Századunk, 1844. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1844-12-31 / 103-104. szám

825 826 pont birtok, melly a jobbágytelkeken felülmarad, nehány százezer nemes család birtokában van, és hány millió ki van zárva ettől; csak ne legyen ez nemesi birtok, m­indenféle szabaditékkal kö­­rülsánczolva, legyen a nemtelennek személy- és vagyonbeli biztos­sága, ne sánczoljuk el magunkat a külföldtől, hanem segítsük in­kább minden módon, hogy vidéki bejöhessen, hogy kedve legyen itt lakni, és ne Amerikába kényteleníttessék költözködni, legyen­­kedve hozzánk jőni, majd lesz concurrentia, lesz pénz , lesz ész, lesz ipar! Ezt mind átlátták és fölkapták reformereink, már azon idő óta midőn nagy Széchenyink (a Croquis szerzője szerint) a ma­­gyarok szemeibe csípős szappanos vizet kezdett fecskendezni, mondván: ne tekintsetek többé vissza a múltra, ott többé remény nincs, hanem a jövendőre ; ott van ennek oka, legnagyobb akadá­lya az ősiség. Agitatiók által kinálgattaték a nemzet az ősiség el­törlésével, de hiába, fölötte nagy a magánérdek, gondolták egymás közt: egyenes után nem győzhetünk, azért csipdesni kell, mig ma­gától megbukik, előhúzták az összesítést, melly a birtokot zavarba hozta, mert a minőséget, a mennyiséget és az ubicatiot ugyancsak némi perplexitással körülfona, s a tömeg még sem engedett; erre meghozatott a sommá-; ut, és a váltótörvény; ez ismét zavarba hozá a szabaditékot, mert most már a protestatioknak vagy bor­emeléseknek sikerök nincs; a biró rövidebb uton bejöhet tekintet nélkül az ősiségre vagy szabadítékra, nem is kérdi, mennyi beru­házás fekszik a birtokon, hanem csak elfoglalja, — és a tömeg meg sem engedett; most már azon üdvös szert állitok eb­be: minden nem nemes birtokot vehet; ez már valóban nagy bomba, és ettől már csakugyan megijedt, mert nemesi elsőség a vételnél nincs többé, de van neki még virtuális elsősége, gondolja, még meg nem adom magam.­­ De már most jöjön csak az adó, majd meglátjuk, meddig tar­­í­tandja magát? nem fogunk-e kérni, szabadítsanak már csak az­­ urak meg attól, hogy birtokunkat szabadon és jobban adhassuk el,­­ és ne kérdezze a vevő, mennyi beruházás fekszik az úr birtokán? Boldog isten! minő hajnal volna ez sokakra, sőt egész hazánkra nézve az ősiség eltörlése utáni napon! Ha már csakugyan példázunk, tehát még egyet adunk az élet rajzaiból. Egy valaki ollyannyira belemerült az adósságokba, hogy nem tudja, mit csináljon, küldözi a sok alkuszt, ígér nagy kamato­kat: „keressetek vevőt birtokomra,“ —• de ezek nem találhatnak, — „pedig már 100,000 pengőért odaadnám,“ — mindhiába — „mit csinálok az Istenért?“De az ősiség eltörlésének sanctioja utáni napon kopog valaki: „Uram, tegnap birtokát 100.000 forintért el akarta adni; itt van“. És bocsánatot kérek ezen merész állításért — tíz tulajdonos közül már most egy sem adná oda, bár azt sem tudná, miért? „Igen bizony — hallom már némelly megyei szónokot — az aristocratia elnyelendi a közép nemesség birtokát, a magyar nem­zet magkövét semmivé teendi.“ De én még tovább megyek aggo­dalmaikban: nem nyelendi-e el 50—60 év múlva a nemtelen mindkettőt, vagy legalább a birtokba — ha a hivatalba nem is — nem hozand olly arányt mint 10 : 1 vagy talán még nagyobbat is, mint Poroszországban, melly ipara által Európában olly hires lett, mellynek adóssága kevés, pénze sok! Mind hiában! Uj törvényeink által már nagyon kezdünk ka­­czérkodni az ősiséggel, csipdessük már nagyon, törődjünk még egy tévessé hozzá, és megvan az összeketés legnagyobb áldással, hi­szen azért még maradhatunk mágnások, nemesek, járhatunk köz­gyűlésekbe, ott is már kezet nyújthatunk a nemnemeseknek egy új törvény következtében; nyújtsunk még tettleg nekik birtokunkból is, mert fölfogásom szerint, új törvényeink által még félig sem eresztettük őt abba be, és e mellett a nemnemes mindig inkább kamarai földet fog venni, mert ott még nemes is lehet, vagy pedig semmit sem veeni. Megvallom , szerettem volna nagy belátású Széchenyink bel­sejébe tekinteni, midőn a bizhatási javaslatot kezeiben tartván mondá: „Ein Vogel trägt einen Saamenkorn in ein wüstes Land, und es entsteht daraus eine neue Creation“ és ő maga Magyaror­­ország jövendőjét látta, és ha még most az ősiség eltörlését látná azon üdvös két törvényhez csatolva, minő jövendőt, minő újjászüle­tést jövendölne ? !! Garamy. Pozsonyban. Alapitá és szerkeszti Orosz József. — Nyomtatja Schmid Antal• Mazafiui kérelem lémetli l*éter arh­oz* a „Századunk“ 95 — 96-ik számában („Eszmék a magyar gazdaság haladásának akadályairól“) elösoroltaknak egyik pontjára. N. P. urat, úgy vélem, bírálni képes férfiak, a hazának azon férfiai közé fogják sorolni, ki a közjóért nemcsak hogy fáradozni óhajt, de fáradozni nem is fog szűnni; ez az ő érdekes értekezé­séből kivehető, mellyet ugyanis a „Századunk“ feljegyzett számá­­maiban velünk ismertetni szives vala. — Rajta tehát ti nemes­keblű honfiak, szólaljatok fel többen is, ha gazdasági akadályok jönnek szemeitek el­be, hogy a magyar, sötétben létező kincsét föllelhesse. Hála fogja koszoruzni az ollyan honpolgárt, ki hazájá­nak előléptetésén működik. Tisztelt urnák előadásait nemcsak igazaknak láttam, hanem czélszerű észrevételeit honunk minden gazdáinál minél előbb vég­­rehajtandóknak is vélném. Legnagyobb öröm fogta el keblemet, midőn egyik pontjában ezt olvastam: „Vannak gazdák, kik fájdalmasan panaszkodnak, hogy lucerna­ kosztól menekedni nem tudnak, úgy vélvén, hogy egy rejtvény, melly nemcsak előttem mint csekély tapasztalata egyén előtt, de sok tapasztalásu gazdák előtt ismeretlen feloldoz­tatni fog; azonban azon rejtvény csak rejtvény maradott. Hogyan lehet luczerna-koszt egy táblaföldből kiirtani, vagyis inkább elejét venni, (midőn igen gyenge korában egy nyolczad­­része egy táblának vele már telve vagyon) ezt nem tudom. Ugyan­ezen okból indulva bátor vagyok N. P. urat úgy, mint más honi gazdaurakat is szívesen kérni, legyenek honfitársaik iránt kegyesek, és igazítsanak ki bennünket ezen homályból, mellyben már régen tévelygünk; midőn mi vagyunk önök közelében azon szerencsétlen gazdák, kik panaszkodunk , és fájdalmas szemmel nézzük, hogy szépen kikelt luczernánk, (kü­l- és belföldi tiszta érett mag után) még tán csak 3 hüvelynyi hosszú, már is hosszas tele vagyon. Remélem, hogy N. P. ur szerény hazafiui kérelmemet méltá­nyolván , leend szives utat és módot nyújtani, mellyen ezen majd minden évi tetemes károsodásunk korlátozása sikerülhessen. Ikrény, télelő közepén 1844. * B------rL

Next