Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-04-15 / 30. szám
235 És most kérdem az el nem fogott olvasót, lehetett-e Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor goromba dorongálására szelidebben felelni? Nem kellett volna-e nekem keményebben kikelnem a durva szájhős kigyósziszegése ellen? De én azt nem tevem, mert meg vagyok győződve, hogy gorombaságban, mind az érdeklett csavargó*) mind főnöke felülmulhatlanok, mint azt már több izten satis, abunde bebizonyították. Mi történt fenebbi nyilatkozatommal a Divatlapnál, azt később fogom a t. olvasó közönség elébe terjeszteni, minthogy az az ügynek első stádiumához már nem tartozik. Mielőtt azonban az álnokok leleplezését folytatnám, és megmutatnám, mint szeretnék ők szép szín alatt a legnagyobb igaztalanságokat elkövetni, mint vágynak az irodalom országában kárhozatos kizárólagos aristocratia után, előbb elmondom, miért nem írtam a Hírnök 16. és 17. §ban megjelent bírálatom alá nevemet. Petőfinek eddigi föllépései nyilván elárulák, hogy ő a legjózanabb criticát sem tűrheti el, de ha csak egy két hibája említtetik is, ő azonnal a legnagyobb durvasággal kél ki, és mérget szór vétkes és ártatlan ellen, úgy hogyha ez sem akar jogaiból engedni, nincs vége hossza a sok harcznak és háborúnak. És hogy e véleményemben nem csalatkozom, mutatja a következés, mellyet bár ne kellett volna tapasztalnom, minthogy semminek sem vagyok olly ellensége, mint az illy czivakodásoknak. Minthogy azonban becsületem támadtatott meg, mind Vakot (előbb Vachott, Olim Vahud) mind pedig a csavargó Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor által, azt nem védelmezni, és a jogtalan durva megtámadásokat nyiltan vissza nem utasítani, tőlem gyávaság lett volna. Legközelebb a dolgok további menetét fogom a közönség előre terjeszteni, s remélem akkor ama két embert végképen leleplezem , hogy azokat mindenki megláthatja az ő aljasságukban. Az eddigieket szükséges volt előadnom, azért hogy az egész ügy a közönség előtt álljon, s ezekből a következményeket megérthesse. Szeberényi, írói hitel. Mindenki tudja, mi nehéz nálunk valamelly kiadandó munka iránt részvétet gerjeszteni, és mi nagy bajjal lehet csak előfizetőket gyűjteni. De ki tehet róla, hogy némelly írók ennek magok okai, mert azon bizodalmát, mellyel az aláírók előfizettek, könnyelműen kijátszók, s igy az irói hitelt pelengérre kiállítják? Tudok rá példákat, hogy némelly urak előfizetést hirdettek, a pénzt begyűjtötték, és könyvet talán nem is írtak, vagy legalább ki nem adtak. Legújabban is tapasztaltuk ennek egy szép példáját. Pufi Sír verseire Pápán is többen fizettek elő; a könyv még múlt novemberben jelent meg. Mi vártuk, hiába! Irtunk aztán a szerzőnek, hogy valahára már küldje el, de ő bizony csak nem küldte. Végre keményebb modorban is írtunk hozzá, és ő azt válaszolta, hogy ő bizony semmiféle könyvet nem küld, ámmár nyugtatványa a fölvett pénzről kezünknél van. Hogy vagy a pénzt meg kell térítenie, vagy a könyveket átadni, az bizonyos. No de kérem alázsan, van-e mindenkinek kedve azon könyvet, mellyre jóhiszemmel előfizetett, szolgabiró által behajtatni? Csoak aztán, ha sokan nem akarnak előfizetni, miután illy rutul megcsalattak? alóban sajnos, hogy egy két könnyelmű ember mint az a talánob irói hitelnek, sőt egész irodalmunknak kell szen ve czimefni a divatlal legújabb számaiban. Nem irigylem 236 Egyszer az ebdüli ellen. Persiában egy véletlen eset mutatta ki ezen szert. Egy dióolaj gyárban dolgozó legényt megmart egy veszett kutya s ijedségiben-e vagy hogy, elég hogy ő bizony beesett egy olajos kádba vagy medenczébe. És imé, épen egésségben maradt, holott mások, kiket ugyan azon kutya megmart, dühbe estek, s meghaltak. Ezen eset következtében hasonló szerencsétlenséggel látogatott személyeken próbát tettek a dió-olajjal részint kívülről borongatva, részint belsőleg adva s mindnyájoknál szerencsés foganatot tapasztaltak. Ezen múlt év augustusában közlött híradást egy más, prágai, közlemény követte, melyhez nem juthatunk, de ebben is dió-olaj játsza a főszerepet. Olvasván mindezeket egy ember, ő is közöl egy hasonló utasítást a következő szavakban: „Ez a recept emlékezetet felülmúló időktől fogva van családom birtokában, és régebben gyakran használták sikeresen, mind embernél mind haromnál; sőt oly esetek is fordultak elő, hogy oly kutyák közöl, melyeket ugyanazon egy veszett kutya mart meg, némelyek, mellyeknek a kérdéses szert beadták, épen megmaradtak; mások amellyeket nem orvosoltak, megdühödtek. Atyám,akit már rég eltemettek, gyakran adta ezt a szert falusi embereknek, hogy marháikat, ha a veszett kutya megmarta, gyógyítsák meg vele s jól emlékszem, hogy aztán hazája jöttek s a jó sikerről tudósítottak. Eddigelé nem akartam közleni, mivel nem találom tanácsosnak, hogy egy olly veszélyes nyavalyában, mint az ebdült, orvos segéde nélkül házi szereket próbálgassanak. Azonban óhajtható, hogy ember-és baromorvosok ne sajnálják fáradságukat s vegyék ezen szert szigorú visgálat alá. Az utasítás ez: „Május holnapjában, midőn a hold növekedésében van, ki kell ásni egy rakás vadrózsagyökeret. A gyökér felső héját lehántván, előtűnik a második, mely veres szinű. Ezt a második héját vakarja le az ember a gyökérről s szárítja meg papiroson egy mérsékleti melegségü kemenczén, de a világért sem úgy, hogy a nap érte. Megszárasztván a veres gyökérhártyát, üveg fiaskóban jól befojtja s nem nyirkos helyre elteszi. Midőn szükség van reá, vesz az ember a szárított gyökérből annyit a mennyit törve négy ujja hegye közé felfoghat, s porrá töri. Ez egy adagnak való. De csak akkor kell megtörni és nem elébb, mikor használni akarjuk. Aztán vészén annyi dió-olajat a mennyi pálinkát két krajczárért vagy egy garasért adni szoktak, t. L akkora üveggel teli mérve; aztán három fris tojásnak a sárgáját, melyből az úgynevezett kakashágast gondosan kiválasztották, egy kis kés hegynyi reszelt szerecsendiót s egy só evőkalánnal tetézve finom búzalisztet; mindezeket egy tiszta csuporban jól öszve kell sodorni, s egy tiszta lábasban széntűz felett lepénynek vagy lágy pogácsának sütni; de úgy hogy csak barnáló sárga, de a világért se barna legyen. Meghötvén, reggel éhomra beadják a mart embernek vagy baromnak, miután 24 óráig semmit sem szabad sem ennie sem innia. Ezen szert a kilenczedik nap előtt kell beadni, különben nem segít; bizonyos eredményét várhatni pedig úgy, ha a marás után harmadnap előtt adják be. A sebet kilenczed napig nyitva kell tartani, mit eezetes kovásszal legjobban végre lehet hajtani. (V. U.) Pozsonyban. Alapító és szerkeszti Orosz József. — Nyomtatja Schmid Antal.