az irodisták, műhelybtdiek (szabó, suszter, lakatos, szakács) és a mindenféle lógósok. Ezek után azt hihetné­k, hogy ez a kom­­pány tényleg az a „nyomorék század“ mint aminek a többiek csúfolják. Nagy tévedés ! Sőt, ez az egyetlen igazán „stramm“ való­sággal békeideileg fegyelmezett század. Pa­rancsnoka dr. Marinka főhadnagy, civilben Kolozsváron rendőrkapitány, a rend legfőbb őre itt is. Legfőbb segítője neki ebben Di­enstführender zugsführer ur Terczán Viktor, ki nemhiába, hogy egy szuszra öt éve ka­tona, de nála jobban senki se érti a baka szentirását, a dienstregramát. Minden reggel már virradat előtt kap­­ták glédában áll az egész század gyakran jó félórát is, mig a parancsból mindenkinek az­napi szolgálati beosztását felolvassa. Jaj an­nak, ki félrefordulni, vagy csak egy szót is diskurálni merne. Unaloműzés kedvéért egy nap haj-vizit, másnap bajusz-vizit, aztán bakkancs-vizit, ,meg még az Isten tudja hányféle vizit. És akinek bakkancsán az elő­írásos 47-nél kevesebb vagy több szeg van, azzal Tercán ur „sajátkezüleg“ járatja el a kállai kettőst. Mikor mindenki megkapta a beosztását a sarzsik veszik át a szót s egy kis frissítő masírozási gyakorlat következik úgy délig. Marsch, linksfront, rechst-front, kehrtelleh, halt, ruht, herstellt, rrrut. Ezt csinálják sze­gény öregek már mikor vártán nem állanak vagy egy éve mindennap. Se többet, se ke­vesebbet. Ha egy kicsit álmosan megy a lég­­tornázás s véletlenül arra néz a zugsführer úr Tercán, akkor pár percig megegreceroz­­tatja őket, hogy ebédidőre azt se tudják, hogy egyenek, vagy még annak az idejét is átaludják-e. Tizenegykor fehér palacsinta-sapkában kiáll az üst mellé Krasznai Torma Mózes, az ezred legügyesebb szakácsa. Ennek a szakács­­király koronának története van. A minap uj ezredesünk, a vaskezü­ Litschaner, parancsban leirt a századokhoz hogy másnap kaszárnyavizit. Késő este jött ki a parancs, reggel 7 re pedig már fel szo­kott kelni az oberst.­­ Lett nagy ribillió ! Nem aludt az éjjel senki az ezred két kaszárnyájában, az Ujezd­­ben és az Albrechtben. Sepertek, sikáltak, meszeltek, mázoltak és surultak nekidühödve, irgalmatlanul Az irodákban fejcédulákat csi­náltak minden egyes ember fekhelyének­­ és jelzőtáblát minden egyes szobaajtóra. Maririka főhadnagy meg egyenesen ambicionálta, hogy az ötödik század parancsban kapja meg az ezredes legfelsőbb elismerését. Tercán és két titkárja egész éjjel lázban voltak : Neumann Marci pincétől padlásig ragyogóra pucolta még a szemetes ládákat is. Csendes Miska meg úgy kente a táblákat, mint egy szabad­lábon dühöngő modern festő. Reggelre ragyogott minden. Torma Mó­­zsi is megjelent, feje búbján vakító fehér tá­nyérsapkával. Egész éjjel tanulta a mondóká­­ját, amivel jelentkezni fog. Mert hát az oberst először is az ő konyháját fogja megnézni. Végre nyílik az ajtó és nagy gőzzel be­lép a Nagyur. Mózsi barátunk hát nagy káp­­tákot kiált a krumplihámozóknak és elorditja magát: — Herr óberszt, smeldi gehozzám, óber­­kok Torma Mózes . . ., és ledarálta,­, hogy egy fonográf se különben. De csak­ el­ágiul, mikor a gőzfürdőben főhadnagyára ismer, ki 1

Next