Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-05-04 / 36. szám

30. szám. Harmadik esztendei folyamat 1840. júlaius’ 4. SZABADÍTOK. V­á­lasz, a’ Sz. kir. városok országgyűlési voksa ügyében, a’ Száza­dunk’ f. évi 34-ik számában megjelent czikkelyre. Jóllehet az idézett czikkely épen nem foglal magában sem­mit, mi által a’ Századunk' f. e. 29., 30., 31. és 32. számaiban a’ sz. kir. városok országgyűlési voksa ügy­ében közlött észre­vételek megezáfoltatnának, vagy e’ fontos tárgy legkisebb mér­tékben fölvilágosítatnék, még sem hagyhatom az­t, nem annyi­ra magamért, mint inkább a’ közügy érdekében felelőtlenül. Két részre oszlanak ugyanis az igen tisztelt szerző észrevételei. Az elsőben saját személyével és az én csekélységemmel tetszik neki bíbelődni, a’ másikban a’ dolog érdemét érinti, de csak érinti ám. Mi illeti lisztéit személyét, úgy látszik, mintha czikkelyem azon szavai, mellyeket feleletének 9. és 17. soraiban , és pe­dig aláhúzva fölhoz, leginkább magokra vonták volna nehez­telését. Legtávolabb szándékom sem lévén azonban őt sejteni, hogy szörnyű merényletemet némileg jóvá tegyem, ezennel ünnepélyesen vissza vonom mind azokat, miket e’ részben a­ gáncsolt helyeken mondottam. Ezen ugyan könnyen átcsúsz­tam volna, de nem tudom boldogulok e majd azokra nézve is, miket a’ tisztelt szerző csekély személyem ellen intéz, annyi­val kevésbé, mivel épen nem érzem magamat képesnek sze­szélyes elmésségével szembe szállani, mellyel — valamint egyéb elleneit, az idei „Allgemeine Zeitung“ toldalékjának 84 ik számában semmivé zúzni akart; mondáni akart — mert az azóta megjelent czáfolatok bizonyítják, hogy a’ halálra se­besültek igenis élnek, és a’ kölcsönt kettős uzsorával vissza tudják adni, úgy engem is, ámbár sokkal kegyesebben korholni sziveskedett. Benne lévén mindazáltal a­ tőrben, megkísértem szerencsémet. Szórakozottságról vádoltatom, mivel elfelejtém nevemet alá irni, ’s igy a’ szerzőt, és nem tudom még kit, bizonytalan­ságban hagyom személyem — mint aziránt is, váljon általán­os auctoritásom elismertetett­é ? — De miből következtetik az, hogy nevemet alá­írni elfelejtem, nem lehettek el ezen névte­lenségnek más okai is? Felhoznám itt mentségemül, hogy ezt talán némi szerénységnek is lehetett volna magyarázni, ha a’ tisztelt szerző ur’ válaszából nem venném ki, mennyire boszon­­kodik e’ fogalom és szó miatt; ’s azért csak azt vagyok bátor felemlíteni, miszerint az Allg. Zeitung’ 1839ki 321. számú tol­dalékjában, a’ városok ellen intézett czikkely, szinte név nélkül jelent meg, ’s hogy tehát névtelen ellen névtelenül harczolni, kivált midőn a’ válaszoló becses nevének is csak kezdő betűit jelelem meg, talán nem olly megbocsáthatlan hiba. Egyébként ■ok tárgyakra nézve különbözők lehetnek a’ nézetek; találkoz­hatnak ollyanok, kik alkalmi ötletek harsány hirdetése, és hol­mi hírlapi czikkelyek által neveket, még boldog kimúltok előtt, a’ csillagokhoz vélik fűzhetni; vágynak ellenben ollyanok is, kik ezekben épen nem gyönyörködnek. Hogy továbbá a’ vála­szoló úr bizonytalanságot színlel személyemre nézve, nem egyéb kegyes tréfánál; holott jól tudja nevemet, sőt azt még a’ czikkely megjelente előtt is tudá. Az olvasó közönségre nézve pedig, melly nem azt szokta nézni, ki irt valamit, hanem mit irt, teljesleg érdektelen és közönbös leendett megneveztetésem ! Mire alapíthatta végtére személyemet illető állítása ama’ részét, mintha én magamat általán­­osan elismert auctoritás gyanánt kí­vántam volna tekintetni, épen meg nem foghatom. Én legalább egész czikkelyemben nem találok ollyasmit, miből e’ hiú igény­­letet csak távolról is következtetni lehetne. Taglaltam a­ tisz­telt válaszoló beszédjét és kettős alakosának (Doppelgänger­) arra tett jegyzeteit, megmutattam véd okaik alaptalanságát, és pedig épen nem az általok kedvelt — igen kényelmes, de a 1 .jS­at pro rut­one voluntas“ vagy 33baculus stat in angulo ergo pluet“ — híres okoskodás nemére emlékeztető monorban , ha­nem mindenütt a’ tett dolgok és elismert adatok bizonylatára hi­vatkozva , sőt ezeket, a’ mennyire a’ hírlapi polemica’ szűk ha­táraival összeférhető, idézve is , fejtegettem továbbá azt, misze­rint a’ szabad elmi­ constitutionalismus elveinél fogva, és a' közjólét tekintetéből is a’ királyi városok jogszerű kivánatait, már nem lehet többé elutasítani. ’S mind ezekre felel e a­ szer­ző úr­k épen nem, hanem érezvén a­ fölhordott okok súlyát, egy szökéssel át akar azokon surranni, t. i. azzal, hogy minden ellen-ok fölhozatala nélkül azt állítja: hiszen a’ czikkely írója sem auctoritás, ’s azért okai sem állanak. Fog e azonban a’ közönség is igy ítélni, nagyon kétes; én legalább kereken megvallom, hogy a’ tisztelt szerző ebbeli hiedékenységét épen nem osztom, és sokkal inkább becsülöm a’ közvéleményt, mint­sem hogy ollyasmit róla csak fellehessek! Átmegy már most a’ válaszoló a’ dolog’ érdemére. De ó égi csuda! itt egyszerre megváltoznak a’ szerepek! ki eddig megtámadólag és kihivólag harczolt, mintegy kétségbe esetten lelép a’ csatatérről és más küzdőre utal; amaz auctoritás, melly­­nek roppantságát «az 1839-i Allg. Zeitung 221. számú toldalék­jának hasábjai Europa-szerte hirdetek, szappany buborékkint el­tűnik a’láthatárról, és más nálánál sokkal nagyobbnak enged he­lyet ! — E’ cselekvésmód nagyon különös, és megint következmé­nye azon épen nem legdicséretesb szokásunknak, melly szerint a’ magán­jog’ fogalmait, csínjait és fogásait minden egyéb tár­gyakra és viszonyokra, az egésznek hasznával e vagy sem ? azt megítélni nem az én tisztem, illeszteni olly igen hajlandók vagyunk. De úgy látszik, mintha a’ tisztelt válaszoló úr itt ma­ga is a’ szóratkozottság’ hibájába esett volna, mert meg nem gondoló, hogy­­a’ magány­jog elvei szerint is, más nevében csak megbizásból, melly azonban aligha elő fog mulattathatni, lehet felelni, és elfelejtő, miszerint felperesből alperessé, rögtön és hihetőleg a’ magány jog ama’ rendszabálya kedvéért ,­quod i­t­­calit conditio semper­sis favorabiliora történt átváltoztatásánál, sorsát a' szavatásra hivatkozás által még roszabb karba helye­ző, ’s pere vesztését önmaga megvallá. Ennyit a’ más auctoritás mögé buvásra nézve. Mi már magát ezen auctoritást, vagyis az ,,opinio Excelsae Regnicolaris Deputationis circa objecta ad de­­putationem publico-politicum relata“ czímű munkálat másik po­zsonyi kiadásának 28ik és 29ik lapjain foglalt külön­véleményt illeti, távol vagyok ugyan attól, hogy egy harmadikkal és oly­­lyas­miért pennaharczba keveredjem, mi már 13 évvel ezelőtt

Next