Századok – 1875
Cherven Flóris: A nováki bizottság jelentése 626
A Magyar Történelmi Társulat 1875. kirándulása. m. A nováki bizottság jelentése. A Történelmi Társulat ez évi kirándúlásakor, a Nyitrán tartott értekezletben, a Nyitra folyó felső völgyében lakó jelesebb családok levéltárainak átkutatására s tanulmányozására kijelöltettek : Szabó Károly, Bölöni Sándor, Rudnay Béla, Thallóczy Lajos és e soroknak írója, Novák, a Majthényi család ősi birtoka tűzetvén ki a bizottság működésének központjául. Rendeltetésünk helye mintegy 10 mértföldnyire fekszik a megye fővárosától, a Nyitra folyónak éjszak felé húzódó felső szép völgyében, melyet nyugatról a Kis-Fátrának egyik ága, keletről pedig az erdős barsi hegyek szegélyeznek. E völgy déli része széles s igen termékeny ; főpiacza N.-Tapolcsány. Benne az ipar is szépen kezdett fejlődni ; jobbra-balra számos gyár látható, éjszak felé Oszlány, Novák, Bajmócz, Privigye táján a völgynek termékenysége kissé apad, mindamellett szabályos időjárás s a lakosság szorgalmának következtében a mezei gazdászat itt is virágzó állapotban van. Éjszakról magas hegyek zárják el a völgyet határt képezve Nyitra, Túrócz-s Trencsén-megyék között. E völgy nem tartozik különben egészen Nyitra-megye területéhez ; egy darabja Bars-megyének oszlányi járását képezi, melyhez Nemes-Kosztolány is számíttatik. Nyitra-völgyétől kissé nyugatra a keskenyebb Rudnó -völgy fut vele párhuzamosan, melynek felső része a Divék nemzetségnek ősi birtokát képezte ; itt fekszik Divék-Újfalu és a Rudnay családnak birtoka. E két völgyet elválasztó alacsony hegy