Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-02-14 / 13. szám
13. szám. Ötödik esztendei folyamat 1842. Február 14. SZÁZADUNK. Pótlék, a vámszövetkezési nézetekhez. Ne untassa e lapok olvasóját még hallani valamit a fenebbi tárgyról, s pedig többnyire csak ismétléseket, erősítéseket, mel Iyek azonban szükségeseknek mutatkoznak a végett, hogy a Századunkban A jellel megjelent czikkek balul ne fogassanak fel, vagy épen félre ne értessenek. Ha mondatott, hogy a gyártáshoz több kívántatik meg a puszta akaratnál, több a nyers anyagok megléténél, ez olly igazság, melly még nézeteim ellenei által is helybenhagyatik. Ebben mindazáltal — valamint világosan kijelentetett — teljességgel nem rejtezik azon nézet, hogy Magyarországban soha ne űzessék gyártás és műipar; azon általános státustudományi elvnek ,hogy eladási czikkeink és nyers termékeink hon emésztése s feldolgozása többet ér minden külföldi vásárnál, semmikép ellen nem mondatik, melly elv épen olly általányosan el van ismerve, mint jelen körülményeinkre nem alkalmazható. Nézeteim álláspontjáról, mellyek a kereskedés-szabadságot minden nemzetek anyagi jóllétének kútfejéül tekintik, annál helytelenebbnek kell tetszeni — miután ama veszély, melly a nemzetiséget a német vámszövetséghezi csatlakozásból fenyegesse, meg nem fogathatott — helytelennek kell, mondom, tetszeni, ha olly nagyszerű eszme, mellyhez hasonló alig tűnik fel egy egy században, eszme, melly egész Közép-Europát s leginkább kedves hazánkat a szabad kereskedésnek s illy nagyszerű belközlekedésnek kétségbe nem vonható kedvezéseivel meg fogná ajándékozni, kiemelésével annak, mi talán a vámegyesületnél még jobb volna, kiforgattassék. Gyakorlatilag kell a dolgot felfogni. Kérdem, a nyers termékeken s a theoreticai akaraton kívül, melly azonban annak akaratjától, ki a gyárt létrehozza s folytassa, még igen távol fekszik, bírunk e jelenleg mindazon a gyártáshoz megkívántaté százféle segédeszközükkel ? Bírjuk e most az ahhoz kiképezett, nem akarom mondani hajlandó, népességet ? Nem fogok minden erről mondottat ismételni, hanem, annélkül hogy ellenmondástól tartsak, nemmel felelek. Beszéljen nekem valaki reáliskolákról , beszéljen politechnikai egyesületről, s másokkal azt fogom mondani, főbb idő, hogy kezdjünk hozzá; egyetértendek,hogy minden nép, melly csak földmivelést űz, olly emberhez hasonló, kinek csak egy karja; de mégis megmaradandok állításom mellett, hogy egyedül a szabad kereskedés képes minden hasznokat felidézni, s hogy az elzárkózás alig kiséreltethetik kár nélkül, még olly világbirodalom által sem mint Oroszország, vagy olly szigetbirodalom által mint Nagybritannia. Le mieux est l’ennemi du bien;*3 de hogyan még, ha ezen mieux nem is létezik, hanem csak gondolt tehetség, mellyhez még a subjectum, objectum s adjuncták előidéztetendők. Tisztelem a véleményeket, tudom hogy a vitatkozásokból és fejtegetésekből ered az igazság, de mégis azt tartom, hogy soha sem keletkezett még gyár hazafiságból, s ha keletkezett is, bizonyára nem e magasztos érzelem védpajzsa alatt folytattatott. Meghalunk hazafiságból Szigeth védelménél, Buda megrohanásánál, de gyárak patriotismusból nem épülnek; ezeknek létforrásuk a haszon, egy gyárnak haszna pedig annál nagyobb, minél olcsóbb a nyers anyag és a munkabér fenállása helyén, minél nagyobb a kör, mellyel jobb a jónak ellenségeiben gyártmányait vámmentesen eladhatja. Baaden nagyherczegségben a munkabér, az élelemszerek, lakások stb. olcsóbbak mint Schweizban. Baadennak külön vámviszonyai voltak kebelében és kevés gyárai, a szomszéd schweizi cantonokban ellenben sok és nevezetes gyárak léteztek, s e viszony sokáig háborutlanul ugyanaz maradt. Ekkor Baaden a német vámegyesülethez csatlakozik, s ime, a szomszéd Argau, Turgau és Schafhausen cantonok számos gyárai átköltöznek a nagyherczegségbe, mert a munkabér itt olcsóbb s igy olcsóbban gyárthatnak is, mellette pedig a már most Baadenben, azaz a német vámszövetség határaiban készült gyártmányaik számára minden szövetséges státusokban vámmentes vásárt találnak. Ezen elbeszélésnek, melly nem mese, alkalmaztatását a nyájas olvasóra hagyom, de hiszem, hogy elegendőkép igazoltam magam, hogy azon status- és nemzeterők felvirágzása, melly a gyártás és műipar virágzásában gyökerezik, nem közömbös előttem s figyelmemet el nem kerülte. „Keletkezendnek, s keletkezniük kell e remélt magyar gyáraknak“ ez volt állításom, s még folyvást teljes meggyőződésem; de nem elzárkózási rendszerek, nem hazafi felhívások és arrai utalások által, mi jobb volna, ha volna, hanem a jelen viszonyok természetéveli egyszerű megbarátkozása s a hozzá megkivántató eszközök nyugalmas megvizsgálása által, melly eszközök legjelesbbjei közé az olly nagyszerű kereskedésegységhezi csalatkozást számlálom. Hogy az ifjúságnak a reáltudományokban, valamint műiparos vállalatok űzéséhez szükséges technikai, chemikai s kereskedési ismeretekbeni kiképezésére megkívántató eszközök nélkülözhetlenek,magában értetődik. Hasztalan a ki- és bevitel mennyiségét szám szerint felhozni kereskedésünk ténylegessége vagy szenvedőlegessége megmutatására, mert miután valamelly kereskedési mérleg pozitivitása bizonyára nem csak a föld teremhetőségén, hanem szintúgy a lakosok szorgalmán, lehetőségén , szóval egész munkatőkéjén alapul, e mérleg csak így emelkedhetik, ha minden erkölcsi s anyagi eszközök nyuttatnak, hogy e munkatőke a lehető legmagasabban kamatoljon. Az erkölcsi eszközök: a szükséges tanítás és oktatás, hogy e munkatőke használata akartassék s tudassák, a physikaiak, hogy a munkatőke haszonhajtó alkalmaztatására elegendő tért találjon. Nem vagyok ugyan jósló, de minden tévedési félelem nélkül merem jövendölni, hogy ha félreértésével mindazon természetes viszonyoknak, mellyeket a physicai helyzet nyújt, a belföldi Magyarország minden kereskedési viszonyait egyedül a Duna torkolatai s az annyiszor hiún említett fiumei kikötő által a magasztalt Angliával létesítené — hozzáteszem, ha lehetséges volna — kereskedési mérlege mégsem fogna kedvezőbben állani. Ismétlem tehát e helyütt, hogy illy nagyszerű vámegyesülésből nemcsak nyers termékeink kivitelére, hanem egész anyagi nemzet jóllétünk emelkedésére, tehát a mesterségekre s gyártásra is, a legfőbb virágzás hajnalát látom. Tudjuk, hogy a tagadás mindig könnyebb az erősítésnél, s ha ez utóbbi még a jövendővel foglalkozván semmi számokat nyújtani nem képes, a kételkedőt csak a hasonló esetek analógiájára utalhatni, melly a német vámegyesületnek egy tündérileg elővarázsolt jóllét tekintetében kétségtelenül kedvez.