Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-05-16 / 38-39. szám
egymástól — tökéletesen megvagyunk győződve, hogy a haza és fejedelem javát igyekeznek előmozdítani, s kiket olly mocskos és piszkos kifejezésekkel illetni, minővel azokat F.......... ur hozzánk beküldött kéziratában illette, de a mellyeket mint a jóizléssel öszszeütközőket, s szennyességükért nem lapok hasábjaiba valókat kitörültünk, — olly kifejezésekkel illetni — mondjuk — nemcsak hogy nem lovagias, méltányos és illendő, hanem illegális sőt aljas. Nehogy pedig azt mondjam....... uz, hogy félreértettük, és azt vitassa ellenünk, hogy ő egyedül a gonosz hibás gondolkozásu komphaeusokat értette czikkében s nem a haladó osztály egész liberális névvel czimzett osztályát, — felhozzuk saját szavait, melylyek igy hangzanak: „Csudálatos fonáksága a véleményeknek, egy kiművelt s tisztes állású honfinak, egy magyarnak a maga dicsőségét önnön elöljáróinak és honfitársainak méltatlan lepiszkolásában s megvetésében keresni! S ez nektek felvilágosultság? ez szabadelmüség? ez nemzetiség? Bocsánat uraim , de itt vagy ti tévedtek iszonyúan, vagy nekem egy csep józanságom sincs. De ugyan kérdem hát: miféle részről özönlik felétek taps és éljen zaj amaz illetlen és jogtalan mocskolódásokért? benőtt fejeságyú, tudományos, tapasztalás-edzette férfiakéról? soha! soha! kik részéről jön hát a taps? értetlen és buta köznépéről, ifjonczokéról és felületes politizálni szeretőkéről. Boldog isten! hát csak annyiban tartják a ma megtévedt honfiak a józanul gondolkozni és érteni, valamint jogszerűleg cselekedni megszokott honfiaknak felelöki véleményét, hogy azt illy hitvány áron odahagyni nem sajnálják? Ugyan kérdjük most . ............ urat, hogy midőn azokról beszél kiket a nép, ifjonczok s szerinte felületes politizálok megtapsolnak s éljeneznek, (és igy ezeknek mindenesetre főbb személyeknek s az osztály előkelő szerepvivőinek kell lenni, mert ezeket szokták éljenezni tapsolni) valljon nem általánosan beszél-e az egész osztályról? valljon midőn a megtapsoltat s megéljenezettet megtévedt honfinak, s a tapsolóknak s éljenzőknek nyilvánított érzelmeit hitvány árnak nevezi, nem egyiránt piszkolja, s támadja-e meg? De igen! s ezen tettét válaszában még ismételte is, az általa érzett osztálynak nemcsak alsóbb tagjait, hanem még többjeit is „kontár politicusoknak, illetlen s jogtalan mocskolódásaikért“ tapsot vadászó — s gyakran valóban is nyerő — rosz embereknek nevezvén; és mi épen azért szólaltunk föl csillagjegy alatt a fölötte túlzó és méltatlan vád ellen, nem akarván, hogy azoknak megtámadtatása, kikkel inkább kibékülni, s őket hozzánk közelebb hozni szükséges, mint inkább távolitni, tovább folytattassék; s lapjaink szelleme értelmében figyelmeztetni akartuk F......... urat, hogy hasábjaink nem gyűlölség, idegenkedés s elvtürelmetlenség terjesztésére, hanem kibékítő, kiengesztelő lépésekre vannak rendelve. És igy még akkor sem helyeselhettük volna F.......... ur modorát, ha szavait csak ama Protheusféle emberek ellen irányozta volna is; mert, bár meg vagyunk győződve, hogy a bűnt, az aljasságokat ostorozni kell, de mégis úgy hisszük, miként szépszerivel sokkal messzebb lehet haladni a javításban, mint mocskolódással, és szép szóval inkább pelengéreztetik a bűn, mint szennyes kifejezésekben. És ...........i urnák ezen nézetünkben osztozni kell, legalább ha következetes akar magával maradni, mert hisz maga mondja Senecával: „Lauda parce, vitupera parcius, similiter enim reprehensibilis nimia laudatio, et inmoderata vituperatio, illa siquidem adulatione, ista malignitate, suspecta est,“ és épen azért nem tudjuk megfogni F......... ur magaviseletét; ha ezen szavakat nem idézte volna ön, azt mondtuk vala, hogy különös szenvedélyét leli — mi magában még mint minden más érzés s körülmények befolyásától tisztán álló szenvedély, nem vétkes, s nem annyira kárhoztató —a mások piszkolásában, de miután ön maga mondja „vitupera parcius“, és mégis a legkíméletlenebbül szerepel e téren, nem tudjuk elhatározni hogy mit gondoljunk; malignitással azonban távolról sem akarjuk önt gyanúsítani. Lássa tehát ..........i az, hogy mi önt nemcsak hogy félre nem értettük, sőt inkább minden szavát igenis jól fölfogtuk. Legyen azért elég ennyit beszélnünk az első csillagról, azonban mielőtt szavainkat bevégeznék, kénytelenek vagyunk ........... urnák újólag ismételni, hogy vádja fölötte túlzó és méltatlan volt, mert aki túlságos az igazságkövetelésben annak szíve nem lehet rósz, valamint önről is föltesszük, hogy nem kevéssé kíméletlen modorú fölszólalása nem rósz szívből, hanem csupán túlbuzgó szenvedélyből eredett. De térjünk át a második csillagra. Kérjük olvasóinkat, hogy legyenek szívesek fölütni lapjaink 33-ik számát, s megnézni hogy ugyan hol áll a második csillag? valljon nem ezen túlságos mondóra kifejezések után-e: „Illyenek elől Cz. L a F......... ur által korholásra kitűzöttek elől) hátráljon-e a szilárdevü, jog-, rend- s békeszerető honpolgár? illyenek tanítsanak, ítéljenek, kormányozzanak s vezessenek másokat? illyenek? kiknek a jog — saját kényük , a szabadság — zabolátlan indulataik követése, a haza — önmaguk nyomorék személye, a közjó — saját hasznuk, s felebarátjuk csak erre szolgáló eszköz; illyenek? kiknek felsőbb tenkintély, engedelmesség s béke nem kell, kiknek rendről, illemről szerénységről fogalmuk sincs; kik saját majorjukat, házukat, sőt önszemélyeket sem tudják rendben tartani, okosan s haszonnal vezetni, illyenek uralkodjanak-e rajtunk? illyenek tapsoljanak, éljenezzenek, dicsérjenek-e bennünket? De már azt sem polgári szerénység, sem keresztényi alázatosság nem követeli tőlünk, hogy magunkat illy kevesre, illy sem mire tartsuk. Én azokat, kiknek tetszeni óhajtok, nem számlálni, hanem fontolni, mérlegezni szeretem.“ — Ezen szavak után mondjuk mi a második csillagjegy alatt, hogy értekező (F.........) urnák, ki a túlsókat támadja meg irgalmatlanul, minden szava túlzás, és mégis F......... urnak tetszett jegyzetünket egészen más szavakra alkalmazni, jelesül az első csillag előtt álló bekezdet ime szavaira: „Tudom azt is, hogy némellyek csupán népszerűségből, taps- hirs dicsvágyból tűzik ki a kormányt, a papságot, s általán minden felsőbbeket gúnyolódásaik czéllapjául.“ — Valóban édes ..........itt majd azt kell mondanunk, hogy egy kis malignitas, vagy ha magyarul akarja részlelkűség is kívántatik ahoz, ha az ember a más szavait igy félre s gyanúsító értelemben akarja magyarázni. Bizodalmasan fölszólítjuk tehát önt, hogy még egyszer megnézvén, hogy micsoda szavak után áll a megjegyzés, s azt elolvasván, azokból győződjék meg, miként mi nem azt roszaltuk, hogy ön azon túlzóknak, kik a kormányt, a papságot s a felsőbbeket gúnyolódásaik czéllapjául teszik ki, cselekedeteik felett méltó bosszankodását nyilvánította, mert azt magunk is tesszük, hanem a modort, mellyben ön magát kifejezte, melly modor pedig méginkább eltávolít a czéltól, mintsem közelebb vinne kitűzött szándékunkban. Ne lássa tehát .......... ur, ugye hogy ismét nem mi értettük önt félre, hanem ön akart minket vagy félreérteni, vagy szavainkat akarta elferdíteni. — Jövőre nézve azonban reméljük, hogy nem fogja szavainkat olly ferdén balra magyarázni, valamint hisszük, hogy meg fog győződni, miként szép szóval sokkal előbbre lehet haladni a közjó előmozdításában, s hamarább sikerülene a tévelygőket s túlzókat jó útra vezetni, s ezen meggyőződés folytán nem fog többé olly kíméletlen fegyverekkel harczolni a rész kiirtásában, jelenkorunk feladata, czélhoz jutni ezt pedi£