Századok – 1980
Történeti irodalom - Lescsilovszkaja I. I.: Obscsesztvenno-politicseszkaja bor’ba v Horvatii 1848–1849 (Ism.: Niederhauser Emil) 866/V
866 TÖRTÉNETI IRODALOM I. I. LESCSILOVSZKAJA: OBSCSESZTVENNO-POLITICSESZKAJA BORBA V HORVÁTH 1848-1849. Moszkva, Nauka, 1977. 304 l. (A HORVÁTORSZÁGI TÁRSADALMI-POLITIKAI KÜZDELEM 1848-1848) Inna Ivanovna Lescsilovszkaja a 19. sz. első felében lezajló horvát politikai fejlődés szakértője, különösen az illirizmusról írt könyve, meg a horvát fejlődés egyéb korabeli problémáit tárgyaló munkái révén a hazai történészek körében is ismert. Legújabb munkájában most túllépett a polgári forradalom előkészítő szakaszának a kérdésein, és magát az átalakulást teszi vizsgálat tárgyává. Egy rövid, a gazdasági és társadalmi fejlődés fő vonásait és az illirizmust felvázoló fejezet után három nagy fejezetben tárgyalja a horvát 48-at, az első közülük az eszmei-politikai áramlatok elemzése, a másik kettő pedig az eseménytörténet, a forradalom fellendülő szakaszában 1848 szeptemberéig, illetve hanyatló szakaszában a Magyarország elleni háborútól kezdve. Minthogy az eseménytörténet nemcsak legfontosabb vonásaiban, hanem már majdnem a részleteket illetően is eléggé ismeretes, nincs értelme, hogy ezt újra elmondjuk. Inkább néhány egyéb kérdésre térnénk ki. Az első a forrásbázis kérdése. I I. Lescsilovszkaja fölényesen ismeri a kiadott forrásanyagot, beleértve pl. Ponsonby jelentéseit, vagy Thim József Fontes-beli köteteit az 1848-as magyarországi szerb mozgalmakról. Horvát levéltári anyagot is tud hasznosítani. Sokat merít a korabeli orosz diplomaták jelentéseiből, az orosz külügyi levéltárból. Ugyancsak jól ismeri és használja a kérdés eddigi szakirodalmát. A magyar szakirodalomból azonban csak az idegen nyelven megjelent régebbi irodalmat idézi. És minthogy nem számíthatunk arra, hogy a világ történészei megtanulnak magyarul (kivételek persze vannak), hogy a magyar szakirodalom legújabb eredményeit is hasznosíthassák, alighanem nekünk kell többet kiadnunk idegen nyelven. Az 1848-as horvát irányzatokról szóló fejezet nagyon reálisan mutatja meg azt, hogy a radikális baloldal csak néhány embert jelentett, a politikai vezetőréteg konzervatív vagy liberális volt. Természetesen a szerző ezt a liberális részt tárgyalja részletesen, de talán túl részletesen is, ezért a későbbi fejezetekben tárgyalt eseménytörténet jó néhány elemét már ide előre kellett hoznia. Ezt talán jobb lett volna azzal együtt tárgyalni, s ebben a fejezetben csak röviden bemutatni a három irányzatot. I. I. Lescsilovszkaja a horvát eseményeket mindig szélesebb aspektusban nézi, a Habsburgbirodalom egészére is figyelemmel van, különösen a horvátok szerb kapcsolataira. Ha a forradalom felfelé menő szakaszában a horvátországi események állnak az előtérben, 1848 szeptemberétől kezdve már inkább a Horvátországon kívül lezajlók, illetve ezek horvát visszhangja. Itt mutat rá igen határozottan, milyen tragikus tévedés volt az udvar támogatása a magyar forradalommal szemben, bőven idézi a Slavenski Jug cikkeit, amelyekben ez a felismerés az oktrojált alkotmány utáni időszakában már utat tör magának, de ugyanakkor arra is utal, hogy a laphoz intézett olvasói levelekben még mindig a magyarellenesség az uralkodó. Az értékeléseket tekintve, ahogy az iménti utalásból is kitűnik, Lescsilovszkaja ugyanúgy elítéli Jelasié Habsburg-hű politikáját, általában ugyanúgy értékeli a horvát-magyar viszonyt, ahogy az marxista történettudományunkban szokásos. 1848 őszével kapcsolatban erősen hangsúlyozza, hogy a magyar kormány minden engedményre hajlandó volt, vagyis nem a magyar félen múlott, hogy nem sikerült valamiféle békés megegyezésre jutni. Ezzel szemben a magyar kormány merevségét emlegeti a nemzetiségi kérdésben az év tavaszán és nyarán, és kísérleteit a Habsburgokkal való jó viszony fenntartására. Ebben is igaza van, a magyar forradalom nemzetiségi politikáját mi is mindig kritikusan szoktuk megítélni. Bizonyos aránytévesztést azért mégis elkövet itt a szerző, ti. mindig általában szól a magyar nemzetiségi politikáról, a nemzeti elnyomásról, és nem veszi figyelembe, hogy Horvátország vonatkozásában ez a politika mégis sokkal kisebb lehetőségekkel rendelkezett, mint bármelyik egyéb magyarországi nemzetiség vonatkozásában, a horvát rendi különállás miatt. Nem mintha Lescsilovszkaja erről nem írna, hiszen maga is kiemeli, hogy a horvát követek is részt vettek a rendi országgyűléseken stb. - a kontextusban azonban ez mégis elsikkad, és így a magyar elnyomás a horvátokkal szemben, a magyar nyelvi igények a horvát nyelv rovására sokkal jelentősebbnek tűnnek, mint a valóságban voltak. Ezek azonban már csak árnyalatok, amelyekben eltér a nálunk általánosan elfogadott marxista állásponttól. Az eseménytörténeti tárgyalás során a szerző nemegyszer megemlíti, hogy a horvát liberálisok számára a nemzeti mozzanat sokkal fontosabb volt a társadalminál, ebben persze teljesen igaza van, ez e korban más nemzeteknél is előfordult. A lényeges társadalmi mozzanat vonatkozásában említi a parasztmozgalmakat, meg a határőrvidéki katonaság problémáit, annyira, amennyire ezek a problémák az események sorában és a kortársak érzékelésében felvetődtek. A befejezésben viszont éppen a