Századok – 2005
BESZÁMOLÓ - Globalizáció és fragmentáció között. Beszámoló a Történész Világkongresszusról (Tomka Béla) 1558
BESZÁMOLÓ 1560 téma fenntartsa kapcsolatát a humán tudományokkal, mert csak ebben az esetben lehet képes a történetírás és a történeti diskurzus befolyásolására. A kongresszus talán legnagyobb érdeklődést kiváltó szekcióját Történelem és utópia címmel rendezték. Az előadók az e két fogalom közötti logikai ellentmondásra építették referátumaikat: a történelem a múltban megtörténteket jelenti, a történészek pedig a jelent meghatározó múlt eseményeinek, valamint ezek okainak rekonstrukciójára törekszenek. Az utópia ellenben egy a valóságostól, a megtapasztalttól eltérő, elképzelt világ megteremtése. A vitát vezető Jörn Rosen szerint ugyanakkor a történelem és az utópia közötti kapcsolat is nyilvánvaló és elemzésre érdemes: mindkettő a változással foglalkozik, mindkettő a várakozásokhoz kapcsolódik, s főként mindkettő betölt egyfajta orientációs funkciót a társadalomban, még ha ezt eltérő módon is teszik. 1989 után sokan képviselték azt a meggyőződést, hogy az utópikus gondolkodásnak nincs jövője. A szekció több előadása ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy manapság egy újfajta utópikus gondolkodás lehetősége, esetleg szükségszerűsége alakult ki, mely hat(hat) a történetírásra is. Inge Münz-Koenen ezt az új elektronikus médiában találta meg, melynek virtuális valósága jelenti az új utópiát. Mások számára az utópia ennél sokkal inkább kötődik a valósághoz, mivel annak alternatíváját kínálja. Az előadók sokrétűen bemutatták az utópiák és a történelem kapcsolatát: az utópiák egyfelől jelenthetik a múlt és a jelen kritikáját, de kínálhatják, vagy inkább ígérhetik a dicső múlt ismételt eljövetelét is. Kevéssé sikerült azonban bizonyítaniuk az utópiák funkcióját és jelentőségét a történetírás és a történeti gondolkodás számára. Hayden White szerint a történetírás által bemutatott történelem „olyan rémálommá vált, melyből nem tudunk felébredni," sőt, korunk is egyfajta negatív utópia, „a globalizálódó kapitalizmus destruktív valósága". Ennek már egyszerű túlélése is utópikus remény, s az ezektől való menekülés egyetlen módja az utópia. Jörn Rosen konklúziója már kevésbé volt radikális és újszerű, ugyanakkor meggyőzőbben hangzott: szerinte a történelem a tapasztalatok tárháza, melyekre szükségünk van ahhoz, hogy kitaláljunk a jelenkor embertelen körülményei közül. Az antihumánus világ megváltoztatása egyben igényli a humánum vízióit, az utópiákat is. Történelem és utópia mindenekelőtt ezen a módon kapcsolódik egymáshoz. A Bellum justum: igazságos háborúk, igazságtalan békék ? címet viselő szekció napi aktualitása minden résztvevő számára nyilvánvaló volt. Az előadók leginkább esettanulmányokon keresztül mutatták be, hogy a háborúk szörnyűségei végigkísérték az emberi történelmet, de — mint Charles Maier megállapította — a háborúk brutalitásában fontos történeti eltéréseket is láthatunk. Emellett már régóta viták tárgyát képezi az, hogy létezik-e legitim háború, s ha igen, milyen feltételek mellett, valamint milyen mértékű és jellegű erőszak engedhető meg a háborúkban. Alfredo Canavero amellett érvelt, hogy a háborúk „civilizálása" terén a kereszténység összességében igen nagy érdemeket szerzett. Keresztény gondolkodók már a középkorban vitáztak a háborúk okozta erkölcsi problémákról. Ekkor elsősorban a háborúk okozta szenvedés minimalizálása volt az egyház célja, s az egyház elismerte, hogy bizonyos háborúk igazságosak lehetnek. Míg a