Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-28 / 4. szám
SZATMÁR MEGYEI KÖZLÖNY évi elzárással, árujának elkobzásával és 5000 márka pénzbírsággal sújtottak. A német igazságszolgáltatásra ez soha sem fog azért szégyent hozni, de a gazemberek sem merészkednek ott olyan cudarul kacérkodni a büntető igazságszolgáltatás formáival, mint ahogy nálunk már nagyon is belejöttek. Nem csalás, lopás, árdrágítás, áruhalmozás és más ilyen szelíd elnevezésű bűnfajták ezek, hanem nevezzük nevén a gyermeket, háború van, életünkre törnek minden oldalról, tehát hazaárulás legyen ennek a neve és legyen méltó ehhez a büntetése. Ez aztán elégtétele lesz a becsületes polgárnak, aki tűri a rekvirálást éhséggel, aki szenvedi a hideget rongyosan, két napig ácsorog egy 25 dekás cukorjegyért és 3 koronát fizet egy liter petróleumért az uzsorára áruló éjjeli boltosnak, hadiárvák az ipari pályákon. Alig van a háború által fölvetett korszakos problémák sorában olyan fontos, amilyen a hadiárvák ellátása és alig van ennek a nehéz kérdésnek megoldását kereső javaslatok között, amely olyan gyorsan és mélyen lopta be magát az emberek agyába és szívébe, mint az Ullmann Adolf által ajánlott rendszer, amelynek lényegét több ízben ismertettük. Ennek okát könnyű megtalálni. Ha a megoldás humánus alapon áll és gyakorlati közgazdasági eredményt jelent, akkor a lehető legkedvezőbb. Ha a karitatív elem mellé még a józan szociális és gazdasági politika is odaszegődik, akkor célszerűbb rendszert még kitalálni sem lehet. Annál kevésbbé alkalmazni, mert hiszen a hadiárváknak nagyobb üzemek oldalán produktív munkára való nevelése társadalmi tényezők bevonása mellett olyan munkaerőknek igénybevételét is lehetővé teszi, amelyek tisztán állami, vagy hatósági árvanevelés mellett parlagon hevernének. Ha már most elméletben adva van a megoldás formája, célszerűnek látszik annak a keresése is, hogy az életben hogyan fog a gondolat megvalósulása alakulni. Helyesnek látszik a követendő út kijelölése, a részletfeladatok megállapítása, a szerepek kiosztása és a vizsgálódás abban a tekintetben, hogy a háború befejezését követő 15—20 év múlva mi lesz, mi legyen folytatatása a reánk váró munkának ? Természetes, hogy amennyiben ez módunkban áll, értékesíteni kell a rendelkezésünkre álló adatokat és azokat a tanulságokat, amely eddig Magyarországon az árvaellátás és az új ipari generációk nevelése terén ehhez a kutatáshoz kínálkoznak. Mert a kívánt sikert csak olyan rendszertől várhatjuk, amely számba veszi az Ullmann-féle programaiban foglalt és kombinált kétféle teendőnek, nevezetesen az árvanevelésnek és az iparosképzésnek feltételeit. A programm ez: vállaljanak a nagyobb ipari és mezőgazdasági üzemek nagyobb számú árvákat nevelésre és képezzék ki azokat a gyakorlati életpályákra. Már most kérdés, nem volna e célszerű egy minimális korhatárt szabni és kimondani, hogy az elemi iskola elvégzéséig az árvákat árvaház vagy családi nevelésbe kell beutalni? Vagy kívánatos-e, hogy ez, vagy az az üzem a bizonyos egyenlő korú árvák egy-egy csoportját befogadó árvatelep létesítésére rendezkedjék be ? Hiszen könnyen érthető, hogy a nagyobb uradalmak mellett könnyen lehet 20—30 iskolaköteles korába lépő árva eltartására és nevelésére berendezkedni, habár az iskoláztatás itt sem lehet olyan jó, mint a nagyobb városokban. De már ipartelepek oldalán nehezebb a serdületlen korban levő árvákról való gondoskodás. Ezért helyesebbnek látszik a szerepeknek az árvák kora szerint való osztályozása és annak kimondása, hogy a 6 éven alul levő, a 6-10 és 10—14 éves korban levő árvák részére más és más állami és társadalmi közreműködés vétessék igénybe. Az első teendő az ellátásra szoruló árvaanyagnak megállapítás, a második a közremunkálásra hajlandó társadalmi készségnek (úgy az anyagiakban, mint az aktív munkavállalásban) kataszterbe foglalása, végül a harmadik, a szerepek kijelölése és az intézmények megtervezése. Emellett mindvégig szem előtt tartandó az akciónak az a szerencsés és gondviselésszerű kettős vonása, hogy nemes emberi cselekedetről van szó, amelynek véghezvitele az ország gazdasági regenerálásának ügyét kívánja szolgálni. Mert mind a kettőnek vannak következményei és feltételei, amelyeket okvetlenül figyelembe kell venni. Az élethivatás megalapozása például más szempontok szerint igazodik a mezőgazdasági kiképzésnél, mint az iparinál. Emitt más iskolaforma lesz kívánatos, mint otthon. Az egyiknél olyan anyagi vagy erkölcsi erőforrásokat lehet igénybe venni, amelyek amott nem válnának be. A helyes szervezés titka a sikernek ebben a nagyfontosságú kérdésben is. Dr. Dóczi Sámuel: Nagyszerüen b*v&U a harctéren küldőknél és ált.a lAb*n mind »akinél mint legjobb fájdalomcsillajutó bedörzsöl*» aibghlU*«, rbaoEu, kemetény, lafinna*», Mnk-, B*ll- M hárfi á* Mb. cMUitbaa Di &toktw-«t» Horgony-LieintenL zz Herggíiy-Pain-ExpelSer pou«». üw«j« k•«, ri#ir. £ Mh*M *yreyiMrUr»kbaB ti ff kfarttleáll m .,Ar»ny oroazlAnbwr4 cíbumU Dr. Rían tér-féle gyógyiz«r.árb»fdl 4 H j Pr&g* I. Elisabetestr. 5. 4«p«ttfcéntl szétküldés. Hírek. — Személyi hir. Csaba Adorján, főispán hivatalos ügyben kedden reggel a fővárosba utazott, honnan ma érkezik haza. — Pénztárvizsgálat A városi hatóság és a rendőrkapitányi hivatal kezelése alatt álló pénztár bizottságilag megvizsgáltatott és rendben találtatott — Pálcás ur. A koronázás alkalmával Dr. Adorján László m. kir. honvédelmi miniszteri fogalmazó, városunk fia is a pálcás urak egyike teendőjét végezte. — Fiatalkorúak bírája. Az igazságügyminiszter Balázs János szatmári kir. törvényszéki birót 3 évi időtartamra a szatmári kir. törvényszék területére a fiatalkorúak birájává kinevezte. — A hadiárvaház alapja a kamatokkal együtt 8414 K 12 f, mely összeg a helybeli Takarékpénztár Egyesületnél 28. könyvszám alatt van gyümölcsözőleg elhelyezve. A Vöröskereszt helybeli fiókja elnöksége meg fogja kérni a helybeli pénzintézeteket, hogy zármérlegük tárgyalása alkalmával a jótékony célokra szánt összegekben a hadiárvaház alapját is részesítsék. — Pályázat: Szatmár vármegye nagykárolyi járásában,, Csanálos községben megüresedett aljegyzői állásra február 25-én lejáró pályázat van hirdetve. Választási határnap február 26. — A városok részére 1917. évre 3 millió korona rendőrségi államsegély kiutalványozása. A városok fejlesztéséről szóló 1912. évi LVIII. t.-c. 1. §. értelmében a városi rendé mikor mindig vagy kétezren tolonganak előttem, kibújok a sorból, á, veszek egy párat a hordártól és megyek át Budára. Jó vicc ! Hol van már a hordár, tán őt is darabokra szedték bélyegeivel együtt. De már csak bélyeg nélkül nem kerülök haza ! Átmegyek a Rökk Szilárd fiókpostához, tényleg itt csak kevesen vannak. Beállok a sorba és várok, várok, várok. Végre sorra kerülünk, akkor kiáll egy rendőr s bejelenti, hogy az utolsó szál bélyeg is elfogyott és kéretik a közönség oszlásnak indulni. Nem eljeneztük meg. De mit van mit tenni. A remények és az emberek szétoszlanak. Bélyeg nincs, de 11 óra, az van. Az Újságnál már az egész koronázás leírása ki van függesztve elolvassuk. Aztán megindulok Buda felé, Szembe jó csomó ember „Honnan ?“ „Buda felől.“ „Van a koronázásról ?“ „Nem éppen. Csak a lánchidig voltunk, de ott egy lelket sem engednek át.“ Mit tehetek, hátraarcot csinálok és mérgemben vendéglátó házigazdám összes elemózsia készletét megebédelem. De most már aztán tényleg gyerünk valamit látni. A Lánchíd előtt a népek milliói, maga a híd gyönyörűen felgallyazva, lobogózva, két díszkapuval melyeken K és Z betűk ékeskedtek. Éppen jönnek a koronázásról. Pár percnyi könyökviadal s megvetem lábam az első állásban. Hintó autót, autó hintót követ, jönnek mind a Várból. De micsoda pompa, micsoda eleven gyermekmese ez az elvonulás. Sötétkék, évszázados, családi diszbatárok, a bakkon és hátul két-két kipúderezett parókájú majomképíi lakás, a hintó vagy autó üvegje mögött a legragyogóbb színü női és férfi diszmagyarok káprázatos ékszerekkel. És jönnek még folyton, egyre jönnek. Közben megjelenik Az Est koronázási, száj ma. Kiolvasom, még mindig jönnek. Átfurakodom a Lánchídon Budára (egy pár fenyő gályát tépek én is emlékül), az Alagút s az Albrecht ut fel végig tömve-tömve emberekkel. Minden percben uj meg moraj hullámzik szájról-szájra. Burman . . . Krobatin . . . Darányi . . . éljen Szmrecsányi . . . Horning püspök . . . Czernin ... — látta ? Czernin volt . . . Amint a Várba felfelé törekszem. A megyei küldöttségek, mindegyik saját zászlójukkal, némelyik rudján csak egy fakult foszlány leng, tépetten lyukasan, török-kuruc harcok emlékei. Végre felérek a Vár tövébe. Jó helyre házasodtam. Egy szakasz huszár rajvonalt formálva szorít vissza mindenkit, kinek bemenő szándékai volnának. Nagyobb tréfa kedvéért a vitézkedő őrmester még a szuronyokat is feltüzette. Ki is fakad egy derék öreg magyar mögöttem : a Bácskából jövök egyenest ide és igy bánnak velünk. Hát hol a nép? igaz, bátyám, hol a nép ? egész nap ez forrongott bennem is. Megfordulok és otthagyom a zártkörű mulatságot. Kóborlók Pesten, a koronázásra jöttem fel és most legfeljebb a „Jobb mint otthon“ büffé vagy a „Tisza“ kávéház megnyitásáról tudnék beszámolni. Hatkor kiállok sok ezredmagammal az Andrássy útra, hogy legalább elmenetelekor láthassam a királyt azaz a kocsiját. A szitáló esőben megint várunk, várunk, egyszer csak mondják, hogy a király már rég elhajtatott a Lipót-körúton át. Most már aztán igazán gyerünk fel a vonatra. Megveszem a friss esti lapokat és olvasom a megható koronázási riportokat. „Egész idő alatt Budapest összes harangjai zugtakbugtak. . . . “ Zugtak-bugtak ? Én bizony a villanyosok meg a konflisok zugás-bugásánál egyebet — Bratianu legyek, ha nem igaz — nem hallottam. De : én is voltam a koronázáson. K, l