Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1839-04-18 / 31. szám

A’ j©gs®es*a szabadság« (Vege.) Az uralkodók’ minden botlásainál ’s hibáinál sokkal veszé­­lyesb a’ jogszerű szabadságra nézve a’ status’ javának eszméjé­­veli visszaélés, vagy a’ privát­ szabadságnak azon megsértése, melly a’ nép’ jólléte’, a’ statusczél’ nevében űzetik. — E’ vissza­élés azon egyszerű tételre vitethetik vissza, hogy a’ „status’ ja­va“ vagy a’ „nép’ jólléte“, vagyis ,,a’ közügy’ haszna“ és „a” közjó“ a’legfőbb törvény, mellynek minden birtok, minden jog, minden privát­ szabadság, bármint legyenek is kor és szokás által megszentesitve, ünnepélyes ígéretek 's biztosítmányok által bár­mint megerősítve, oklevelek által minden kétségen felül helyez­ve— okvetlenül engedni tartoznak. E’ tan egyike a’ gondolható legveszélyesbeknek, részint fe­lette aggasztó, minden szabadságot ’s minden jogot megsemmisí­tő közvetlen következményei miatt, részint ’s leginkább azért, mert e’ tévelygés könnyen összefér azoknak legnagyobb személyes becsületességével ’s erkölcstisztaságával, kik azt alkalmaztat­ják. — Ha korábbi időkben valamelly uralkodó erőszakkal sértett meg valamelly jogot, háborított valamelly birtokot, vagy törvény­telenül ragadott magához egy jól szerzett vagyont: ez szintolly jogtalanság és rablás volt, mint minden más, melly ellen a rab­ló’ lélekismeretére appelláltatott, kit az egész erkölcsös világ utált, mint a’ béke’ és jog’ erőszakos háboritóját, ’s kiben, ha­bár semmi földi biró által el nem ítéltethetett vagy bű­ntetteth­etett is, jó szándékot, személyes őszinteséget, vagy vétektől­ ment hi­bát föltenni lehetetlen volt annyiban, a­ mennyiben amaz isteni parancsot, melly minden más’ vagyonát szentnek tartatni rendeli, ő is tartozott tudni. Máskép­pön egészen, mióta ama’ fen érintett hamis fogalom a’statusról és statusczélról Európában uralkodóvá vált. Személyek, kik önmagokat is meg fognák vetni, ha a legcsekélyebb berkö­­tést a’ másik fél’ sérelmével megszegnék, vagy embertársokat a’ kereskedésben csak egy fillérig is megcsalnak, vagy a legkisebb tárgyat, bármilly hasznos legyen nekik, lopás vagy nyilványos erőszak által elidegenítnék — megváltoztatják természetüket és a’ lélekismeretnek minden intéseit megvetik, mihelyt az forog fen, hogy a’ „status’“ nevében ’s a’ „közjóért“ néhány tollrántással egész néposztályok’ ezer éves jogai s vitatom sajátja megsem­­misíttessenek. 246 245 kívánatos legyen. 3) A' kármentesítés’ terhében az egész nem­zet­ összesége részesül. Ha összehasonlítjuk legújabb törvénye­inkkel, két fő különbséget veszünk észre: 1) A’mi törvényeink­ben a’ kármentesítés nem vezérelv. 2) A’ megválthatás’ szabad­sága ki van ugyan mondva, de annak lehetővé vagy kívánatossá tételére részletes rendelkezés nincs. És ezen két különbség az véleményem szerint, mellynek megszüntetése lesz jövendőben a' feladat — mellyel nagy mértékben fog könnyíteni azon reánk néz­ve kedvező körülmény, hogy nálunk a' földesur és jobbágy közti viszonyok sokkal inkább mint máshol határozottak, egyformák és egyszerűek. Azonban azt mondhatná valaki: „ez mind igaz de a’ jobbágynak pénze nincs, mellyel magát megválthatná; orszá­gos pénztárunk nincs ollyan, melly segedelmet nyújthatna.“ Az tehát a’ kérdés: ezen ellenvetések ollyanok e, mellyek a'teen­dők’ útját tökéletesen elzárják? A’ mi az elsőt illeti, ez részint tettleg meg­ van több esetben czáfolva, mert megváltások több he­lyeken valóban történtek és történnek , részint megczáfoltatik az­által, ha meggondoljuk, hogy valamint egy részről igen gyak­ran csak a’jobbágytól függ, hogy több pénze legyen, és a’ tör­vényhozástól, hogy abból, a’ mije van, többje maradjon, úgy más részről hatalmasabb ingert feszítettebb szorgalomra a’ meg­váltásnál fel nem találhatni. Ehhez járul még, hogy a’ megváltás­beli módok’ czélirányos rendezése által igen nagyon lehet azt könnyíteni, így például a’ földesurak’ részletes és lépcsőnkinti kármentesítése összekötve a’ jobbágyi tartozásoknak ugyanazon arányban lépcsőnkinti megszűnésével, és igy különbözőleg a’ würtembergi rendszertől, hol ezek egyszerre történnek, nem csak mód nélkül könnyítené a’ megváltást; mert igy évről évre kisebb teher maradván a' jobbágyon , a’ fenmaradottak’ viselésére mind­inkább és inkább képessé tétetnék, hanem egyszersmind ezáltal kerültetnének el a’ honi földművelés’’ és ipar’ igen tetemes részét fenyegető ama’ zavarodások, mellyek egy megszokott rendszer­nek rögtöni fölcserélését más szokatlannal múlhatatlanul kísérik. A’ mi a’ másik ellenvetést illeti, annak jelenben igazságát elis­merem , de hiszem és vallom, hogy egy 10 millió emberből­­álló nemzetnek módjában van szükséges erővel bíró országos pénztárt alkotni. „Mikép és miilyen erejűt ?“ ez tehát a’ kérdés. Ezek­be kimeritőleg bocsátkozni túl terjed ezen levél’ határain; ma­radjunk tehát a’ felületen. De még igy is szükséges kegyedhez egy kérdést intéznem: „Egyet ért e kegyed velem, ha azt mon­dom, hogy a’ magyar nemességnek az eddig egészen a’ job­bágyság által viselt és mindinkább növekedő megyei házi­pénz­tár’ terheiben igazság szerint részesülni kellene?“*) 11a más­kép vélekedik kegyed, úgy kérem, győzzön meg engem az el­lenkezőről ; ha pedig egy értelemben vagyunk, úgy ezen további kérdés támad: „Nem lehetne e majdan az ekkép megkönnyített jobbágyság’ illetőleg megszaporodott pénzbeli erejét arra használ­ni, hogy abból — a’ mennyiben azt önerejével ő egyszerre nem tehetné — egy bizonyos idő alatt országos kármentesítési pénztár alapíttassék, ’s a’ földesúr a’ lépcsőnkint megszűnő tartozásokért ugyanazon arányban ebből kármentesíttessék ?“ Kérem kegyedet, gondolkozzék ezen kérdés felett, én gondolkoztam ’s nem késem reá igennel felelni. Nálunk, hol hivatalos adatok hi­ányzanak vagy csak tökéletetlenül tudatnak, megközelítőleg is bajos a’ jobbágyi tartozások’ összes mennyiségéhez hozzávetni. A’ megyei házi­pénztárak’ terheinek összeségét inkább meg lehetne ismerni, ha az e’ tárgyban meglévő hivatalos adatokat használni lehetne. E­­zekről öt évvel ezelőtt következőt hallottam: Minden megyei házi­pénztárak akkor összesen tettek körülbelül 3 millió pro­ftot, bele­értvén Horvát- és Tótországot, de kizárván a’ XVI szepesi várost, szabad kerületeket, királyi városokat és tengermelléket. Azon summából, kerek számokban esett: Tisztviselőkre................................. Szolgákra ........ Deperditákra...................................... Tisztviselők’ hivatalos útjaira . . Elegy kiadásokra ...... Napi­ bérekre ................................. Adózók’ előrefizetéseinek betudására Szolgák ruházatára, fegyvereire . Utakra, hidakra........................... Fogházakra...................................... Köz­épületekre ’s azok’ fentartására Történetes károk’ pótlására . . . írószerekre ....................................... De nem szedhető adókra .... Tőkék’ lefaragására...................... Árvákra és özvegyekre . . . . Kamatokra...................................... 570,000 fr.e. p. Összesen 2,985,500 fr. e. p. Ezen summákat, mellyek azóta bizonyosan szaporodtak, csak azért tettem ide, hogy meglátszassék, miképen, ha a’ nemesség viselné a’ házi-pénztár’ egy részét, tetemes megváltási czélokra fordítható pénzmennyiség fogna fenmaradni. — Meglehet, hogy e’ tárgybeli véleményeim merő csalódások és ábrándozások. Le­gyen bár— de a’ tárgy maga roppant fontosságú, és bizonyo­san eg­y sincs, melly minden gondolkozó hazafi’ figyelmét nagyobb mértékben érdemlené meg — czélom nem volt egyéb, mint azt ébreszteni. — u. — 55 ?­ 55 382,00055 55 317,00055 55 160,000 128,00055 55 127,000 125,00055 116,00055 105,00055 55 67,0001­51,00055 55 19,0005? 13,0005? 55 10,0005? 3,50055 55 #) Tökéletesen egyet értek , ’s reménytem, velünk egy véleményen leend hazánk’ előmenetelét kívánó minden magyar. A’ ssserk.

Next