Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-06-10 / 46. szám
35 é vei kikeltek e rendszer ellen, s ellene máris hatalmasan emelkedik Északamerikában a nép szava, mert különös, hogy mire nem ítélhetni a bűnért mi nagyobb, az alá vonhatni a fenyíték miatt mi kisebb. Talán nem lesz előtted érdektelen a két rendszer főbb vonásait összehasonlítni. (Folytatása következik.J Egy elbocsátott láiulalás vámsorkönyvéböl. A beliciai expeditio. (Folytatás.J A hegyláncz a „kis Atlas“ név alatt ismeretes, melly elnevezés, mint már fönebb megjegyeztetett, annyiban határozatlan, mennyiben a nagy atlas fekvése, sőt léte felől nagy bizonytalanság uralkodik, az Atlason túli vidékek pedig, melly részenkint közel a nagy pusztához fekszik, valódi értelemben az európaira nézve terra incognita, és akkor méginkább az valának Belicia, a melly egyrészről a tartomány belsejével, Maroccoval és a kis Atlason túl fekvő magas lapályokkal különféle összeköttetésben áll, más részről pedig Algierrel s a tengerparttal mindig üzérkedett, — minden merények támaszpontjának nezethetett, mellyek úgy vidékek megismerésére, mint a francz befolyásnak azokoni megalapítására és kiterjesztésére valának szolgálandók. Ezen szándékból határoztatott tehát el ezen hadmenet merénylése, melly után a város későbbi elfoglalása s katonákkali megtelepítése, ha szükségesnek s czélszerünek találtatnék, következendett. A sergek, mellyek a hadmenetre rendeltetve valának, este julius 22-én Harel tábornok parancsai alatt elindulának, átkeltek a Bedjareahn, azaz azon bérczeken, mellyek a tengerparttal tova nyúlnak s Algiert Metidja lapálytól elválasztják, — és menetüket körülbelül 4 órányi távolságra egész Arats folyóig folytatók, hol éjszakán át tanyáztak. 23-án napfölketekor Bourmont gróf követi őket saját kíséretével, és azonnal a táborban megjelenése után, az letövetett és a menet folytattaték. Az Arats folyó fölött egy ives kőhíd átvezet, azután egy órányira elnyúló sűrü bokorzaton tova fut az út. A folyó alig vala négy lábnyi mély, néha azonban a hegyi vizek által magasra nő, s akkor tetemes mélységet ér. Tovamentünk a nyomasztó hőségben a lapályon a kis Atlas felé, mellynek kék csúcsaihoz mindinkább közeledénk. Néhány dollar (arab faluk), mellett elmenénk, mellyek lakosai tejet és kenyeret ajánlanak pénzért. Nehány órák után egy pompás vidékbe érkezénk, melly a kis Atlas tövén szétterül. Egy fris, a hegységből szakadó patak folytában menénk, melly soknemü enyhet nyujta, s mellynek rózsaborostyán s árnyas fákkal benőtt partjai egy csudaszép képet alkotónak, melly az elkopárult, száraz pálmanemü tövisfüvel benőtt lapályom terhes menetünk után tízszeresen örvendetes vala. Lehetetlen vala a francz hadseregben amúgy is uralkodó csekély jegy mellett hátráltatni, nehogy egyes emberek, ivási ürügy alatt a patak partján maradjanak, hogy itt kipihenjenek. Két borhordókkal terhelt szekér és egy markotányos nő hasonlag ott maradt. Délutáni öt óra körül Belidát elértük. A város, mint mondák, azon hegység tövén fekszik, nevezetes kereskedést űz a belfölddel, Marokkóval és Algierrel; törökök, zsidók, mórok, és kuluglik képezik népségét, mellynek 8—10,000 kell meghaladnia. A város egy részenkint beomlott keritőfallal van körülvéve. Az utczák keskenyek és sötétek. Annál kedvesebb kertek környezik a várost, narancs és jasmin illat körülszellőze bennünket, rózsaborostyán, és más virágpompa változók egy gyönyörű olajerdő árnyaival, az est hűssel legyeze és Belida barátságosan fekvék előttünk, míg a lehanyatló nap főtemploma csúcsait és az Atlas hegyeit aranyozó. Egy, a város legtekintélyesbb családjainak tagjaiból álló küldöttség jött a tábornok üdvözletére. Szokott nyájasságával fogadó azt, a sergek a város körül táborozának, a fószállás egy narancskertben alakíttatott, az élelemszerek, mellyek nagy bőségben jelen valának, szétosztattak, megfőzettek, és az előőrök fölállítása után a tábor mély álomban nyugvók. Valódi szerencsének nevezhető, hogy a kabylok megtámadásukat nem éjjel választók, mert felszámithatlan, mennyi vészt okozandottak nekünk. Már este inteték meg több dragomán, mellyek a főszálláson tartózkodónak, a zsidók, sőt magok a mórok által. Midőn este az őrtűznél állok, és gondolatim messze barangoltak túl az óczeánon az Atlastól a Duna kedves ligetei közé, egy vén hajdani mamelukuiszt, ki nagyon jól beszélt arabul, és a lakosokkal soká beszélt, fejcsóválva lépett hozzám és az egész megtámadást megjóslá. Én Désprez tábornokhoz küldöm, ki a főkar parancsnoka volt, azonban jelentését csupán kísérletnek lárták, miszerint magának némi jelentőséget kíván szerezni, miért minden rendszabály mellőztetett. 24 év napfölkeltekor lóra ült Bourmont tábornok kíséretértével, és egy fürkészeti lovaglást merényelt délnyugoti irányban, hogy az előfekvő hegyláncz völgytorkait s sarkait megvizsgálja, és a vidék átnézetét nyerje; egy patak, úgy hiszem Sidel ke birnek hívják, köves ágyában lovaglónk a bérczekre, gyönyörű olajerdők és réteken keresztül, mellyeket a kabylok legelőkül használnak. Összejöttünk ugyan ezen hegylakók egyes csapataival, azonban ezek semmiféle ellenséges czélokat nem nyilvánitanak, és egy mintegy 2 órányi lovaglás után a marsal kíséretével és fedözetével, melly két voltigieurszázad és körülbelül negyven lovasból állt, visszatérni kezdünk Belida felé, mellyel mögöttünk a völgyben elterülni látunk. Azonban alig másztunk lefelé a dombról, midőn a bokrokból egyes lövések történtek a födözet utánőrére, és lovasokra. Most tehát gyorsabban sietünk a város és a tábor fölé. Én egy arab csődörön lovaglok, mellyet nemrég a 37. számú ezred egyik tisztétől, ki azt Sídi Ferunc mellett prédálóul nyerő, vásárlám. Ezen jeles állat biztosan vitt erdőn mezőn, árkokon s kerítéseken át és én épen nem féltem, hogy vész pillanatában ki nem segitend, miért meglehetős közel maradtam azon lovasok mellett, mellyek az utánőrt képezék. Egyszerre észrevevém, hogy a nyeregszij megtágult s a nyereg nem övedzé lovamat szilárdan. Eleinten mindeféle lovagmesterségek által helyzetében igyekszem föntartani, azonban mindig, midőn egy hegyre fölszáguldánk vagy egy hegyről lenyargalánk, érzem, minő közel vala nyergem a tökéletes leforduláshoz, és a lónak háta helyett annak hasára eséshez. Tudom, miszerint akkor vaddá s fékezhetlenné válván, addig fog kirúgni s dühödni, mig a nyeregtől és a lovagtól nem szabadul, melly hyppologicus csapás a kabylok közelében igazán roszul ütendett ki. Mi sem, maradt tehát egyebem hátra, mint leszállni s nyeregszijamat szorosabra csatolni. Elhatárzám magam erre, ámde lovamat, melly a mellette elsiető lovasok által vaddá lön, meg nem állithatom. Hiába kértem egy elsiető lovast, hogy csupán nehány perczig tartsa lovam kantárát, egyik sem akart megállapodni, és igy társaim mindinkább eltávozának, mig üldözőink szintolly arányban hozzám közeledőnek, mit a körülöttem süvöltő kabylgolyók kétlem épen nem hagyának. Végre a 13. sz. ezred egy lovasa, ki szükségemet látta, megállóit: „nem fog mondatni, hogy ezen beduinkutyák egy franczia tisztet