Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1843-06-11 / 46. szám

40. szám. Hatodik esztendei folyamat 1843. Junius II. SZÁZADINK. mi akar ősiség alatt értetni, s mi volna szükséges hogy az biztosíttassák, azaz igaz­sággá emeltessék ? Minél könnyebb e kérdést elrontan s a legátalánosabb vá­­zolatokban megoldani, annál kivánatosbnak tetszhetnék nehány szóban iránta értesülni, mielőtt a még függőben levő életkérdés végképen eldöntetnék, melly tulajdonképen oda irányozva: biz­­tosittassék-e az ősiség, vagy pedig eltöröltessék-e mint biz­­tosithatlan? Vajha illy értesülések a valódi álláspontra vezetnének, melly­­ből a tárgy teljes jelentőségében és kiterjedésében leplezetten mu­tatkoznék, s vajha illy módon a habozó vélemények e felette fontos kérdés iránt minél előbb s békésen közmegelégedésre megálla­podnának. Az ősiség elve az elődöktül törvényesen öröklött tulajdonnak az önszerzettek­ megkülönböztetésén alapul. Ez elvnek legszigorúbb következetességében azt lehetne kihúzni, hogy ellentétben a szer­zemény feletti korlátlan szabad rendelkezéssel, az örökség minden rendelkezés alól elvonassék, tehát sértetlen és csorbu­lan a törvényes örökségre átszálljon. Hogy azonban még Werbőczy idejében sem verék az ősiséget olly szigorúan, bizonyítja a P. I. tit. 59. §. 9., hol nemesi ős ja­vak eladásáról ezek állanak : Venditio rationabilis aliquando valet, et aliquando retractatur, necessaria autem semper valet, et semper tenetur, et nunquam invalidatur. A mostani gyakorlat sem veszi az ősiséget annak legszoro­sabb értelmében. Mint általánosan tudva, ősi nemes javak minden aggodalom nélkül adósságokkal terheltetnek, mellyek, mennyire a vagyonból kitelik, visszafizetendők; s bárha török vagy saracen s más fogságba esés miatt többé nem olly hamar kénytelen valaki nemesi örökségét eladni, mégis örökös eladások nem lettek ritkáb­bakká; sőt inkább az érvénytelenítési panaszok, kivált a megsem­­mitésre hozott ítéletek száma, a legújabb időben inkább szaporo­dott semmint kevesbedett. Ha tehát az ősiségi elv legvégsőbb szigorát akarnák használ­ni, s annak erejénél fogva minden ősi javakat egészen különös mó­don elosztandó hitbizományokká emelni, akkor a l­enálló törvények­kel be nem érnek, hanem az „ősi“*) kifejezés törvényes megha­tározása után egy új, oda irányzott törvényt kellene hozni, hogy az ősi nemes javaknak csonkítás nélkül kell a törvényes örökösökre szállni, s következésképen azok sem eladhatók sem megterheltet­­hetők ne legyenek. És e törvény kezessége végett, azaz, hogy igazsággá vál­jék, továbbá rendes birtoktáblákra és azon törvényes rendelke­zésre lenne szükség, miszerint a nemes javak ősi tulajdonságai minden örökösödés beállásával a birtoktáblákba világosan beik­­tattassanak és feljegyeztessenek. Tágabb , a jelen gyakorlatnak inkább megfelelő magyarázat­ban az ősiség a szabad rendelkezésnek csak némi korlátokat vet, a javak könnyelmű megterhelésének vagy eladásának megakadályo­zása végett; mi azonban a jelen fenálló törvények által, mint tudva, elérve nincs; részint, mivel e korlátok a törvényekben pontosan ki nem jegyezték , részint pedig, mivel a helyett hogy az ősi bir­­tokosoktól az áthágás lehetsége előre elvétessék, a törvények meg­­elégesznek azzal, hogy a felelőség utólag a másik alkudó félre le­­latik, melly félre az eladás vagy megterhelés okainak kitudása és megítélése méltólag s következtésen teljességgel nem hagyathatik, mivel törvényeink, még az 1840. 9. §. 7. sz. legújabb is, az ősiségi jogok megóvását egyedül a családra hagyják, s­ ha a családi tagok igen távol rokonság vagy más okokból róla nem gondoskodhatnak, vagy azt tenni nem akarják, nincs más valaki, ki hivatva volna, a családot s illetőleg a netaláni ivadékot, mint ősi s utódi gondnok, képviselni. Az ősi nemes javak eladása ellen a családoknak bizto­sítása végett eddig fenálló eleintés és a károsodás miatti megsem­­mishetés (invalidabilitas ex praejudicio) tehát megelőző nemű rend­szabállyá volna átváltoztatandó, mire nézve ismét birtoktáblák be­hozatala és olly törvény volna szükséges , a) hogy minden birtokkönyvileg okvetlen betáblázott ela­dásnál minden elem­zéknek azon nyilatkozata a birtokönyvbe be­­iktattassék, hogy vásárlási előjogukra igényeket tartani nem akar­nak; továbbá b) hogy, miután a jogsérelem az eladás nem létező okszerű­sége­ vagy szükségéből áll, annak megtámadása és az ősiségi kö­telék megóvása végett úgynevezett ősiségi vagy utódi gondnok felállítassék, hogy annak az eladás megengedhetése iránt az el­­lenmondási perben történt kihallgatása felett a birtokkönyvet kor­mányzó hatóság által formaszerinti határozat hozassák, s hogy ez igenlő (affirmatív) ítélet azután az eladási oklevéllel együtt min­denkor a birtokkönyvbe iktattassék. Azonkívül még különös törvényre volna szükség, melly azon eljárást szabályozná, melly az ősiségi köteléknek felbontásánál, mint p. v. az 1839/40. 7. t. ez. 9. §. esetében, követendő volna, vala­mint minden más esetekben is, hol aequivalensseli helyettesítés az utódi gondnok megegyezésével forog fel. Az ősi javak jogtalan terhelése ellen az eddigi törvények szinte nem elégségesek. A zár alá tétel közönségesen csak akkor történik, midőn a pazarlás nyilvános, tehát többé kevés vagy épen semmi meg nem menthető; a szerzeménybeli kiegészítés csak akkor történhető utólag, ha szerzett birtok valóban találtatik. Hogy tehát az ősiség e tekintetben is biztosíttassák, igaz­sággá emeltessék, uj törvényekre volna szükség, s pedig a) annak meghatározása, milly esetekben átaljában, s milly értékig — p. p. annak harmadáig — terheltethetők az ősi javak, vagy b) olly rendszabály, hogy az ősi tulajdon megterhelésére a birtoktábla általi feljogosítás és olly eljárás, mint a b) alatt az eladásnál említett, legyen szükséges; c) rendelkezések a kiegészítésre, mihelyt szerzett tulajdon mutatkozik, vagy pedig az ősi tulajdon lassan kinli egyéb teher­mentesítésére. Ha azon hatóságoknak, mellyek a birtoktáblák élén állanak, határtalan hatalmat engedni nem akarunk, ha az aliquando valet, aliquando non valet­tet ismét behozni és érvényessé tenni nem kívánjuk, úgy a törvényeknek, mellyek itt csak általján érintvék. *) Kelemen következőleg határozza meg: Avitica bona sunt ea , quae a progenitonbus via ordinariae legalis successioni ad nos transferunt.

Next