Századok – 1917
Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Alkotmány - 80
80 TÖRTÉNETI IRODALOM. 80. számok jelzik az egyes czímek mellett a kutatónak az illető lap -és folyóirat tárgykörét, mert gyakori eset, hogy a czímből nem világlik ki tartalmuk. Az első korszak anyaga 20 magyar lap és folyóirat s 248 лет magyar, a másodiké 404 magyar és 220 nem magyar. A katalógusban azonban Kereszty nemcsak a Nemzeti Múzeum anyagát dolgozta fel, hanem felvette azon lapokat és folyóiratokat is, amelyek ott nincsenek meg, de másutt nyomukra jutott; ezek a jegyzékben csillaggal vannak jelölve. H. Németi Kálmán : Taxis-posta Magyarországon. Budapest, 1917. I. lap. A magyar őstörténet kérdéseinek páratlan lelkesedésü kutatója, Németi Kálmán, jelenleg a m. kir. posta vezérigazgatósága megbízásából a magyar posta történetével foglalkozik. Buzgó levéltári kutatásainak első gyümölcse ez a kis füzet, melyben az eddigi kutatások eredményeivel szemben kétségtelenül megállapította, hogy a magyar postaintézmény szervezésének dicsősége Taxis Mátyást illeti meg. Taxis Mátyás volt Magyarország első főpostamestere. Az általa 1527-ben szervezett posta két év múltán megszűnvén, 1540-ben újraszervezte a magyarországi postát, mely csak kezdetben volt hadiposta. Röviddel szervezése után megszűnt hadi jellege s Taxis Mátyás örökösei az 1616. évig bírták és fenntartották a dunántúli postavonalat Moson, Öttevény és Győr postaállomásokkal. Nem áll tehát meg Wenzelnek és követőinek az a feltevése, mintha Taxis postája kizárólag hadiposta lett volna s a magyar postaintézmény rendszeres szervezése Paár Péter érdeme lenne. Örömmel üdvözöljük szerzőt új irányú munkálkodása terén -s reméljük, hogy még sok érdekes tanulmánynyal fogja gyarapítani postatörténeti irodalmunkat. B. Folyóiratszemle, A Cél, 1916. November. Mezey Gyula : Az új lengyel királyság. Az új királyság proklamálásának jelentőségével foglalkozik. — Mezey Gyula : Naumann Frigyes eszméje és könyve. A »Mitteleuropa« cz. mű tartalmi ismertetésének folytatása. Deczember. Prohászka Ottokár : I. Ferencz József emlékezete. Meleghangú méltatása az elhúnyt király uralkodói bölcsességének és erényének. — Mezey Gyula Naumann munkájának utolsó fejezetét ismerteti. Alkotmány, 1916. 303. sz. Vargha Dámján : Szent Domonkos magyar legendájából. Ráskai Lea dömös-apáczának a Margitszigeten 1517. készült írásából azon részt közli, melyben leírja mint