Századvég, 2023. június (3. évfolyam, 2. szám)

ROMSICS GERGELY A külpolitikai realizmus és a liberális nacionalizmus összefonódó hagyományai a késő dualizmus Magyarországán

. ÉVFOLYAM • 2. SZÁM­ on 108 ROMSICS GERGELY a realista hagyományon belül, mert a konfliktusos, de a diplomácia által temperált nemzetközi rendszer képét felcserélte egy olyan vízióval, amely­ben nemzetek saját örök érdekeiket követve többé-kevésbé feloldhatatlan konfliktusban állnak. A népek harca által meghatározott rendszer képze­te már Kossuthnál felbukkant, s Wesselényi Szózatában nyerte el korai paradigmatikus megfogalmazását, ahol azonban a népek konfliktusa még meghaladandó rosszként tételeződött. Az új század első évtizedében egy­re többen hajlottak e nemzetek közötti konfliktusok meghaladhatatlan­­ságát, szükségszerűségét elfogadni - sőt, a Célt kiadó Szemere Miklóshoz hasonló radikálisok a világpolitika konfliktusosságát ünneplő írások so­rában igazolták az imperializmusok és a kontinensre kiterjedő fegyverke­zési verseny jogosságát és kívánatosságát.15 Ahogy a vilmosi Német Birodalomban, a 19. század végére Magyaror­szágon is kialakult a régi, államcentrikus konzervatív hagyomány és a nemzeti elvből kiinduló teóriák szintézise. A világháborút megelőző két évtizedben a magyar tudományosságban ezt legnagyobb tekintéllyel Con­cha Győző konzervatív alkotmányjogász és politikatudós képviselte, míg a politikusok között Tisza István miniszterelnök testesítette meg ezt az újabb és vérmesebb jobboldali irányzatok és a baloldali ellenzék által egy­aránt elégtelennek vélt álláspontot. Mindketten egyszerre tekintették a nemzetet egy magasabb etika hordozójának és az állami cselekvés mögött meghúzódó közösségnek, s fogadták el, hogy a külpolitikai cselekvés el­sősorban az állam érdekeinek biztosítását célozza, amelynek alfája és ómegája a nemzetközi rendszerben való óvatos, de ügyes fellépés, annak a hatalmi egyensúly törvényszerűségein alapuló dinamikája. Tőkéczki László helyesen hívta fel a figyelmet arra, hogy már Tisza első ismert külpolitikai tárgyú levele tükrözte a reálpolitikai hagyomány isme­retét. A tizenötödik életévét még éppen csak betöltött leendő miniszter­­elnök a politikai elit közhelyeinek szintjén, de azt a nyelvet már „folyéko­nyan beszélve” szögezte le, hogy „a nemzetközi kérdéseknél nem lehet mindig a jogi igazság álláspontját elfogadni, hanem azt is kell tekinteni, hogy mi lehető, s nemcsak azt, mi jogos.”16 Ezt a meggyőződését Tisza ké­sőbbi élete során még számos alkalommal hangoztatta, így a rendszerező 15 Ottmann 1977, 147-150. 16 Tőkéczki 2000, 96; Gróf Tisza István első politikai levele Lovassy Ferenchez, 1876. május 21. Közli: Tőkéczki 2003, 389-396.

Next