Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1845-01-24 / 7. szám

Nyolczadik esztendei folyamat 1845. *Limnár $4.. SZÁZADINK. És még sem tagadhatni, hogy a tapasztalat fölvilágosuló éles elménk ebbe naponta morzsákat és diókat dobálgat, mellyeken a bölcsész természeti és szellemi jogait, ha illyekkel bir, könnyen elvállaltathatja. (Vége következik.) Egy elbocsátott lándzsa® vámsort könyvéből: A lósnőr-tookréta. Sokat beszélnek a babonákról és előítéletekről, s az esz világa, melly bizonyára nem mindig valódi, világos napfény, hanem igen gyakran, mint valamelly tolvajlámpa, csak nyomorult szükségben segitő, nem fárad el, bizonyos, oda tartozó véleményeket és előítéleteket fölvilágosítni — de ezek a vélemények — ezek az úgynevezett előítéletek, mintha az ember legbensőbb lélekmélyében gyökereznének — még mindeddig ki nem irtvák. — Azok gyakran egész népek, törzsökök, nemzedékekhez tartoznak, s ezek aztán azokat elvitatlan sajátjuk gyanánt tekintik, és a fölvilágosítók minden elméletei ellen, rendszerint a tapasztalatnak valóban nem könnyen mellékelhető okerejével otalmazzák. A skótok második arczulata, a magyarok és morlákok manója, a németek fehér és szürke várasszonya, a francziák boroszlán farkasa, a skandináviaiak hegyszellemei s földrémei, a slavinok erdő szellemei s kóbor szellemkéi, az oláhok erdőanyja csak azon népekkel halnak ki, mellyeknek nemzetiségében az azok iránti hiedelem összeolvadt. Istennek hála, a népben mindig buzog a költészet gazdag forrása, melly csak akkor apad el, ha maga a nép saját létét elveszti, mit ez az úgynevezett civilisatio ellen védelmez. Ezek az ábrándos, költészeti mondák orvasok, kik a nemzet velejében, mint valamelly erős, zöld fában laknak, míg ez él és virul, és azt csak akkor hagyják el, mikor már a civilisatio fejszéje annak gyökerére vettetett. Nehezen lehet ugyan ostobább gondolatot találni azon következtetésnél, hogy a kártyavetőnőnél némelly föstött levél fekvése, — a madarak röpülése, — valamelly emberreli találkozás, az emberi történetek összeköttetése, ha ezen összeköttetés valóban szükséges dolog gyanánt vétetik is, hasonlati törvények szerint határozhatnak, — és mégis az ezek a hasonló előjelentések iránti hiedelem egyes embereknél úgy, mint egész nemzeteknél tapasztalati tétellé váltak. A golyóáldás, a hely befolyása a kártyákra, a nyájak rész hírbe keverése a vadászok, játékosok és pásztorok közt épen olly megismert igazságok, mint a legbebizonyítottabb mathematikai s természettudományi tételek. Látszatra egymástól független több jelenség összeköttetése tapasztalatilag megmutatott tény, és ezért az nem mindig olly könnyen tagadható, mint ember gondolja, mert tulajdonkép mi általánosan a természetműködések nagyobb részéről nem sokkal tudunk többet, mint, hogy azokat napon vagy évenként beállani látjuk, miért és hogy nő minden évben a fű, miért és hogy lesz a magból a tök, a makkból a tölgy, mindenik természetbölcsésznek épen olly nehéz volna őszileg megfejteni, mint azt megmutatni, miként adhat több festött kártyalevél a jövendővül oktatást. Ezen tapasztalatok legfontosb éskáros következménye azonban az azokból keletkező tény, úgymint az úgy és nem máskint egymásba szövődött történetek szükséges volta, és így a szabad akarat és különösen a tettek érdemtulajdonítása könnyen kétségbe hozhatók volnának. Válasz Baráti Iffy czáfolómnak.* Hogy a múlt évi Századunk 99. 100. 101. számaiban megjelent „Kiu Jur s az ősiség“ czimű czáfolatra csak most válaszolok, oka egyedül az, mert egészen el valók határozva a többnyire gúnyos elménczkedésből álló czikkre nem válaszolni; utóbb azonban a czáfolatot figyelmesebben átolvasván s a körülményeket jobban összevetvén, ráismertem a „Bárányffy“ álnév alatt lappangó urra s föltett akaratomtól annyival inkább elkelle állnom, minél kevesbbé vártam épen ő tőle illy gúnyteljes megrohanást. Érezvén azonban gyöngeségemet hatalmas czáfolóm ellenében, természetesen most sem lehet szándékom vele formaszerinti toll harczba ereszkedni, de czáfolatára igénytelen észrevételeimet megtenni mégis kötelességemnek tartom. Czáfoló úr czáfolatának két első részeiben úgyszólván csak idézgető czikkeimből s az idézetteket csak kigunyolá, de nem czáfolá meg. Ez a czáfolás lehető legkönyebb módja. Átalában szorgalmasan mellőzé czikkeimben mindazt, mi a kérdéses tárgy vitatás alatti oldalát közelebbről érinti, s mit tagadni vagy kigunyolni talán mégis kissé bajos volt volna. Azonban, valamint én nem győztem meg őt nézeteim alaposságáról, s nem dicsekedhetem, hogy czikkeim által hívei közül valakit más véleményre bírtam volna: épen úgy hiszem, ő is falra hányt borsót s cáfolata által sorainkból csak egy lelket sem tántorított meg hitében. Ergo ambo aerem verberavimus. Azt mondják ugyanis, hogy a tekintély ideje lejárt, nekem pedig úgy tetszik, mintha a capacitatio ideje járt volna le; mert lám igen sok urs uracs istenítik mesterüket, legnyomatéktalanabb állításaikat éljenezik s esküsznek rájok, magok soha sem gondolkodván, csak mesterek szavait tanulják be s szajkókkint ezeket rebegik ajkukon minduntalan, az ellenokokat pedig a világ minden kincséért sem hallgatják meg. Legközelebb múlt idők legvilágosabb példáját adák ennek, mert bár a felek egymásnak a napnál világosabb igazságokat mondottak, mégis a felelet rájuk csak az volt: nem! nem! Csak maradjon! S miután én mind megyei gyűléseken mind a Diétán azt tapasztaltam, hogy olly tárgyakban, mellyek tapasztalat- vagy adatilag ellenmondhatlanul be nem bizonyíthatók, a vitatkozó felek a vita végével is mindig azon véleményekben megmaradtak, mellyben fölszólalásukkor valának, habár a többség által legyőzöttek is, úgy hiszem, megbocsáthat czáfur nekem is, ha mindaddig, míg tapasztalatilag az ellenkezőről meggyőződni szerencsés nem lehetek, czáfolata daczára is megmaradok azon hitben, miszerint az ősiség eltörlése sem nagyobb hitelt nem szülend. *) Garaminak külön válaszolni annál fölöslegesebbnek tartom, minél tagadhatlanabb, hogy ő egészen más malomban s más gabnát őrlött. Az általam igen tisztelt Ponori Thewrewk József úr már megfelelt neki. Kti J.