Századvég, 2023. június (3. évfolyam, 2. szám)
MŰHELY AZAR GAT Háború, nacionalizmus, a békés 19. század és az első világháború okai
Háború, nacionalizmus, a békés 19. század és az első világháború okai 137 Ily módon, ahogyan a 17. század végétől fogva az oszmán fenyegetés csökkent, és a Magyar Királyság területeit felszabadították, a magyarok elégedetlensége növekedett. Amikor II. Rákóczi Ferenc függetlenségi háborút vezetett a Habsburgok ellen (1703-11), ő is „minden igaz haza szerető Országunk régi dicsőséges szabadságát Óhajtó Egyházi és Világi, Nemes és Nemtelen, Fegyver Viselő és Othon lakos, egy szóval minden rendű igaz Magyarokat” megszólítva kívánt „Istentől minden jókat”. A magyar nemesség komoly aggályai ellenére felszabadította a felkeléshez csatlakozó jobbágyokat a feudális kötöttségek alól. Ennek eredménye a kora újkor egyik legnagyobb népi gerillaháborúja lett. A felkelés kifejezett nemzeti jellegét fokozta, hogy a Magyar Királyság szerb, horvát, német és román népessége kimaradt belőle. A felkelés végül kudarcba fulladt, és Magyarországot a kényszer és kooperáció kombinációjával sikerült a birodalmon belül tartani. A birodalmon belüli állása folyamatos nyomás alatt fokozatosan egyenlővé vált a német alkotóelemmel. Az osztrák örökösödési háború (1740-45) során Mária Terézia királynő a magyar országgyűléshez fordult, és a magyar nemesség, felkarolva az ügyét, megmentette a koronáját. Attól fogva fokozódott a magyar nemesség bécsi udvarba való integrációja. A zsákmány felosztása révén a német földesurak uralták a cseh és különféle egyéb szláv vidékeket, míg a magyarok Felső-Magyarországot, Erdélyt és Horvátországot. A 19. század a széles körű polgári nacionalizmust, liberalizmust és 1848-49 bukott forradalmát hozta el, amelyet Kossuth Lajos vezetett Metternich nacionalizmus- és liberalizmusellenes reakciója ellen. A jobbágyságot azonban végleg eltörölték és a magyart a magyar korona minden országának egyedüli hivatalos nyelveként ismerték el. A Habsburg Birodalom átszervezése 1867-ben Ausztria-Magyarország duális monarchiájává a végső lépés volt abban a folyamatban, amely jóval az úgynevezett „nacionalizmusok kora” előtt kezdődött. A dolgok a kora újkorban sem mentek másképpen a másik, nemesek (Herren) vezette országban, Lengyelországban sem. A népi ellenállás a 17. század közepén a svédekkel szemben, majd a korai 18. század során is megmutatkozott. Itt is - egy olyan országban, amely a parasztokat minden másiknál durvábban vetette alá - fejtörést okozott a király és a nemesség . Várkonyi 1982, az idézet: 373. [A magyar idézet forrása: Este 1954, 314—315. — a ford.] 7 Várkonyi 1982, 51.