Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-03-28 / 25. szám
95. szám. Második esztendei folyamat 1839. Martins’ i stít nyertetek a’ lázadással? CQ u’avez yous gagné á la revolution?) E’ czím alatt a’ Gazette de France egy nevezetes czikkhelyt közöl, melly Francziaország’ állapotjára igen komor világot vet. Először is azon részok számláltatnak föl benne, miket a’ júliusi revolutio az országra hozott. A’ statusköltségek egy harmadrészszel szaporodtak, ’s azon tizenegyszáz millióért, mellyek évenkint a’ fiscus’ szekrényibe folynak, belül nincs béke, kívül a’ dolgok’ állapotja méltóság nélküli, kétes és habozó, a’ restauratio’ szabadságai megcsonkítvák a’ septemberi törvények által. Az ország’ terheinek szaporodása mellett a’ revolutio mind elnyelte a’ rendkívüli segélyforrásokat. Elpazaroltattak az status vagyonok, az erdők, a’ restauratio által felhalmozott megtakarított pénzek. Az adók olly magasra emeltettek, hogy már fölebb vitetniük nem lehet. Háború’ esetében tehát az adók által nem födöztethetnének a’ költségek, hanem kölcsönözéshez kellene folyamodni. Igy de akkor a’ hitel csökkenni fogna, ’s a’ kölcsönök csupán nem kedvező , az országra nézve ártalmas föltételek alatt jöhetnének létre. — „Ha tehát — folytatja a’ Gazette — Francziaország épen semmit sem nyert a’ liberalismus’ diadalmával, kérdjük, van talán mégis legalább egy párt, valamelly ember, ki a’ revolutióból hasznot húzott? Kezdjük felülről, a’ fejedelemtől, kit a’trónra ültettek. Talán ez a’ revolutio’ haszonvevője (beneficiant) ? Tudjuk, minő volt élete 1830 előtt, ’s mivé lett ma. Nyugalma szétválva, politicai rendszere kárhoztatva, javai, élete veszéllyel fenyegetve — ez sorsa 9 év óta azon férfinak, kit 1830 augustus’ ike királyi czímmel ruházott fel. A’ revolutio uzsorával adja el rettenetes kegyét. Szomorú és szörnyű olvasni ama’ jegyzékét a’ jótéteményeknek, melly zenebonával, álmatlan éjekkel kezdődik, és gyilkolási merényekkel végződik. Félhetette a’ revolutio előtt ama’ fejedelem illyesmitől a’ pártok’ részéről ? Tegyük e’ helyzethez a’ ministeri crisiseket, a’ kamara’ fenhéjazásit, melly valósággal kormányozni akar, ’s neki (a fejedelemnek) csak a’ hatalomnak amaz udvariságát, az úgynevezett „uralkodást” engedni; személyes munkássága száz hírlapban, beszédben és röpiratban megtámadva, hatalma és személye a partoknak czivódás’ tárgyául szolgálván — minőletel! Ha már most ama’ boldog, bonillán időkre emlékeznek, mellyeket a’ neuillyi hűs parkárnyék alatt éltek le! Mint királyi vérből származott herczeg, tömérdek vagyon’ birtokosa, számos családtól környezve, szoros barátságban egyesülve a’ ház’ idősb ágával, melly már annak elsőszülött fia ’s a’ trónörökös’ nővére közötti összeköttetésről is gondolkozik; ama’ minden reményektől körülvett nyugalomban a’ boldogságot a’ legnagyobb mértékben élvező ama herczeg, a legszebb jövendőt látó maga előtt. Hasonlítsa össze valaki ezen akkori és mostani; azután merje még mondani, hogy az Orléans család’ feje a’ júliusi revolutio’ boldogítottja. — Most vizsgáljuk tovább. Talán olly embereknek, kik valamit nyertek a revolutio által, ama’ húsz vagy harmincz political nevezetességet (notables) hívják, kiknek kezein a’ ministeri tárczák forognak, s kik egymás után fogának helyet ama’ ministeri padon, mellyet egy kamarakövet épen „kínpadnak“ nevezett. Minő sors e' férjfiaké, na ministerek, megtámadtalak, csúfoltatnak, lesiportatnak az oppositiótól. Ez még nem elég. A’ nemzeti becsületnek minden szikrája, melly szivökben felcsillan, erőtlen, minden hasznos tervük felsül, minden díszes vállalatjok elzsibbasztatik. Csak azért van kezeikben a’ hatalom, hogy tehetlenségökről annál alaposabban meggyőződjenek. Ha a’ béke’ szükségétől athatnak, azt a’ legszánandóbb engedményeken kell megvásárolniok. Ha hirt szomjahoznak, revolútios háborúban kénytelenek azt keresni. Mint az események’ játékszerei, a’ pillanat’ rabszolgái, mennek, nem tudva hová, ’s mindaddig , mig már tovább nem mehetnek; azután fájdalmasan győződnek meg arról, hogy semmit sem tettek, sem saját hírükre, sem az ország’ nagyságára és jóllétére. Irigylendőnek találjátok e’ sorsot? Megfogható előttünk, hogy hatalomra vágyódhatik valaki, nagy gondolatokat valósítandó,, valamelly rendszert létesítendő, emberekre 's dolgokra hatandó. De mit ér az ollyan rabszolgai hatalom, melly semmit sem tehet, semmit sem gátolhat meg, mellynek kezei mind belül mind kívül kötvék ? Ki kívánja még azon szomorú becsületet , hogy Francziaország’ szerencsétlenségét ’s lealacsonyítását aláírhassa? — Végre az oppositio’ fejei, szerencsésbek a’ ministereknél, nyerteke a’ revolutioval? A’statushatalomtól megcsalatva ’s hírlapjaitól rágalmaztatva, avval látják jutalmazva előbbi szolgálataikat, hogy félretolatnak. Többnyire tönkre tétetvék, biztosított lépés nélkül, ha az események által kényszerűsélnek, privát életben maradni, ’s kellemetlenek a’ status’ fejének, ki őket nem szenvedheti. 11a oppositiojoknak nincsen sikere, ellenállhatlanul martalékul adatvák elleneik’ méltatlanságinak, rágalmainak és gúnyolásának; ha győztesek, jutalomul olly nagy fáradságért csak ama’ tehetlen hatalmat, ama’ kormányszolgaságot nyerik, mellyről szólottunk. Nagy és szép létes, dicsőséges sorsa ez? — Ha az igazgatásra tekintünk, ugyanazon szánandó képet vesszük észre. Valamennyi osztály’ tisztviselői, félvén a’ jelenre nézve ’s bizonytalanok lévén jövendőjük iránt, ingadoznak az egymás’ ellenében álló pártok közt. Ha a’ coalitio’ jelöltjeit választatják meg, akkor a’ ministerium által fenyegettetnek; ha a’ ministerek’ jelöltjeit pártolják, akkor a’ coalitio fenyegetőzik ellenük; nem tudják, a’ mai ministerekhez szegődjenek e, vagy azokkal tartsanak, kik holnap ministerek lehetnek. Ha valaki egy szerencsés cselszövény’ jutalmául a’ hatalom’ ügy viselőjévé, talán főispánnyá lesz, és az igazgatása alatt lévőktől a’ törvények’ megtartását kívánja, mellyeket önmaga szegett meg; ha egy másik az adókat szedi be, mellyek’ megtagadását azelőtt ő javasolta; ha egy harmadik mint a’ társaság’ képviselője valamelly törvényszék előtt a’ lázadás’ megbüntetését kívánja, melylyet mint ügyész védelmezett ’s maga is részesült benne; ha végre egy negyedik mint biró a’ törvények’ szent hajlékában ül, ’s megbünteti másokban azon vétkeket, mellyek neki hágcsóul szolgáltak bírói székére fölmászhatni — akkor minden bizonnyal komolyan compromittálva van az egész igazgatás. Szomorú egy másérti kezeskedés nyomja azt, s a’ publicum nem érzi többé iránta ama’ tiszteletet, ama’ hódolatot, melly az igazgatásnak lelke. Nem ez az igazgatás’ helyzete a’ júliusi revolutio óta? Nincsen e az mintegy elzárva az országtól, elszigeteltségei.