Századok – 1972
Történeti irodalom - A közalkalmazottak szakszervezete történetéhez (Ism. Teleki Éva) 482/II
482 TÖRTÉNETI IRODALOM A KÖZALKALMAZOTTAK SZAKSZERVEZETE TÖRTÉNETÉHEZ Tanulmányok és dokumentumok (Kiadja a Közalkalmazottak Szakszervezete, Budapest, 1970. 213.) E munka kezdeti lépés egy szakszervezet történetének feltárásához, feldolgozásához, s mint ilyen, része annak a törekvésnek, mely a 19 szakmai szakszervezet közel 100 éves történetére kíván fényt deríteni. Érdemes részleteiben vizsgálni a szervezett munkások, dolgozók egy-egy rétegének, csoportjának küzdelmeit és eredményeit: ezek szervesen épülnek be az ország s a munkásmozgalom történetébe. A most megjelent könyv azért is jelentős, mert míg az ipari munkásság szervezeteit illetően viszonylag gazdagabb ismeretekkel rendelkezünk, kevés figyelmet fordítottunk eddig a nem-munkás-szakszervezetek létrejöttének, kialakulásának, munkásságának sajátosságaira. A kötethez Jókai Lóránd, a szakszervezet főtitkára írt előszót, megjelölve a szakszervezet alapvető feladatait. A kiegyezéstől a felszabadulásig terjedő időszakról Gerelyes Ede ,,A közalkalmazotti szervezkedések történetéből (1869—1945)" címmel írt tanulmányt. Ebből kiderül, hogy ez időszakban alakultak ugyan szervezetei, egyesületei a közalkalmazotti gyűjtőnév alatt tömörülő, sokféle osztályból, rétegből kikerült s munkaterületükön is megosztott államapparátusi dolgozóknak, de valóságos érdekképviseletüket, egyik sem vállalta magára. A közalkalmazottak rétegződéséből következően éles érdekkülönbségek mutatkoztak soraikban. Ez egyik sajátosságnak tűnik az ipari munkások szervezkedéseivel szemben. Kétségtelen, hogy a szervezkedési igény a politikailag éretteken, a marxistákon kívül a nyomorúságos sorsban tengődök között tört fel nagyobb erővel. A Tisztviselők Országos Egylete 1874-ben készült felterjesztése a „nyomorral küzdő tisztviselők" érdekében intéz „szózatot" a Minisztertanácshoz, 1885-ben a „családostól koldussá lett" bijnokokért emel szót segélyegyletük a törvényhozó testület előtt; az első világháborúban rohamosan süllyedő (65%-kal csökkenő) életszínvonala szorítja a tisztviselői kart a szervezkedés hatékonyabb útjainak keresésére. A közalkalmazottaknak a háború következtében a munkásosztályéhoz hasoló nyomorba süllyedése, a munkásmozgalom forradalmi erjedése talaján kezdődik az állami szervek dolgozóinak szocialista szervezkedése. 1917 elején megjelenik a „Közalkalmazott" című lap, s körülötte, átvéve a magyar munkásmozgalomban az elnyomás következtében kialakult megoldást, szabadszervezetek jönnek létre, azzal a kifejezett céllal, hogy szakszervezetekké váljanak. 1918 januárjában a Szaktanács kötelékébe kerül a Közalkalmazottak Szakszervezete, kiépül hálózata a bizalmi rendszer alapján, s rövidesen a kormányzat elé terjeszti a közalkalmazottak követeléseit. Az eredményes szervezkedést a nem-munkás szakszervezetek is az osztályharcos munkásság eszközeivel érhették csak el. A következőkben a közalkalmazottak Tanácsköztársaság alatti tevékenységéről, feladataikról, a helyes és helytelen nézetek összecsapásáról, a dolgozók helytállásáról olvashatunk, egy olyan időszakban, amelyet az első magyar proletárdiktatúra útkeresése jellemzett a szocialista államszervezeti közigazgatás megteremtésére. Ha a szakszervezet feladatainak az oktató-nevelő munkára korlátozása nem is volt helyes, e szakszervezet esetében sajátosan fontos volt a tudatformálás, a politikai képzés, a marxistaleninista oktatás, a kulturális nevelés, a szakmai továbbtanulás. A közalkalmazottakra nehezedő Horthy-korszakbeli újbóli elnyomás szakszervezetük 25 éves szüneteltetését eredményezte. A kötet mindössze 7 dokumentumot tesz közzé ebből az időszakból, s ez hiányérzetet kelt. A források hiányát személyes visszaemlékezések pótolhatták volna, különösen az ipari szakszervezetekben tovább élő közalkalmazotti csoportok munkáját ismertetve.