Századok – 1985
Történeti irodalom - Dudzinszkaja E. A.: Szlavjanofilü v obcsesztvennoj bor’b (Ism.: Niederhauser Emil) V/VI 1378
1378 TÖRTÉNETI IRODALOM helyzetet fenntartó-stabilizáló tényező volt a kiegyezés is, amely nélkül az — adott szerkezetében — nehezen lett volna megőrizhető. A tanulmányok sorát Szabad György 1951—1983 közötti szakirodalmi munkásságának bibliográfiája zárja. A kötet tanulmányai tematikájukban, metodikájukban és műfaji sajátosságaikban sokrétűek, változatosak — a szerzők szemlélete sem tekinthető uniformizáltnak. És bár az írások színvonala nem egyenletes, egészében méltóképpen reprezentálják egy gazdag történetírói és tanári munkásság kisugárzását, érdemben járulva hozzá a magyar polgári átalakulás történeti problémáinak tisztázásához. Mazsu János E. A. DUDZINSZKAJA SZLAVJANOFILÜ V OBSCSESZTVENNOJ BOR'BE Moszkva, 1983, Müszl, 272 o. A SZLAVOFILOK A TÁRSADALMI HARCBAN A múlt század derekának egyik orosz politikai irányzata, a szlavofil már több mint egy évszázada hol erősödő, hol elcsituló viták tárgya, nemcsak a történészek körében. Jevgenyija Alekszandrovna Dudzinszkaja évtizedek óta ennek a témának a kutatója, számos résztanulmány után most egyfajta összefoglalással állt elő. Szögezzük le rögtön bevezetésként, igen kitűnő munkával. Kitűnővel véleményünk szerint elsőrendűen abból a szempontból, hogy reális képet tud adni erről a nemesi földesúri csoportról, amely a polgári átalakulást, azon belül is elsőrendűen a jobbágyfelszabadítást kívánta, s ezért sokat tett is, legalábbis azok, akiknek erre hivatalos megbízatásuknál fogva módjuk volt. Dudzinszkaja könyvének legjelentősebb részei a bevezetés és az első két fejezet. Itt ugyanis először áttekinti a kérdés eddigi irodalmát, vagyis a szlavofilok értékelését. Ortodox misztika, pánszlávizmus, Nyugat-ellenesség, a Nagy Péter előtti rend visszakívánása — nagyjából ezek voltak a fő jellemvonások, amelyeket a kortársaktól kezdve a későbbi, a problematikában nem elmélyülő szakirodalomig az ellenfelek hangoztattak. Plehanov az 1910-es évek elején összemosta álláspontjukat az ún. „hivatalos népiességgel", tehát egyértelműen reakciósnak, feudális-konzervatívnak tekintette az egész csoportot. Ez az értékelés mondhatni azóta is az uralkodó maradt, bár mindig újból és újból ellenvélemények jelentkeztek a szovjet történetíráson belül is. A harmincas évek végén N. Sz. Gyerzsavin nacionalista tendenciájú burzsoá csoportnak tekintette, N.M. Mecserjakov kitartott a teljes elítélés mellett. Mintegy egy évtizeddel később A. G. Gyementyev továbbra is Plehanov nézőpontját hangoztatta, V. M. Stejn viszont haladó jelenségként értékelte a szlavofilok tevékenységét. Az 1970-es években beszélhetünk Dudzinszkaja szerint végre áttörésről, elsőrendűen a szlavofilok irodalmi és nemzeti nézeteinek pozitív értékeléséről. Hozzátehetjük azt is, hogy Dudzinszkaja maga, Sz. Sz. Dmitrijev nyomán a pozitívabb értékelés híve volt korábbi munkáiban is. Dudzinszkaja egy fejezetet szán a szlavofilok ideológiájának a felvázolására, anélkül természetesen, hogy a személyes nézetekre, eltérő álláspontokra ki tudna térni. Kiemeli idealista világnézetüket, a német filozófia hatását, ezen belül Fichte nemzeti álláspontjáét a „Beszédek a német nemzethez" korából. A szlavofilok nemcsak idealisták, hanem erősen vallásosak is voltak, viszont nem követték vakon a hivatalos egyházi felfogást, a másvallásúakkal szemben toleránsak voltak (kivéve a katolikusokat). Nem érdektelen, hogy a jobbágyfelszabadítás mellett érvelve sohasem hozakodtak elő vallási megfontolásokkal. Ami éppen az utóbbi években különösen felhívta rájuk a figyelmet, az nemzeti álláspontjuk. Még a tudományban is a nemzeti jelleget sürgették, ezért is voltak vitáik az ún. nyugatosokkal. Szó sem lehet róla, hogy a Nyugatot, mint rothadót, egyértelműen elutasították volna, csak merev utánzását ellenezték, egyébként vívmányainak alkalmazását igenis fontosnak tartották. Számos kérdésben a forradalmi