Századok – 1954
Szemle - Ruzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története (Ism.: Hajnal István) 680
SZEMLE kezdetben ragyogó diazmaárú kiképzését tette lehetővé, idővel kivetkőzik exkluzív formáiból és »elközönségesedik«, tömegiparrá válik — mint az például a mi esetünkben a porcelánnal is történt. Vajon ki ad számot a történésznek, hogy mi történt a porcelánnal? Pedig az egész kerámia történet erre a problémára irányítja figyelmét, amióta a kínai porcelán Európában terjedni kezdett. Azóta állítólag az egész európai kerámiának csak egy célja lett volna : a porcelán, e »legtökéletesebb« agyagárú titkának megfejtése, vagy legalábbis az áru lehető hű utánzása. Mi a magunk részéről, laikus módon, mégis úgy látjuk, hogy az európai agyagipar széles menetben és sokoldalúan haladt előre. A porcelán titkát állítólag már a XVIi. sz. elején felfedezték, véletlenül rátalálva tiszta nyersanyagára, a kaolinba , de az európai kerámia nem nyugodott bele a maga tisztaságában ritkán előforduló ezen nyersanyagokhoz való kötöttségbe. Folytatódtak a XVI. századtól megindult sokoldalú kísérletek a kerámiai anyagok tökéletesítésére, eleinte a franciák, majd az angolok vezetésével. Egyik eredménye volt e munkának a XVIII. században a »keménycserép« technikai anyagának kialakítása, a finomárutól a tömegcikkekig használható minőségben ; csakhamar hatalmas füstölgő gyártelepek óriásipara keletkezett belőle. A valódi porcelánáru a XIX. sz. második feléig csak luxuscikk maradt. Minden agyagiparnak, a legközönségesebb fazekasságnak is többé-kevésbé szüksége van a kaolinnal közös leszármazású nyersanyagokra ; a porcelán meg még ma is nagy mértékben a természetben tisztán előforduló kaolinhoz van kötve, úgy, hogy Magyarország, ahol ily tiszta »porcelánföld« nem fordul elő, ma is kaolin-importra szorul, főként Csehországból. A XIX. században mégis végbement valami alapvető technikai fejlődés, ami ezt a kötöttséget nagymértékben lazította ; a porcelángyártás hirtelen kiszélesedett. Igen érdekelne bennünket, hogy mi volt ezen technikai fejlődésnek a lényege. Miként illeszthető bele ebbe az európai fejlődésbe a Zsolnay-gyár? Az a tény, hogy Zsolnay Vilmos találmányai elsősorban műipari célúak voltak, nem jelentheti azt, hogy nem kapcsolódott volna bele az általános fejlődésbe a kerámiai technika minden lényeges vonatkozásában. Kétségtelen, hogy nagy szakértelemmel s ügyesen ragadott meg egy adódó pillanatot, amikor gyárát megalapította. A művészi újítások egyébként, különösen a kerámiában, nem külsőséges eljárások ; a máz, a festés új technikája mindig bensőleg az áru alapanyagának technikájához van kötve. Zsolnay »porcelánfajánsza« nem csupán szépsége miatt vált európai hírűvé, hanem azért is, mert egy fokkal tovább vitte a technikát a porcelánhoz hasonló tökéletesség felé. Zsolnay egyéb találmányai, a »plutonit«, a »pyrogránit« pedig az építészeti kerámia tökéletesedése és közkeletűsége felé vitték a fejlődést. És általában, Zsolnay felkutatta és gyártási körébe vonta az összes számbavehető hazai nyersanyag-lelőhelyeket, durvább és finomabb áruk gyártására. Ambíciója nem volt egyoldalúan művészeti. Nem tudjuk, helyesen látjuk-e a dolgokat ; mi inkább csak kérdezni, s nem állítani akarunk. Úgy hisszük azonban, a gyár sikeres alapításának történeténél nem elégséges a szorosabb értelemben vett gazdasági viszonyokkal való magyarázat, hanem alapvetően fontos az időpont általános technikai felkészültségének megértése is. A szerző bizonyára igen jól érti ezt, de aránylag szűkszavúan szól róla. A termelőerők, azaz az eszközök és a szakmai hozzáértés, mindig alapvető tényezői a fejlődésnek. Az olvasót igen érdekli e tényezők szerepe, különösen egy gyár történeténél. A termelőerők bizonyos előzetes fejlődésfoka nélkül nem keletkezhetik kapitalista ipari termelés. Szerzőnk maga is hangsúlyozza, hogy a Zsolnay-gyár Pécs régi kézművességének talajából nőtt ki. Nem az üres tőke teremtette meg, hanem a helyi adottságok szerint sajátosan, a régi időktől fejlődött módszerekkel dolgozó kisiparosságot fogta össze a tőke, egz ideig nyilván még eléggé laza munkaszervezetbe. Mert feltűnő, hogy bár már 1868-tól gőzgép hajtotta a munkagépeket, mégpedig már 1873-ban — csak az anyagelőkészítő fázisokban — 6 különböző munkagépet, a foglalkoztatott munkások száma 1871-ben csak 16—18 és 1872-ben is csak 30—35 volt. Nyilvánvaló, hogy a gyártás egyes fázisát valamiként még a többé-kevésbé önállónak hagyott kisiparosokra bízta a gyár. De a továbbiakban is érdekelné az olvasót a gyártásfolyamat egyes részleteinek fejlődése. A fokozódó gépesítés nem csupán a tőke műve, hanem elsősorban ismét a technikai eljárások fejlődése készíti elő és teszi lehetővé a bizonytalan, kiszámíthatatlan processzusokat, amelyekhez állandó szakértő emberi készenlét kell, nem lehet gépesíteni. A munkásság tagozódása, önállósága vagy csupán önállótlan fizikai közreműködése a technikai részletek fejlődésével van összefüggésben. A technikai fejlődés részleteinek ismerete, mindig összefüggésbe hozva a hozzájuk tartozó emberi munkával : igazi, mélységes és érdekfeszítő társadalomtörténet. A termelőerők fejlődése a történetírás számára egyelőre még igen kevéssé megmagyarázható, mintegy mélyből felnyomuló geológiai alakulás, a termelési viszonyok