Századok – 1960
Tanulmányok - Széchenyi István. (Halálának 100. évfordulójára) 257
SZÉCHENYI ISTVÁN _ és a jómódú céhpolgárság — kiváltságos helyzetüket féltették a polgári egyenjogúság megvalósulásától s ezért ellene voltak a feudális viszonyok megváltoztatásának. A céhenkívüli polgárság nagy tömegei előtt azonban a termelés, a fogyasztás, a forgalom és a tőkeképződés feltételeinek a megjavítása szélesre tárta volna a jövő útját, s hogy a klasszikus nyugati példáktól eltérően mégsem ez az osztály lett nálunk az átalakulás hordozójává, az egyik sajátos vonása a kelet-európai, s benne a magyar társadalomfejlődésnek. A magyarországi polgárság — a parasztsághoz hasonlóan — gyengesége és politikai jogainak korlátozottsága következtében csak segítője lehetett annak az osztálynak, amely vállalhatta az átalakulás vezetését, mert nemcsak érdekelve volt az átalakulásban, de gazdasági ereje s főként politikai eszközei révén eredményesen munkálkodhatott is annak megvalósításán. S ez az osztály az árutermelésre fokozatosan áttérő birtokos középnemesség volt. A kelet-európai fejlődés sajátosságának megfelelően Magyarországon az árutermelés a mezőgazdaságban volt a legfejlettebb, a birtokos nemesek egy része a kedvező körülmények — háborús konjunktúra, birtokaik jó fekvése stb. — felhasználásával, Engels szavaival élve, valósággal „piacra termelő kereskedő", tőkés lett. Ez a réteg érezte a parasztság mellett a legjobban a válság súlyát, s azáltal is alkalmassá vált az átalakulásért induló harc vezetésére, hogy gondolkodásában a tőkés gazdálkodásra való áttérés igénye a nemzeti elnyomás, az Ausztriától való politikai és gazdasági függés megszüntetésének, vagy legalábbis lazításának igényével kapcsolódott össze. Jogos és szükséges igény volt ez, mert a tőkés fejlődés gátjait képező feudális intézmények felszámolása mellett a sajátos magyar viszonyok között az is feltétele volt a polgárosodásnak, hogy megnyíljék az út a nemzeti ipar kifejlesztése, a belső piac megteremtése és a mezőgazdaság és ipar termékeinek akadálytalan belső és külső értékesítése előtt is. Viszont ez a birtokos nemesség osztályhelyzeténél fogva csak ingadozásokkal, megtorpanásokkal, a félmegoldások és kompromisszum keresésével szolgálhatta a haladás ügyét. A polgárosuló nemesség érdekeit, a polgári reform ügyét az elszegényedő nemesség polgári pályára szorult fiaiból, értelmiségi foglalkozást űző polgári és plebejus fiatalokból kialakuló réteg képviselte a legkövetkezetesebben: ezek a polgári társadalmi rendtől a maguk számára munkalehetőségeket, nagyobb megbecsülést és érvényesülést vártak, s osztálykötöttségektől kevésbé korlátozva bátrabban agitálhattak mellette. Az átalakuláson a legtöbbet az arisztokrácia, a nagybirtokos osztály veszíthette: kiváltságos helyzetének megszűnése ezt az osztályt létében fenyegette, s gazdasági és politikai előjogainak elvesztéséért csak kevéssé kárpótolhatta volna az a tény, hogy a termelési és értékesítési lehetőségek kitágulása az árutermelő nagybirtok számára is hasznos lett volna. Széchenyi reformrendszere , a Hitel, a Világ és a Stádium Széchenyi programja a hazai gazdasági-társadalmi valóság talajában gyökerezett, kidolgozásához azonban nagy segítséget nyújtottak azok a tapasztalatok is, amelyeket Széchenyi számos külföldi utazása során a nyugati polgári és a közelkeleti elmaradott feudális államokban gyűjtött. Ez utóbbiak siralmas viszonyai figyelmeztetésül szolgáltak számára: ilyen sors vár hazájára is, ha nem lép a haladás útjára. A franciaországi és angliai tapasztalatok viszont hozzásegítettek ahhoz, hogy a válságból kivezető utat — sok kortársával ellentétben — a helyes irányban, a polgári intézmények meghonosításán keresztül