Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: ooo NAGYKÁROLYBAN, Jókay utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL ISTVÁN SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FŐMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben hazaa hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyháak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos án közöltetnek. a „Nyilttér“ sora 60 fillér. Új év. Tegnap lezártunk egy évet, ma egy iigt kezdünk meg.sk gyarló ember megosztja az idők végtelenségét. Elosztja egyforma darabokra. Egy darabot, mely alatt a föld megfordul a nap körül esztendőnek nevez. Ma van egy ilyen esztendőnek első napja. A földi élet minden berendezését ehez a naphoz igazítja vallás ünnepet rendel erre be az ember. A a napra. Az ember pedig, a kicsitől a nagyig, a koldus és gazdag várakozással, reménnyel, kívánságokkal van eltelve. Remény, aggódás, bizalom, félelem, vágy és sóhaj, hit és kétségbeesés kapnak szárnyra ezen a napon az emberek lelkében, hogy harcot vívjanak egymással és az isteni bölcseség úgy látja jónak, hogy a vallásos hit, a becsületes bizalom a szeretetteljes remény legyen a győztes és még ezen a napon helyreálljon a lelkek megnyugvása. Az emberek boldogságot kívánnak egymásnak ezen a napon az egész esztendőre. Aztán kezdődik az év, illetve az évben az események. Elmúlnak a hangulatok, enyhül a vágy, halványodik minden érzés, mert az emberek belefognak az élet harcába. Ez a harc pedig nem folyik mindig az érzelmek jegyében. Az emberek szaladnak a boldogság után, amit ettől az évtől vártak. Fut kiki azon az uton, melyre a sors állította, ez az ut pedig minden ember számára különböző, néha nagyon tekervényes, tele keresztutakkal, útvesztőkkel s bizony ilyenkor nem mindig, sőt a legtöbbször nem az érzelmek a legjobb kalauzok a boldogság felé. Így van ez mindig, de nagyon is így van most, mikor egy világháború kaotikus forgatagában értük meg ezt a napot. Az ember gyarlóságánál most csak az ember számítása gyarlóbb. Hiába világít az érzelmek világa most azon az uton, melyen életcélunk: a boldogság felé törtetünk. Eltérít utunktól az ágyuk döreje, a puskák ropogása, a világháború pusztító tüze. Ma egy hete volt karácsony, a vallási érzelmek legfényesebbikének megnyilatkozása, a béke és szeretet isteni ünnepe. És az emberiség őrjöngő tömege a úgy tört egymásra ezen a napon is, mint puszták dühödt vadállata, vérbenforgó szemmel gyilkolta egymást, az oroszlánt, a tigrist és hiénát megszégyenítő vérengzést rendezte ezen a na pont sz^rtp. a világon. Nincsen ez másként ma sem, az uj év első napján. Ennek a hatása alatt éli át lelki világunk ezt a napot, így ünnepel az emberiség ma is. A háború őrületes kavargásában nincs karácsony, nincs új év és nincs ünnep. Szomorú, sőt kétségbeejtő volna ez, ha nem jönne megmentésünkre segítségül egy szerény fénysugár, mely katonáink szuronyhegyéről csillan el hozzánk. Mint a valaki a tömlöcébe beszűrődő vékony su&rkévét nézi egész fogsága alatt, úgy tegezzük mi most tekintetünket a harcerekről hozzánk vetődő eme fénysugárra. Minél tovább nézzük, annál fényesebnek látjuk és képzeletünk ebbe a fégsugárba belerajzott négy betűt, halvány sínnel elmosódott árnyalattal, de mi ma is látni ezt a négy betűt: "iake,tisztán véljük Eszünkbe jut a mai évnek ez napja. Akkor is háborús hő volt. Terhes, a vésztjósló fekete fellegek függtek felettünk úgy, hogy minden picben félnünk kellett, hogy fejünkre szakadnak. Bármerre néztünk sötét volt, a levegő nehéz érzéseinek pedig olyan nyomasztók, hogy azt hittük, hogy a súlytalan atomok helyett a Kárpátok sziklái fekszenek mellünkön, hogy belénk fojtsák az életet. Ezek a fellegek még ma sem vonultak el, boruk van most is, érzéseinket most is leköti a légkör nyomasztó terhe, de mintha sokkal könnyebb volna most, mintha érzéseink kötelekei megtágultak volna, a fellegek pedig megszakadtak, s ezen a szakadékon győzelmek helyéről az a érkezik hozzánk a jótékony napsugár, melyben olvassuk a boldogító négy betűt: béke. Hogy jutottunk el idáig? Ne kérdezzük: pusztító tűz, halálhörgés között, ölve, gyilkolva vérözönön keresztül. Ne kérdezzük, örüljünk, hogy elmúlt és mi megkönnyebbültünk valamennyire. Véres, nagy munka volt, de nagyok e munkának eredményei is. Ha — mint a jó gazda szokta — most uj év kezde Prágai levél. 1915. karácsony hetében. A füntfe kompani, bakanyelven az „ötödik kerék-század... Ide kerülnek mindazok, kiket felülvizsgálaton frontszolgálatra alkalmatlannak találnak. Ezek tehát a könnyű szolgálatosak „hilfdinsztesek“. A század fele „técébés" (tauglich zum Bewachedienst), vagyis fegyveres őrszolgálatra, másik fele „tévés“ (tauglich ohne Waffe), csak fegyver nélküli szolgálatra alkalmas. Ezek közé tartoznak az irodisták, műhelybtdiek (szabó, suszter, lakatos, szakács) és a mindenféle lógósok. Ezek után azt hihetnék, hogy ez a kompány tényleg az a „nyomorék század“ mint aminek a többiek csúfolják. Nagy tévedés ! Sőt, ez az egyetlen igazán „stramm“ valósággal békeideileg fegyelmezett század. Parancsnoka dr. Marinka főhadnagy, civilben Kolozsváron rendőrkapitány, a rend legfőbb őre itt is. Legfőbb segítője neki ebben Dienstführender zugsführer ur Terczán Viktor, ki nemhiába, hogy egy szuszra öt éve katona, de nála jobban senki se érti a baka szentirását, a dienstregramát. Minden reggel már virradat előtt kapták glédában áll az egész század gyakran jó félórát is, mig a parancsból mindenkinek aznapi szolgálati beosztását felolvassa. Jaj annak, ki félrefordulni, vagy csak egy szót is diskurálni merne. Unaloműzés kedvéért egy nap haj-vizit, másnap bajusz-vizit, aztán bakkancs-vizit, ,meg még az Isten tudja hányféle vizit. És akinek bakkancsán az előírásos 47-nél kevesebb vagy több szeg van, azzal Tercán ur „sajátkezüleg“ járatja el a kállai kettőst. Mikor mindenki megkapta a beosztását a sarzsik veszik át a szót s egy kis frissítő masírozási gyakorlat következik úgy délig. Marsch, linksfront, rechst-front, kehrtelleh, halt, ruht, herstellt, rrrut. Ezt csinálják szegény öregek már mikor vártán nem állanak vagy egy éve mindennap. Se többet, se kevesebbet. Ha egy kicsit álmosan megy a légtornázás s véletlenül arra néz a zugsführer úr Tercán, akkor pár percig megegreceroztatja őket, hogy ebédidőre azt se tudják, hogy egyenek, vagy még annak az idejét is átaludják-e. Tizenegykor fehér palacsinta-sapkában kiáll az üst mellé Krasznai Torma Mózes, az ezred legügyesebb szakácsa. Ennek a szakácskirály koronának története van. A minap uj ezredesünk, a vaskezü Litschaner, parancsban leirt a századokhoz hogy másnap kaszárnyavizit. Késő este jött ki a parancs, reggel 7 re pedig már fel szokott kelni az oberst. Lett nagy ribillió ! Nem aludt az éjjel senki az ezred két kaszárnyájában, az Ujezdben és az Albrechtben. Sepertek, sikáltak, meszeltek, mázoltak és surultak nekidühödve, irgalmatlanul Az irodákban fejcédulákat csináltak minden egyes ember fekhelyének és jelzőtáblát minden egyes szobaajtóra. Maririka főhadnagy meg egyenesen ambicionálta, hogy az ötödik század parancsban kapja meg az ezredes legfelsőbb elismerését. Tercán és két titkárja egész éjjel lázban voltak : Neumann Marci pincétől padlásig ragyogóra pucolta még a szemetes ládákat is. Csendes Miska meg úgy kente a táblákat, mint egy szabadlábon dühöngő modern festő. Reggelre ragyogott minden. Torma Mózsi is megjelent, feje búbján vakító fehér tányérsapkával. Egész éjjel tanulta a mondókáját, amivel jelentkezni fog. Mert hát az oberst először is az ő konyháját fogja megnézni. Végre nyílik az ajtó és nagy gőzzel belép a Nagyur. Mózsi barátunk hát nagy káptákot kiált a krumplihámozóknak és elorditja magát: — Herr óberszt, smeldi gehozzám, óberkok Torma Mózes . . ., és ledarálta,, hogy egy fonográf se különben. De csak elágiul, mikor a gőzfürdőben főhadnagyára ismer, ki 1