Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-04-22 / 32. szám

No de valamint minden múlandó a nap alatt, úgy múlandóság volt ez is, s tagadhatlan, hogy a politikai czikkek becse épen olly hirtelen kezd csökkenni, mint háború közeledtével bankjegyek szoknak alábbszállni, miért is legnagyobb számukat csak végtelen unalmunkban méltatjuk elolvasásra. Merülnek ugyan föl most is néha közben uj politikai kérdések, mellyek ha nyomban négy, öt ép eszüs ügyes tollú egyének által bonczoltatnak, mindenesetre nagyon érdekesek; de ha ugyane kérdések fél vagy pláne egész év múlva ismét szőnyegre kerülnek és más húsz, harmincz egyén által kitü­­nőleg roszabbul taglaltatnak,­­ akkor már a meddőség bélyegét ma­gukon viselik, s vagy épen nem, vagy csak immelámmal olvastatnak el. Azonban az írók ezt hinni teljességgel nem akarják, erősen meg lévén győződve a felől, hogy csak politikai czikkek által vív­hatnak ki magoknak dicsőséget, s igy szinte kényteleneknek ére­zik magukat a közönségnek olly étkeket tálalni, minőket étvágyá­nak megfelelni leginkább hisznek. De fájdalom­­ a politikai kér­dések megvitatása sem tarthat örökké, mert azoknak is fenekök lévén, távolról sem kiraerithetlenek: igy ugyanazon tárgyakat százfélekép csűrni csavarni, csépelni kénytelenittetvén,lapjainknak meddőségét részben épen azáltal okozzák, miáltal beesőket emelni törekesznek. Jobb években magunk is bámuljuk pajtás kerteinkben a sok roppant szénás, gabinás kazalokat, udvarainkon a nagy fara­kást pár szolgáló vagy háziszolga konyháinkba s kályhalyukainkba behordta, tisztán fölégette, szénás kazalainkat három, négy juhász legény aklainkba beczipelte s fölétette, gabnás osztagainkat 12— 16 markos cséplő pozdorjára csépelte. Hát csak a politikai kérdé­sek volnának kicsépelhetlenek? Igaz, az ész korát soha senki meg nem mérte s tehetsége határát ki nem szabta; de épen azért azt nehány politikai kérdések örökös bonczolgatására kárhoztatni va­lóságos észelleni bűn.* *) 3) Hat hétféle politicai lapban körülbelül kétszáz , megyei gyű­léseinken vagy kétezer ember már öt év óta szakadatlanul csépelik a politikai kérdéseket, legközelebb múlt országgyűlésen pedig tizennyolc­ hónap alatt annyira összecsépelték azokat, hogy ez­után azokból akár salamoni bölcsességgel is egyebet mint töre­­ket kicsépelni teljes lehetetlen. Ki ennekutána esküdtszékek­ről, pestfiumei vasútról, úrbéri váltságról, centralisatioról, bank­ról s több effélékről ir, az előre tudhatja, hogy meddőséget ir, s vagy maga sem tudja mit ir, vagy nem olvasó vagy felejté mit már százan sőt ezeren írtak s beszéltek mindezekről.4) Majd tíz év múlva ismét föl lehet mindezeket melegitni, mert a magyarnak, ki igen feledékeny, tiz év múlva mindezek ismét újságok lesznek5) Ismételve mondom: a legújabban fölmerült s merülendő kérdése­ket kivéve, a régiebbekről minden lehetséges elmondatott, es az is, mit harmincz év múlva elmondani unosuntig ráértünk volna, es az is, mi távolról sem tartozott a dologhoz, csakhogy tudósságunkat kitüntethessük, el következőleg jól roszul alkalmazva minden ver­­secske is, mellyet valaha valamelly régibb vagy újabb aud­orban olvastunk. Tehát a sok politikai czikkek végnélküli ismétlése, va­lóságos meddőség hírlapjainkban­). A sok egy kissé nagyon is erő­szakos rántzigálás által mély álmunkból fölébresztetve s csodálatos mámorunkból kiábrándulva, szintúgy nem hisszük már többé, hogy egyetlen ember bölcsességétől, tudományától függjön csak egy or­szággyűlésnek is jó vagy rosz­eredménye, de még kevesbbé az egész hon boldogsága, valamint ennekutána egy hirlapszerkesztőt nem fogunk — hacsak égből nem szálland alá — bálványkint imádni s vezérczikkeit csalhatlanoknak tartani 7). Mindezeken már túl va­gyunk s a fővezérkedésnek országgyűléseinken szintúgy mint jour­­nalisticánkban már vége van. Én nem hiszem, hogy a 19i. szá­zadban egy magyar politikai hírlapnak 4—5000 előfizetője legyen többé. 8) Azt mondá valaki nem rég a Hírnökben, hogy a hírlapok nem arra valók, hogy csak elolvastassanak, hanem leginkább hogy gon­dolkodásra alkalmat nyújtsanak; s ime, épen e jó ur czikkében nincs csak egy szócska is mellyről gondolkodni lehetne. Nem uram, ez nem egyedüli czélja a hírlapoknak, sőt inkább legtöbb ember épen azért járatja a hírlapokat, hogy azokban valami készet olvashasson s magának gondolkodnia ne kelljen. Nagyon téved, ki hiszi, hogy a többség azért olvassa a hírlapokat, hogy azokból is­ten tudja milly fáradsággal, fejtöréssel s gondolkodással valami mély tudományt, bölcsességet gyűjtsön magának; de igen jól vé­lekedik, ki hiszi, hogy azért járatjuk, hogy azokból a roppant világ különféle millió napi eseményeit megtudhassuk, mulatva, könnyen okuljunk tanuljunk. 9) Valamint azon hírlap melly e véleményt nem osztja, a többség véleményétől eltér, úgy eltér ő tőle is a többség, mert csak meddő dolgokat nyújt neki. Minden mély tudományú czikk a többségnek meddőség, minden jelesebb tünemény, ese­mény, életjelenet leírása kedves neki. Mindezeket azonban nem úgy akarom értetni, mintha minden politikai s mély tudományu czikket hírlapjainkból kiküszöböltetni kívánnám, hanem csak úgy, hogy azok az olvasó­közönség nagyobb részének akarata ellenére legtöbb helyet ne foglaljanak el hírlapjainkban. tanuljuk, hogy miképen kell meggazdagodnunk , általános jólétre vergődnünk , úgy hogy már most csak tennünk kell; aztán a kárho­­zatos korteskedésre — melly annyiszor meglapitá különben sem de­gesz erszényünket — reá van sütve a gyalázat bélyege , s attól ez­után mindenki, ki a nemzet elaljasodását sőt halálát nem kívánja, va­lamint lelkét, úgy zsebét is védeni fogja. Tehát nem nyertünk-e eleget a hírlapok olvasása által? De igen! ha nem annyit is mennyit óhajtünk , s ha voltak is a journalismusnak fattyúkinövései, azt nem kell annak ártalmára vagy megtámadására magyaráznunk , mert an­nak talán még haszna volt, mivel alkalmat nyújtott a homályos tár­gyak kibonyolítására s tisztába hozatalára, s alkalmat kifejthetni azt, mi üdvös mi hasznos a hazára, s megtanított bennünket, hogy vakon, mig az alaposságról meggyőződve nem vagyunk, ne kövessünk sem­mit. Hogy egy kis zivatart idézett elő s mozgalmat a journalismus, az nem baj, sőt szükséges, hisz a tó megküzdödik, ha szél nem za­varja a vizet, s a gép kerekeit rozsda emésztendi, ha azoknak mozgást nem adunk. Szerk. *) A görögök 10 évig ostromlották Tróját, s még sem hagytak addig az ostrommal, mig nem győztek . Így vannak a journalisták, politi­sok is, kik mind­addig nem távoznak (és helyesen) valamelly tárgy mig azt a tervezett ponton nem láthatják , kicsépelteknek pedig­­ akkor tartják, midőn e czért elérték ; de mit is eme valamelly társ; csak egyszer megemlíteni, s aztán nyugodni hagyni, különösen kunk commoditást szerető keleti fajnak, kik ha hosszas ösztökélés­­ valamelly tárgy iránt fellobanunk is, már a gonosz világ szalmatü eknek szeret bennünket gúnyolni és talán nem ok nélkül: nek uraim szüntelen korbácsolás kell, mert különben megfeledkezün munkáról, s szüntelen harangozni füleinkbe, ha a nemzeti nagy hal­­at a pangást es restseget a földszinen nem akarják tovább tart; nem gondolván azzal, hogy már is eléggé megrontott a levegőn! S igy mi százszor , meg szaszor, és még ezerszer füleibe kiabál; resznek, hogy dolgozz, a tudatlannak, hogy tanulj, — nem tar észelleni bűnnek ; sőt azt nem lenni nemcsak ész-’hanem nemze­leni bűnnek is állítjuk. Szerk *­ Ne feledje soha értekező ur, hogy isi keleti nép vagyunk, s igy könnyelmű kényelmünkben nagyon is könnyen feledünk. Szerk. *) Épen azért nem kell hosszú pórázra hagyni, hogy újságok ne legye­nek. Hat uram! a magyarnak 10 év örökkévalóság emlékezésre néz­ve, s 10 év alatt azt is elfeledné, hogy volt journalisticája. Neki a világért sem kell békét hagyni. Szerk. 6) De ugyan mit írjunk hát politicai lapba mondja meg értekező úr? A jó keresztény ember minden nap elmondja az ő imádságát, s a hazája fölvirágzását szivén hordozó journalista sem tehet egyebet mint po­liticai imáját mindaddig hangoztatni, mig az sikeres meghallgatást nem nyer. Szerk. :) Eddig sem történt az , azonban cuique suum! Szerk *) Fájdalom ! ez bizony nem szolgál dicséretére az olvasó közönségnek , mert általa csak a hon érdekei iránti részvétlenségét árulandja el. Szerk. 9) Igen természetes, mert nem adatott mindnyájunknak­ a gordiusi cso­mót megoldhatni; azonban itt még­is kénytelenek vagyunk megje­gyezni, hogy mindenki, ki valamelly tárgyat megtanult — nem értjük amúgy a szajkó módjára — azt előlegesen föl kellett eszével dolgozni, hogy azt meglóghassa , és így gondolkodott. Szerk.

Next