Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-05-16 / 38-39. szám

egymástól — tökéletesen megvagyunk győződve, hogy a haza és fejedelem javát igyekeznek előmozdítani, s kiket olly mocskos és piszkos kifejezésekkel illetni, minővel azokat F..........­ ur hozzánk beküldött kéziratában illette, de a mellyeket mint a jóizléssel ösz­­szeütközőket, s szennyességükért nem lapok hasábjaiba valókat kitörültünk, — olly kifejezésekkel illetni — mondjuk — nemcsak hogy nem lovagias, méltányos és illendő, hanem illegális sőt aljas. Nehogy pedig azt mondja­m.......­ uz, hogy félreértettük, és azt vitassa ellenünk, hogy ő egyedül a gonosz hibás gondolkozásu kom­phaeusokat értette czikkében s nem a haladó osztály egész li­berális névvel czimzett osztályát, — felhozzuk saját szavait, mely­­lyek igy hangzanak: „Csudálatos fonáksága a véleményeknek, egy kiművelt s tisztes állású honfinak, egy magyarnak a maga dicsősé­gét önnön elöljáróinak és honfitársainak méltatlan lepiszkolásában s megvetésében keresni! S ez nektek felvilágosultság? ez szabad­­elmüség? ez nemzetiség? Bocsánat uraim , de itt vagy ti tévedtek iszonyúan, vagy nekem egy csep józanságom sincs. De ugyan kér­dem hát: miféle részről özönlik felétek taps és éljen zaj amaz illetlen és jogtalan mocskolódásokért? benőtt fejesá­­gyú, tudományos, tapasztalás-edzette férfiakéról? soha! soha! kik részéről jön hát a taps? értetlen és buta köznépéről, ifjonczoké­­ról és felületes politizálni szeretőkéről. Boldog isten! hát csak annyiban tartják a ma megtévedt honfiak a józanul gondolkozni és érteni, valamint jogszerűleg cselekedni megszokott honfiaknak felelöki véleményét, hogy azt illy hitvány áron odahagyni nem sajnálják? Ugyan kérdjük most . ............­ urat, hogy midőn azokról beszél kiket a nép, ifjonczok s szerinte felületes politizálok meg­tapsolnak s éljeneznek, (és igy ezeknek mindenesetre főbb sze­mélyeknek s az osztály előkelő szerepvivőinek kell lenni, mert ezeket szokták éljenezni tapsolni) valljon nem általánosan beszél-e az egész osztályról? valljon midőn a megtapsoltat s megéljene­­zettet megtévedt honfinak, s a tapsolóknak s éljenzőknek nyilvánított érzelmeit hitvány árnak nevezi, nem egyiránt piszkolja, s támadja-e meg? De igen! s ezen tettét válaszában még ismételte is, az általa érzett osztálynak nemcsak alsóbb tag­jait, hanem még többjeit is „kontár politicusoknak, il­letlen s jogtalan mocskolódásaikért“ tapsot vadá­szó — s gyakran valóban is nyerő — rosz embereknek ne­vezvén; és mi épen azért szólaltunk föl csillagjegy alatt a fölötte túlzó és méltatlan vád ellen, nem akarván, hogy azoknak megtá­­madtatása, kikkel inkább kibékülni, s őket hozzánk közelebb hozni szükséges, mint inkább távolitni, tovább folytattassék; s lapjaink szelleme értelmében figyelmeztetni akartuk F.........­ urat, hogy hasábjaink nem gyűlölség, idegenkedés s elvtürelmetlenség terjesz­tésére, hanem kibékítő, kiengesztelő lépésekre vannak rendelve. És igy még akkor sem helyeselhettük volna F..........­ ur modorát, ha szavait csak ama Protheusféle emberek ellen irányozta volna is; mert, bár meg vagyunk győződve, hogy a bűnt, az aljasságokat ostorozni kell, de mégis úgy hisszük, miként szépszerivel sokkal messzebb lehet haladni a javításban, mint mocskolódással, és szép szóval inkább pelengéreztetik a bűn, mint szennyes kifejezésekben. És ...........i urnák ezen nézetünkben osztozni kell, legalább ha következetes akar magával maradni, mert hisz maga mondja Senecával: „Lauda parce, vitupera parcius, similiter enim reprehensibilis nimia laudatio, et inmoderata vituperatio, illa siquidem adulatione, ista malignitate, suspecta est,“ és épen azért nem tudjuk megfogni F.........­ ur magaviseletét; ha ezen szavakat nem idézte volna ön, azt mondtuk vala, hogy külö­nös szenvedélyét leli — mi magában még mint minden más érzés s körülmények befolyásától tisztán álló szenvedély, nem vétkes, s nem annyira kárhoztató —­a mások piszkolásában, de miután ö­n maga mondja „vitupera parcius“, és mégis a legkíméletlenebbül szerepel e téren, nem tudjuk elhatározni hogy mit gondoljunk; malignitással azonban távolról sem akarjuk önt gyanúsítani. Lássa tehát ..........i az, hogy mi önt nemcsak hogy félre nem értettük, sőt inkább minden szavát igenis jól fölfogtuk. Le­gyen azért elég ennyit beszélnünk az első csillagról, azonban mi­előtt szavainkat bevégeznék, kénytelenek vagyunk ...........­ urnák újólag ismételni, hogy vádja fölötte túlzó és méltatlan volt, mert a­ki túlságos az igazságkövetelésben annak szíve nem lehet rósz, va­lamint önről is föltesszük, hogy nem kevéssé kíméletlen modorú fölszólalása nem rósz szívből, hanem csupán túlbuzgó szenvedély­ből eredett. De térjünk át a második csillagra. Kérjük olvasóinkat, hogy legyenek szívesek fölütni lapjaink 33-ik számát, s megnézni hogy ugyan hol áll a második csillag? valljon nem ezen túlságos mondóra kifejezések után-e: „Illyenek elől Cz. L a F.........­ ur által korho­lásra kitűzöttek elől) hátráljon-e a szilárdevü, jog-, rend- s béke­­szerető honpolgár? illyenek tanítsanak, ítéljenek, kormányozza­nak s vezessenek másokat? illyenek? kiknek a jog — saját ké­nyük , a szabadság — zabolátlan indulataik követése, a haza — önmaguk nyomorék személye, a közjó — saját hasznuk, s felebarátjuk csak erre szolgáló eszköz; illyenek? kiknek felsőbb tenkintély, engedelmesség s béke nem kell, kiknek rendről, illem­ről szerénységről fogalmuk sincs; kik saját majorjukat, házukat, sőt önszemélyeket sem tudják rendben tartani, okosan s haszonnal vezetni, illyenek uralkodjanak-e rajtunk? illyenek tapsoljanak, éljenezzenek, dicsérjenek-e bennünket? De már azt sem polgári szerénység, sem keresztényi alázatosság nem követeli tőlünk, hogy magunkat illy kevesre, i­ll­y s­e­m m­i­r­e tartsuk. Én azo­kat, kiknek tetszeni óhajtok, nem számlálni, hanem fontolni, mérlegezni szeretem.“ — Ezen szavak után mondjuk mi a második csillagjegy alatt, hogy értekező (F.........­) urnák, ki a túlsókat támadja meg irgalmatlanul, minden szava túlzás, és mégis F......... urnak tetszett jegyzetünket egészen más szavakra alkal­mazni, jelesül az első csillag előtt álló bekezdet ime szavaira: „Tudom azt is, hogy némellyek csupán népszerűségből, taps- hir­­s dicsvágyból tűzik ki a kormányt, a papságot, s általán minden felsőbbeket gúnyolódásaik czéllapjául.“ — Valóban édes ..........i­tt majd azt kell mondanunk, hogy egy kis malignitas, vagy ha ma­gyarul akarja részlelkűség is kívántatik ahoz, ha az ember a más szavait igy félre s gyanúsító értelemben akarja magyarázni. Bizo­­dalmasan fölszólítjuk tehát önt, hogy még egyszer megnézvén, hogy micsoda szavak után áll a megjegyzés, s azt elolvasván, azokból győződjék meg, miként mi nem azt roszaltuk, hogy ön azon túl­zóknak, kik a kormányt, a papságot s a felsőbbeket gúnyolódá­saik czéllapjául teszik ki, cselekedeteik felett méltó bosszankodá­­sát nyilvánította, mert azt magunk is tesszük, hanem a modort, mellyben ön magát kifejezte, melly modor pedig méginkább eltá­volít a czéltól, mintsem közelebb vinne kitűzött szándékunkban. Ne lássa tehát ..........­ ur, ugy­e hogy ismét nem mi értet­tük önt félre, hanem ön akart minket vagy félreérteni, vagy sza­vainkat akarta elferdíteni. — Jövőre nézve azonban reméljük, hogy nem fogja szavainkat olly ferdén balra magyarázni, vala­mint hisszük, hogy meg fog győződni, miként szép szóval sokkal előbbre lehet haladni a közjó előmozdításában, s hamarább sike­­rülene a tévelygőket s túlzókat jó útra vezetni, s ezen meggyőző­dés folytán nem fog többé olly kíméletlen fegyverekkel harczolni a rész kiirtásában, jelenkorunk feladata, czélhoz jutni­ ezt pedi£

Next