Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-04-25 / 33. szám
s Politicai szónoklat* Baja, martius’ tökén 1839. Magyar ékesszólási tanulmányunk’ rendes műveltetésére maiglan csekélyebb figyelem fordíttatván, mint e’ közhasznú, polgárikig szükséges tudományi ágazatra nézve kívánatos lenne, önmozdulatunk is az angol ’s franczia jeles és hatalmas szónokok’ dicsőítve magasztalt hite által sem buzdíttatván föl korszerűleg, ritka tüneménykint csudáltatnak honfiaink között azon férjaiiak, kiket jeles szónoklati tehetséggel — természeti ajándékon kívül — tüntetett ki közülünk a’ szerencse. Annál kedveltebb olvasmány lévén az illy szónoklati ritkaság, buzgón óhajtám jeleseink’ egyikének , mélt. Almási Rudics József urnak , helytartósági tanácsnoknak ’s Bács-Bodrogh megye’ szeretve tisztelt főispányi helytartójának , múlt évi tisztújítási ünnepünk’ alkalmával mondott, tartalmára nyomos és fontos, irányára üdvös, szerkezetére jeles, előadására nézve ékes beszédét, minthogy ez a’ régi szokás’ elmellettével sajtó alá nem került, itt e’ nyilványos lapokban közönségesíteni, ’s ha kedves e’ közlemény Századunk tiszt. olvasói előtt, ez legszebb jutalmam. — A’ most dicsért beszéd igy hangzik: Tekintetes Karok és Rendek! A’ mit a’ tek. Rendek folyvástt édes remény’ és szakadatlan óhajtás’ érzelmi közt olly buzgón kívántak, ime az elérkezett, szárnyain a’ mindig tűnő és újra születő időnek; elérkezett tudnillik azon forrón óhajtott nap, mellyben ezen anyamegyének telt. Karai ’s Rendei biróválasztási jogukat, melly, mint irigylendő szent ősiség, nyolcz század’ lefolyta alatt annyi viszontagságok’ közepette tagadhatlan tulajdona volt a’ magyar nemesnek, majdmajd ismét gyakorlata fogják. Eme’ szent jogot kellő méltánylással becsülve, valamint szinte dicső őseink’ tiszteletreméltó nyomdokit követve, valóban nemzeti ünnep mindnyájunknál, mint királyt, hazát ’is alkotmányt egyiránt szerető igaz magyaroknál, e’ jelen nap; mert e’ tisztujitás’ alkalmaival az áldott béke’ üdvös malaszti között élveznünk lehet legszebb gyümölcsében egy olly törvényes szabadságunkat, mellynek leírásáért eldödeink ezen nemes megye’ rónáin is nem kevesbet fizettek drága véreiknél, és mellynek hű megőrzésében valamint mi mindenkor dicsőségünket leljük, úgy annak épen fentartásáért a’ közösen szeretett mostani uralkodó Felséges Háznak fényes érdemeit méltán magasztaljuk. Oly magas és annyi sok következések’ magvát magában viselő eljárásunk méltán a’ legérettebb megfontolásra idegzi lelkeinket; méltán támasztja ezen általányos részvétet, mellyet itt a’ tek. megyei Rendeknek illy nagy számmal s fénnyel történt megjelenésében valamint forró köszönettel megismerek, úgy fogyatkozatlan örömmel szemlélek. Kiket válasszunk tehát? kiket koszorúzzunk újra fel a’ közbizodalom’dicső babérjával? milly vezérelv adjon irányt e’ fontos lépésünknek, mellytől e’ szeretett anyamegyének három évi, sőt, mivel a’ jelenkor ülteti a’ jövendőség számára a jóllét’ zsenge csiráit, számos éveki boldogsága szülemlendik: — ezek azok, mik jelenleg lelkeinket foglalják el. Szemügyre véve az emberi életet, van abban, tek. Rendek, egy pár drága kincs, szépségre szebb az égen ragyogó csillagnál, értékre drágább arany- ’s gyémántnál, melly kedvessé teszi urát Isten ’s ember előtt, sőt még a’ síron túl is emlékeivel dicsőíti őt; a' hálás késő maradékot pedig újabb tettre lelkesíti.__ És ezen egy pár drága kincs a' tudomány- ’s erényben áll, mi kettő ha valaki által folyvást hatáskörében az emberiség’ javára gyakoroltaték, az „érdem44 nevet viseli. Hogy mostani eljárásunkban fő vezérelvünk az érdem legyen, arra maga int a józan okosság. — Hiszen tudomány és erény dicsőíti a’ különben előre gyönge, mozgásra lassú és művészetre tömör emberi állatot; tudomány és erény emel embert ember fölé, halandót halandóság fölé ; e’ kettő szentesíti előhaladásunkat, betölti fénnyel és a’ siker’ ízletes gyümölcsivel éltünket; ’s midőn előlünk minden elvész , mit az ég roppant födéllel kékje alá takar , még akkor is a’ tudomány’ is erény’ őrök emlékei a’ dicsőség’ templomában fényözönben ragyognak. Másik vezérelvet a’ polgári köztársaság’ rétegének józan fogalma állít élénkbe.— Tekintetes Rendek! szeretem én hasonlóm a’ köztársaságot tenger’ hulláimban úszó hajóhoz. — Néha ezen tengeren vastag éj táboroz; néha összedördülnek fölötte az ég’ sarkai; néha zúgó hullámai majd égbe vegyülni, majd feneketlen örvénybe merülni látszanak.— Illy esetben a’hajó , ha azt tapasztalatlan igazgatók ’s gyönge segédkezek vezérlik, könnyen törést szenved rejtező sziklákon, honnan nincs többé menekvés, könnyen fönakad előre nem látható zátonyon, honnan nincs, vagy legalább bajos az előmozdulás. — Innen tehát ki az, ki nem kívánna a’ polgári társaságban olly tisztviselőket, kik az igazgatás’ tudományában mindenkép jártasok , a’ gyakorlatban pedig tapasztaltak ? Ezen két vezérelvet szemünk előtt tartva, hogy e’ tisztújítási, elünkbe nyíló pályán óhajtott czélt érhessünk , a’ közjó érdekére nézve egyesülnünk szükséges. Ezt kívánja a nemes megyének boldogsága, ezt javasolja a’ mindennapi tapasztalás, honnan a’ meghasonlásnak káros következéseit mindenki okultan tudhatja. És azért, ha valaha éltem’ eddig lefolyt napjaiban keblemet a’ közjó’ szent ügye forró óhajtásra gyulasztotta, ha valaha emez óhajtásom’ szent sugallatából szeretett megyémnek királyhoz ’s alkotmányhoz egyformán hű, hozzám mindenkor szíves Rendéit a közboldogság’ magas nevével egyeségre fölhívtam, úgy bizonyára ma ez alkalommal fölhívom, sőt legforróbban kérem, hogy az egyetértés’ angyala testvérileg kapcsolja össze szíveinket. Egyesüljünk pedig az általam előadott vezérelvekhez képest főkép azon szándékban, hogy e tisztújítás útján általunk alkotmányszerűleg betöltendő hivatalok olly férfiak kezeibe nyugtassanak, kik polgári társaságunk’ hajóját a körülmények zivataros viszálya között is biztos révbe vezérleni bírják; kik királyért, hazáért vonzó szeretetünkről nyilván ismeretesek ; kik ősi alkotmányunkat, mint nemzeti szent palládiumot, ha magyarhoz illő elszánással védeni készek mindenkor; kiket tudomány, ereny ’s tapasztalás, főkép pedig amaz isteni adomány, tudnillik a mindennél drágább becsület, díszesítenek; elvégre kik az ereny’ szeretetétől ösztönöztetve, saját érdekeiket a' köz ügyeivel szem