Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1841-03-22 / 23. szám
93. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. Martius’ 99. SZÁZADUNK. A’ corlsek’ megvesztegetéséről* Hol az összes nemesség — a’ legalsóbb, a’ lélekben legkorlátozottabb, pénz’ és eszemiszom’ megvesztegetésének kítétetett és szinte a’ szabadalmazott rendekhez tartozik, mikint Magyarországban az úgynevezett cortesek, azaz köznemesek, kik jelenleg a’ megyék’ közgyűlésein olly nagy szerepet játszanak, ’s a’ legnevezetesb életkérdéseket , például a’ vegyes házasságit szükség’ esetében fokossal is eldönteni segítik, mikint legutóbb Egerben, ott természetesen roszul megy a’ dolog. Meg nem foghatom, hogy midőn én, egy másik nyiltszivü becsületes férfival az 1840ki Századunkban (64, 69. sz.) Esztergom megye’ éorteskedését elfogulatlanul megrovtam, kárhoztattam és tanácsokat adtam e’ rosz’ mikinti megszüntetésére — egy névtelen merészkedett 1840-ki Századunk’ 75. számábani „Szózat Esztergom’ nyilványos élete’ ügyében“ czimü értekezésében, a’ corteseknek fenmaradását és a’ megyei tanácskozásokra ’s határozatokra befolyását védeni, ’s nem szégyenlette többek közt azt írni „országunkban minden közügyért harczoló fél bizonyos kiszabott elvek szerint küzd, ’s ezekért él hal, czélra eszköz kivántatván, a’ köznemességet idézi elő, nem ugyan mint erkölcsi jót, hanem szükséges roszat. Nem tudja e a’ névtelen az erkölcs-tudományból és a’ szentirásból, hogy a’ roszat még a’ legszentebb czélra sem szabad eszközül használni, ’s hogy megvesztegetés a’ czélhoz jutásra mindig erkölcstelenség és bűn. Teljesen alaptalan állításának különös logicátlan védelmére ’s vélt igazolására: „Hogy ez erkölcsileg nem szentesíthető, örömmel elhiszem ; de felszólítom a’ táblabiró urat, valljon szabad e ölni? ugye ez a’ legtilalmasabb, legnagyobb vétek a’ polgári társaságban, ’s még is hon’ váltságára a’ fejedelmek magok vezéreik által szállítják táborba szerette népeiket, hol több ezer egyedre bizonyos halál vár“ — a’ szerkesztőség már igen helyesen megfelelt: ,,A’ háború ’s a’ szegény nemesség’ megvesztegetése közti hasonlatosság olly szerencsétlen ötlet, hogy felesleges volna annak fonákságát kimutatni.“ A’ névtelen egy jogtudónak ’s a’ jog’ tanítójának esztelenebb kérdést nem terjeszthete elébe. Miután ellenfelem olly igen erős a’ szentirásban, hogy e’ mottóval él: „Sobrii es ote et vigilate, quia adversarius vester diabolus tamquam leo rugiens circuit, quaerens, quem devoret, cui resistite fortes in fide“ ’s folytatólagosan hozzám kiált: „Viri gallilaei, quid statis aspicientes in coelum?“ tudnia kellett vala, hogy a’ szentirás szerint az igazságos háború nem tilos, a’ megvesztegetés ellenben minden esetben. E’ bibliai idézetek után kisértetbe hozathatnám a’ névtelent papnak hinni, ha nem tudnám, hány papok, mielőtt lelkészekké szenteltetnének, kilépnek vagy a’ kilépésre kényszerittetnek, ’s hogy illyennek sok bibliai mondások maradhatnak meg emlékezetében, — ’s ha hihetetlennek nem tetszenék előttem, hogy pap nem átall olly erkölcstelen elveket, minek a’ fenebbiek, nyilványítani. Meg kell kérdenem a’ névtelent (kívánatos, hogy álarczát vegye le, mikint azt én igazságos ügyem’ érzetében tevém), valljon Rrmy érseki tanítót diabolisnak és leo rugiensnek tartja e ? A’ névtelen balra magyarázza emberbaráti nyilatkozatomat: „bár csak a’ közönséges német hírlapokban az érintett köznemességi élénk rajz kinyomatnék, hogy igy a’ közgyűléseket ’s szólásszabadságot nélkülöző német szomszédink lássák, mint gyakoroltatik közgyűléseinkben legszebb jogunk, ’s mennyire nem irigyelhető nálunk a’ szólásszabadság’ gyakorlása“ — ’s a’ Sz.Ilona szigeten fogva levő excsászár’ szavait hozá fel ellenem: „Valljon illik e a’ leánynak anyja’ szivébe tőrt döfni, midőn annak gondjai alul kiszabadulva önszárnyára kel ?“ Ebből azt látom, hogy a’ névtelen a’ nyilványosság’ és világpolgárság’ nagy ellensége, ellenben ál-hazafi, ki minden Magyarországban keletkező roszat a’ külföld előtt el akar takarni, ’s kérdem tőle: valljon mi magyarok azáltal, hogy hazánk ’s nemzetünk iránti szeretettől ihletve vagyunk, megszűnünk világpolgárok ’s emberek lenni, ’s nem vagyunk e kötelesek felebarátinknak a’ külföldön ’s egyéb nemzeteknek használni, ’s őket legalább vigasztalni ? ’s merészli e azon angolokat ’s francziákat, kik nem csupán angol ’s franczia lapokban, hanem az Augsb. Alig. Zeitung’ levelezőiként is, nemcsak különböző pártjaikat egész meztelenségökben előtüntetik, hanem ministereiknek, mint Palmerston vagy Thiers, hibájit felfedezik’s helytelenítik, rész hazafiaknak nyilatkoztatni ? Kérem egyszersmind a’ névtelent a’ felől meggyőződve lennie, hogy én a’ magyar éortességet anyámnak el nem ismerem, ahhoz igen is fiatal volna, mert én már is 60 évű vagyok, ’s midőn ifjú ’s férfi valék, Magyarországban mitsem tudtak a’ éortességről; lehet, hogy a’ fiatalabb névtelen gyermeke ez anyának, mellyre magam szégyelleném. Azon részindulatu megjegyzését: „Keveset tudnak (t. i. az idegenek) úgy is rólunk ; ismeretlen föld (!!) hazánk a’ külföldön; ki volna az, ki mind e’ mellett rész oldalról akarná szomszédunkkal megismertetni ? Ez alacsony irói viszketegség, osztó igazság elleni bűn volna“ — annál nagyobb megvetéssel utasítom vissza, miután mindaz, ki engem ismer, jól tudja, mit írtam a’ külföldön 20 év óta hazám’ becsületére, a’ miről engem több nagylelkű magyar, például egy Kazinczy Ferencz’ köszönő irata igazolhat, ’s e’ részben a’ névtelen velem mint hazafias iró nem hasoneredetű. Gyalázatos rágalomnak nyilatkoztatom a’ névtelen’ ama’ gyanúsítását: „Továbbá úgy látszik az értekező minden közgyűlésekben történni szokott visszaélést édes hazanyelvünkre akar tolni (?!), annak behozatalához származtatván fel a’ köznemességnek nyilványos tanácskozásokbani zajos megjelenését.“ Én az élő magyar nyelvnek a’ megyei közgyűlésekbeni divatozását a’ holt latin nyelv helyett egyáltalán nem helytelenítettem, hanem csak lett dologként beszéltem el, hogy mielőtt a’ magyar nyelv a’ közgyűlésekbe hozatott volna, egy köznemes sem mutatta magát ott, melly körülményre engem boldogult Szabó Pál esztergomi kanonok ’s egyéb jeles férfiak figyelmeztettek, midőn e’ visszaélésről beszélgetőnk. ’S mi joggal tulajdoníthatja nekem vétkül a’ névtelen ur, hogy a’ boldogult Szabó kanonok által a’ cortesekre költött „hactenus os asini claudebat lingva latina ’stb.“ verset idézem, ’s meri írni: „Ez sírjában is busítja az elszenderült kanonokát (?t risum tenealis amici!), magány szeszély’ szülte dolgozata volt ez a’ jó öregnek, mit eszközül használni semmi esetre (?!) nem lett volna szabad a’ táblabirónak“ — holott Esztergomban, sőt egész Magyarországban köztudomású dolog, hogy ama’ vers még a’ kanonok’ életében már több évek előtt a’ pozsonyi „Rehrenlese“ben ’s egyéb lapokban, és pedig nem általam közöltéive, megjelent, hogy e’ miatt nem csak a’ már szinte megboldogult Argauer vagy Ártási, mikint magát magyarosító, esztergomi plebánusssal nyilványossá lett boszonló vitába ereszkedett, hanem a’ Társalkodóban is Horváth Elek, a’ kaposvári gymnasium’ igazgatója által keserű, érdemetlen módon megtámadtatott, ’s általam viszont a’