Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1841-10-14 / 83. szám
viharzó indulatait egy hon szerető édes atyai gonddal mérsékelve az életbe átvezette, valóban nem érdemelt; tőle ha nem hálás, legalább igazságos ítéleteit várhatott; neki tudnia kellene, hogy e’ hazában a’ tanításnak felsőségi határozatokkal rendszeresített módja vagyon, és hogy azon tanító, ki e’ rendszertől eltérve a’ főigazgatóság éber figyelmét magára vonná, azonnal elmozdittatnék; tudnia kellene, hogy mi nem csak a’ szolnoki — melly még nyilványosan nem is létez — de más nyolcz gymnasiumokban is, az illető felügyelők teljes megelégülésével tanítunk; hogy a’ mi intézeteinkből királyi, egyházi, megyei, hadi ’s egyéb hivatalokban állottak ’s állanak férfiak, kik nem vonakodnak elismerni, hogy fényes pályájoknak mi adánk meg az irányt; ha R. G. arra nézve kígyót táplált kebelében a’ szerzet, csak azért sajnálja, mivel mellette tett fáradozásai czélja vesztett munka lévén, neveltjét egy végtelen inconsequentiák tömkelegébe bonyolulva szemlélhetni nem öröm. Részünkről magát a’ rágalmat, mint alacsony becsmérlést csak megvetnék; de mivel állításait még okokkal is támogatni jónak vélte, én is tanácsosnak látom megmondani, hogy az a’ petitio principii olly valami, mit novellákban csak az író gyomorgörcsének tekintünk, de criminalis előadásokban a’ pervéd urak vizi betegsége, mellyet ha lecsapolnak is, ritkán kerülhető ki a’ contra vim mortis stb. Im lássuk logicai összefüggését. Mindjárt czikke elején leröpül a’ bérezek ormairól, ’s előadásának feneket kerítendő, az alföldet szabad-elmüségi bókkal tiszteli meg; vélnők, mikép Szolnok vidékén korunké’ buzgó jellemének tárt keblekkel találkozássunk, azonban R. G. ur egy szép ugrással a’ szolnoki nép müveletlenségét igyekszik megösmertetni a’ hazával, ’s azt az ottani néptanítók rovására! De ha önnek olly igen nagy élettapasztalása van, mondja meg nekünk, hol műveltebb a’ pórnép a’ szolnokinál? a’ hazaszerte ismert müveletlenségnek pedig ugyan kik lehetnek okai? A’ pór Angliában is az, ’s hogy a’ szolnoki nép nem rossz, sőt erkölcsös is, mert nagyobb bűnt ’s vétséget ritkán hallani, —bár ennek okát a’ pálinkaivás lábra nem kapásában helyezi — igaz; azonban ezen erkölcsösségnek alaposab okát is adhatni, melly egyszersmind oka legyen annak, hogy a’ szolnoki népben miért nem kapott lábra a’ pályinkával való visszaélés? t. i. a’ népnevelők oktatását és jó példáját; a’ szolnoki nép pedig a’ török iga óta egyéb lelki tanítót kívülünk nem ösmér. — Ön minden élettapasztalást meg akar tőlünk tagadni? Ön szerint hozzánk csak szegény ifjak jönnek, kiténübb családból csak kivételképen; ámde azok fél Magyarországot is bevándorolják, mig a’ gymnasiumot kivégezhetik; ’s mi egyéb az élettapasztalás, mint a’ vidékek, szokások ’s népek ösmérete, mire egy illy vándor deáknak elegendő alkalma van; tudományára nézve pedig bármelly oskola társával bizony igen megszokott mérkőzni, *) és illy helyzeténél fogva azt is jobban tudja R. G. mi fán terem a’ zsemlye? Maga a’ szerzet olly szerkezetű,hogy abban minden egyednek alkalma van a’ haza több vidékeivel megösmérkedni**) annyira, hogy alakittassék bár minő rendszer az oskolai tanulmányokra nézve, mindenkor képesnek érzi magát alkalmatos tanítókkal ellátni a’ gondja alatti intézeteket, kivévén ha olly tanítókat kívánna R. G. ur, kik élettapasztalásaikat földgömbünk egész területére kiterjeszték. Úgy de azt mondja ön: a’ tömeg ollyan, minőnek festém? E’ rágalom bebizonyításra vár, vagy mutasson egy társulatot, mellynek tagjai ön tenyere ujjainál egyezőbbek. — Azt mondja R. G. úr: nálunk minden életöröm előlezik. Nem tudom mit ért ön az életörömeken? ha éjjeli tobzódások, bálozások, a’ társaságokban nevetségig feszített bókolások, megyei kakaskodások, becsmérlések ’s más illyesek önnek életörömei, szerencséjét nem irigylem; de ha a’ szerzetes ifjakat is efféle szabadelműség útján kívánná neveltetni, ’s világos fejűeknek csak igy ismerné el, akkor uram igen csalódik, mert azok nem izgatóknak, kik a’ hazát forradalmi örvénybe sodorják, hanem a’ népet erköltsösségében, szülék, haza és fejdelem iránti hivség- és szeretetben gyarapítani óhajtó tanítóknak neveltetnek. Bármikép pedig rosszalja is ön az örökös imádkoztatást, ez nem csak nálunk, de valamennyi tanító— intézetekben úgy történik, mint a’ rendszer parancsolja, ’s koránsem olly hosszasan, hogy abból a’ gyermek vallásos szineskedést tanulna vagy unalmat érezne. Vagy talán, mint a’ felsőségi viszonyokban járatlan gáncsoskodó, akarná ön az engedelmesség szent kötelékeit kíméletlen kezekkel széttépni ’s bennünket a’ kir. kegy. Intimatumoktól elvonni ? ’s mióta szokás a’ közlegényeknél karddal apritni az ellenséget, ha vezére tüzelni parancsolt ellene? ezek tehát a’ szabadelműség elvei? ezek önnek életörömei? Mi kissé szelidebb modorú életörömekben gyönyörködünk, ’s nyílik annyi előttünk, hogy bátran azt mondhatjuk: tartsa meg a’ világ magának a’ többit, mi e’ kevéssel megelégszünk. —ltjaink theologiai tudományok C csupán ?) memoriális betanulásán kínlódnak? restat probandum, hanem itt még más következetlenség is van, alább azt mondja ön: „hisz a’ grammaticát tudja, több neki nem kell“ furcsa, theologiai tudományok tanulása, és grammatica tudás! ez igen szép következés magában ; de hogy a’ theologia-tanulásból meritett grammatica tudásnál nekünk még valamivel többecskére is szükségünk van, kiviláglik onnan, mert szerzetünk egyedet többnyire hitszónokok, az erre megkívánt hittani ösméretek, ön szerint, grammatica tanulásból meritett theologiai tudomány, nemden no jól van, vere dignum alla operculum, magyarul azt teszi: botnak göröcs gondolatja. — És a’ szerzetes ifjú sötét fővel térdepel e az őt felszentelendő főpap eleibe? No perse, mert világ ösmérete nincs, benne az életörömek elölettek, probatur idem per idem; mi ez R. G. ur a’ logicában? — ’S ha egy szerzetes már atya (pater) sorsa tetőpontját elérte? ugyan R. G. ur! reményű e, hogy valaha tudománya, de kizárólag csak tudománya tekintetéből főispány teend? vagy nevezzen nekünk az ó és uj világból egy valódi bölcset, ki egy főméltóság elnyerhetését tűzte ki tanulásai czélpontjául? Ha kegyednek szándéka ez, szerencsés utat kívánok, de hát egy szerzetes több az életben nem lehet, mint atya , (pater) ? Itt is, hogy az inconsequentiát kikerülje, meg kellet vala mutatnia a) philosophice, b) moraliter, c) phisice, hogy a’ szerzetesek, ezen nem tudom mellyik planétából aláhullott tünemények, az emberiség szerkezetében állást nem vehetnek; ’s miután demonstration a fülünket tele kiabálta, még d) historice azt is, hogy szerzetes rendből soha püspökök, cardinálok romai pápák, sőt diplomaták nem voltak. — A’ szegényül fizetett világi tanítókra vonatkozólag bennünket az élet minden kényelmeivel ellátottaknak állít R. G. ur! Köszönjük szépen, ugyan édes jó uram! hol vannak ama források, mellyekből mi az életkényelmeket mentjük, talán in concavo lunae? Hiszen ön maga hirdeté, mit a’ világ úgy is tudott, hogy a’ mi rendünk igen szegény! Vagy tán itt már általányosan kíván értetni? no azt nem tudtam, e’ szerint miscet quadrata rotundis, értjük a’ többit, az egész hazában létező minden rendű papi nevelőket kívánná a’ tanítástól elmozdittatni. Mi szépen kitetszik szög a’ zsákból; igen rosszul tanulta meg ön, vagy hamar kifelejte a’ philosophiából eme szabályt: quantum praemissae, referat conclusio tantum. De úgy látszik, mintha ön nyilványos oskolákat soha se járt volna, különben tudná, hogy ott az általa javasolt irás, olvasás, számolás ’s a’ hit szellemi ismertetésen kívül még földleírás, hazai történetek, nyelvtani szabályok, ’s egyéb közéletbe vágó tanulmányok is taníttatnak; úgy de némelly igen okos emberek még mást is, sőt azok helyett épen a’ túlzó szabadelmüség elveit, p. o. hogyan lehessen „respicttis modis acquisitas“ eltulajdonítani, "stb. szeretnének a’ gyenge elmékbe csepegtetni!! Szegedi Kint. *) Ezt ugyan más szempontból is lehetne megvitatni, de logica szerint: disputantes in principiis convenire debent. Sz. K. **) Én tavaly Vácsban, most Hevesben, ’s lehet jövő évben Trenchénben tanitandok. Sz. K.