Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-10-10 / 80. szám
SORszám* Ötödik esztendei folyamat 1842. October 10. SZÁZADUNK. Elmélkedések hazánk múlt és jelen átlapolja felöl. III. Európa népeinek nemzeti jellemét nemzettörténetükből magyarázni, Európa nemzettörténeteit évszázadok szerint rendezni, az események befolyásait a polgárisodás, értelmiség és ipar kifejlődésére vagy teremtésére kitalálni, egy nemzet kitűnő szokásait és hajlamait históriájából, népünnepeiknél, nyilvános és házi-polgári életükben kitanulni, a nemzettörténeteket majd egyenként átpillantani, majd mindnyáját összesen a világtörténetben szemlélve fölfogni; minden ország statistika-geographi-ethnographi-hierarchi viszonyaival megismerkedni; utánna minden nemzetet hazájával, alkotmányával, nemzeti nyelvével és jellemével ensunum-kint tekinteni, képzelni s mindent együtt s egymással összehasonlítani; Spanyol-, Olasz-, Franczia-, Angol-, Német-, Svéd-, Lengyel-, Orosz- és Magyarország történeteit philosophiailag felfogni, megvizsgálni s összehasonlítani; a történetet mindenütt az időnkinti politikai alkotmányból kifejteni; ez alkotmányra ismét a történetet alapítani, s ekkép a mostani európai országalkotmányok kiképződési módját s az Európában uralkodó monarchiai elveket megbecsülni; aztán átpillantani : mi volt Európa a keresztes hadak, a puskapor használata, könyvnyomtatási mesterség föltalálása, Amerika fölfedezése, az egyházi reformatio, I. Péter orosz császár megjelenése és a franczia lázadás előtt; — mi lett Európa ezen elválasztó epochák következtében? Mi volt Anglia a magna charta birtoka előtt s az ezerkitusa alatt; mi lett e magna charta birtokában? ez minden európai státusférfiaknak méltó foglalatossága lehetne. De illy Studium elkerülhetlenül szükséges, ha képesek akarunk lenni a jelen és jövő hiányait és hasznait, szükségeit és kivonatait valódilag és helyesen felfogni s végre elismerni, hogy egész Európa csak egyetlen nagy családot képezve, csak egy őszinte felebaráti szeretetre alapított testvérszövetségben állhat fel és virágozhatik szerencsésen, önmagát tisztelve s másoktól tisztelteive, becsületben és méltóságteljesen. El fogjuk ismerni, hogy amíg Magyarország (ezen Európa kicsinyen) veszedelmes optimismusban elaltatva deákul tengődött, szebb s jobb jövendője reményének minden őszinte, lelkes magyar szivéből napról napra eltűnni kelle, mert a mindig szomoritóbban és nyomasztóbban kifejlődött viszonyok semmi kétséget sem látónak fenhagyni, hogy az 1740 ben nagylelkűnek (magnanima) és szeretettnek (percara) bélyegzett magyar nemzet deákul optimizálva kénytelen leend magában összedőlni, eltikkadni, elrothadni és saját zsírjában megfuladni. Annyival örvendetesebben lepetünk meg a nemzeti magyar fiatal erejű életvidor latin optimismusábeli fölébredésének látásán. A magyar nyelvnek — melly további és mindig nemesb kifejlődése felé óriási léptekkel erőteljesen halad — nyilványos ügynyelvé emeltetése óta Magyarországban őszintébb, előitéletmentebb, munkásabb, nemes nemzetélet s ezzel szebb jövendő fejlődött. Ki a nemzeti Magyarország törvényes utoni s felvilágosodott atyai kormány utalma alatti fejlődését előítélet nélkül vizsgálja, egynél több jót tisztelve méltányoland, az ifjulag heves nemzetnek egynél több gyengeségét és fényesen s magasra fellobbanó buzgalmát menthetendi, s nem kivánandja, hogy egy, sokévü latin álomból alig felébredt, erőt érző, haladni vágyó, minden nemesre s jóra lelkesedve fogékony nemzet az olly soká elhanyagolt és ezért hátramaradt honi érdekek felvilágosítása és tanácskozás alá vételekor a nemzetgyülekezetekben mindenkor valamelly ó parliamenti nemzet szabadelmüleg őszinte és hidegvérüleg nyugodt méltóságát fentartsa és gyakran kényelmetlen korlátait soha át ne hágja. Az elfogulatlannak már régen át kell látnia, hogy útbaigazító oktatás vagy szigorúan pirongató intés, a törvényekét komoly és méltóságteljes utalás, a magyarilag jónak nagylelkű s részrehajlatlan méltánylása, a kormányzási szempontoknak, Magyarország alkotmányos viszonyaira nézve az ausztriai császárság iránt, tartózkodás nélküli felvilágosítása, a nemzet alkotmányos jogainak szent megbecsülése, szilárd-szigorúan törvényes behatás, valódi keresztény szeretet és igazi országatyai gondoskodás, szellemében kimivelt és Magyarországra tettlegesen alkalmazott etnikai kormányelv nálunk mindig több jót okoz és okoznia kell, mint minden más bárminemű és nevű törvénykivüli rendszabály. Századok tapasztalása tanítja, hogy azon társaságban, mellyből a keresztény szeretet szelleme száműzve, mindig gyűlölet és üldözési szellem, elégedetlenség és pártszellem, dicsvágy és czivódáskór, igazságtalanság és fejesség, nyugatlanság és bátortalanság uralkodik. Magyarországtól tehát okszerűleg nem várható, hogy ezen minden társaságról álló általános szabályból kivételt képezzen; illy kivétel lehetősége nem is gondolható, ha a magyarok nemzeti jelleme, miként az egy évezred történetében tisztán és igazán bebizonyult, épen olly igazán és valódilag felfogatik. A magyarok jellemében korlátlan nemzeti büszkeség, nemzeti föllengzés, minden önkényes hatalom megvetése mélyen gyökerezve fekszik. E fő jelleme a magyar nemzetnek némelly egyes magyarokban kihalva és eltemetve lenni látszik, az egész nemzet nagy tömegében azonban bámulandó nagyságban él, fölébred, óriási erővel fellobban, valahányszor Magyarország nemzeti ügye megsértetik. A magyar nemzetről mindig tökéletlen kicsinszerű eszméket tápláltak. Nem tartották érdemesnek nemzetjellemét a nemzettörténetből kitanulni, sokkal kényelmesebb lévén, nemzeti jellemet költeni s e költészet rovására azt ostromolni. A magyarok nemzetiségében a legnemesbet és legtisztábbat, sorsában a legragasztobbat, legszebbet félreismerték. Magyarország nemzettörténete tanítja, hogy valahányszor a fölnevezett, az egész nemzeti lényben meggyökerezett, megtestesedett és megcsontosodott főjellem figyelem nélkül hagyatott, a kormánynak legüdvösebb rendszabályai törést szenvedtek. S ez Magyarország egész történetének tartalma, mellynek tekintetéből a magyar jellemnek nemzettörténetbeli alapos, előítélettel ment stúdiuma minden a statusgépbe hivatalosan nyúló statusférfiának első, leglényegesb és legfensőbb feladata most és mindörökké. * Lásd Századunk 39., 40. számát.