Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-06-11 / 47. szám

SZÁZADUNK 47. szám. Harmadik esztendei folyamat 1840. «Fstu­sti»’ II. k­­ia­dós Siléria. Még az utolsó országgyűlés előtt „Három kertles“ felirat­tal a’ lapok’ 1839-ki 30-ik számában egy czikkelyt szenteltem hazám fiai­nak , ’s elég vakmerő valék, a’ kitett kerd­esekre meg is felelni. A’ mennyire aggódtam akkor, hogy e tettem el vala hirtelenkedve , annyira örvendek most, midőn ama kérdésre : mire van szükségünk? maga az országgyűlés’ menetele által ekképen látok megfelelve: Jó törvényekre, bizodalomra és pénz­re ! Mert minek is éreztük nagyobb szükségét, mint a’jó és világos törvényekét? ’s nem azért hozatott e be a’váltótörvény, hogy kiki magának pénzt és pénzt éret könnyebben szerezhes­sen? ’s valljon minek köszönhetni ezen országgyűlés’ kívánt, szerencsés kimenetelét, ha nem azon bizodalomnak , melly a’ pártok’ minden küzdelmeinek daczára országot és kormányt olly csodálatos módon egyesite? Kinek figyelmét kerülhette el, misze­rint csak a’ Kb.és kinek az ujorezok’tárgyában adott bizoda­­lomszavazata óta jöttek az országgyűlési ügyek mindinkább egyező ’s közjóra czélzó folyamatba? Hála azon férfiaknak, kik igaz hazafias buzgalmok’ érze­tében a’ szenvedélyeket csillapítani, az érzelmeket egyesíteni tudák; hála azon férfiaknak, bám­elly véleményszinezethez tartozzanak légyen , kik a’ közjónak gyakran saját meggyőző­désüket is feláldozák; hála végre a’ kormánynak, melly nagy­lelkű mérséklettel állott a’ viharok ellenében, ’s bölcs igazság­­szeretettel választá külön az aranyat a’ homoktól. Midőn így ezen országgyűlésünk’ bevégeztével még hal­lom az örüm­k­adásokat, mellyek a’ Királyi Párt kísérek, ’s még látom a’ nedves szemeket, mellyekkel a’ legeltérőbb véleményű férfiak egymás’ kezét bizodalmasan szorongatják: három óhaj­tás támad kebelemben, amilyeket hazámfiai előtt szinte nem titkolhatok el, mivel meg vagyok győződve, hogy azok nem csupán az enyémben, hanem minden igaz magyar’ kebelében léteznek. Elseje ezen óhajtásimnak az: „vajha e’ mérsékelt szel­lem, ezen egyetértés az ország és kormány közt, ezen közele­dése a’ különböző pártoknak, ne legyenek elmúlok, ne csupán látszatlak, hanem állandók és áldáshozók.“ Vajha mindenek fe­lett átlátná a’ két párt, hogy ők az országnak mindketten hasz­nosak , sőt szükségesek is lehetnek; mert valamint a’ Te­remtő mindenható szava által a’ napvilágot adá, de azt egy­szersmind az és’ rendszeres beállása által mérséklő; valamint a’ roppant világegyetem’ összeadása csupán az egymást vonzó és eltaszító erők által eszközöltetik ; valamint a’ gőz’ bámulatos ereje csak akkor hat üdvösen és hasznosan, ha ezen hatás más, ellenkező erőktől csillapítatik és szabályoztatik; 's valamint mi ujjainknak egyikét sem volnánk képesek mozdítani, ha az isteni gondviselés el­végre mindeniket egy kinyújtó és egy behúzó izommal el nem látta volna, szintúgy az erkölcsi mozgás akármelly országban — legyenek bár végezéljai a’ legnemeseb­bek — csak akkor lehet üdvös és haszonhozó, ha egy ellentét­ben álló erő által mérsékeltetik és kormányoztatik. Vajha átlátnák a’ pártok, hogy ellenkező véleménynek le­hetnek ugyan, de azért még nem szükség ellenségekn­e­k is lenniük; hogy egymás’ vélekedése ellen harczolniok kell ugyan, de nem egymást üldözniük; végre, hogy a’kik a’ kormány’ né­zeteit védelmezik, ezt merő tiszta meggyőződésből is tehetik, a’ nélkül hogy csupán hivatalt vagy jutalmat vadásznának. El­lenben a’ másik párt is ismerje el, hogy lehet valaki oppositio’ embere, a’ nélkül hogy statusbontó czéljai volnának; hogy a’ jót mind a’ két fél akarhatja, a’ nélkül hogy azt egy ugyanazon útón vélje létesíthetnek; de hogy a’ kölcsönös becsülés és tisztelet mulhatlanul megkívánt feltétel, ha ama’ jót a’ végellen harczban elmeríteni ’s egészen elveszteni nem akarjuk. Vajha a’ rend’ és mérséklet’ férfiainak sikerülne, ha igen élesen felfogott eszméket a’ helyes útirányba vezérleni vissza ; vajha sikerülne nekik , a’ fiatalságba , melly a’ nemzeti vélemény’ egyik képviselőjének tartja magát, helyes nézete­ket oltani a’ nemzeti becsületről, dicsőségről és érdekekről, ki­váltképen pedig a’ nemzeti felség eszméjét arra vezetni visz­­sza, minek annak honunkban sajátkép lennie kell, tudniillik a’ királyi felségre, melly az országgal egyértelműleg törvénye­ket hoz, azokat védi, megtartatja, ’s maga is megtartja. Hi­szen maga Thiers, az oppositio’ gyermeke, alig ada más értel­met a’ nemzeti felségnek, magában a’ népuraságot valló Fran­­cziaországban. Ha ez egyszer sikerülend, akkor kiki csakhamar átlá­­tandja, hogy javításokat, a’ kormánnyal egyetértöleg, lehet ten­ni, a’ nélkül hogy /elforgatástól kellene tartani; és hogy a’ szalmn fel/Nose’f/et a’ nemzetek’ boldogítására, nem pedig azok’ romlására és fel­forgatására kell használni. — De e’ végre min­denek előtt szükséges, hogy az egyes vármegyei reformerek’ kiforrott suprematiája megszűnjön, kik mint rendszernélküli és hívatlan emberiségboldogitók csak a’ szenvedélyeket ’s ábránd­kórságot gyújtogatják , hogy azokat zsoldosaikká tegyék, szü­net nélkül ismételve, miszerint minden kormány a’ kormány­zottak’ ellensége, minden rend zsarnokság, minden munkafe­losztás elnyomás, és minden munka rabság. Röviden : első óhajtásom az , hogy a mérséklet és okos­ság mindenkor találjanak szószólókat és képviselőket hazánk­ban , mert a’ szenvedélyek elbutítják végre a’ legnagyobb ész­tehetségeket is. Második óhajtásom: „hogy az újonnan alkotott törvények alkalmazásukban megvizsgáltassanak, a’ jövendőben hozan­dók* anyagai pedig jó előre elkészíttessenek.“ Mert ismétel­nem kell, hogy a’ törvények’ javítása a’ képviseleti rendszer­nek egyik legszebb joga. De e’ mellett legyen szabad némelly alapokra figyelmeztetnem, mellyeken a’ törvényeknek, mint a’ status’ fentartóinak, épülniek kell. A’ status’ fő elemei —min­den osztályoknak az őket alkotmányszerüleg illető polgári jo­gain kívül — ezek: első az objectiivum, állandó, egyszersmind históriai, vagyis a 'földbirtok; második a’ subjectivum, világ­­polgári , egyszersmind mozdítható: a’ pénz; harmadik, melly ama’ kettőt egyesíti: az értelmiség. — Már maga e’ felosztás, mi­kép azt Hegel jogphilosophiájában tanítja, eléggé mutatja, hogy minden jól rendezett statusban mindenike ezen fő elemeknek egyik vagy másik társasági karnak vagy rendnek alapját képe­zi ; így a’ földbirtok alapja a’ nemességnek ’s a’ földművelő rendnek; a’pénz alapja a’kereskedést és ipart űző polgárrend­nek ; végre az értelmiség a’ status- és priváthivatalbeliek’ és tudósok’ rendének. A’ földbirtok az állandó és históriai elem, egyszersmind honunkban az , melly a’ lakosság’ legnagyobb részének alapul szolgál, következéskép minden egyebek felett figyelemre és tekintetre méltó. Ugyanis a’ földbirtok igazi részvénye a’ statusnak; ügyelni kell tehát, hogy ezen rész­vény’ értéke ne csökkenjen , mi a’ földbirtok’ szerfeletti elda.

Next