Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1839-08-05 / 62. szám

Egy-két szó a’ nemzetiség’ némelly ágairól. Az újabb korszellemben, egy szóval azon időtől, mellyen a’ nemzeti szellem néhány év óta nálunk olly óriási léptekkel fejtilt ki, megfoghatlan azon nagy különösség, mikint most, midőn a’ magyar nyelv majd minden dicasteriumoknál behozatott ’s azt nemcsak férjfiak’, hanem, hála az egek’ urának, már a’ hölgyek’ gyengéd ajkairól is halljuk zengeni, ’s midőn (mi a’ nyelvet illeti) ki most Magyarhonban jár, örömmel mondhatja, hogy a’ magyarföldön többnyire csak magyar szót hall, egyéb nemzeti szokások úgy el vannak hanyagolva, hogy az valóban szörnyűség; ’s ez minden embert, ki nemzete iránt meleg részvéttel viseltetik, könyekre fakaszt. — Mellőzvén a’ többieket, csak kettőt hozok elő: a’ magyar muzsikát, melódiát, tánczot, és a’ nemzeti öltözetet. — Ezen elhanyaglásnak más oka alig lehet, mint agy, hogy sokan csupán a’ nyelvben keresik a’ nemzetiséget, meg nem gondolván, hogy az ének, muzsika, táncz, nemzeti melódiák, öltözet ’s egyéb szokások, bárha nem olly fontosak is a’ nemzetre nézve, mint a’nyelv, mégis elkerülhetlenül szükségesek ’s a’ legszentebb kötelékek arra, hogy a’ nemzetiség el ne korcsosodjék ’s a’ maga eredetiségében megmaradjon. Európának minden nemzetei között egy sincs, melly olly híven megtartotta volna nemzeti öltözetét, énekét és tánczát, mint a’spanyol, de ám meg is mutatta ezen nemzet, hogy Napoleon , ki majd az egész megveszkedett világot lábaihoz hódította, a’ spanyol nemzettel semmire sem tudott menni; ’s midőn egyik nemzetet a’ másik után győzte le, a’ spanyol nemzet volt az első, melly megmutatta Európának, mint kell a’ rettentő óriást megtörni. Sőt maga Napoleon is megvallja, hogy hatalmát a’ spanyol nemzet törte meg legelőször; pedig e’ nemzet nem szégyenli a’ castagnettét kezébe venni, az örömnek teljes árja ’s a’ leglelkesebb tűz borítja el arezvonásait — legyen az ur vagy pór — ha meghallja néhány guitárnál a’ bolerót, fandagot vagy seguiditát, minden baját feledi, tűzbe is kész menni, nem retteg ágyú- vagy dárdahaláltól, ha kedvese neki énekel egy szép tiranát vagy az úgynevezett andalusiai contrabandistát. Oh, de édes Istenem! millyenek vagyunk mi magyarok? Úri házainknál, valamint nyilványos helyeken, sőt privát* táncz mulatságainkban is, a’ magyar táncz száműzve; ha vallamelly ifjú sarkantyúját összeüti, az mindjárt pimaszságnak, rendbontásnak, betyárságnak ’stb. kereszteltetik. Nemzeti melódiáink iránt el vagyunk hidegülve; de mindennél rettenetesb, hogy eddig ha az ember magyarok’ honában volt, bár a’ nemzet’ fényénél száműzetett is a’ nemzeti táncz és muzsika , legalább a’ falusi nép híven megmaradt mellette; ’s ha az ember a’ sugár magyar legényt pozsgás, piros kedvesével lejtőzni látta, örömmel jutottak eszébe Kisfaludy Sándor’ szavai: „Harsognak a’ tárogatók , A’ hegedűk zengenek Szól a’ duda, tapsol a’ táncz, ’S a’ sarkantyúk pengenek.“ Tekintsük azonban a’ magyar táncznak, és muzsikának mostani állapotát hazánkban. Ila fejünkre állunk, sem találhatunk egy jó magyar muzsikust is: Csermák, Bihary , Lavotta és Linz részint elöregedtek, részint meghaltak; Csery, Lóczy', Bihary’, Tyityne, Boka' bandái elenyésztek, ki pedig most van hazánkban, u. m.: Martinovics, Bunkó, Tejfalusi Józsi, Győri Jancsi ’stb., magyar nótát nem igen játszik, hanem többnyire Strausz és Lannertől kerengőket. Ennél valami képtelenebbet és tökéletlenebbet valóban képzelni sem lehet; mert valamint Strausz és Lanner soha sem fog nemzeti érzéssel magyart hozni, úgy Fáraónak egyik fia sem fogja soha is Strausz’ vagy Lanner’ lelket egészen felfoghatni. Nagy a’ különbség az eredeti játék és a’ majmolás között, az utánzás soha sem érendi el az eredetiséget.— Én nem rég Pesten lévén, ott győri czigányoktól hallottam Strausztol és Lannertol kerengöket; olly roszul játszották e’ zenenemet, hogy nem szántam volna mindeniknek hegedűjét a’ tűzbe vetni, mégis nagy éljent kaptak. Ellenben midőn magyart húztak, ez nem nagy lelkesedéssel fogadtatott, pedig* azt igazán jól játszották ’* benne a’ nemzeti charactert igaz elassicitással fogták fel. Már kedves honfiaim , ugyan mit mond egy külföldi ezeknek láttára? Mikint kaczag , látván, hogy a’ magyar bókol Strausz’ és Lanner’ kerengőinek, nemzeti hangjait pedig vállvonítással hallgatja. Bezzeg nem úgy tesz az angol és franczia nemzeti nótájánál , sem a’ spanyol a’ fandangónál ! — A’ nemzetiség ezen ágában már annyira elharapózott az elkorcsosodás, hogy maholnap a’ földnép is mind deutscholni fog vagy kalappolni, mint a’ Jó. Itt nálunk Abauj megyében, Kassán, azelőtt a’ korcsmákban csak magyar muzsika zengett; már most többnyire deutscholnak, minél valami undokabbat igazán képzelni sem lehet; mert nincs az világon nagyobb carricatura, mint mikor a’ szép falusi leány városba menvén szolgálni, szép karmazsin vagy kordovány csizmája helyett czipőt húz lábára, és haját izletlenül fésűre vévén, minden inger és kellem nélkül olly ügyetlenül deutschol, mint a’ dob mellett tánczoló olasz medve. Ila ezen pórnép nemzeti tánczánál megmaradna eredetiségében, mind a’ magyarnak mind a’ külföldinek mindig tetszenék és mindenkit elbájolna. Dicsőségesen uralkodó Királyunk lelkes örömmel szemlélte most nem régiben Győr megyében a’ föld népet, midőn a’ szép sugár magyar legény a’sok hajoló deli termetű* paraszt lánykákkal Felséges Személye előtt természetesen, eredetileg és nemzeti módon tánozott. E* nemzeti ünnep tudom nem lett volna olly érdekes Felsége előtt, ha a’ Magyarhonban a’ föld’ népét deutscholni látta volna ; mert hisz ezt Ausztriában sokkal jobban láthatja. De épen a’ czimbalom, az ugrós vagy lassú magyar táncz és nemzeti öltözet tették az ünnepet érdekessé. S mind e’ mellett már a’ földnép is korcsosul , hagyogatni kezdvén magyar tánczát ’s énekét. Azért bár az Isten adná, hogy a nemzetiség’ szelleme minden földesúr’, megyei, városi ’s egyéb elöljárók’ szívét megszállaná, hogy gondoskodnának czélszerű intézmények által arról, miszerint az illy korcsodulásnak minden mulatságnál eleje vétessék, ’s indítva érezze magát a czigány, hogy magyarnál egyéb nótát ne húzzon, s városban a’ cselédség, falun pedig a’ parasztság, idegen táncz’ idétlen majmolása által magából csúfot ne csináljon, hanem maradjon az eredeti nemzeti táncznál. Úri társaságokra ’s házakra nézve nem lehet illy közvetlenül segítni a' bajon, de akarati készség mellett eszközölhető legalább az, hogy a’ bál ’s egyéb tánczmulatság mindig nemzeti táncczal nyittassák meg, mint ez történni szók ama fenyes bálok-